Leírás (forrás: moly.hu):
„2008. Budapest A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és… Gondolkozz végre el! Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: „Exi ab seo!”
Vélemény:
Mikor kezembe vettem a könyvet és olvasni kezdtem, elképesztően megdöbbentem azon mennyire kevés dologra emlékeztem már belőle. Az első részből szinte szó szerint emlékeztem jelenetekre, itt azonban néha képes voltam ledöbbeni pedig immár másodszor olvashattam ezt a kötetet is.
Számomra a könyvben még mindig (mint az író más művei esetén is) a szereplők viszik a hátukon az egész történetet, és nekem mindig ez az egyik legfontosabb dolog, amikor olvasni kezdek valamit. Legyen egy mű bármennyire érdekes és tükrözzön bármekkora utánajárást, ha a szereplők mindössze csak azért vannak benne, hogy valaki elmesélhesse a történetet, nem pedig azért, hogy koherens egészként alakítsák azt. Itt minden karakter élt, és mindenki millió módon lehetett megkülönböztetni egymástól. Még a legapróbb mozzanataikban sem tudtam volna őket összekeverni egymással. A jelenetek pedig szinte mintha filmet vagy sorozatot néznék, képkockákként pörögtek végig az agyamban, annyira jól meg lett írva néhány harcjelenet.
Saját magam is meglepődtem azon, hogy mennyire szerettem azokat a jeleneteket, ahol a Fenevad és Synerella szervezkedéseit lehetett látni, és azt is néha, hogyan mosták fel a padlót Tomasoval. Utóbbi a két könyvön átívelő személyiségváltozása nekem nagyon durva volt. A srác, aki az első részben csak egy nagyképű rohadék gyerek volt, itt néha teljesen gonosz lett, néha pedig megmutatta, azt, hogy valójában mennyire gyenge, ha erősebb ellenféllel hozta szembe a sors.
Az egyik kedvenc karakterem Szürke lett, immár második alkalommal is, viszont Lilith teljes története most körvonalazódott bennem igazán. A könyv nem löki az ember képébe azt, hogy tessék, most egy kis pszichológia következik a tinédzser kori válságokról és konfliktusokról, de mégis erősen jelen van. Az első könyvben ez volt a valahová tartozni akarás érzése, a másodikban pedig itt az, hogy milyen, ha az ember teljesen magára marad. Ha tényleg nem számíthat senkire, vagy ha úgy érzi már nincs semmi esélye. Ez vonatkozott a vallás kérdéskörére is, amit lehetett volna szintén nagyon százan átadni, de szerencsére ez nem így történt.
A könyv végig érdekes tudott maradni, ha nem pörgött, akkor épp elgondolkodtatott, ha nem beszéltek, akkor a tettek vitték előre a jeleneteket így végig megőrizte a dinamikáját és nehezen bírtam letenni. (Sajnos néha muszáj.)
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése