2022. február 12., szombat

9… 8… 7…: Böszörményi Gyula

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!

Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége…

… Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak – az értelmetlen gyűlölködés démonainak – utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…

Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9… 8… 7… feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.

A 9… 8… 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed…”


Vélemény:

Az első találkozásom a könyvvel általános iskolára vezethető vissza, azonban éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy elég komolynak érezzem magam arra, hogy nekiálljak és elolvassam. Nagyjából gimnáziumban jött el ez az idő.

Emlékszem mennyire kalandosnak és érdekesnek találtam az egész világot. Hogy délután a kollégiumi szobában, délelőtt pedig a szünetekben olvastam. Na meg aztán azokon a rettegett és gyűlölet német órákon a pad alatt. Aztán ott van az-az apróság is, mikor kölcsön adtam a könyvet egy olyan osztálytársamnak akivel előtte nem is hittem, hogy beszélni fogunk, majd miután ő is olvasta az első részt, mindig velem tárgyalta ki. Szép idők voltak azok…

De mit adott nekem a könyv most? Így cirka 7-8 év után… Az első oldallal ismét beszippantott engem az egész világ. A karakterek, a párbeszédek, ez a különös Budapest ami jobban nem is különbözhetne a mi világunktól de sajnos mégis túlságosan hasonlít… Hogy értem ezt? Mikor végig megyek az iskola folyosóin tapasztalom, hogy a mai tizenévesek és a mi korosztályunk között (pedig tényleg nem sok év telt el) mekkora változás történt. Persze már akkor is nagyon felnőttnek akartunk látszani tizennégy évesen, de ma már a tíz éves gyerekek is olyan dolgokról beszélnek, hogy csak lesek. Tomaso egyik mondata így durván meg is ragadta a figyelmem. „- Tudod, hogy megy ez. A kiscsajok manapság nem bírják kivárni, amíg rendesen felnőnek. Muszáj nekik játszani a nőt. A húgom most legalább boldog. Rázhatja magát a plázákban, meg hasonlók.” (7.(!) oldal) Erős kezdés ugye?

Tapizó démon, alkesz démon, hernyó démon… melyek neve már önmagáért beszél. Aztán ott a többi is, amiket ki lehet következtetni. Démon, aki izmokat ad, de cserébe csökkenti az ember eszét. Egy másik, ami szépséget, de közben az ember boldogtalan lehet… Ha szétnézünk, a világban láthatjuk… A könyv pedig fantasztikusan adja át a társadalmi problémákat úgy, hogy az ember folyamatosan érzi az elé tartott görbe tükröt de közben mégis annyira magával ragadja a sodró történet, hogy képtelen letenni. Bár pontosan tudtam olvasás közben, hogy mire számítsak, egy-egy jelenet még most is akkora élmény volt számomra, mint első olvasásra. Furcsa mód legtöbbje jelenleg azokhoz kapcsolódott amikor Lilith és Tomaso jeleneteit olvastam. Rögtön az első beszélgetésük, a házibuli vagy Tomaso apjának a lakása… Éreztem a démonidézés mögé rejtett utalásokat, és durva volt látni a világ rendjének működését.

A könyv szerintem egy nagyon szép egészet alkot. A világépítés nincs túlrészletezve és szerencsére nem csak leírásokban kaphattuk meg, hanem nagyon ötletesen lettek itt-ott belecsempészve. A karakterek szinte önként élnek, a rosszaktól tényleg lehet parázni, a jókért drukkolni… Féltem, hogy az újraolvasás majd elveszi a varázsát annak, hogy élvezni tudjam, hisz akadt már máskor is könyv, amit elkezdtem, de aztán meguntam és félretettem mondván már ismerem a történetet, itt azonban nem éreztem azt. Mintha a történet teljesen új hűha élményekkel is szolgált volna néha, amik felett annak idején elsiklott a figyelmem.

Kicsit talán ijesztő, főleg a borító tántoríthat el sokakat és meglehetősen groteszk, de ha valaki egy izgalmas történetre vágyik, akkor nagyon tudom ajánlani. A fejemben szinte látom mennyire elképesztően menő sorozat válhatott/válhatna ebből is, hisz manapság úgyis nagyon kedveltek a misztikus-kalandos történetek.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenetek:

    – Sejtem én, mi volt a cél! – mordult szinte jóindulatúan a grammaton, és sildes egyensapkáját a tarkójára tolta. – Meg akartál szabadulni a hivatalosan kiutalt démonivadéktól, miután elfoglalta benned a helyét. Jól vágom, fiacskám? Ejnye, hát miért nem akarsz rendes polgárává válni Budapestnek?
    Kérdésnek hangzott ez, de igazi választ senki nem várt rá. A két grammaton erős marokkal felrángatta az apagét, aki úgy vonszolta magát, mint egy rongybábu.
    – Ha már így alakult, beviszünk a démonoltóba – szólt a fiatalabb grammaton vigyorogva. – Minek várni még három napot? Megidézzük neked a démont, ami beléd költözik, és már túl is vagy rajta. Persze amíg a fattyú megerősödik, a zárkában maradsz, nehogy meggondolatlanságot kövess el.”


    – Rendben, bulizzatok – mondtam. – Nekem mos meg kell keresnem…
    Összeszedtem magma, és határozott léptekkel elindultam az ajtó felé. Póni azonban elkapta a karomat, a szemembe nézett a magasból, és lassan csóválni kezdte a fejét. Tomaso hozzánk lépett, finoman lefejtette rólam a haverjai ujjait, de helyette most már ő tartott fogva.
    – Lazábban add elő, csajszi! – súgta a fülembe ő, vagy talán a tapizó. – Jót akarok neked, ez komoly! Mégse vághatsz neki úgy a Megszállásodnak, hogy nyekkenésed sincs a választékról. Igazam van, vagy igazam van?
       A háttérből halk röhögés támogatta Tomasot.
    – Megidézünk valami kicsit, kedveset, ártalmatlant – folytatta behízelgő hangon. – Magadba fogadod, kipróbálod, aztán elűzzük. Hárman vigyázunk rád, nem lehet baj. Mi már sokszor csináltuk, úgyhogy nincs ok a rinyálásra.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Képtelen Kréta (Caroline Wood 9.): R. Kelényi Angelika

  Leírás (forrás: moly.hu) „A szépség ára a halál… Caroline Wood és szerelme, Ádám párterápiás célzattal Krétára repül nyaralni. A lány remé...