2025. március 16., vasárnap

The Cruel Prince – A kegyetlen herceg (A levegő népe 1.): Holly Black

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.

Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.

Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.

A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.

Hagyd, hogy elbűvöljön!”


Vélemény:

A borító és a leírás miatt jöttem, és azért maradtam, mert nem szeretem félbehagyni a dolgokat. Egy könyv, ami érdekes alapkoncepciókat tár elénk, de sok ponton számomra inkább helykitöltésnek érződött, mintsem valódi cselekménynek. Lehet, hogy ezzel most gonosz voltam, de sajnos őszintén így érzem magam a regény végeztével (és nem látom, hogy mikor lenne kedvem a folytatáshoz).

Ami bevonzott az, hogy Leigh Bardugo ajánlása szerepel a borítón (márpedig az ő könyveit imádom!). Aztán ahogy elkezdtem olvasni rögtön imádtam a könyv durvaságát és az összetett karaktereit, bár sajnos ez az összetettség azt hiszem Madoc-ig tartott. De mivel a könyvnek vannak értékei így megint egy felosztással kezdeném, szépen keretbe foglalva.

Pozitívum:

Az, hogy Jude és Taryn a tündérek között nőttek fel, és az, hogy a könyv a tündéreket ennyire sokfélének ábrázolta, és hozta a tündérmítoszok elengedhetetlen elemeit amik szerintem a dolgok legnagyobb varázást adják (ételek amikből nem szabad enni, például…). De ha már itt tartunk Vivi is nagyon érdekes volt. Jude meg persze a tökéletes YA főhősnő akivel többet jelenleg nem is szeretnék foglalkozni.

Negatívum: 

Cardan és sleppje… meg a szivatásaik amikkel nem tudtam mit kezdeni de számomra túl sok értékes időt vettek el a tényleges cselekményből még ha utólag volt is értelme ezeknek. Ott azt éreztem, hogy egy izgalmas világot (ami lehetett volna még inkább olyan, mint amit Böszörményi Gyula például A tündérködben elénk tár… na az még mindig hidegrázós) arra használ az írónő, hogy sulis bullyinggá tegye az egészet, persze annak kicsit erősebb változataival. Ezeket a részeket nagyon nem kedveltem.

Pozitívum:

A királydráma, a trónviszály és az, ahogy Jude ennek az egésznek a közepébe csöppent. Amúgy is szeretem az intrikákról és trónharcokról szóló történeteket így ez a rész is megvett engem de sajnos a karakterek nem segítettek abban, hogy itt mindent tökéletesen megéljek. Ennek a regénynek nem tett jót a YA, egy felnőttebb, még komorabb, még sötétebb világ kellett volna ide. (Így nekem nem „kegyetlen” inkább csak gonoszkodó hercegnek tűnik bárkiről is szóljon a cím.)


Ajánlani tudom azoknak akiknek alacsony az ingerküszöbe (nincs ebben semmi szégyellnivaló), és akiket érdekel egy fantasy és tündér-folklór alkotta izgalmas világ, de nem vetik meg a jó királydrámákat sem.


Értékelés: 3,5 csillag

Állatfarm: George Orwell

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ? UGYAN MÁR. VANNAK KÖZTÜK EGYENLŐBBEK IS.

Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.”


Vélemény:

A könyv amit nem mar írtak, de elolvasása után csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem. „Miért tarthat ott a világunk még most is ahol?” Hiszen ha ilyen regények születtek már évtizedekkel korábban is akkor miért nem vagyunk képesek észrevenni azt amikor a diktatúra első alapköveit kezdik lerakni az orrunk előtt?

Bár a történet állatokról szól, mégis minden egyes szó és leírás olyan amit nem csak történelmi eseményekre (kommunizmus?) tudunk ráhúzni de egy jó adag aktuálpolitikát is éreztem benne. Mert a politikusok a köznéppel ellentétben tanultak a történtelemből és képesek ugyanazokat az egyszer már jól bevált módszereket alkalmazni:

- Kell egy jó szlogen

- Kell egy karizmatikusnak tűnő vezető

- Kell egy dolog amitől félhet a nép amitől ez a vezető „meg tudja őket védeni”

- Kellenek a hatalom kiszolgáló „kutyái”

- Kell az aki fenntartja a propagandát

és aztán egy idő után már Nem Kell arra sem figyelni, hogy önmagunknak ellentmondunk mert a nép úgyis bekajálja minden szavunkat, és elhitetjük, hogy ők emlékeznek rosszul a dolgokra és a mi szavunk szent.

Ez az alkotás tanít, szemet felnyit, és sajnos elborzaszt azzal, hogy mennyire aktuális tud lenni még mindig. Mindenkinek, de őszintén mindenkinek csak és kizárólag ajánlani tudom. Bármit írnék le róla az hatalmas spoiler lenne, hiszen a regény annyira nem vaskos, ezt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia… és bár a kép mellé nem a legikonikusabb mondat került fel, de itt had zárjam azzal.


„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Értékelés: 5 csillag

Tükör a felhőkön túlra: Eszes Rita

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Akármilyen ​bőrbe bújsz, kellesz nekem!

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun. Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.

Ha felszikrázik a levegő, és elszabadulnak a vágyak, vajon létrejöhet-e akár csak egyetlen igaz dolog is egy rendszerszinten hazug világban.

A japán folklóron alapuló történelmi fantasy egy olyan írótól, aki maga is Japánban élt.

Hagyd, hogy lenyűgözzön!”


Vélemény:

Az írónő egy mási könyve (Rókatündér) amihez már volt szerencsém, nagyon elnyerte a tetszésemet. Megtalálható volt benne minden egyes momentum ami eszembe juttatta, annak idején miért is szerettem meg Japánt, a kultúrájával együtt, és mivel egy barátnőm adta kölcsön a könyvet és láttam, hogy neki tetszett így ez is igazán elkezdett érdekelni.

Alapvetően a könyvnek vannak nagyon nagy pozitívumai de néhány negatívuma is így én nem tudtam teljes mértékig beleszeretni a történetbe olvasás közben.

Pozitívum:

A japán folklór és mitológia bemutatása, ami annak ellenére, hogy itt-ott igényelt volna még egy kis magyarázatot (akár lábjegyzetként) mégis egészen szépen átadta miről is lenne szó. Japán mondavilága nagyon színes és változatos de annyira különbözik az európai mondáktól, hogy akár oldalakon keresztül lehetne egy-egy lényt, teremtményt ecsetelni mégsem értené meg igazán az olvasó. Pozitívumként emelném még ki az izgalmas alaptörténetet és azt, hogy főhősnőnk nem volt egy buta kislány és a főhősünk is egészen jól funkcionált saját személyazonosságában.

Negatívum azonban:

Az, hogy a cselekményt a kettejük között kialakuló kapcsolat mozgatta, ami ráadásul nagyon gyors ütemben, néha számomra érthetetlen módon zajlott. Egyik pillanatban légből kapott vita, majd hirtelen mind a ketten szerelmesek a másikba. Aztán szeretkezés (amit mondjuk a pozitív oldalon tüntetnék fel inkább, mert gyönyörűen lett megfogalmazva.) Viszont a cselekmény kissé lassabb tempója miatt azt éreztem, hogy elképesztően vontatottan haladok a könyvvel. Néha nem volt kedvem újra elővenni és amúgy mikor sikerült vele haladnom akkor is csak azért, mert szerettem volna minél előbb végezni vele, hogy másikat kezdhessek.

Mind ennek ellenére nem értékelném rosszul, mert látható a rengeteg belefektetett munka és az, hogy az írónő szívén viseli a korszakot és a kultúrát, amiben a regény íródott, de a cselekményen és a romantika alakulásán lehetett volna még mit csiszolni, és egy két helyen elviselt volna még némi magyarázatot is. Ajánlani azoknak tudom, akiket vonz a japán kultúra és mondavilág, és alapvetően is inkább romantikus történet pártiak, mintsem kalandregény.


Értékelés: 4 csillag

Eragon (Az örökség 1.): Christopher Paolini

  Leírás (forrás: moly.hu): „2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyre...