Leírás (forrás: moly.hu)
„Ha igazán szereted, elengeded?
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?”
Vélemény:
Az elmúlt időszakban valahogy ismét fellángolt bennem tinédzserkori önmagam lelke, aki szinte oda meg vissza volt a japán kultúráért, együttesekért, sorozatokért és animékért… Keresni akartam egy történetet, ami szépen átadja ezt a hangulatot.
Azt hiszem nem is választhattam volna jobban.
A könyv nem volt tele akciójelenetekkel, mégis megfelelően pörgött, és sok érdekes pillanattal szolgálat. Örültem, hogy japán minden oldalát képes volt bemutatni. Egyrészt a vidám programokat, a színpompás felhozatalt, a különböző stílusokat, de mégis megjelent a konzervatív átlag japán is, a maga néha már túlzottan vaskalapos szabályrendszerével. (Ez utóbbinak felismerésre volt az, amely miatt egy időre megcsappant az ország iránti rajongásom.) Annyi történet és életút jelent meg ebben a könyvben, hogy egyszerűen csak úgy olvastatta magát. Kíváncsivá tett, hogy mi várhat a szereplőkre a későbbiek során. Féltem a leírásban, hogy a történet egy szerelmi háromszöget helyez majd a középpontba, de a könyvtől egyáltalán nem ezt kaptam. Akira volt a történet alfája és omegája is, a vele való kapcsolat mozgatta Midori tetteit és a cselekményszálat is.
Azonban nem mehetek el amellett sem, hogy a mellékszereplők is milyen sokat adtak a történet alakulásához. Gondolok itt például Rei szálára és arra, hogy egy vita alkalmával én mennyire neki adtam igazat. A kicune szál bár kellett ide, mégsem teljesen ez volt a történet lényege inkább csak egy felnövésregénynek adott egy egészen más köntöst. Hiszen míg itt Midori döntése arról szólt a „nagymamája” útjára lép, vagy inkább követi a szülei döntését, addig láthattunk más hasonlóan éles szituációkat. Benne maradjak a maffiában? Lemondjak az országom trónjáról? Válasszam az országutat egy motor hátulján, miközben egy bőrkabátos rosszfiúba kapaszkodom, vagy üljek be az egyetemre? Nem először láttunk már regényeket, amik hasonlóan két út közötti választásról szólnak, itt ez éppenséggel a japán mondakör egyik legendájával volt kapcsolatos.
Épp ezért azt mondom, számomra inkább azok a pillanatok voltak megnyerőek a könyvben, amikor láthattam JAPÁNT Midori szemén keresztül. A barátokkal töltött percek, a tinédzser kori nehézségek, problémák, örömöm, víg pillanatok és szívfájdalmak, ezek végtelen hullámvasútja…
A könyv nagyon jó kikapcsolódás volt. Az írónő láthatóan tényleg tisztelettel nyúlt a kultúrához, amit szándékozott bemutatni. A szereplők kellően hihetőre és élőre sikeredtek.
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése