A halála angyala: Caleb Carr

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1896, ​New York. A város egyik legnevesebb lélekbúvára a magyar származású Laszlo Kreizler. Amikor a rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról – amelynek áldozatai fiatal gyerekek, főleg prostituáltak –, a város hatalmas urainak akarata ellenére Kreizler segítségével megindítja a nyomozást. De nem hivatalosan, hiszen azt sokan nem néznék jó szemmel, főleg Kreizler botrányosan modern felfogása miatt, mely szerint az ember személyiségét és tetteit csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktorhoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két detektív is, az Isaacson testvérpár. A csapat nyomozni kezd, a gyilkos azonban egyre-másra szedi áldozatait, akiket brutálisan gyilkol és csonkít meg. Csak Laszlo Kreizler képes megállítani őt, de a doktor ellenségei és a gyilkos semmit és senkit sem kímélnek.”

Vélemény:

Elég hosszú könyv volt, ez már egyszer tény. Nem is kifejezetten az 500 oldal miatt, hanem azért, mert ehhez a betűk elég kicsik, a sorközök pedig szűkek voltak, mégis legszívesebben állandóan olvastam volna. Amikor időm engedte és úgy isten igazából belemerültem, akkor alig bírtam letenni, ellenben ha letettem nehezen vettem újra kezeim közé.

A sorozatot, ami ez alapján, a regény alapján készült már láttam, azonban nem végig, viszont annyira megfogott a helyszín és a karakterek (a színészeknek ehhez rengeteg köze volt), hogy tudtam én ezt a könyvet el akarom olvasni. Egyáltalán nem csalódtam. A leírások nagyon életszerűek voltak, és bár sosem jártam New Yorkban, főleg az 1890-es évekről nem volt sok elképzelésem, mégis láttam magam előtt az egészet. Nagyon tetszett, ahogy a bevándorlók miatt a sok kultúra keveredett egymással. A párbeszédek kellő képpen pörögtek, minden szereplő egyéni karakter volt, akik már megszólalásaikban is elkülönültek egymástól.  Ami pedig a leginkább megfogott a pszichológiai vonatkozás. A történet 1994-ben íródott, így a történetben sok olyan leírás szerepel amit már akkor, és napjainkban is tényként ismernek, pl.: ujjlenyomatok, profilozás, családi anamnézis, amiket a cselekmény idejében még kétkedéssel fogadnak, néha egyenesen szemfényvesztésnek tekintenek. A gyilkos szeméjét a könyv tökéletesen körbejárta, gyerekkorától feltárták az eseményeket, ami pár évnyi pszichológiával a hátam mögött borzasztóan tetszett, mert a pszichológiának épp ezt a részét kedveltem mindig is a leginkább.

De milyenek voltak a karakterek, azon kívül, hogy kellően kidolgozott személyiségjegyekkel bírtak?

Először is be kell vallanom, hogy engem leginkább Laszlo Kreizler fogott meg, aminek több oka is van, de ezeket majd kifejtem, ugyanis meglepően fogadtam, hogy a könyv nem az ő szemszögéből íródott, hanem másik főszereplőnk Jonathan Moore elmesélése alapján.

Moore egy egész okés karakter volt a számomra. Talán azért kellett ő főszereplőnek, hogy az olvasó vele együtt csodálkozhasson rá néhány összefüggésre, és ne tényként kapja azokat a leírásokban. Okos volt, kifejezetten bátor, de azért gyakran úgy éreztem miatta kicsit keveset ismerek meg a történetről.

A második kedvenc szereplőm Sara volt, akinek a stílusát nagyon tudtam kedvelni. Nem egy sírós kislány, hanem egy érett nő, aki igenis tudja mit akar, ráadásul mind ezt egy olyan munkakörben, ahol elég jelentős a férfi uralom. Mindent megtett azért, hogy bizonyítson, és tetszett, hogy képes használni az eszét. Ettől független azonban  kendőzetlenül nő maradt, aki gyakran jobban érti az emberi érzelmeket, mint tanult és művelt férfi kollegái.

Akkor kanyarodjunk vissza Laszlohoz. Egyrészt, hogy is ne tudtam volna kedvelni ezt a férfit, amikor félig magyar(!) – ezt még mindig csodálom, hisz az író választhatott volna bármilyen más nemzetiséget is – ráadásul pszichológus. Kíváncsi lettem volna a történetre az ő szemszögéből is. Részben azt éreztem, hogy bár a történet mesélője Moore valójában mégis Laszlo a főszereplők között is a főszereplő. Hiszen a könyv folyamán róla derültek ki titkok, őt érték veszteségek, az ő szerelmi élete bontakozott ki előttünk, és az ő családja. Elmondhatatlanul megszerettem ezt a karaktert.

A könyvet tudom ajánlani azoknak akik nem riadnak vissza a kicsit elnyújtottabb leírásoktól, érdekli őket a mélyebb pszichológiai vonulat az ember viselkedése mögött… Na meg ki kell emelnem, hogy a könyv nem köntörfalazik így akik nehezen viselik a véresebb, brutálisabb részeket, azoknak nem biztos, hogy ajánlott, mások számára valóban ütős krimi lehet.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenetek:

„– Részt venni a nyomozásban? – hebegtem döbbenten. – Roosevelt, hát cserbenhagyta a józan hollandus esze? Lélekbúvárral akar nyomoztatni? Pszichológussal? Enélkül is ellenségéve tette a rendőrség összes magasabb rangú tisztjét meg a fél Rendőrfőnökök Tanácsát. A bukmékerek már egy rozsdás vasat sem adnak arra a tippre, hogy a Függetlenség napján búcsút vehet az állásától!  Ha egy szó kiszivárog arról, hogy bevonja Kreizlert… istenemre, még azt is inkább elfogadnák, ha hozatna egy hottentotta varázslót!
– Mintha bizony nem annak tekintene engem a tiszteletre méltó polgárság nagy többsége! – kuncogott Laszlo.”

„– Sara! – nyögtem ki nagy üggyel-bajjal. Letelepedett mellém, s az ölembe tette a tálcát. – Hol vagyok?
Sara figyelmét azonban a munkások vonták magukra, akik sustorogni és jelentőségteljesen nevetgélni kezdtek a látványon, hogy leült az ágyamra. Sara nem nézett rájuk, csöndesen mondta nekem:
– Mr. Jones és az emberei nem tudják, milyen ügyben vagyunk itt. Látják, hogy nem vagyok szolgáló, és ezért az képzelik, hogy amolyan közös metresz vagyok a társaságban. – Etetni kezdett az ízletes tyúklevessel. – Elképesztő, pedig mind házasemberek…”

„– És mit tart a család intézményéről, doktor úr? – kérdezte Morgan határozottan, ám az ítélkezés minden jele nélkül. – Ezek az urak és számtalan más jószándékú ember szent borzalommal beszélnek az ez irányú nézeteiről.
Kreizler vállat vont, és elnyomta cigarettáját.
– A családról, mint társadalmi intézményről nincs különösebb véleményem, Mr. Morgan. Vizsgálódásaim a bűnökre irányulnak, amelyeket gyakran eltakar a családi struktúra. Én megpróbáltam leleplezni e bűnöket, és tenni valamit a gyerekekre gyakorolt hatásuk ellen. Ezért pedig nem fogok mentegetőzni.”