A Borgiák végzete (Borgiák 2.): Sarah Dunant

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​Borgiák bosszúja szerzőjének új regénye a reneszánsz kori Itáliáról és a történelem egyik leghírhedtebb családjáról. A Corleonék és a Lannisterek előtt a nép a Borgiákat félte…

1502-őt írunk. Rodrigo Borgia, aki saját bevallása szerint is nőcsábász és korrupt politikus, VI. Sándor néven a pápai trónra kerül. Leánya, Lucrezia huszonkét évesen már háromszor volt férjnél, és apja terveiben csak bábként szerepel, ám kezd ráébredni saját hatalmára. Valamint itt van Cesare Borgia is, a pápa zseniális, könyörtelen és egyre kiszámíthatatlanabb fia.

Miközben a pápa az öregedés és fia egyre őrültebb viselkedése ellen hadakozik, Lucreziának boldogulnia kell az urbinói udvar intrikái között, ahol új otthonában egy újabb házasság kihívása várja, hogy elfoglalja méltó helyét a történelemben.

Sarah Dunant ismét csodálatosan szövi a történet szálait, életre kelti a Borgia család szenvedélyes asszonyait és férfiúit, valamint Machiavelli lebilincselő figuráját. Az olvasó rajtuk keresztül élheti át a történelem egyik legbámulatosabb – és legtragikusabb – családjának kalandos történetét.”

Vélemény:

Bár könnyen azt hihetnénk, hogy a modern kor vívmánya az, hogy ha valaki hatalomra ezáltal pénzre tesz szert, akkor rövid időn belül a családja összes tagja, de még a gyerekkori barátai is vele együtt gazdagodnak, és kerülnek előke pozícióba. Viszont a történelem már többször bemutatta, mennyire hasonló példa volt erre a különböző korokban. Ilyen szempontból a Borgia család sem képez kivételt.

A Borgiák bosszújában már megismerkedhettem a családdal, abban az olvasatban, ahogy az írónő szerette volna őket számunkra átadni, és már akkor is éreztem, hogy ő leginkább a történelmi hitelességre, ezen keresztül pedig a család bemutatására helyezte a hangsúlyt. Nem kerültek bele túlságosan pikáns pillanatok (inkább csak alapvető bemutatások, megjegyzések) és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a korszaknak megfelelően mozgassa a szereplőket.

Ez a rész számomra sokkal könnyebben emészthető volt, mint az első, valahogy olvasmányosabbra sikerült, mégis az E/3 jelen idővel való ötvözetét továbbra sem tudtam megszokni pl.: „mondja Lucrezia” „Lép oda az ablakhoz” stb. Fejben mindig múlt időbe akartam konvertálni mindent és néha leesett, hogy már nem is azt olvasom, ami le van írva.

Na ha valaki nem tudja milyen egy valódi és közben mégis szürke szereplő, akkor ezt nagyszerű esettanulmányként tudnám átadni. Bár elengedhetetlen hozzá az első része, valamint a korszakban való gondolkodás. A cselekmény a Borgia család körül mozog, azonban elengedhetetlen, hogy az ember a megannyi ármány, harc, és a Tiberisbe dobott holttestek mellett azt is lássa, hogy akkoriban Itáliát nagy családok vezették. Sforza, Orsini… s nem egy közülük sok-sok egyházi vezetőt is adott. A Borgia család messze nem a legkegyetlenebb volt mind közül, de abban az időszakban „az ellenségem ellensége, a barátom” alapon akik csak tehették, szövetkeztek ellenük, hogy ők maguk szerezhessék meg a hatalmat. Bár Cesare, Machiavelli és Lucrezia jelenetei jobban megfogtak, mint a pápa szála, mind kellettek ahhoz, hogy minden oldalról körbejárják a történetet. Sőt, azt kell mondanom Lucrezia kifejezetten érdekes karakterré vált számomra.

Ajánlom azoknak a könyvet, akiket nem riaszt el a történelem és annak nyers bemutatása. Ez nem egy lányregény, bár megjelenik a szerelem, vagy az adott kör női problémái, mégis nagyobb hangsúlyt kap benne a korszak bemutatása, s bár nem dobálóztak benne 5 oldalaként évszámokkal, hasonló hatást keltett mint egy érdekesen megfogalmazott történelem könyv.

Értékelés: 5 csillag

A Végtelen Történet: Michael Ende

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„TEDD ​AZT, AMIT AKARSZ

ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.

Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.

Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.”

Vélemény:

Egyáltalán nem éreztem magam átverve a történettel kapcsolatban, hiszen rengetegen fogalmazták meg, hogy a regény és a film nem éppen fedik egymást, ám míg ezt sokan áldásként kezelték, én nem éreztem annyira azt az áttörő élményt.

Először is egy rövid kis mese. Számomra a film, gyerekkorom egy meghatározó élménye volt, és megtudni azt, hogy maga az író sem kedvelte az adaptációt, egy kicsit fájdalmasan érintett, mert én kifejezetten szerettem. Persze megrémített, de az egészet áthatotta valami különleges hangulat, amit azóta is nehéz szavakba önteni és bár a folytatást láthatóan hozni akarta a könyvben leírtakat, viszont az sosem érte el számomra az első rész hatását. Nekem a film felnőtt fejjel, mikor már értettem benne több mindent is, azt jelentette, hogy ha az embernek van képzelő ereje és fantáziája, akkor az élet minden fájdalmas területével meg tud küzdeni! Ez szerintem szintén egy gyönyörű tanítás, bár igaz, hogy a könyv nem erről szól, mégsem hasonlítanám össze egyiket a másikkal, néhány véleménnyel ellentétben.

De akkor ezentúl térjünk is át a könyvre:

A könyv eleinte azt mutatja be, ahogy Barnabás egy könyvet olvas, melynek főszereplője Atráskó, akit arra a nemes célra jelölt ki a Kislány Királynő, hogy találjon gyógymódot betegségére és állítsa meg a Semmit, mely egyre bekebelezni látszik Fantáziát. A történet igazándiból ekkor még igencsak ismerős volt a filmből, egészen addig míg Atráskó rá nem jött a megoldásra. Addig magával ragadott a történet, beszippantott és volt még az első fejezetek egyikében, hogy pár leírás során a könnyem is kicsordult, mert annyira át tudtam érezni, amiről az író mesélt és amit át akart vele adni. Azonban a könyv második felétől már nem volt meg az az elragadtatottság.

A kalandregény mivolta fogott meg ennek a második résznek leginkább. Amikor el tudtam engedni hogy Barnabás még mindig az aki a könyv első felében is szerepelt. Amikor Atráskó és Fuhur próbálták védeni, ő pedig cselszövéseket látott (mindig odáig voltam azokért a történetekért amikor valaki hatalomra jut, de újonnan szerzett ereje kissé megszédíti ezáltal szinte kifordul önmagából), és Xaida ármánykodásait is valamiért nagyon imádtam, mert pörgették a cselekményt. Viszont ami a könyv második felének mondanivalóját illeti… Nos… Természetesen értettem, egyet is értek vele, viszont az egész egyszerre volt túlságosan elvont és szájbarágós. Mintha a könyv első felében kaptam volna egy izgalmas kalandot, majd a másodikban valaki ötvözni próbálná a Narnia sorozatot, az Alice Csodaországban nyakatekertségével. Kíváncsi voltam erre a regényre, mert emlékszem, hogy kiskoromban már találkoztam Ende egy másik művével ami akkor nagyon elgondolkodtatott és szeretném felnőtt fejjel újra elolvasni, de ez valahogy nem épp a kellő hatást érte el nálam.

Határozottan nem volt rossz, és egy olvasási élménynek kifejezetten érdekes lehet. De nem szeretnék belemenni egy olyan vitába, hogy a könyv-e vagy a film a jobb, mert számomra továbbra is az utóbbi áll közelebb a szívemhez.

Értékelés: 4 csillag