A viaszszobrász (Öt érzék 3.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Szabadság, egyenlőség, nővériség: egy viaszszobrásznő története a francia forradalom idején.

Az 1780-as években Suzanne de Lormont Párizs egyik leghíresebb viaszszobrásza. Jólétben és elismertségben él férjével és fiával. Legtöbb bosszúságát a város másik híres viaszművészével, Marie Grosholtz-cal való versengése jelenti, valamint házastársa, Benoît kicsinyessége, aki olykor nehezen viseli, hogy felesége tehetségének köszönhetően gyarapszik a család vagyona. A forradalom azonban Suzanne életébe is változásokat hoz, ráadásul gyermekkori szerelme is felbukkan a fővárosban, régi érzelmeket és titkokat kavarva fel.

A főhősnő keze alatt nemcsak a forradalom alakjai formálódnak meg, de a saját élete felett is átveszi az irányítást. Fellázad férje elnyomása ellen, valamint kora legbátrabb asszonyaival karöltve azért harcol, hogy a forradalom vívmányaiból a nők is részesülhessenek. Ám törekvéseit nemcsak férje, de a jakobinusok sem nézik jó szemmel. Mindemellett fia is bajba keveredik, ugyanis nevét összefüggésbe hozzák a Kardinális gyémánt ellopásának ügyével.

Miután Párizson eluralkodik a terror, Suzanne a látását is elveszti, s az orvosok sem tudják megmondani, visszanyeri-e valaha… Vajon az asszony megőrzi a hitét a teljes reménytelenség közepette?

A reneszánsz és a rokokó korszak után Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozata ezúttal a forradalmi Franciaországba, az európai történelem egyik legmeghatározóbb időszakába vezet minket. Fordulatait az érintés érzékén, a formák és a viaszszobrászat érdekfeszítő világán keresztül mutatja be.”

Vélemény:

A könyv elolvasása után kijelenthetem, hogy darabokra törtem, de a könyv érdeme az is, hogy amikor újra sikerült összeraknom magam, akkor a darabokból egy erősebb, komolyabb személyiség állt össze. Talán ez a vélemény túl komolyan kezdődik, de azt hiszem ez a komoly hangvétel illik a regényhez is.

Először ki kell jelentenem, hogy nem lep meg, hogy eddig ez áll a legkevesebb százalékon molyon (talán nem olvasta még elég ember?), és az sem, hogy néhány vélemény nem egészen pozitívan nyilatkozott róla, sokan még azok közül sem, akik kedvelték az előző két részt. Bevallom eleinte engem is nehezen ragadott el a cselekmény, de aztán egyik pillanatról a másikra megával ragadott, és nem engedett, mint ahogy főszereplőnket is magával sodorta a tömeg egy ponton és nem tudott tőlük szabadulni, még akkor sem amikor akart.

De én akartam-e? A kérdés kicsit hosszabb választ igényel.

Először is kijelenthetem, hogy a könyv egyik nagy értéke és újítása az volt, hogy Suzanne szerepében nem egy fiatal lány felnövéstörténetét ismerhettük meg, ahogy próbálta elérni az álmait, hanem egy komoly nő, egy anya karakterét ismerhettük meg, aki már egy kiforrott személyiséggel rendelkezett, mely személyiség nem illeszkedett a kora elvárásaihoz. Suzanne már a történet elejétől kezdve anya, feleség és üzletasszony, így nem kellett egy olyan életutat bemutatni, mint Sophie vagy Bianca esetén. Ez persze nem maradt ki a regényből, viszont nagyobb hangsúly került az itt és most történetére, azaz a forradalomra.

A könyv egyetlen negatív pontja számomra határozottan a francia nevek kiejtése és megjegyzése volt, amiket (mivel nem néztem utána a kiejtésnek) valószínűleg borzasztóan rosszul olvastam, de szerencsére csak a saját fejemben. Ez a regény nem egy romantikus könyvecske (még ha a könyvtári példányon a ROMANTIKUS címszó is szerepel), hanem egy sötét és kemény korrajz egy ehhez hasonlóan sötét és kemény időszakról. Olvasás közben azon is elgondolkodtam, hogy Robespierre vagy Danton neve még történelem órára is ismerős volt, még ha a forradalom eseményei keveredtek is az emlékeimben. (Őszintén én határozottan úgy emlékeztem, hogy a forradalom egyik napról a másikra robbant ki aztán már vége is lett a nemességnek…) De például Olympe de Gouges nevét még sosem hallottam korábban (csak a Micsoda szinglik voltak! könyvben), és valahol ez nagyon fájó. Ahogy annak a felismerése is az volt, hogy egy forradalom, amely állítólag a népért tört ki, nem akarta a nőket is a férfiakhoz hasonlóan egyenlévő tenni. Holott pont az egyenlőséget hirdetve gyűltek össze.

Azt hiszem a Micsoda történetek olvasásai után már nem lepett meg a regény hangvétele, és az, hogy Suzanne még a korábbi történetek főszereplőihez képest is jóval feministább lett. Nekem kifejezetten tetszett ez az erős karakter, bár határozottan elmondhatom, hogy sajnos az őt ért atrocitások is nagyon keményen lettek ábrázolva. (Ezt sem bántam, de nem számítottam erre sem).

Egyszóval engem ez a könyv meglepett, néha már a történelmi leírásokat, a szereplők bemutatásait túlságosan soknak és töménynek éreztem a cselekmény mellett, de mivel a könyvben megjelenő nők élete is igazán érdekes és eseményekkel teli volt, így nem bántam, hogy azok a cselekménybe ékelődtek. Rengeteg kutatómunka állt a regény megírása mögött, ez átjön minden egyes oldalról és…

Igen azt hiszem megválaszolva a kérdést, akartam a történettel sodródni, bár néha féltem megtenni vele a következő lépést.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nem félnek az emberi sorsok sötétjébe látni, de szeretik az erős női karaktereket, akik nem csak magukért, de nőtársaikért is kiállnak. Nem csak a történet főszereplőjére gondolok, hanem mind azon nőkre akik megelevenednek a lapokon, és legalább ha máshogy nem, így előkerülnek a neveik.

Értékelés: 5 csillag

A 33-as beteg (Dávid és Vivien 1.): Farkas Anett

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Rettenetes sorozatgyilkosság sokkolja a Balaton fővárosát. Egy szörnyeteg nőket rabol el és aláz meg.

Pintér Dávid sztárnyomozó és alkalmi társa, Fehér Vivien próbálnak válaszokat találni, és kibogozni azt a csomót, ami egyre nagyobbra duzzad az áldozatok számának gyarapodásával.

Úgy tűnik, a rejtély megoldásához Vivien múltján keresztül vezet az út.

De mi köze mindehhez a zalaegerszegi pszichiátria szomorú sorsú betegének, Rebekának? Vajon az őt kezelő pszichiáternek sikerül áttörést elérnie?

Ki ismerheti a teljes igazságot?

Egy rendőrnő

Egy apa

Egy pszichiáter

Öt barátnő a múltból

A 33-as beteg”

Vélemény:

Már nagyon régóta terveztem elolvasni ezt a könyvet, de eddig valahogy mindig elnapoltam, vagy csak az első pár oldalig jutottam. (Talán azért, mert e-könyv verzióban volt meg.) Most azonban kikölcsönözve a könyvtárból, végre nagyobb kedvvel folytattam, mert kézbe foghattam azt. Inkább vagyok amúgy nyomtatott könyv párti, de sajnos a helyhiány miatt nem tudok annyi könyvet vásárolni, de a lényeg, hogy a könyvtárban megtaláltam.

Nagyon gyorsan lehetett haladni ezzel a könyvvel és amit a legpozitívabbnak érzékeltem, hogy bár megjelent benne a szerelem témaköre, de a főszereplőink mégsem feledkeztek meg arról, hogy ők első sorban egy ügyben nyomoznak. Szóval azt mondom, hogy volt benne egy pár klisé, de ezek szerintem egy kifejezetten jó irányba alakultak így nem zavart.

A nyomozás kellőképpen érdekes volt, és bár végig ott volt a megoldás kulcsa, de nem lehetett azonnal rájönni, így nagyon meg tudott lepni engem is, előtte pedig dolgoztatta kicsit az agyam. Eleinte úgy éreztem, hogy a könyv talán kevés lesz, vagy nem adja majd meg azt a kalandfaktort, amit mondjuk a külföldi krimik szoktak (mert azért nem beszólásból de egy amerikai nagyvárosban nem nehéz bűnözőkről írni, míg például kis hazánkban nem érik sorra egymást a sorozatgyilkosok). Mégis hiába a kisebb, magyarabb környezet mégis tudta azt a hihetetlen izgalmat átadni, amiben reménykedtem. Ahol nem lehet mindenkiről mindent tudni. Érdekes, hogy pont majdnem egy időben olvastam el a Légy/ott könyvvel és amit ott kerestem (hogy ne tudjam ki az elkövető) az itt teljesen megvolt, bár utólag mind a kettőt nagyon élveztem, és úgy érzem fogok még Farkas Anett más könyveit is olvasni, mert már a Ne bánts! is nagyon tetszett. Az ott fellelhető téma azért itt sem maradt még távol, így nem lep meg, hogy később az a könyv is megíródhatott.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a krimiket és szívesen elmerülnek egy magyar helyszínen, magyar emberek között.

Értékelés: 5 csillag

Légy/ott (Balatoni krimik 1.): Szlavicsek Judit

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy feldúlt, fiatal lány indul haza éjjel egyedül egy szórakozóhelyről a kihalt Balaton-parti fasorban. Mikor meglátja a közeledő fényszórókat, először nagyon megörül. De aztán…

Kardos Júlia, az évek óta magányosan élő negyvenes nyomozó képtelen szabadulni múltjától, hiába menekül előle a Balatonhoz, a feldolgozatlan traumák oda is utána jönnek.

Pedig muszáj lesz összeszednie magát. Mert a fagyos februári tó egy fiatal lány testét dobja ki magából. És ez még csak a kezdet.

A szálak egy jómódú családhoz vezetnek, ahol a jólét és a tökéletes család látszata mögött sötét titkok rejtőznek. Egy apa, egy anya, egy fiú. Egy család. De mi tartja egyben? És mi szakítja szét?

És mi van, ha a család csak egy szó?

Egy többszáz lájkot és szívecskét begyűjtő poszt, egy cirádás ezüstkeretbe szuszakolt, mosolyba merevedett pillanat az elektromos kandalló feletti polcon?

És mi van, ha már nincs is.

És mi van, ha soha nem is volt.

A történet West coast címmel korábban folytatásokban jelent meg online és hamarosan ezrek olvasták a péntek esténként megjelenő részeket. A Légy/ott ennek a nagysikerű sorozatnak a kibővített változata.

A szerzőnek ez az első nyomtatásban megjelenő krimije. 2020 nyarán Paranoia című novellájával – több, mint száz pályamű közül – az első helyezést nyerte el a PRAE Kiadó Krimi ma elnevezésű pályázatán.”

Vélemény:

Már nagyon régóta csábított engem ez a regény. Hol internetes könyvoldalak hirdetésében láttam, hogy a könyvesboltok polcairól kacsintott rám. Talán azért, mert megjelenik benne két olyan dolog is, amit egyszerűen imádom.

1) A krimi, ami a fantasy mellett rájöttem, hogy a kedvenc könyves típusaim egyike.

2) A Balaton és ráadásul annak is inkább az Északi partja, ahol sajnos eddig nem sokszor volt lehetőségem időt tölteni, de a szívem egy darabkája mindig oda fog engem húzni.

Az biztos, hogy a könyv elolvasása előtt voltak elvárásaim, hogy mit szeretnék átélni olvasás közben, de az biztos, hogy nem azt kaptam, amire számítottam. Nem csalódtam, ezt le kell szögeznem. Én azonban egy olyan tipikusa krimit vártam ahol, végig követhetjük a nyomozó kalandjait, amint felderít egy ügyet, de amikor még oldalakon keresztül is továbbra az elkövetőkkel, és néha eleinte vadidegennek tűnő emberekkel foglalkoztunk, a nyomozók pedig még mindig nem bukkantak fel igazából, akkor már tudtam, hogy itt más a helyzet.

Ez a krimi mind amellett, hogy egyfajta izgalmat a történet végéig fenntartott, mert azért akadtak itt csavarok és jelenetek, melyekről az ember csak később tudhatta meg, hogy hová is vezetnek majd, inkább lélektani drámaként funkcionált. Azt hiszem ideje bevallanom, hogy ez a zsánert is nagyon imádom, élek, halok a gazdag családok mocskos titkaiért és azok következetes széthullásáért regényekben.

Szóval úgy érzem, hogy minden adott volt ahhoz, hogy én ezt a könyvet imádjam, és látható is, hogy nagyon hamar végeztem vele. (Ez mondjuk betudható annak, hogy hétköznap nincs túl sok időm olvasni szóval hétvégén emiatt bepótolom az elmaradást.) Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy kire milyen sors vár a regény során, mert bár nem mindenkiről lehetett megtudni az fél életét, de valahogy mindenki annyira élő volt, és khm… magyar (ezt nem tudom szebben kifejezni), hogy vitt magával a cselekmény. Nálam az tudja a leginkább elrontani az olvasásélményt ha a szereplők inkoherensek (vagy a világuknak nem felelnek meg, ez általában történelmi regényeknél fordul elő, vagy pedig a regény során váltogatják a személyiségeiket indokolatlanul), valamint az, ha a szereplők nem úgy beszélnek, mint a normális emberek. Mert azért mindenki tegye a szívére a kezét és vallja be, hogy ki hányszor szokott lelki monológokat előadni a szeretteinek (még a legintelligensebb emberek is csak ritkán), és ki az aki néha egy-egy káromkodással toldja meg az érveit. Na ugye! Itt mindenki úgy beszélt, ahogy az elvárható volt. Nem mindenki finomkodott, aki mégis azt okkal tette.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiket érdekel egy Balaton parton játszódó krimi, de nem vetik meg a jó család-drámákat sem. Nekem kifejezetten bejött, és számomra követhető, sőt felüdítő volt, hogy az írónő néha az írásmódokkal (E/1 vagy E/3) játszott.

Értékelés: 5 csillag

Őrület határán (Őrületben 2.): Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Összeesküdtek ellened vagy valóban kezded elveszíteni az eszed?

Nathalie maga mögött hagyta a múltat. Egy új kapcsolatnak esélyt adva tiszta lappal indított. A férfi nyugalmat hozott az életébe, ám azt mindenki elől titkolja, hogy az elmegyógyintézet falai közti borzalmak nem múltak el benne nyomtalanul. A paranoia nem hagyja nyugodni, úgy érzi, valaki megint követi őt…

„Hiányoztam? Megígértem, hogy visszatérek.”

A félelme egynap megelevenedik és az élete rémálommá válik. Nincs más választása, a túléléshez el kell merülnie a sötétségben.

Készen állsz a félelemre?

Egy sötét, mindent elpusztító szerelemre?

Készülj fel a valódi őrületre!

Diana Hunt következő regénye, a nagy sikerű sorozat második része egy sötét, romantikus thriller, mely egyszerre szól szenvedélyes szerelemről, és egy nő harcáról, aki érveit eldobva keresi a kiutat az őrületből.”

Vélemény:

Ez az!

Azt hiszem ez volt az a történet, amit már az első részben is kerestem, és a Jack árnyékában is, mert ez illik méltón a Prédák házában már általam megismert és megszeretett stílushoz!

Bevallom, az első rész annyira nem nyerte el a tetszésem és úgy, voltam vele, hogy nem vagyok kíváncsi Nathalie történetére, de egy barátnőm meggyőzött, hogy adjak neki egy esélyt, így végül megtettem. Mennyire jó, hogy hallgattam rá!

A történet tényleg jóval később veszi fel a fonalat. Na jó, azért évtizedeket nem ugrottunk, de általában ahhoz képest, hogy a regények manapság max 1-2 napot ugranak a részek között, ez tényleg nagy váltás volt. Nathalie éli világát, a múltjában történtek árnyékában, míg élete teljesen a fejére nem fordul.

Ez a könyv elképesztően bátor volt!

A döntések, tettek, igenis következményekkel jártak (néha nagyon fájdalmas következményekkel), és minden egyes apró pillanat fontos szerepet játszott a történet további folyamában. Az érzelmek, a romantika nagyon szépen belesimultak a fő cselekményszálba, nem szakították meg azt, van, hogy épp egy-egy lelki felismerés vitte előrébb a sztorit. A testiség pedig bár kevés volt, de az ütött (amúgy a kevesebb, néha több híve vagyok, szóval nekem ez plusz pont). Az írónő nagyon sötét és kemény jeleneteket alkotott meg ebben a könyvben, néha pedig már én sem tudtam mi a valóság és mi az, ami majd az arcomba vág amikor kiderül, hogy nem az.

A regény végig feszes tempóban haladt, nem volt leállás az elejétől a végéig, nekem mégis a könyv második fele volt az, ami igaztán beszippantott (lehet azért, mert azt nyugodtan pillanatomban olvastam, de előfordulhat, hogy azért, mert ott tényleg akadt pár tényleg nagyon durva jelenet). Na ez a regény határozottan megütötte az ingerküszöböm, és alig győzöm kivárni, hogy jöjjön a folytatása (nem hittem, hogy annyira felcsigáz majd, mint a Prédák háza).

Ajánlom azoknak, akik szerették az első részt! Akik pedig azt nem kedvelték annyira, azoknak csak ennyit mondanék: Adjatok neki egy esélyt, mert ez garantáltan megéri!

Értékelés: 5 csillag

Jack árnyékában: Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„London 1888
Hasfelmetsző Jack.
Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát.
Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik.

London 1892

A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.
Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba.
Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherinet a feltárandó titkok éltetik, még attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába.
Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket?

Ha Jack gondolatai mögé látsz, rájöhetsz, mi vezérli.
A kérdés már csak az, hogy utána el tudsz majd menekülni?”

Vélemény:

Mivel a Prédák háza sorozatot egyszerűen imádom, és jó true crime rajongóként (mármint nem magukért a bűntényekért vagyok oda, csak jó ezekről infókat szerezni), úgy éreztem, hogy ez az én könyvem lesz majd. Viszont az sosem jó, hogy ha így kezdem a véleményezésemet.

Alapvetően nem tehetek róla, hogy nekem nagyon elvitte a történetet az, hogy Katherine elképesztően unszimpatikus volt. Mert nagyon ráment a regény arra, hogy „Jajj én nem vagyok olyan, mint a többi nő” és a rengeteg hisztizésére a leírásos részekben, amikor ki volt akadva arra, hogy őt nőként mennyire erős szabályok kötik és mennyire nem nézik semmibe. De valójában ennek jelét soha nem mutatta a történet. A bátyja néhány megjegyzése volt az egyetlen bizonyítéka annak, hogy ő elnyomva érzi magát, amúgy kísérő nélkül mászkált London utcáin, gyilkossági színhelyekre jutott be egy könnyed hazugsággal, kvázi a két szép szeméért. Kikérték a véleményét ügyekben, lehetőséget kapott arra, hogy válogasson a tehetős férfiak közül, egészen addig míg a bátyja meg nem elégelte a dolgot, és úgy nem döntött, hogy jó most már ő keres neki párt…

Szóval Katherine szenvedése annyira mondvacsináltra sikerült, hogy amikor ezeket a részeket kellett olvasnom, akkor a falat vakartam idegemben. Mert igen történelmileg totál hiteles, hogy a csajszi így érezze magát, de a regény cselekménye nem alapozta meg ezt az életérzést. Cseppet sem zavar volt amúgy, ha láthatóan tényleg nagyon keményen van fogva, nem csak ő beszél róla.

A történet folyamán főleg Jack bejegyzései tetszettek, mert azok megadták az igazi thriller hangulatot, meg nagyjából az utolsó 50 oldal, és emiatt is értékelem végül magasabbra ezt a történetet, mint először éreztem. Azonban a könyv eleje elképesztően döcögős és inkább romantikus, mint kalandos, ahol természetesen mindig a férfiaknak kell a nő s*ggét kihúzni a bajból, miközben a nő mindig azon nyavalyog, hogy ő egyedül is képes bármire. Hát babám, akkor talán ne keverd magad mindig olyan bajba, amiből nem tudsz egyedül kimászni!

A gyilkosságokkal kapcsolatos leírások azonban nagyon pazarul sikerültek és örültem volna annak, ha a férfi karaktereket még jobban megismerhetjük, nem csak a bejegyzések, a levelek vagy Katherine szemszögén keresztül. Talán jót tett volna neki egy E/3, vagy esetleg kicsit több olyan rész, ami a karakterek cselekményekben való bemutatását célozzák meg, és a valódi nyomozást, nem pedig ezt a húzd meg, ereszd meg kapcsolatot Katherine és Victor között.

Alapvetően amúgy tudom ajánlani a regényt. Bár inkább egy kicsit sötétebb romantikus regény, ütős lezárással, mint sem krimi. Legalábbis az én véleményem szerint. (Túl magas az ingerküszöböm.)

Értékelés: 4 csillag

Figyelek rád: Darvas Petra

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„ALVIN FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.

Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.

LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.

Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.

És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.

Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.

A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.

Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.

Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?”

Vélemény:

Na ha valaki kíváncsi arra, amint én csak és kizárólag szuperlatívuszokban kezdek beszélni (írni) egy könyvről, akkor csak olvasson tovább bizalommal. Bevallom először kicsit tartottam ettől a könyvtől, méghozzá két okból is egyrészt mert gyógypedagógusként féltem attól, hogy az ADHD egy olyan megközelítésével fogok találkozni, amivel majd nem értek egyet. Másrészt már nem épp az a korosztály vagyok, akinek ez a regény szól, de hát a Szent Johanna gimit is felnőttfejjel vettem először kézbe, szóval úgy éreztem adok neki egy esélyt.

Nagyon de nagyon lelőttem a poént az első mondatommal, viszont azt hiszem, már nincs mit tenni ebben az esetben. Ki kell jelentenem, hogy én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Persze nem mondom, hogy ez a világ legizgalmasabb regénye, de hát nem is annak készült, viszont rengeteg elképesztően menő értéke van, és ezeket csak felsorolásokkal tudom érthetőbbé tenni.

1) A tinédzserek. Valódi tinik, valódi problémákkal és stílusokkal. Na ez az, amit, ha a kezükbe adnék nem éreznék azt tőle, hogy egy felnőtt írt a korosztályukról úgy, hogy már elfelejtette milyen gyereknek lenni, hanem valóban át tudnák élni a karakterek helyzeteit. A válságokat, amiket megélni természetes velejárója a tiniknek. Amire felnőttfejjel talán legyinteni szokás, de egy serdülőnek ezek valódi, igazi problémákat jelentenek.

2) Az iskola szerepe. Nagyon örülök, hogy a könyv nem olyan tanárokat mutat be, akik egytől egyig elfordulnak a problémáktól, és rá sem hederítenek a balhésabb tanulókra. Volt itt néhány olyan megmozdulás vagy mondat egy-egy tanártól, amit akár én vagy bármelyik kollégám is mondhatott volna azok közül, akik nem az iskola legjobbjaival foglalkoznak.

És…

3) Az ADHD!

Először is a következővel kezdeném:

Tanító (miután megtudja, hogy az egyik szakom a pszichopedagógia): Na például egy ADHD-s gyerekkel mit lehet csinálni órán? 
Én (magabiztossággal, amit fősulin Reményi Tamástól(!) tanultam): Igazából meg lehet oldani azt, hogy kicsit mozoghasson, ha esetleg már sok neki az egyhelyben ülés. Lehet kérni, hogy ő vizezze be a szivacsot, de azt is lehet mondani, hogy nyugodtan sétálhasson 1-2 kört a teremben, ha meg esetleg túl sok lenne neki az inger akkor…
Tanító: Jaj ez nagyon szép és jó. De akkor mit fog szólni a többi gyerek, hogy neki ez meg van engedve nekik meg nem?
(Történet megesett munkába állásom első hetén, cirka négy évvel ezelőtt.)

Azt hiszem elmondhatom, hogy a munkámból is következően szívügyemet képezik azok a gyerekek, akik nem olyanok, mint a többiek. Na persze minden gyerek különböző, de hát akadnak, akiket kevésbé lehet „formára vágni”. A történetben Alvin is épp ilyen, és én nem is kifejezetten azért szerettem őt, mert megmutatta azt, hogy milyen ADHD-val élni, hanem azt, hogy rajta keresztül belátást lehet nyerni abba, milyen hatással is van egy ilyen állapot az emberre és szűk környezetére. Mit élnek meg a barátok, a szülők, a személy maga… Főleg az ADHD esetében (de én a diszeket is például ide sorolnám, vagy az autizmus spektrum zavart)… nagyon sok esetben az a gond, hogy az emberek nem értik, nem fogják fel, hogy az érintett személy miért nem tud bizonyos dolgokat megcsinálni. Hiszen egyértelmű, hogy aki kerekesszékben ül az nem fogja nekik lefutni a maratont, de ha valaki tegyük fel diszkalkuliás, akkor felmerülhet a kérdés, hogy „Jó, de mi lenne, ha kicsit többet tanulnál?” Na az ADHD esetében pontosan ugyanígy az emberek sokszor azt érzik, hogy az egész csak döntés kérdése, holott ez ennél sokkal bonyolultabb. Szóval KÖSZÖNÖM ennek a könyvnek és az írónőnek, hogy ilyen szépen bemutatta miről is van szó, miközben nem esett túlzásokba ami szintén nagyon nagy szó!

Egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék még…

Ajánlom ezt a könyvet a tiniknek (akár küzdenek ADHD-val, akár nem), a felnőtteknek, akiknek érintett gyermekük van, vagy velük foglalkoznak, de nem tanultak erről az állapotról… meg úgy nagyjából mindenkinek!

(Akadtak benne pillanatok, amiket már csak szakmailag és emberileg is megkönnyeztem mert túl sok gondolatatot hozott fel bennem, vagy a saját életemről, vagy azokról a gyerekekről akikkel napi rendszerességgel foglalkozom… De ez már egy másik történet.)

Értékelés: 5 csillag

Ne bánts!: Farkas Anett

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Hat fiatal, hat történet, egy közös múlt – és egy délután, ami mindent megváltoztat.

Mi történik, ha egy tanár úgy dönt, hogy nem nézi tovább tétlenül az iskolai zaklatást, hanem egy különleges kísérletbe kezd, és szabadulószobát szervez hat kiválasztott diáknak?

Ahogy percről percre fogynak a lehetőségek, úgy kerülnek napvilágra a titkok. Ki az igazi bántalmazó? Ki az áldozat? És ki az, aki mindkét szerepben volt már? A megrázó eseteket feldolgozó történet a tanárok, a szülők és a gyerekek szemszögéből bontakozik ki, és ráébreszt arra, hogy a zaklatás soha nem csak a játszótéren vagy az iskola falai között zajlik – sokszor ott van a családi asztalnál, sőt, a tükörben is.

Az írónő ezúttal is valós eseményeket dolgoz fel, olyan történeteket, amelyekben mind a rendőrség, mind a pedagógusok segítették az igazság feltárását. Egy könyv, amely nemcsak kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is keres arra, hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből.

#iskola #zaklatas #igaztörtenet #bantalmazas #szembesüles #nebants”

Vélemény:

Kicsit megijedtem amikor a véleményeket olvasva rájöttem, mennyien és milyen mértékig imádták ezt a történetet, és főképp az ijesztett meg engem a leginkább, hogy nekem szinte a könyv elejétől kezdve a végéig ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy miért mert egyszerre tudom, és érzem, hogy a regény rengeteg dolgot adott, miközben épp ez a problémája is, hogy annyit akar markolni, hogy egyszerűen nincs idő mindent átadni benne, amit szeretett volna.

Kezdezném azzal, hogy nagyon örültem amiért elkövető és áldozat szemszögében is belátást nyerhettünk, viszont mivel a történet nagyon gyorsan haladt így kevésbé cselekményesen történtek ezek a ráismerések, a szereplők inkább önmaguk reflektáltak a saját életükre. Ez azt eredményezte, hogy néha a gondolataik, tetteik és életvitelük feletti elmélkedés annyira mélyreható volt, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ezek valódi tinédzserek, serdülők gondolatai lennének. Mert ha van is néhány közöttük, aki ennyire szépen érti a saját lelkivilágát, nem mindenki fogná fel, hogy mit miért is tesz. SPOILER1

Fantasztikus, hogy a bullying, az iskolai zaklatás, mint témakör megjelent egy regényben és végre VÉGRE magyar környezetbe, magyar iskolákba is helyezte azt, így szerintem, ha a megfelelő korosztály kezébe kerülne, akkor ők nagyon át tudnák érezni a helyzetet, talán a szemüket is felnyitná. Mégis azt hiszem ez volt az a pont, ahol kicsit el kellett felejtenem, hogy ki is vagyok én magam olvasás közben.

• Egy volt áldozat (provokatív áldozat, ezt ki kell emelni).
• Egy pszichopedagógus, aki beadandót írt máskor az iskolai lövöldözések és a bullying kapcsolatáról.
• Egy jelenlegi hivatását végző pedagógus egy (és ez nagyon vicces) Kriszti néni.

Így talán egyértelmű, hogy miközben olvastam a könyvet sok olyan dolgot leltem fel benne, ami számomra már annyira evidens volt, mint pszichológiai, mind pedagógiai szempontból, hogy egyszerűen elképzelni sem tudtam, miért érzik mások annyira nagy dolognak ezt a regényt. AZONBAN amikor egy olyan olvasó helyébe képzeltem magam, aki maximum csak megléte ezt, és nem olvasott már kismillió könyvet a témában, rögtön átértékeltem a dolgot és akkor már láttam a könyv értékeit, és KÖSZÖNÖM! Érezni lehet, hogy az írónő alaposan utánajárt a dolgoknak, lélektani szempontból mindenkit megpróbált megfogni, megragadni, hogy igazából kit és mi vezet, motivál.

Végül pedig a „sokat akart markolni” kérdésköre. A könyv egyszerre akart lélektani dráma és mondhatni egyfajta krimi lenni, a ki és mit is követett el kérdéskör alapján, de ehhez a tempó szerintem túlságosan pörgött, és mivel mindent a szereplők szemén át láttunk korábban, így egy-két csavar inkább erőltetett, mintsem meglepő lett, van amit pedig nagyon könnyen ki lehetett találni, hogy mi is áll a háttérben. SPOILER2

A könyv maga gyönyörű, a benne szereplő képek elképesztően passzoltak a hangulathoz. Annak ellenére, hogy nekem voltak vele fenntartásaim, mint azt korábban is írtam, én azt mondom, hogy bizonyos ebben szépen megfogalmazott igazságok miatt szülőknek és gyermekekkel együtt dolgozó felnőtteknek ajánlom. Azoknak a kollégáknak, akik nem ásták bele annyira magukat a bullying témájába, mint mondjuk én, mert számukra már ez is egy tökéletes képet ad arról mi is a probléma és mit is lehetne a fiatalok felé kommunikálni. Emellett a serdülőknek is ajánlanám, bár inkább az elkövetőknek, mint az áldozatoknak, mert számukra talán adhat egy kis mellbe vágást, ha magukra ismernek a bántalmazók személyiségjegyeiben.

Kitekintés:

Én szerencsés voltam, így utólag már ki merem jelenteni. Bár általános iskolában rengeteget piszkáltak és ez sokáig pszichésen rám nyomta a bélyegét, a gimnázium alatt egy olyan osztályközösség tanulójává válhattam, ahol nem volt divat egymást szekálni, piszkálni, bántalmazni. Persze megvoltak nálunk is a klikkek. A menők, a csendesek… de ha össze kellett fogni, akkor mindig mi voltunk az elsők, akik megfelelő csapatként együtt tudtak funkcionálni, és mindig megvédtük, akik közénk tartoztak. Ott már nem voltam kitéve gúnynak és szemétkedéseknek, de pontosan tudom, hogy mások számára a gimnázium sem volt megváltás, sőt néha az hozta el a negatív fordulatot. És bár ebben a könyvben is meg lett pedzegetve, hogy milyen következményekkel járhat, ha valakit folyamatosan bántalmaznak, nem szabad elfelejteni, hogy ez nem csak egy regény. Hogy a világon abban a pillanatban is van olyan, aki nem mer felmenni a facebookra mert fél attól milyen üzenet vár rá, hogy akad gyerek, aki gyomorgörccsel lépi át az iskola kapuját és vannak, akik már annyira félnek, hogy egyetlen kiútnak a visszafordíthatatlant tekintik. (Hogy csak maguk számára, vagy éppen a bántalmazóikat is a végzetbe akarják rántani, az már egy másik történet…)

Tényleg AJÁNLOM!

Értékelés: 4,5 csillag (de annak igencsak erős)

1.: Peti szerintem enyhén az antiszociális személyiségzavar tüneteit kezdte mutatni, mert az ő gondolataiból ítélve ő konkrétan szereti látni mások szenvedését, míg például Ernőnél egyértelmű volt, hogy mi is áll a háttérben. Bár lehet, hogy ez következetes írói húzás volt.

2. Például, hogy Olívia és Zorka testvérek, az számomra egy olyan pillanat volt, amit elfogadtam igazából, bár a történethez így nem sokat adott nekem már utólag, míg Pitbull kiléte bár hamar egyértelművé vált számomra, nagyon tetszett.