Leírás (forrás: moly.hu)
„Milyen hosszú a múlt árnyéka?
Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi a lány sorsát. Szexuálisan bántalmazza Lilit, aki a történtek után szeretne segítséget kérni – ám éppen azok utasítják el, akikben a legjobban bízott. Csak felnőttként jön rá, hogy elutasító és tehetetlen családtagjai maguk is rettenetes traumákkal élnek.
Hány és hány generáció sorsát határozza meg az abúzus? Érdemes-e háborítani a múltat vagy jobb tovább élni tudatlanul? Lili világa minden egyes nappal összedőlni látszik. Vajon képes lesz a romokból újraépíteni magát?
Lontai Léna első regényében igaz történeteket mond el. Elképzelhetetlen személyes tragédiákat, amelyek nem kímélték egy család három generációjának nőtagjait. A szerző anyák és lányok sorsöröksége mögé néz, hogy megfejtse, mi az az átok, amely sűrű ködbe vonta ezeket a nőket, és van-e fény a kiúttalannak tűnő sötétségben.”
Vélemény:
Az olvasás után nagyon vegyes érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban.
Először is ki szeretném emelni, mennyire fontos lehet, hogy vannak a világon írók, akik ilyen témákhoz mernek hozzányúlni, ráadásul érzékletesen téve azt. (Nem megyek bele mélyebben, mennyire károsnak találom olykor a nemi-erőszak vagy a szexuális zaklatás túlromantizálását bizonyos művekben.) Az írónő szerintem szépen, lélekből közelített meg egy nagyon kemény és sötét témakört, azonban én úgy érzem, ez a regény inkább a transzgenerációs traumákról, mintsem egyszerűen arról, hogy a nőket bizonyos helyzetekben kihasználják.
A regény három részre tagolódik. Egy lány, az anyja és a nagyanyja. Az első rész a 70-es évektől veszi kezdetét, bemutatva első szereplőnk gyermekkorát, és azt, hogy a nővére férje egy ponton milyen módon próbálja zaklatni őt, és ez milyen hatással van a családi kapcsolataira.
A második rész bár az anya történetét meséli el, mégis a nagymama és a nagypapa házasságával foglalkozik igazán, majd a II. világháború szörnyűségeivel. Számomra ez volt a legerősebb rész, vagyis az ahol a háború borzalmait mutatta be. Kemény volt az is, hogy az édesanyának miket kellett megélnie első férje mellett, de őszinte leszek nekem ebből a részből nem hiányzott volna kifejezetten a családon belüli erőszak témaköre, mert így akármennyire is nem kellett volna, próbáltam felmenteni az elkövetőt, mondván túl nagy fel nem dolgozott traumákat hagyott benne a háború. Ettől függetlenül persze nem jó amit tett, mégis így éreztem magam. Egyszerre gyűlöltem és sajnáltam, míg mondjuk az első férjet nem…
Végül pedig a nagymama története, ahol megint csapás követett csapást a család életében és az, hogy itt is történet valami visszaélés, zaklatás és bántalmazás, emiatt már megint csak a jéghegy csúcsa lehetett.
Transzgenerációs traumákat feldolgozó családregényként emiatt szerintem jobban működik, mint szimplán a szexuális zaklatás, bántalmazás és visszaélés, na adja ég nemi erőszak viszonylatában. Egyszerre túl sok mindenről szólt a könyv, ami sajnos sok embernek a mindennapi életét képezi, de itt annyira gyorsan és fájón történt minden, mintha a traumák próbáltak volna egymással versenyre kelni.
Én azt mondom, hogy megérte elolvasni, és erős idegekkel és szívvel rendelkező embereknek ajánlani is tudom, aki nehezen viseli a tragédiákat (olvasva, nézve) azok inkább válasszanak valami könnyedebbet.
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése