Elveszettek szigete (Felföldi rejtélyek 4.): Jud Meyrin

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy ​gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…

Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.

Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?

Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.

Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.

Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.

Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?

Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?”

Vélemény:

Nagyon nagy bajban vagyok ennek a könyvnek az értékelésénél, mert túlságosan kettős érzéseket hagyott bennem.

Egyrészt a krimi szál messzemenőleg szerintem itt volt a legjobb és a legjobban tálalva, ahogy Louise és Tony karakterei is elképesztően megfogtak, mégis itt éreztem a sorozat egyik gyengeségét is, ám ezt majd a későbbiekben szeretném bővebben kifejteni.

Először is kezdjük a pozitívumokkal. Úgy tudom, hogy a részek (főképpen ez) olvashatóak külön is, ám ha valakinek ideje, pénze, energiája engedi akkor csak javasolni tudom, hogy ahogy azt a molyon látni lehet, szépen sorrendben haladva olvassák el a regényeket. Ha a történet főszála azaz a nyomozás nem is igazán kapcsolódik a korábbi részekhez (Bár maga a cselekmény főképp a Vérbeli detektívek alatt vette kezdetét), de az biztos, hogy ha Lottie és Francesca előbb a saját történeteikben kerül az olvasó elé akkor ebben a részben nem lesznek olyan elképesztően irritálóak (de ezt majd később). Louise egy nagyon összetett jó karakter, és mint már a korábbi történetekben, ebben is előkerül a traumafeldolgozás, mint téma mind nála, mind pedig Tonynál. De a főcselekményt mégis a krimi adja, ami itt merem állítani, hogy fantasztikus lett.

Nekem egy kriminél általában az a legfontosabb, hogy ne találjam ki elsőre bűnöst, ám mégse érezzem úgy, hogy a személye a semmiből jött elő, és alaptalan. Egyszóval kellenek az apró jelek, az utalások, hogy együtt lehessen nyomozni a szereplőkkel, de nem bánom, hogy ha mind ezek ellenére néha engem is tévútra lehet vezetni, hogy meglepetésként érjen ki is állt az egész hátterében. Ebben a könyvben ezt megkaptam, nagyon örülök is neki.

Mivel másrészt a történet fő cselekménye a romantika, így amellett sem tudok elmenni. Főszereplőink között működött a kémia, legalábbis szerintem. Nagyon szépen tudtak kapcsolódni egymással és jól építették a másik személyiségét, ami szerintem két ilyen karakter esetében nagyon fontos. A mai világunk dark romance cunamijában jó érzés olyan szerelemről olvasni, ahol a szereplők fejlődnek az egymás iránt érzett érzéseik által, ahol támogatóan tudnak a másik mellett állni.

Viszont eddig minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, nem de?

Miért is utaltam korábban arra, hogy a könyvsorozat által eleinte jó lenne a többi karaktert megismerni?

Azért mert a romantikus-krimik egyik olyan csapdájába esett ez a rész (amit már a korábbiaknál is éreztem, de ennyire ott nekem nem volt durva), amit általában nehezen emésztek meg. Ez pedig nem más, mint amikor egy nyomozás = munka(!) kellős közepén a két szereplő és közvetlen környezetük nem tud másra gondolni csak arra, hogy ki kivel hányféle pózban és mikor csinálja már. Idegbajt kaptam amikor Lottie (akit amúgy máskor kedveltem) vagy Francesca arról faggatják a Louiset, hogy együtt voltak-e már Tonyval. Ja és hogy ők éppen mit és hogyan élnek meg. (Értem, hogy Lottie karaktere most épp ezt az időszakát élte de nekem annyira ellentmondott az eddigi karakterének.) Biztos nehéz, amikor a főszereplők mellékszereplővé avanzsálódnak, de ez nem jelenti azt, hogy magukévá kellene tenni a tipikus mellékszereplő jegyeket úgy, mint „a mellékszereplő legjobb barátnő természetesen csak a jó pasikról és a szexről beszélhet”. Nekem ezek a pillanatok nagyon nem illettek bele a történet folyamába, mintha megakasztották volna az eseményeket és ha poénnak is kerültek bele, én nem tudtam rajtuk nevetni inkább csak a számat húzgáltam.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik a sorozat eddigi részeit is élvezték, de ha valaki ezzel szeretné kezdeni annak javaslom, hogy valamikor utána olvassa el a többi részt is, mert adhat még olyan plusz dolgokat a szereplőkről, amik itt nem jönnek át. A krimi szál miatt szerintem érdemes esélyt adni neki.

Értékelés: 4,5 csillag

A kastély réme (Felföldi rejtélyek 3.): Jud Meyrin

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy gyönyörű kastély, ami titkokat, szenvedélyt és halált rejt

Francesca Blair krimiíró, akit letaglózott egy személyes tragédia. Képtelen visszatalálni a korábbi életébe, képtelen írni, pedig mindig is így birkózott meg a körülötte történtekkel: belefoglalta egy regénybe.

Amikor a tudomására jut, hogy a gróf halott húgának szellemét látták a közeli Glamisi kastélyban, úgy érzi, ez az a sztori, amivel kilábalhatna az írói válságból. Csak ki kell derítenie, mi lapul a kísértethistória mögött.

Mert kísértetek nincsenek.

Vagy talán mégis?

És vajon igaz, amit az emberek beszélnek, hogy a gróf húgát a saját férje ölte meg?

Francesca Glamisbe megy, ahol azonnal elbűvöli a megrendítő múltú, karizmatikus férfi. De Blake Lorimer tényleg ártatlan, vagy ő a kastély réme?

Szívszorító történet veszteségről, bűnről és a mindent elemésztő szerelemről”

Vélemény:

Elképesztően vártam ezt a részt több okból is. Egyrészt mert Francesca már az előzőben is közel került hozzám (sokkal közelebb, mint előtte Lottie), másrészt pedig nekem Skócia így tetszik igazán. Régi kastélyokkal és szellemhistóriákkal, emiatt már eleve volt egyfajta vágy bennem azzal kapcsolatban, hogy milyen érzéseket várok majd ettől a könyvtől. Hogy mit keresek majd a lapokon, mi az a hangulat, mely szinte azonnal magával ragadna engem.

Sikerült hoznia a talán kissé túl nagy elvárásaimat?

A helyzet az, hogy igenis, meg nem is. Nem kaptam meg azt a hátborzongató tipikusan kísérteties skót közeget, amire vágytam, ellenben kaptam egy hatalmas családot, ahol megannyi titkot őriztek, és sötét múlt rejlett a falak között. Megkaptam Francescát, meg egy nagyon menő és különleges férfi karaktert is, ellenben a szerelmi szál ebben a részben számomra túlságosan elkapkodott lett, túl hamar történtek meg bizonyos dolgok, legalábbis én így éltem meg. (Itt ki kell jelentenem, hogy teljes mértékig csak a saját érzéseimről szól ez a bejegyzés.)

A történet részben meg tudott engem, vezetni, részben azonban voltak olyan események, amikben biztos lehettem, hogy nem úgy történtek, ahogy azt a szereplőink először kikövetkeztették, így egy két fordulat a nyomozásban nem is lepett meg igazán. Ellenben az elkövető személye mondhatni picit megdöbbentette bár be kell vallanom, hogy a történet egy bizonyos pontjáig a fejemben egy sokkal sötétebb, részben elborultabb magyarázat öltött testet. Azt hiszem örülhetek, hogy igazából nem nekem lett igazam.

Furcsa volt Lottie és Tristan karakterét ennyire a háttérbe vonulva látni, főleg a nő karakter változott számomra sokat. Magára kapott néhány tipikus női mellékszereplő karakterjegyet, ami nekem nem illett össze azzal a Lottie-val, akit a korábbi könyvekben megismerhettem.

A történet cselekménye nagyon szépen összeállt, főleg a múltbéli események leírásai ragadtak magával nagyon (kellően sötét és őrült volt), de Blake-et is sikerült megkedvelnem a cselekmény előrehaladtával. Azért nem tudok száz százalékig megelégedni azért a könyvvel mert nekem kicsit hiányzott még a komorságból és a kísértetekből.

Ajánlani tudom annak, aki szerette a sorozat korábbi részeit is, akár önállóan is olvasható DE tapasztalatból mondom, hogy akkor adja a legtöbbet, ha az ember sorban halad, mert akkor egy egészen más Tristant és Lottie-t ismerhet meg, és Fracesca sem lesz egy „derült égből szerelmes”. Még ha le is van írva a múltja, úgy az igazi ha az ember azt is látja.

Értékelés: 4,5 csillag

Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.): Jud Meyrin

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.

Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.

Egymásnak feszülő írók

Egy felbolydult város

Egy kilátástalan szerelem

Egy veszedelmes ellenfél

Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?”

Vélemény:

Határozottan nem bánom, hogy az első rész után ilyen hamar nekiugrottam a másodiknak és nem hagytam, hogy kezdeti érzéseim visszatántorítsanak tőle, ugyanis ez a kötet határozottan sokkal jobban sikerült, mind a karakterek szempontjából (akiket itt már sikerült megkedvelnem), mind a krimi szempontjából.

Először is ki szeretném emelni milyen jókat szórakoztam azon, hogy írók jelentek meg a történetben és mintha rajtuk keresztül néha az írónő meg is fogalmazta volna, hogy mi a véleménye például a negatív kritikákról, vagy az első könyvekről stb. ezeken jókat nevettem, át tudtam érzeni a problémakört. Megjelent egy új szereplő, Francesca Blair, aki a következő rész főszereplője lesz ahogy a leírást olvastam, és rögtön elsőre nagyon szimpatikus volt a személyisége, nem volt olyan kezdeti nehézségem, mint Lottie esetén.

Ebben a részben szerencsére kevesebb volt a klisés mondvacsinált civakodás, a főszereplőinknek tényleg komoly nehézségekkel kellett szembenézniük mind a gyilkosságok felgöngyölítése, mind saját érzelmeik megélése során. Egyedül talán Lottie édesanyjával nem tudtam a történet elején mit kezdeni, de rajta kívül minden újonnan megjelent szereplő nagyon erős, és magával ragadó volt, szerettem róluk olvasni.

A krimi szál szerintem nagyon csavaros lett, számomra is tudott meglepetésekkel szolgálni és cseppet sem bánom, hogy egy másik szálat úgy sikerült lezárni ahogy. (De vártam már, hogy valaki meghúzza a ravaszt és talán így vagyok a legkevésbé spoileres…) Egyszóval nekem ez a rész most nagyon bejött, kevésé tűnt elnagyoltnak, a krimi nagyobb szerepet kapott, nem nyomta el a romantika, inkább csak szépen egymásra simultak.

Ajánlom azoknak, akiknek tetszett az első rész, és azoknak is, akiknek kevésbé, mert talán ők is pozitívan fognak csalódni ebben a folytatásban. Nekem Lottie és Tristan szála eddig így ezzel a két résszel lett kerek egész, nagyon kíváncsi leszek mit hoz a jövő a többiek számára. A következő rész a Glamisi kastéllyal kapcsolatos és Francesca lesz a főhőse, na az biztos, hogy kíváncsi leszek.

Értékelés: 5 csillag

Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.): Jud Meyrin

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy ​kotnyeles újságírónő

Egy kemény nyomozó

És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?

Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?

Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?”

Vélemény:

Már régóta kíváncsi voltam erre a történetre, de sajnos hely hiánya miatt csak az e-könyvet volt lehetőségem megvenni, én mégis jobban szeretem a papír alapú példányokat így amikor megtudtam, hogy a könyvtár nyáron zárva lesz és szeptemberig szólnak a kölcsönzések akkor sok társa mellett ez is jött velem. Így bár e-könyv formátumban már régóta várólistás volt az olvasás, a rendes könyv miatt motiváltabbá váltam az elolvasására.

Először is, nagyon tetszik a sorozat mindegyik borítója, mert szerintem igényesek, szépek és szerencsére nem az a tucat férfi-nő egymás mellett, mint általában, hanem a színek és a helyszínek adnak hozzá némi misztikus és borongós hatást. Másrészt a „felföld” vagyis a Skót felföld vonzott nagyon, mert mindig is kíváncsi voltam arra a vidékre, mert igenis nagyon sok érdekességet, misztikumot rejthet. Ráadásul ez a rész még a wicca témakört is érintette még ha csak nagyvonalakban is.

Szóval Skócia, krimi, wicca, műkincsek… minden adva volt ahhoz, hogy én ezt könyvet imádjam és ne legyek képes letennie a kezeim közül!

Viszont…

Bármennyire megfogott a nyomozás és a műkincsrablás, meg a helyszín hangulata, kedves főszereplőink mindent megtettek azért, hogy ne tudjam élvezni teljes mértékig ezt a történetet. Ugyanis számomra sem Tristan sem Lottie nem volt egy szerethető, azonosulható karakter. Ráadásul már a kezdeti pillanatoktól kezdve annyira egyértelmű volt, hogy mi vár rájuk a későbbiekben, hogy én a vitáikat az elején inkább csak szükséges civódásnak éltem meg. Ennél erőltetettebb ellenségekből szerelmek történettel már rég volt dolgom, és az ő stílusuk miatt, meg a romantika miatt, ami engem kicsit inkább untatott, eleinte 3,5 csillagban gondolkodtam, mert nagyon középszerűnek éltem meg.

A nyomozás szál azonban tartogatott fordulatokat és örültem, hogy egy igencsak kemény és tényleg gonosz ellenfelet kaptunk végre. A kezdeti induláshoz képest nem hittem volna, hogy a történet a végére ennyire megkomolyodik és kíváncsi leszek majd a folytatásra. Szóval bár a regény cseppet sem tekinthető részemről tökéletesnek, de azért nem is a legrosszabb a maga kategóriájában.

Kifejezetten ajánlom azoknak, akik a fentebb vázolt hangulatokat keresek, romantika pártiak, valamint a kicsit lightosabb krimik is megfogják őket. Könnyed nyári kikapcsolódásnak egy hasonlóan borongós esős és viharos időszakban, mint amit most megéltünk, pont ideális.

Értékelés: 4 csillag

Bőrbe vésett átok (Kitaszítottak 1.): Adèle Dan

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Mit ​tegyek, ha a sötétség birtokolni akar?

Inaya

Gyűlölöm a képességemet. Gyűlölöm, hogy vadásznak a fajtámra. Gyűlölöm, hogy nincs választásom. Ölnöm kell, hogy élhessek. A sors egy elátkozott katedrálisba lök, ahol a sötétség választást kínál: vagy a foglya leszek, vagy halott. Hagyom, hogy az elátkozott szörnyeteg magához láncoljon. Hogy játsszon velem, de ami a legrosszabb – élvezem. Mindent meg kell tennem, hogy megszabaduljak tőle. De a katedrális mélyén rejlő labirintusban olyan titkokra bukkanok, amelyek nemcsak az életemet, hanem az egész kontinenst felforgathatják. Hogyan küzdjek egy olyan szörny ellen, akinek a karjai közt biztonságban érzem magam?

Maël

Érzem őt. Pedig már évek óta nem érzek semmit. Amikor a hamis istenek híve a katedrálisomba menekül, tudom, mit kell tennem: darabokra szaggatom, hogy a bosszúmat véghez vigyem. És minden percét élvezni fogom. De minél többet mutat meg magából a nephelin, annál inkább felkavarja a katedrális csendjét. És annál inkább felkavar engem. Egyre nehezebb a bosszúra összpontosítanom, de nincs választásom. Fel kell használnom őt, hogy kiszabaduljak. És ha az átok megtörik, a világnak szembe kell néznie a sötét igazsággal.

A sikerlistás szerző, Adèle Dan, egy újabb erotikus, gótikus dark fantasy történetbe rejtve mutatja meg, hogy a gyermekkori traumák, a testképzavar és a szülői szeretet hiánya hogyan ver láncra minket egészen addig, míg ki nem törünk a magunkra zárt kalitkából.”

Vélemény:

A könyv befejezte után nagyon sok gondolat kavargott a fejemben, akadtak köztük pozitív és negatív dolgokat is, így elég sokáig gondolkodtam azon, hogy miképp is fogalmazhatnám meg a véleményemet.

Kíváncsi voltam a történetre, ugyanis az írónő korábbi két könyve a Démoni ketrecet és az Angyali fogságot, egészen tudtam kedvelni. Nem is igazán a hmmm keményebb jelenetek miatt, sokkal inkább azért a sötét hangulatért, amivel ritkán találkozni manapság könyvekben. Azoknak viszont nem sok reménnyel ugrottam neki, mégis valahogy a szereplők sikeresen megmozgattak.

Erre a könyvre viszont nagyon kíváncsi voltam. Először is azért, mert szeretem a gótikus környezetben (katedrálisokban például) játszódó könyveke, másrészt mert a borító annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. A harmadik okom pedig talán az, hogy láttama az írónő mennyire szeretett dolgozni ezen a könyvön és valahogy mindig olvasásra motivál engem az, ha látom, hogy valaki nem csak kényszerből ad ki egy „jó iparos munkát”, hanem azért, mert van benne egy történet ami egyszerűen meg akar születni, és karakterek akik élni szeretnének.

Talán ezért is volt annyira fájdalmas a csalódás, és ezért leszek kicsit keményebb, miközben továbbra is tisztelem az írónő munkásságát és gondolatait. Egyfajta módon mondhatni meghasadtam abban, mit is kellene mondanom. Talán egy keretesszerkezet segítene ebben.

POZITÍVUMOK 1.

- A borító és a könyv belső rajzai, amik nagyon szépen illusztrálták a történet egyes elemeit és megfelelő hangulatot adtak hozzá.

- A világ felépítése és bemutatása (mely sokkal összetettebbnek ígérkezett még az előző sorozatnál is), a térkép, a történelem, a szereplők képességei, az, hogy egyszerűen minden, vagyis majdnem minden a helyén volt.

- A cselekmény főszála, de sajnos itt át is kell nyargalnom a következő pontra…

NEGATÍVUMOK

- Az írásmód. A köszöntnyilvánításban ugyan láttam, hogy mennyien segítettek az írónőnek abban, hogy kiadja ezt a könyvet, de sajnálom, hogy ezek között nem volt olyan ember, aki erősebben rávilágítson a magyar nyelvben rejlő szépségekre. Itt egy kicsit talán spoileres leszek, de engem rengetegszer kizökkentett például az olvasásélményből, hogy Maël „kedvenc”-nek hívta Inayát. Először csak fogtam a fejem, hogy számomra valami nem áll össze, majd hirtelen bevillant egy angol szó „pet”, amit igen gyakran használnak hasonló tematikát felvonultató könyvek esetén, viszont a magyarban nem igazán szoktuk ezt használni. Ha már „kedvenc” akkor vagy ragozva vagy keresni lehetett volna más olyan szót, ami hasonlóan kifejezi amire Maël gondolt, de mégsem hatna tőle google fordítónak.

- A történet kortalan elhelyezése, ami miatt nem tudtam, hogy igazából akkor ezt most milyen fantasy világnak kellene elképzelnem. Mert ha középkori szerű vagy akár kicsit régebbi akkor a leggings, a dom és a szub szavak ilyen szerepeltetése hasonlóan megakasztó volt számomra. (Persze témaként bele lehet vinni de lehet, hogy elég lett volna csak körül írni és nem "szakkifejezéseket" használni rá.)

- A szex jelenetek ahol bár voltak ötletes pillanatok és néha tényleg beindító volt, de sajnos ismétlődő mondatok és jelenetek szerepeltek számomra, „megérintette a nedves részeket” „hozzáért a nedves részekhez” nem akartam már számolni, hogy ezt a szófordulatot hányszor találtam meg az oldalakon. Ráadásul sokak véleményével ellentétben számomra a szex nem illeszkedett bele szépen a történet főcselekményébe, sok esetben inkább indokolatlanul megakasztotta azt.

… És nem érzem úgy, hogy ez teljes mértékig az írónő hibája lenne, mert…

POZITÍVUMOK 2.

- Na ezek aztán az igazán szürke, vagyis inkább teljesen antihős karakterek, és ilyen egy csavaros, jól ívelt cselekmény. Ha az ember túl tud lépni a fentebb felsorolt problémákon akkor valóban egy különleges, szinte már horrorisztikus történetet láthat megelevenedni az oldalakon.

- A traumák hiteles bemutatás és azok feldolgozásának próbálgatása (bár lehet, hogy elég maladaptív módon). Örültem, hogy a testképzavar, mint téma ilyen szépen lett bemutatva ahogy az is, hogy egyáltalán szóba került. És talán ez az írónő legnagyobb tehetsége, hogy olyan témákat von be fantasy alapú történetekbe, amiket mások elkerülnének. Úgy, mint a Démoni ketrecnél a függőség, itt pedig a testképzavar és a gyermekkori, fiatalkori traumák.

Számomra a könyv egy tökéletes alapgondolat elvesztegetése, ettől független a karakterek annyira közel kerültek hozzám, és kíváncsi vagyok a folytatásra, szóval, ha megjelenik mindenképp elolvasom majd, viszont jó lenne, ha a közeljövőben az írónő több segítséget kérne és kaphatna abban a tekintetben, hogy a szöveg gördülékenyebb legyen (ne tűnjön ennyire döcögősnek olvasás közben). Valamint, bár tudom, hogy sokak számára pont az a vonzó, hogy ilyen kendőzetlen, sötét és SOK szex jelenet van benne, szerintem ez a történet akkor is jól működhetne (mert az alapja igencsak erős), ha az nem akasztaná meg a történetet, és nem lenne ilyen túlnyomó számban.

A véleményem azonban ne riasszon el senkit, tudom, hogy valaki pont ezeket a dolgokat keresi egy könyvben, viszont ha valakinek kicsit hozzám hasonló az ízlése, akkor készüljön fel, hogy ez nem lesz egy sima menet.

Értékelés: 3,5 csillag