A kastély réme (Felföldi rejtélyek 3.): Jud Meyrin

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy gyönyörű kastély, ami titkokat, szenvedélyt és halált rejt

Francesca Blair krimiíró, akit letaglózott egy személyes tragédia. Képtelen visszatalálni a korábbi életébe, képtelen írni, pedig mindig is így birkózott meg a körülötte történtekkel: belefoglalta egy regénybe.

Amikor a tudomására jut, hogy a gróf halott húgának szellemét látták a közeli Glamisi kastélyban, úgy érzi, ez az a sztori, amivel kilábalhatna az írói válságból. Csak ki kell derítenie, mi lapul a kísértethistória mögött.

Mert kísértetek nincsenek.

Vagy talán mégis?

És vajon igaz, amit az emberek beszélnek, hogy a gróf húgát a saját férje ölte meg?

Francesca Glamisbe megy, ahol azonnal elbűvöli a megrendítő múltú, karizmatikus férfi. De Blake Lorimer tényleg ártatlan, vagy ő a kastély réme?

Szívszorító történet veszteségről, bűnről és a mindent elemésztő szerelemről”

Vélemény:

Elképesztően vártam ezt a részt több okból is. Egyrészt mert Francesca már az előzőben is közel került hozzám (sokkal közelebb, mint előtte Lottie), másrészt pedig nekem Skócia így tetszik igazán. Régi kastélyokkal és szellemhistóriákkal, emiatt már eleve volt egyfajta vágy bennem azzal kapcsolatban, hogy milyen érzéseket várok majd ettől a könyvtől. Hogy mit keresek majd a lapokon, mi az a hangulat, mely szinte azonnal magával ragadna engem.

Sikerült hoznia a talán kissé túl nagy elvárásaimat?

A helyzet az, hogy igenis, meg nem is. Nem kaptam meg azt a hátborzongató tipikusan kísérteties skót közeget, amire vágytam, ellenben kaptam egy hatalmas családot, ahol megannyi titkot őriztek, és sötét múlt rejlett a falak között. Megkaptam Francescát, meg egy nagyon menő és különleges férfi karaktert is, ellenben a szerelmi szál ebben a részben számomra túlságosan elkapkodott lett, túl hamar történtek meg bizonyos dolgok, legalábbis én így éltem meg. (Itt ki kell jelentenem, hogy teljes mértékig csak a saját érzéseimről szól ez a bejegyzés.)

A történet részben meg tudott engem, vezetni, részben azonban voltak olyan események, amikben biztos lehettem, hogy nem úgy történtek, ahogy azt a szereplőink először kikövetkeztették, így egy két fordulat a nyomozásban nem is lepett meg igazán. Ellenben az elkövető személye mondhatni picit megdöbbentette bár be kell vallanom, hogy a történet egy bizonyos pontjáig a fejemben egy sokkal sötétebb, részben elborultabb magyarázat öltött testet. Azt hiszem örülhetek, hogy igazából nem nekem lett igazam.

Furcsa volt Lottie és Tristan karakterét ennyire a háttérbe vonulva látni, főleg a nő karakter változott számomra sokat. Magára kapott néhány tipikus női mellékszereplő karakterjegyet, ami nekem nem illett össze azzal a Lottie-val, akit a korábbi könyvekben megismerhettem.

A történet cselekménye nagyon szépen összeállt, főleg a múltbéli események leírásai ragadtak magával nagyon (kellően sötét és őrült volt), de Blake-et is sikerült megkedvelnem a cselekmény előrehaladtával. Azért nem tudok száz százalékig megelégedni azért a könyvvel mert nekem kicsit hiányzott még a komorságból és a kísértetekből.

Ajánlani tudom annak, aki szerette a sorozat korábbi részeit is, akár önállóan is olvasható DE tapasztalatból mondom, hogy akkor adja a legtöbbet, ha az ember sorban halad, mert akkor egy egészen más Tristant és Lottie-t ismerhet meg, és Fracesca sem lesz egy „derült égből szerelmes”. Még ha le is van írva a múltja, úgy az igazi ha az ember azt is látja.

Értékelés: 4,5 csillag