Futótűz (Az éhezők viadala trilógia 2.): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes.

Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét.

A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok.”

Vélemény:

Ez a rész sem volt számomra újdongás, és úgy emlékeztem jobban szerettem, mint az előzőt. (A filmben ez valószínű Sam Calflinnek köszönhető.) A könyvben azonban inkább azért, mert egy kis belátást nyerhettem abba, milyen is az élete a győztesekenek a győzelmük után.  Bevallom Katniss karaktere itt már kissé jobban idegesített, mint az első részben, ott még egészen kedveltem, de a mellékszereplők kárpótoltak érte. Imádtam a többi versenyzőt

A könyv legnagyobb hátulütője szerintem az, hogy egy fiataloknak szánt trilógiának készült, és ennél nem is több. Annyi lehetőség lenne ebben a világban. Például mi lett volna akkor ha Katniss nem a 74. hanem a 73. Éhezők viadalát nyeri meg? Ha egy évig megússzák a Nagy mészárlást? Nagyon jó lett volna látni, hogy mennyi feladata van egy mentornak, és milyen az amikor ő és Peeta próbálnak lobbizni a versenyzőik életéért. ((Ilyenkor persze beindul a fantáziám, és elég mocskos dolgokat is látok magam előtt, ami egy kissé talán Finnick szálánál meg is lett bolygatva, de messze nem eléggé.)) Egyszerűen csak nagyon bántanak a kiaknázatlan lehetőségek. Egy érdekes világ, ami csak azért készült el, hogy végigvezessen egy lineáris történetet.

Az új viadal legalább láthatóan különbözött az előzőtől, ez mind a pályában, mind a veszélyekben érzékelhető, és Peeta gyors észjárása megint adott pár kellemetlen pillanatot a Kapitólium embereinek.

Attól, hogy nekem kicsit kevés, és akadtak benne elvesztegetett lehetőségek (sajnos) szépszámmal, attól még kifejezetten szerettem ezt a részt is, főleg a világ durva megjelenítése miatt. Itt aztán kiderült miért is kemény a Kapitólium (Snow elnök, az új szabályok, a lázadások elfojtása…), úgyhogy bár kicsit az alapszál másolta az első részt, szerencsére a finomhangolások már adtak új dolgokat.

Értékelés: 5 csillag

Az éhezők viadala (Az éhezők viadala trilógia 1.): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.

A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.

Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.”

Vélemény:

Na…

Emlékszem, hogy ezt a könyvet már gimnazista koromban el akartam olvasni (amikor mindenki a filmek lázában égett, de én már akkor is egy kifejezetten pocsék filmnéző voltam). Kölcsönkértem, belekezdtem… és amikor rájöttem, hogy a főszereplők gyerekek akiket egymás ellen uszítanak fogtam és becsuktam. Nem akartam róla több tudomást venni.

Fősulis koromban végül újra a kezeim közé került és ekkor a második rész elejéig jutottam – viszont egyéb okok miatt ez annyiban is maradt. Úgy döntöttem eljött az ideje, hogy végre befejezzem, amit elkezdtem.

Az első rész könyvben sokadik olvasásra már nem tartogatott számomra meglepetéseket, de még mindig magával ragad az, hogy mennyire felépítette a világot az írónő. Katniss szemszögéből játszódik a történet, ami kifejezett jó volt néha, van amikor azonban egy kicsit más idegesített a személyisége. (Például megértem azt, hogy dühös az anyjára amiért az egyszer depressziós lett és nem számíthattak rá, de kicsit úgy viselkedik vele mintha Prim és az édesanyja is az ő gyerekei lennének.) Gale egy nagyon menő srác, Peeta pedig egy lelkiismeretes szerethető kölyök, így bár Katniss számára ez csak egy eléggé kierőszakolt szerelmi háromszög, én érezném benne a lehetőségeket.

Mostani olvasásra is Haymitch lett az egyik kedvenc karakterem, a maga mogorva, iszákos stílusával – de hát az vesse rá az első követ, aki ezt józanul bírná. A Kapitólium megfelelően idióta lakosokkal és elborult helyzetekkel lett megszórva, bár ilyen szinten nagyon furcsa is a történet kontrasztja. Egyrészt ezek az emberek full természetesnek veszik, hogy gyerekek mészárolják egymást parancsnak egy tv műsorban, másrészt Katniss is rávilágít némelyikük mennyire kis tudatlan.

A könyvben most éreztem meg igazán a párhuzamot a világgal kapcsolatos dolgokban. Például, hogy mekkora hatással van az emberekre egy megszerkesztett tv műsor (akár már gyerekkortól kezdve), a mai világban szinte már természetfeletti hatalommal „felruházott” influenszerek, az anyagi javak (élelmiszer és egyebek) igazságtalan elosztása.

A könyv nagyon szépen visszaadta nekem a 2010-es évek környékére jellemző regények hangulatát, ami bevallom kicsit hiányzik nekem a mai zsánerkönyveken belül. Mer gondolatokat közölni, durvaságot bemutatni és nem viszi el a történetet a szerelmi szál, inkább csak szimplán összefonódik vele. Vagyis nem a szerelem köré próbál történetet kitalálni az írónő, hanem a kalandba építi azt bele.

Értékelés: 5 csillag

A hadifogoly felesége: Maggie Brookes

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az éj leple alatt egy cseh parasztlány és egy angol katona szelik át a náci megszállás alatt lévő vidéket ellenállók után kutatva. Izzy és a szökött hadifogoly, Bill titokban házasodtak össze. A lány férfinak öltözött, és a Billre váró rabság elől menekülnek, ameddig csak menekülni lehetséges, míg a nácik sarokba nem szorítják őket.

Izzy álcája működik: mindkettejüket brit katonának hiszik, és hadifogolytáborba szállítják. Az igazi megpróbáltatások azonban csak most kezdődnek. A lelepleződéstől való állandó rettegést, az éhezést, a szörnyű körülményeket az összetartozás és a fogolytársak kis csoportja teszi elviselhetőbbé, akik emberséget és reményt csempésznek a mindennapok borzalmaiba. A lány álcája azonban bármikor lelepleződhet; megérik vajon a szabadságot? Bill és Izzy megtörtént eseményeken alapuló története arról a hihetetlen áldozatról mesél, amelyre képesek lehetünk az igaz szerelemért.”

Vélemény:

Időről időre újra felmerülnek bennem a II. világháborús történetek. Néha egy-két film miatt újra magával ragad annak a korszaknak minden momentuma és ilyenkor szívesen olvasnék is valami. A könyv várólistás volt, mégis miután megszereztem el kellett telnie némi időnek, hogy az olvasásába fogjak.

A könyv fülszövege nem árul zsákbamacskát. Épp arról szól az egész – és sajnos épp ennyire – amit fentebb a leírásnál vázoltam. A könyv eleje megteremtett egy eléggé magával ragadó hangulatot de nekem kicsit lassan indultak be az események. Persze valamilyen alapot kellett szolgáltatni, és mondhatom úgy is Izzy és Bill kapcsolatának alakulása is szép volt, de nekem kicsit túl hosszú ideig elnyúlt.

Az események akkor pörögtek fel igazán, mikor már a hadifogoly táborba kerültek, de engem kifejezetten meglepett mennyire gyorsan meg tudták oldani azt a problémát, hogy Izzy nő. Nagyjából 2-3 oldal alatt szereztek maguk mellé vagy 20 segítőt, és bár az események is így borzasztóak maradtak, szerintem arányaiban túl kevés attrocitás érte a főhősnőt. Tudom nem az a lényeg, hogy a szereplők minél inkább szenvedjenek de kicsit túl gyorsnak tűnt a probléma megoldás.

Tetszett, hogy a könyv váltakozott Izzy (E/1) és Bill (E/3) szemszögében. Talán Billt egy kicsit jobban is sikerült megkedvelnem. Nagyon nagy pozitívumként emelném ki az érdekes mellékszereplőket, akik elképesztően sokat adtak a történethez, és igazából az ő beszélgetéseik tetszettek a legjobban, például amikor vitába keveredtek a kommunizmus és a fasizmus kapcsán (külön jó, hogy mind a két szereplő más oldalát látta a dolgoknak). Mivel nem először hallottam egy-két történelmi személyről (nem csak a kifejezetten híresekről) így pontosan értettem ezeket az egymásnak feszüléseket.

A könyv harmadik harmada egy vége láthatatlan menetelés lett, ami megint vesztett számomra a dinamikájából és tudom pont ez lett volna a lényeg, de úgy érzem hasonlót már olvashattam akár némileg erősebben, keményebben tálalva is.

A lényeg, hogy nem ezt vártam, de végül is egy egész jó történet kerekedett ki az egészből, és sikerült átadnia a kor kissé kilátástalan hangulatát.

Értékelés: 4,5 csillag

Mielőtt megismertelek (Mielőtt megismertelek 1.): Jojo Moyes

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Louisa ​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és – pusztán a másik kedvéért – újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?”

Vélemény:

Ha az ember valamit elsőként megtanul a szerelemről az, hogy képes csodákat tenni. Az igaz szerelem csókja feltámasztja a halottat, megtöri az átkokat és végül „Boldogan éltek, amíg meg nem…”

A meséket mindig szerettem, de a romantikus történetek világában nem érzem túl kényelmesen magam. Számomra mind túlságosan egyértelmű, hihetetlen és persze csak másokkal történhet meg… egyfajta be nem teljesíthető vágyat ébresztve az emberben. Nos ez a történet számomra egyáltalán nem ilyen volt.

Ismerve a filmet – bár egyszer sem láttam – pontosan tudtam mire számíthatok majd a történetben. Mikor először a kezeim közé vettem és elmondtam az ismerőseimnek mit olvasok, mindig azzal kezdtem mondandómat „Úgy döntöttem sírni szeretnék.”… Persze egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy sikerül. Aztán jött egy olyan jelenet amikor égni kezdett a torkom és könnyek gyűltek a szemembe, majd egy újabb és egy újabb, és még nem jutottam el a végéhez. Annyira akartam, hogy a szereplőknek sikerüljön a kapcsolata, mert ritkán olvasok annyira (számomra) azonosulható és szerethető karakterről, mint Lou. A Willel való párbeszédeik pedig egyszerűen csak mesteriek voltak. Ezeket a kapcsolatokat imádom! És volt pillanat amikor elbizonytalanodtam. Annyira egyértelmű lett volna, hogy ők is megkapják a mesébe illő beteljesedést mert hát a francba is, kit érdekel a fizikai együttlét ha két lélek ennyire egymásra tud hangolódni?

De közben valahol mélyen a lelkem legmélyén meg tudtam érteni Will döntését is, és amikor Lou sírt, én vele együtt zokogtam úgy, hogy szinte már a lapokat sem láttam. Emellett a könyv nekem rengeteg olyan gondolatot adott, amit szeretnék egy kissé magaménak tudni. Inkább Lou életéből és döntéseiből és Will neki szánt tanácsaiból.

A szereplők tekintetében szerintem kifejezetten jó könyv volt. Nem éreztem, hogy bárki klisés lenne. Patrick nem volt szemét, sem kifejezetten figyelmetlen, egyszerűen egy egész más életet élt, mint Lou. Treena a viták ellenére is igazán jó testvér maradt, a család összetartó, és még Will szülei is egészen árnyaltra sikerültek…

Will és Lou párosa azonban mindent vitt!

Ha valaki szeretne elgondolkodni az olvasottakon, kedveli a humoros, csattanós beszélgetéseket, de nem riad meg egy szomorú végkifejlettől. Sem a lehet, hogy gyakori sírási rohamoktól… akkor csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézetek:

„Nagyon szerettem volna sajnálni Willt. Tényleg. Valahányszor azon kaptam, hogy csak ül és bámul kifelé a kertbe, arra gondoltam, hogy ő a legszomorúbb ember, akivel valaha is találkoztam. Aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy az állapota nem csak azt jelenti, hogy egy tolószékben kell ülnie, és fizikai értelemben elveszítette a szabadságát, hanem azt is, hogy folyamatosan el kell viselnie az állandó kiszolgáltatottságot, az egészségügyi problémákat, kockázatokat és kényelmetlenségeket. Rádöbbentem, hogy Will helyében én is elég rosszkedvű lennék.”

„Furcsán bizalmas aktus volt ez, megborotválni Willt. Ahogy folytattam, rájöttem, hogy előtte azt gondoltam, a kerekes szék majd akadályként ékelődik közénk, hogy a nyomoréksága majd megakadályozza, hogy bármilyen érzéki felhangot kapjon, amit teszek. Lehetetlen volt ilyen közel lenni valakihez, érezni, ahogy a bőre megfeszül a kezem alatt, belélegezni a levegőt, amit ő kilélegzett, látni, hogy az arca csupán néhány centire van az én arcomtól, anélkül, hogy úgy ne érezzem, kicsit kibillentem az egyensúlyomból. Mire elértem a másik füléhez, kezdtem furán érezni magam, mintha átléptem volna egy láthatatlan határt.”

„– Tudja, sosem engedett volna ennyire közel ezekhez a mellekhez, ha nem ülnék tolószékben – mormogta.
Mélyen a szemébe néztem.
– Ha nem ülne tolószékben, sosem nézte volna meg a mellemet.
– Micsoda? Hát persze, hogy megnéztem volna.
– Nem-nem. Túlságosan lefoglalták volna a magad, szőke, hosszú lábú, dús hajú lányok, akik akár negyven lépésről kiszagolják, ki a jó parti. És különben is, itt sem lennék. Én ott állnék, és italokat szolgálnék fel. Csak egy lennék a láthatatlanok közül.
Pislogott.
– Szóval? Igazam van, ugye?
Will elnézett a bár felé, aztán újra vissza rám.
– Igen. De Clark, hadd mondjam el a védelmemre, hogy seggfej voltam.”

Tűz & Vér – Westeros Targaryen királyainak históriája: George R. R. Martin

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Szurokfekete ​szárnyán Balerion alábukott az éjszakában, és amint Harrenhal óriási tornyai feltűntek alatta, a sárkány kiokádta dühét, és fekete, vörössel átszőtt tűzben fürdette meg a várat.

A kő nem ég, hencegett Harren, de a vára nem csak kőből állt. Fa, gyapjú, kender, szalma, sózott hús és gabona: minden tüzet fogott. Harren vasemberei sem voltak kőből. Lángba borulva rohantak keresztül a vár udvarain és zuhantak le a falakról. De még a kő is megreped és megolvad, ha a tűz elég forró. A Harrenhal falai előtt táborozó folyami urak később arról beszéltek, hogy a vár tornyai vörösen izzottak az éjszakában, mint öt óriási gyertya… és ahhoz hasonlóan is dőltek meg és kezdtek olvadni, ahogy a megolvadt kő folyamai lecsurogtak az oldalukon.”

Több évszázaddal a Trónok harca eseményei előtt a Targaryen-ház – a Valyria végzetét egyedül túlélő sárkányúr család – Sárkánykőről hódította meg Westeros marakodó királyságait. A Tűz & Vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól veszi fel a történet fonalát, és egészen a dinasztiát majdnem elpusztító polgárháborúig regéli el Westeros sorsfordító eseményeit.

Mi történt valójában a Sárkányok tánca alatt? Miért vált Valyria oly halálos hellyé a Végzet után? Honnan származik Daenerys három sárkánytojása? Ezekre és még rengeteg más fontos kérdésre ad választ a Fellegvár egy tanult mestere által írt kihagyhatatlan krónika, melyet több mint nyolcvan illusztráció gazdagít. Az olvasók korábban már bepillantást nyerhettek a történet néhány részletébe, ám most tárul fel teljes egészében a Targaryenek cselszövéstől, rokongyilkosságoktól, pusztító csatáktól és természetesen sárkányoktól hemzsegő históriája a Tűz & Vér lapjain.

George R. R. Martin nagyszabású krónikájából az HBO készített sorozatot Sárkányok háza címmel.”

Vélemény:

Westeros világa már évek óta velem van, foglalkoztat és nem hagy nyugodni, még ha néha már úgy is éreztem erről a történetről nem lehet még több bőrt lehúzni. A Trónok harca utolsó évadát már nem is láttam, hisz előtte a sorozat fokozatosan kezdett engem elveszíteni – és későbbi kritikák arra engedtek következtetni – sok mindenről nem is maradtam le. Ennek hála, amikor megtudtam, hogy érkezik a Sárkányok háza sorozat, az egésszel kapcsolatban egyfajta érdektelenséget éltem meg, sőt valahol azt is eldöntöttem nem akarom látni. Végül mégis belekezdtem és abban a pillanatban úgy éreztem magam, hogy visszatért a Trónok harca fénykorának színvonala. Természetesen nem volt tökéletes, de a karakterek nagyon összetettek, a cselekmény pedig elég érdekes volt ahhoz, hogy beszippantson.

Eldöntöttem, hogy el kell olvasnom a könyvet is!

A történelemkönyv érzettől kicsit tartottam ugyan – félve, hogy túl unalmas és száraz lesz – de már az első oldalak után éreztem benne, hogy az írás gördülékeny, színes és a világ még ha csak elbeszélések is többségében, nagyon élettel teli.

A könyvben a Targaryen dinasztiáról tudhatunk meg sokkal többet, egészen Hódító (I.) Aegontól, III. Aegon uralmáig, mely időszak több, mit 100 évet ölel fel tele trónharcokkal, ármányokkal, házasságokkal és megannyi meglepő karakterrel és kalanddal.

A könyvben számomra a meglepetést az okozta, hogy bár a jelenlegi sorozat Rhaenyra időszakáról szól és az akkor kialakult örökösödési harcokról, engem mégis épp ez fogott meg a legkevésbé. Bár azt meg kell hagyni a háborúk elég jól ki lettek benne részletezve. Nem tudnék sok-sok eseményt felsorolni, vagy kifejezett részleteket kiemelni, hisz akkor ez a bejegyzés meglehetősen hosszú volna, de egy uralkodót ki kell emelnem.

I. Jaehaerys…

Eleve a trónra kerülése már egy nagyon érdekes folyamat volt, de számomra ő testesítette meg a könyvben felsorolt uralkodók közül a tökéletes királyt. Fiatalon, anyja régenssége és a Segítő támogatása alatt koronázták meg, ám még évekig nem gyakorolhatta királyi hatalmát. Majd mindenki tanácsaira fittyet hányva elvette feleségül húgát (ez nem ritkaság ám abban a családban, de itt mégis feszültségeket szült). Akivel boldogan éltek, sok gyermekük született, és együtt fantasztikusan uralták Westerost. Persze akadtak kisebb és sajnos nagyobb problémáik is, de ettől független itt olvastam a legtöbb számomra értékes gondolatot, és a legjobb királyi döntéseket. A helyzet pedig az, hogy róla még soha nem hallottam korábban a Trónok harca történétben, míg sok másokat akiket a könyvben is megismerhettem gyakran emlegettek.

A könyv legnagyobb előnye számomra az volt, hogy az írás több „forrás” nyomán született, így néha a mester, a septon és bárki más különböző dolgokat állítanak ugyan arról az emberről. Hogy mi az igazság? Azt néha jó volt saját magamnak eldönteni. Hogy kinek hiszek? Hagyom hogy a könyv hangvétele befolyásoljon, vagy épp megtalálom az arany középutat.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenetek egyike:

– Egy isten teremtett mindannyiunkat, legyünk akár andalok, valyriak, avagy első emberek – nyilatkoztatta ki Alfyn septon gyaloghintójából –, ám nem ugyanolyannak teremtett minket. Ő teremtette meg az oroszlánt és a bölényt is, és bár mind a kettő nemes bestia, bizonyos adományokat csak az egyiknek, míg másokat a másiknak adott, így hát az oroszlán nem tud bölényként élni, ahogy a bölény sem oroszlánként. Te, ser borzalmas bűnt követnél el, amennyiben ágyba vinnéd saját lánytestvéredet… ám te nem is vagy a sárkány vére, ahogy én sem. Ők csak azt teszik, amit mindig is tettek, és nem a mi dolgunk ítéletet mondani felettük.

A legendák szerint egy kis faluban az éles eszű Baldrick septont egy korábbi Szegény Testvér, egy nagydarab kóbor lovag vonta kérdőre, azt mondván: „Egen, és ha én meg akadnám dugni a húgomat, akkor hagynád?” A septon válaszként elmosolyodott, és így szólt: „Menj el Sárkánykőre, és törj be egy sárkányt. Ha sikerrel jársz, ser, akkor én magam adlak össze titeket.”

A Nyolcadik Hangjegy rejtélye (A hatodik hold leánya 2.): Moony Witcher

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A nyár véget ért, de Velencében még mindig arról a különös napról beszélnek, amikor sokak látták a magasba emelkedni a Szárnyas Oroszlán szobrát. Fantázia vagy valóság?

Nina De Nobili tudja…

Nagyon is jól tudja, hogy repült az oroszlán: ő jelen volt! Éppen akkor győzte le ellenségét, Karkon Ca' d'Oro herceget, aki eltűnt a lagúnák hullámai között. De Karkon… valóban meghalt?

Így kezdődik egy újabb magával sodró kaland Nináról, a kis alkimistáról, aki ismét azon fáradozik, hogy megmentse a Hatodik Holdat. Négy elválaszthatatlan barátja és a robotember, Max segítségével visszautazik az időben az ókori Egyiptomba, ahol ősi istenek és múmiák kelnek életre…”

Vélemény:

A történetnek ezt a részét már nem ismertem, annak idején csak az első könyvet olvastam el. Így felnőtt fejjel a leírások újfant egyhangúnak tűntek és az események is gyerekesek, de úgy érzem egy gyermeknek – az adott korosztálynak – épp megfelelőek lehetnek.

Van a történetnek valami enyhe bája, méghozzá az, hogy egy olyan korszakot idéz fel, amikor a 10-11 éves gyerekek, még szívesen kaptak ilyen könyveket a kezükbe és elhitték, hogy ez akár velük is megtörténhet. A mobiltelefonok, internet és különböző online platformok előtti időből. A könyv mondanivalója az, hogy a fantáziára és az álmokra szükség van, ehhez pedig szerintem a tálalás éppen megfelelő. Felnőtteknek talán már tényleg kissé bugyuta, de maga a kaland igazából érdekes.

Továbbra is úgy érzem meg akarja adni a történet azt a balanszot, ami segítene hogy a mese mind kicsik, mind nagyok számára élvezhetővé váljon, azonban ez valahogy mégsem sikerül így a cselekmény egy folyton tengeren mozgó hajónak tűnik, amit dobálnak a hullámok. A leírások és a karakterek továbbra is gyerekesek (11 éves szereplőktől az ember sokat nem is várna), és néha a bonyodalmak is nagyon meseszerűen gyorsan oldódnak meg. Azonban Karkon néhány tette túl sötét szerintem egy gyereknek (szegény cicák), közben a jelleme mégis az a tipikus mesebeli gonosz aki ujjait egymáshoz érintve nevet és hangosan elmélkedik mit tesz majd a főhősökkel. Érdekel a történet folytatása, de úgy érzem kell egy kis ülepedés a folytatáshoz és előtte valami komolyabbat elővenni.

Értékelés: 4 csillag

 

A hatodik hold leánya (A hatodik hold leánya 1.): Moony Witcher

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nina ​az általános iskola ötödik osztályába jár (Segítség, itt vannak a vizsgák!), a nagynénjeivel él Madridban, és ritkán látja a szüleit, mert a munkájuk miatt mindig távol vannak. Összességében idáig nincs is semmi különös. De ott van az a csillag formájú szederanyajegy a jobb kezén… pont ugyanolyan, mint amilyen a szeretett Misa nagypapának is van, a nagy alkimistának, aki Velencében él. A sors bélyege lenne ez? Milyen jövő vár Ninára? Az alkímia, a tanulás, egy ismeretlen világ… egy teljesen új élet, ami elkezdődik egy éjszaka; hirtelen, a nagypapa titokzatos halálával. Nina megérkezik Velencébe, kutyája Adóne és macskája Platóne kíséretében, készen arra, hogy megértse, mi történik körülötte. És még nem tudja, hogy majd meg kell mentenie a Hatodik Holdat négy velencei barátja, egy Max nevű robotember és a Sbacchio segítségével…”

Vélemény:

Nem éppen az én korosztályomnak szól ez a könyv az már egyszer biztos, de szeretném csökkenteni az itthon felgyülemlett olvasatlan könyveimet. Emlékszem, hogy ezt a részt még kiskoromban – talán általános iskolában – olvastam, amikor mind a főszereplő mind a leírások közelebb álltak akkori énemhez.

Szeretném leszögezni, hogy ez egy gyerekkönyv. Így azt, hogy mennyire gyerekes néhány gondolat, például:

1. A karaktereket szinte személyiségileg nem is ismerni, Nina minden barátja szinte ugyan olyan, egy-egy fő karaktervonást leszámítva.
2. Természetesen a 10 éves kislány menti meg a világot, mindenféle felnőtt segítsége nélkül.
3. A főgonosz rosszabb, mint egy Disney karakter, ugyanis minden második mondatában a terveit fecsegi ki, valamint fenyegetőzik.

Nem szeretném ennél jobban kifejteni, mert tudom, hogy ennek a korosztálynak ennél több nem is kell. És inkább olvassanak egy könyvet erről, mint hogy tolják a GTA-t, vagy horrort lessenek a Netflixen.

Ezt leszámítva azonban el kell mondjam a könyvnek vannak bizonyos mélységei, amikre sajnos a kidolgozatlan gyermeki gondolatok nagyon rányomják a bélyegét, de ha ez egy felnőtteknek (vagy tiniknek) szóló regény lenne, eskü horrorisztikus kaland kerekedne ki belőle. Akadt egy két jelenet, amit nagyon erősnek éreztem még én is, főleg a gonosznak a kisállatokkal szembeni kegyetlenkedéseiben. Az alkímia, űrutazás, mágia és egyebek keveredése pedig ritkán látott gondolat mesekönyvben. A varázslatot itt a tudomány alapozza meg, a tudományt pedig a mágia így minden de minden összecseng. Egy-két gondolata pedig a könyvnek szinte ma sajnos jobban megállja a helyét, mint megjelenése pillanatában.

Nekem a könyv néha gyerekes volt (ami így felnőtt fejjel egészen megérthető), de ettől független tudtam élvezni az alapgondolatot é kíváncsi vagyok a folytatása.

Értékelés: 4 csillag