2024. április 5., péntek

Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 4.): Sarah J. Maas

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Nesta Archeron mindig is ingerlékeny és büszke volt, hirtelen gerjed haragra, és lassan bocsát meg. Mióta az Üstbe kényszerítették, és akarata ellenére főtündérré vált, nehezen találja a helyét a különös, veszedelmes világban, ahol él. Úgy tűnik, képtelen túllépni a Hybern elleni háború rémségein és mindazon, amit ott elveszített.

És van valaki, aki mindenki másnál könnyebben feldühíti: Cassian, a sok csatát megjárt harcos, aki a Rhysand és Feyre uralta Éjszaka udvarában betöltött pozíciója miatt folyamatosan Nesta útjába keveredik. De Cassian nem csak a haragját szítja fel. Le sem tagadhatnák a kettejük közötti szikrákat – és a szenvedélyük fellángol, amikor kénytelenek egy fedél alá költözni.

Mindeközben az áruló emberkirálynők, akik az előző háború során visszatértek a kontinensre, veszélyes új szövetséget kötnek, és a vidék törékeny békéjét fenyegetik. A megállításuk kulcsa pedig azon múlik, képes-e Cassian és Nesta szembenézni az őket kísértő múlttal.

Ők ketten belső és külső rémekkel küzdenek a bizonytalansággal teli világban, miközben elfogadást – és gyógyulást – keresnek egymás karjában.

Sarah J. Maas gazdagon megálmodott, szenvedélyes sorozata Feyre tüzes nővérével, Nestával folytatódik.

Kövesd a sorsát!”


Vélemény:

Bevallom, hogy nagyon, de nagyon rettegtem ettől a könyvtől, épp azért mert tudtam, hogy Nestáról fog szólni. Arról a Nestáról, akit az előző részek mindegyikében képes lettem volna addig ütni, amíg mozog. Amikor megtudtam, hogy ez az rész az ő története lesz, egy időre félretettem és úgy döntöttem más könyveket keresek, mert nem mertem belekezdni. Az első pár oldalon félelmeim kezdtek beigazolódni. Bár éreztem, hogy mi lehetett Nesta problémája, ami ennyire mélyre lökte őt az önpusztításban, de nem tudtam ettől őt szeretni.

Az, hogy az ember megérti egy karakter lelkivilágot, még nem egyenlő azzal, hogy tud vele azonosulni a későbbiekben.

Ami meglepett, hogy itt valahogy egy idő után mégis sikerült. A könyv a maga nemében elképesztően terjedelmesre sikerült és számomra ennek csak kis részét tette ki a fő cselekményszál, de annak nagyon örültem, hogy végül minden, de minden összeért. Cassian karaktere nagyon tetszett nekem, örültem, hogy ő az elejétől a végéig hű maradt önmagához.

Külön ki kell emelnem, hogy amikor az első rész a kezeim közé került, nem igazán értettem mi ez a nagy felhajtás a 18+ leírások és jelenetek körül, viszont EGEK ez a rész minden eddigi várakozásomat felülmúlta. Egyszerűen nem tudom szebben kifejezni, de még engem is megfogtak a leírások és változatosak voltak, közben megfelelően erotikusak és… nem az a sablon hülyeség amit általában a romantikus-erotikus történetek szoktak kitolni magukból.

A cselekmény tehát vitt, számomra már érdekesebb lett, mint mondjuk az előző átkötő rész volt, és örülök, hogy ritkábban került bele üresjárat (bár azért bánom, hogy nem tudunk leszokni arról, hogy a női beszélgetések nagyrésze egymás között rövid időn belül a pasi témába csap át…). A szereplők egy kicsit azonban már hagytak némi kívánnivalót maguk után. Bár a fiúkat továbbra is kedveltem valahogy a három „testvér” kivételével mindenki szerepe egy kicsit csökkent, Cassian pedig lehetne egy Rhysand 2.0 is, mert gyakran olyan volt, mint az előző egy jobb kiadása. (Mondjuk én megértettem Rhys miért viselkedett úgy ebben a részben, ahogy…)

A történet vége pedig annyira felpörgött, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni a kezeim közül. A lényeg, hogy az írónőnek sikerült elérnie azt nálam, hogy a végére Nestát is megkedveltem, és még ha nem is nevezném életem legjobb olvasásának, de a sorozatból szerintem eddig ez lett az egyik kedvenc részem. (Új kedvenc szereplővel, akit magam sem hittem volna korábban… bővebben nem fejteném ki, de Eris… hát nem hittem volna, hogy ennyire bírni fogom még.)

SPOILER… és…

Én nagyon nem szeretném ha Azriel és Elain összejönnének. Mert nekem az túlságosan egyszerű és olyan népmese szerű lenne ha a három nővér és a három „fivér” lenne egymás társa… Valószínűleg ezzel egyedül vagyok, de most ehhez nem találnék olyan megoldást ahol tényleg jól érzeném magam. Tekintve, hogy Lucien bár egy nagyon nagy kedvencem lett, ebben a részben baromi kevés szerepet kapott.


Értékelés: 5 csillag


Szürke szobák & Miogin bázis (Szivárgó sötétség 2,5 & 2,7.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Soha ne add fel!

Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez?
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz?
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell?
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között?
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény?
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!”


„Mit jelent az, hogy „légy önmagad”?
A Miogin szerelőbázis bajban van, hamarosan elfogy az élelem. A kalózok hitelbe szereltetnek, és egy nagyúr is elvesz a Ferringtonnak szánt adóból.
Márk és a szerelők isteni csodában reménykednek, ám Artúr inkább az entitások nélkül oldaná meg a helyzetet.
Artúr nyíltan kimondja a kétségeit, de ez nem várt következményhez vezet…
Mi történik, ha egy vezetőt nem követnek?
Márk megpróbálja megérteni Artúrt, aki látványosan a vesztébe rohan, és talán a bázist is magával rántja.
Vajon mennyire erős a kapocs kettejük között? Hol a barátság határa?
Mit tegyen, ha Artúr már Adalbert kispap titkát kockáztatja?
A háború zajlik, és lehet, hogy az álcázva élő keresztény csapatot nem csak a kalózok kerülgetik…
A kisregény a Szivárgó sötétség sorozat 2. kötete, a Lucy után játszódik.”


Vélemény:
Nem biztos, hogy annyira sokat tudok róluk nyilatkozni hisz a kettő együtt éppen ha 200 oldalt tenne ki, de muszáj vagyok pár szót ejteni róluk. A Szürke szobák egy kedvencemmé is előlépett, mert itt végre megkaptam azt a durvaságot, és eléggé elborult karaktereket, akiket én már a sorozat első pillanatától úgy vártam, mint a messiást (mely ebben a kontextusban elég ironikus kifejezés).

Azt hiszem ez a két rövid kiegészítőkötet bizonyításként áll az örök frázis előtt, hogy a „Kevesebb, néha több.” Mert bár itt nem robbantottak galaxisokat, nem mentálkodtak 10 percenként ezek a szuperlények, a jelenetek mégis grandiózusra sikerültek.

Durva volt látni a börtönben kialakult hierarchiát, bár Scart nem igazán féltettem, tetszett a kiállása amivel megmutatta, hogy vele nem lehet szórakozni, viszont közben azt is nagyon élveztem, hogy nem hasonlott meg önmagával sem. Késes azonnal egy kedvenc szereplőmmé lépett elő (amit inkább nem is próbálnék már megmagyarázni…), és szerintem ez nagyon sokat segített nekem abban, hogy szinte faljam az oldalakat, és na akarjam letenni. Egyszerűen úgy éreztem, nekem ez a könyv túl kevés, de elejétől a végéig imádtam.

A Miogin bázis szinten megfogott, mert kezdtem érezni, hogy mi is lehet Artúr szerpe a későbbiekben akár. Féltem a szerelmi háromszögtől… elkezdtem mélyen aggódni Artúr és Scar kapcsolata miatt, de megnyugodtam. Artúr még nagyobbat nőtt a szememben, mint a történet elején. Nála a kalandok inkább lélekben játszódnak, és… Eszméletlen nehéz egy ilyen könyvről spoilerek és bővebb infók nélkül írni.

A lényeg, hogy ha valaki fejébe veszi hogy elolvassa a Szivárgó sötétség sorozatot, akkor mindenképp szüksége van hozzá ezekre a kiegészítő részekre is. Nagyon sokat adnak a világhoz!


Értékelés: 5 csillag és 5 csillag


Lucy (Szivárgó sötétség 2.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„A kalózkirály megindult a végeken.

Senki sem tudja, a mentálok mit tesznek, védik az emberiséget, vagy a sorsukra hagyják őket. Don rájön, hogy az események láncolata mögött a Gonosz áll, és élete árán is segíteni akar.

De mit forral Lucy az árnyas, tóparti fák alatt?

Scar még Artúr szerelmi vallomásán dühöng, miközben a katonai központban elkezdi az ügynökképzést. Megpróbál beilleszkedni, de rögtön gyanússá válik.

Mindeközben Artúr az események sűrűjében próbál helyt állni, és életét kockáztatja, hogy véghezvigye az astori szerelőkkel a lehetetlent. Ráadásul találkozik Scarral. Vajon el tudja mondani, mit érez?

És mit tesz mindeközben Chester? Lehet-e a jó ügyért rosszat tenni? Feláldozhatók-e mások magasabb célokért?

Vajon mi a szerelem? Felszabadító erő, pusztító sötétség, vagy egy váll, ahol békére találsz?”


Vélemény:

A második része a sorozatnak, és itt eleinte kissé lankadt az érdeklődésem. Scar jeleneteit nagyon fura volt olvasni, és bár a vélemények között láttam mennyien kedvelik és szeretik Lucy-t, engem egyáltalán nem sikerült magával ragadnia, ellenben Artúrt és Don szálait nagyon, de nagyon élveztem. Számomra egyértelmű volt az, hogy ez egy átvezető kötet (bár akkor még azt hittem a 3. rész lesz az utolsó), és emiatt nem is vitt magával annyira a történet, mint mondjuk az első rész második felében sikerült neki.

Itt is a könyv közepénél kezdett bele lendülni az akció, és a kaland, viszont néha már úgy éreztem magam, hogy az agyam képtelen felfogni, amit olvastam. Egyszerűen annyira monumentálisan lett kitalálva ez a világ, hogy óhatatlanul is akadtak pillanatok, amikor hiányérzetem támad. Mert hirtelen nem azt akartam látni ahogy Lucy fejében pörögnek a számok és gondolkodik. Ahelyett szívesebben láttam volna a kalózok mindennapjait, mert ott megrezzent egy kissé a sötét világkép. Vagy Chester beszélgetéseit, szervezkedését.

Ebben a könyvben jöttem rá, hogy mennyire nehezen is tudom elviselni a mentálok embertelenül felfoghatatlan erejét, és azt, hogy mennyire gyerekcipőben járnak mégis az érzelmekkel kapcsolatban. Egyszerre nyűgözött le, hogy az írónő ki tudott találni ennyire az emberektől teljesen elütő népet, de valahogy pont a furcsaságaik miatt megmaradt bennem irántuk egyfajta távolság. A történet legnagyobb erénye számomra továbbra is a vallási kérdések felmerülése volt. Mind a sci-fi, mind a vallás és a kalandok kapcsán azt kell mondjam, a történet nagyon érdekes és izgalmas volt, de valahol én úgy éreztem a mentálok pillanatai talán túl lettek tolva (lehet azért, mert az ő képességeiket és világlátásukat nehezemre esik felfogni).

Mind ezek mellett és a negatívumok ellenére kissé szerintem jobban tetszett számomra, mint az első rész, ám még mindig nem az igazi. Viszont annyira érdekelt, a folytatás, hogy tudtam szinte azonnal bele kell kezdenem a következő részbe. Mert a történet második felétől annyira felpörögtek az események, hogy csak kapkodtam a fejem és tudni akartam mi várhat még a szereplőkre. 


Értékelés: 4,5 csillag


2024. március 14., csütörtök

A festőművész (Öt érzék 2.): Budai Lotti

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Színes ​karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába csábít minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson és a festészeten keresztül a 15. századi Itália titkai tárulnak fel az olvasók lelki szemeit előtt.”


Vélemény:

Sok-sok-sok… véleménnyel vagyok elmaradva, de egyszerűen nem bírom ki, mert ez itt és most ide kívánkozik belőlem. Először is le kell szögeznem, hogy túlságosan elfogult vagyok a reneszánsz Itáliát illetően, és bármit, de szinte majdnem bármit képes lennék elolvasni ami ebben az időben játszódik, és ha a történet maga nem is, a kor hangulata már elegendő lenne nekem ahhoz, hogy magával ragadjon (na persze csak akkor, ha az írás ezt jól adja át).

Márpedig az írónő ismét megmutatta azt, hogy milyen odafigyeléssel képes megmutatni az általa feltárni kívánt történelmi kort, ebben most sem kellett csalódnom. Az oldalakon haladva, akadt nem egy olyan párbeszéd, vagy leírás, ami teljesen magával ragadott, beszippantott és nem engedett újra meg újra vissza kellett térnem hozzá, míg rá nem vettem magam, hogy tovább haladjak.

Bianca személyisége fantasztikus volt, bár azt már megszokhattam Budai Lottinál, hogy a női karakterei az esetek túlnyomó részében, talpraesettek, kitartóak és ami a leginkább tetszik, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szűnnek meg nőnek maradni mind emellett. Keménységük és magabiztos kiállásuk nem abban ölt testet, hogy minden férfit ledegradálnak, a kapanyél kilóg a szájukból és fűvel-fával kikezdenek. Nem! Bianca, mint a többi az írónő által már írt regények főszereplői, mindössze csak tudják, hogy mit szeretnének elérni az életben. Van egy céljuk, egy álmuk amiért képesek bármit megtenni, gyakran a társadalom szabta korlátokat áthidalva. Jelenlegi főszereplőnk számára ez a festés.

Örültem, hogy Bianca a Medici család tagjaként szerepelt a történetben, a könyv elején nagyon kedveltem Lorenzot (meg amúgy is, bárhol láttam eddig róla történeteket, legyen sorozat vagy könyv, mindenhol úgy éreztem, hibái ellenére egy olyan férfi aki meghaladta korát). Inkább már csak a saját hiperfókuszom lehet az oka annak, hogy nagyon sok történelmi eseményt azonnal értettem, átláttam, bár sokaknak biztos ezek közül is rengeteg tartogatna meglepetéseket.

A cselekményt nem csak Savonarola mozgatta vagy Bianca vágyai, hanem egy izgalmas nyomozási történet is, ami egész sokáig végig ívelt a történeten. A könyv szerencsére meglepetésekkel is tudott szolgálni, így valójában csak jókat tudok róla elmondani. Kedvenc is lett belőle, sokat cetliztem az általam imádott jeleneteket megjelölve (ebből nem minden könyvnek szokott kijutni osztályrészül)… És szívvel ajánlanám mindenkinek…

DE…

Határozottan jó lenne, ha a kiadó(!) mert, ez már rég nem az írónő hibája, valójában figyelmet fordítana arra, mi kerül ki a nevük alól. Egy író minden esetben élvezettel ír, viszik a billentyűk és a saját néha erősen harsogó gondolatai, és hiába nézi át saját művét akár sok alkalommal is, bizonyos elírások maradnak benne. Mert amit az ember ismer, már természetesen nem olyan figyelemmel fogja végig követni, mintha először tenné. Fáj a szívem, amiért egy ilyen szépen kitalált cselekmény és ennyi kutató munka sínyli meg azt, hogy a kiadónál nem figyeltek a hibákra, azokat nem javították pedig gyakran egyszerű elgépelésekről volt szó!

Ettől független én imádom a könyvet és túl tudok lépni a hibákon, de könyörgöm az olvasók és főleg az ÍRÓK érdekében, ezekre jobban oda kellene figyelni.


Értékelés: 5 csillag

 


2024. február 25., vasárnap

Micsoda „szajhák” voltak: Budai Lotti és Zubor Rozi

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Micsoda ​szajha, cafka, céda…

Az ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel rendre bélyegeznek meg nőket. Boleyn Anna, a Nagy Szajha; Kleopátra, a Szajhakirálynő; Marie Antoinette, az Osztrák Szajha; I. Erzsébet, az Angol Szajha. Hogy csak néhány ismert asszonyt említsünk; uralkodókat, művészeket, mecénásokat, szellemi vezetőket találhatunk a soraikban…

Ezekben a nőkben két dolog közös. Egyrészt, nem engedték, hogy mások uralkodjanak testük és életük fölött, másrészt pedig nemet mondtak a nemüknek szánt sorsra. Nem hagyták, hogy a férfitársadalom azokra a szerepekre korlátozza őket, melyek a nők számára hagyományosan nyitva álltak: az anya és a feleség szerepére. Ők a maguk idejében és módján fenyegetést jelentettek a patriarchális társadalom működésére, ezért koruk vagy épp a történetírás, „leszajházta” őket.

Annak, hogy egyes nőket évezredek óta gyaláznak a szexualitásukon keresztül – és nemcsak férfiak, de gyakran nők is –, mélyen gyökerező, pszichológiai és kultúrtörténeti okai vannak, melyeket e kötetben ugyancsak igyekszünk bemutatni. Egy azonban leszögezhető: ez a fajta becsmérlés sosem a szexualitásról vagy épp az adott társadalom által preferált erkölcsök megszegéséről szól – hiszen a könyvben szüzekkel és hűséges feleségekkel egyaránt találkozhatunk –, sokkal inkább a hatalomról. Arról a hatalomról, amely a saját teste és élete felett kontrollt gyakorló nőt megszégyeníteni, a többi nőt pedig elrettenteni próbálja. A szerzők ezen női sorsok bemutatásával is azt kívánják bizonyítani, hogy eme törekvések a múltban sosem vezettek sikerre, és azok kudarcra lesznek ítélve a jövőben is.

A gazdagon illusztrált kötet Budai Lotti és Zubor Rozi – Magyarország egyik legnépszerűbb podcastsorozatának, a Micsoda nők voltak!-nak a megalkotói – Micsoda történetek!-sorozatának második része. A nagy sikerű Micsoda anyák voltak után a szerzők ezúttal olyan rendkívüli nők életét tárják az olvasó elé, akikkel koruk vagy a történetírás méltatlanul bánt.”


Vélemény:

A könyv nem egy regény, de attól független, hogy történelmi tényeket és eseményeket próbál átadni annyira olvasmányos megfogalmazással rendelkezik, hogy szinte alig bírtam letenni a kezeim közül. Faltam az oldalakat és észre sem vettem, miközben gyakran ledöbbentem mennyi mindent nem tudtam még egy-két híres nőről a történelemben.

Sokaknak közülük, csak a nevét ismertem, másokról hallottam már egy-két mondatot (ironikus módon épp azon tulajdonságaikról, amik miatt ebbe a könyvbe is bele kerültek), de egészen más érzést keltett ilyen új színezetben látni őket. Főleg a magyar személyekről hallottam igazán keveset, de ha a könyv minden értékét szeretném felsorolni, akkor szinte mindenkit, aki helyet kapott benne, fel kellene sorolnom. Így inkább csak kiemelek pár számomra nagyon kedves, és érdekes személyt.

- Karády Katalin
- Madame Pompadour
- Marie Antoinette
- Erdős Renée
- Szendrey Júlia
- Éva és Lilith

És ez csak a töredéke azon nőknek, akikről ez a könyv szól, ráadásul legszívesebben mindenkit felsoroltam volna, de azért maradjon néhány meglepetés. Rengeteg értékes gondolattal találkoztam, ráadásul olyan életutakat láttam, amik maguk is regényért, sorozatért vagy filmért kiáltanak (bár sokakról készültek alkotások, azért ezek többsége nem fedi a valóságot, bár a hölgyek útja ezen, ferdítések nélkül is kiemelkedő lehetne).

Emellett a könyv kiemelkedő tulajdonsága az az írónők fogalmazásmódja. Ami miatt egyáltalán nem éreztem úgy, mintha történelmi tényeken kellene átrágnom magam, hanem, mint egy jó regényénél szinte láttam magam előtt, mindent amit olvastam. És nagyon kíváncsi voltam, igazából csak akkor tudtam letenni mikor épp egy-egy aktuális személyt végigolvastam. Elő sem fordulhatott olyan, valahol félbehagyjam.


Értékelés: 5 csillag

2024. február 18., vasárnap

Scar (Szivárgó sötétség 1.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Scar ​körül sok a titok.

Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

Artúr körül sok a halál.

Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.

Don körül nagy a csend.

A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.

Lucy körül nagy a rend.

Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.

Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.”


Vélemény:

Két okom is volt elolvasni ezt a könyvet. Egyrészt mert On Sai másik sorozatát, a Vágymágusokat egy idő után nagyon megkedveltem, ezáltal az írónő stílusát is. Másrészt láttam, hogy Böszörményi Gyula írt a molyon értékelést, ahol egész jókat nyilatkozott róla. Ezek után persze, hogy kíváncsisággal töltött el.

A helyzet az, hogy számomra a könyv elképesztően lassan indult. Szerintem a báli jelenet jelentette nekem a fordulópontot amikor Scar találkozott Chesterrel. Ott kezdtem el sokkal jobban élvezni. Szerintem a problémát számomra az jelentette, hogy a Mentálokat még az én elvetemült fantáziámmal is szörnyen nehezen képzeltem el, és számomra túl bonyolultak voltak. Minél emberibb egy karakter annál inkább tudom kedvelni legyen akár jó akár rossz, de ők annyira távolinak tűntek. Kivéve Don, őt azonnal megszerettem.

Nekem egyszerre valahogy nagyon sok volt az információ és hirtelen, ami nem is lett volna gond, lévén egy bevezető részről volt szó, de ehhez képest ez sikerült a sorozatból a leghosszabbra is. Annyira sok volt a mellékszereplő akik nem jutottak szóhoz, csak jelen voltak a jelenetekben, hogy néha azt sem tudtam kit látok épp.

A vallás és a sci-fi keveredése először egy pszichedelikus álommá kezdte varázsolni az egészet, de végül is azt mondom minden (számomra) érthetetlensége ellenére a történetet a szereplők vitték el a hátukon és az érdekes világ. Na persze ezt éreztem úgymond egyfajta gyengeségének is, ugyanis néha olyan érzést keltett bennem, mintha minden pillanatot szívesebben látnék, mint ahol éppen járunk. Főleg a kalózok érdekeltek nagyon nagyon nagyon, a mentálok már kevésbé… Szóval úgymond érdekes volt, de nekem hirtelen túl sok információt tartalmazott.

Azonban a végére annyira jól bepörögtek az események, hogy tudtam, nekem olvasnom kell a folytatásokat is.


Értékelés: 4 csillag

 


Rose von Jericho: Bihary Péter

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Megbocsájtható ​a megbocsájthatatlan?

Fehér Dávid egy egyszerű, hétköznapi ember, aki nem is sejti, hogy a véletlenek összjátékának köszönhetően egy több mint fél évszázados összeesküvésbe csöppen. Az évtizedeken át bujkáló háborús bűnösök, a Moszad nácivadász akciói ismeretlenek a félénk ápoló számára. Sára, a nagymamája, aki igen közel állt hozzá, sokat mesélt a koncentrációs táborban töltött időről, amely sok kérdést fogalmazott meg benne és komoly indulatokat váltott ki belőle.

Dávidot az új munkahelyén, Mannheim egy luxusidősotthonában önismeretből és emberségből is komoly vizsga elé állítja az élet. Valamint oly sok kérdésére is választ kap. A pokol és a saját lelke legmélyebb bugyrait fürkészve kell rájönnie arra, mi a jó és mi a rossz, és hogy néha milyen hajszálvékony a határ e két fogalom között. Az életét addig beárnyékoló válása eltörpül az új impulzusok mellett, és helyet ad valami újnak, valami csodálatosnak.

A regényből kiderül, hogy a múlt traumája hogyan adhatja át a helyét egy boldog jövőnek. Bihary Péter könyve egy idősíkokon átívelő történet. Érzékenységgel és hittel megírt mű, amely garantáltan eléri az olvasók szívét.”


Vélemény:

Most először olvastam az író egyik könyvét, bár egy barátnőm már régóta ajánlotta, valahogy sosem éreztem magam olyan állapotban, hogy azt mondjam nekem most ezekre lenne szükségem. (Azért van egy-kettő amire kíváncsi lennék.) Viszont meglátva a borítót, a címet és a leírást, tudtam hogy nekem ezt el kell olvasnom. Alapvetően érdekelnek a II. világháborús tematikájú könyvek (főleg akkor ha azok nem merülnek ki a harcok leírásában, vagy nem a századik szerelmes regényt akarják lenyomni a torkomon) így mindenképp úgy éreztem nekem adnom kell ennek egy esélyt.

A könyv pozitívumai között sorolnám, hogy elképesztően olvastatta magát, főleg az elején. Szépek voltak a leírások, és érdekes maga a helyzet is, de örültem, hogy nem időzött sokat fölösleges apróságokkal. Lehet őrült, de nekem tetszett a nyers brutalitás ábrázolása is a múltban, mert elképesztően sokat hozzáadott a hangulathoz, bár azt is tudom, hogy sokakat ez már az elején elveszített volna. Na… nem vagyunk egyformák. Dávid alapvetően egy érdekes karakternek ígérkezett a családi emlékeivel, a hajlamaival és a generációs traumával, amit hordozott magában, és amiről igazából nem is tudhatta mennyire erős.

A történet nyomozás része nagyon egyben volt, bár kicsit sorszerűnek tűnt ez a számítógépes pillanat, de igazából el tudtam vonatkoztatni tőle, mert Dávid nagyon profi módon kezelte a helyzetet ezt követően. Mind a segítségkérés, mind a kihallgatások (igazából beszélgetések) kapcsán. Az idősotthonban lakókat nagyon átadta a történet, szinte életre keltek a papíron. Itt azonban elérkezett egy belassulás a történetben, mégpedig a szerelmi szál megjelenésével. Na nekem ezek a részek nem igazán adtak hozzá semmit, sőt értékes időt vettek el (amikor esetleg a múltat láttam volna még szívesebben).

A végére a történet újra érdekes lett, visszahozta magát és tudott nagyon nagyokat is ütni a maga módján. Kicsit elsietettnek éreztem (amit a kiadónál nem is tartok meglepőnek), emiatt maradhattak benne olyan hibák, amik egyszerűen megengedhetetlenek lettek volna. Ez nem is igazán az írón múlik, hisz ha jön az ihlet akkor jön és nem mindenki szereti, szokta 120 alkalommal is végigolvasni a művét, de hol voltak az előolvasók? A lektor?...

A párbeszédek, a szereplők és a dolog nyomozás része, valamint a múlt nagyon ütött és emiatt élveztem olvasni. Némi hiányérzet néha maradt bennem, de nem annyira számottevően.


Értékelés: 4,5 csillag

 

 


A Fenevad hajnala (Piszkos mágia 1.): Polina Hart

  Leírás (forrás: moly.hu): „Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd. Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt...