Leírás (forrás: moly.hu)
„Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.”
Vélemény:
Annak idején valamiért megmagyarázhatatlan módon ódzkodtam elkezdeni ezt a sorozatot, és magam sem tudom miért, hiszen Böszörményi stílusát nagyon szerettem már korábban is. De lehet a női alakkal ellátott borító, vagy a vörös pötty a sarokban, esetleg a túl nagy rajongótábor riasztott el tőle. A lényeg, hogy végül egy egész jó ajánlásra hallgatva mégis úgy döntöttem megpróbálkozom vele, és azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt.
(Persze aki olvasta már a legmeghatározóbb könyvsorozataimat, az tudja, hogy mire is számíthat a következő véleményben.)
A fentiekből látszik, hogy ez egy újraolvasás volt, idén pedig célomul tűztem ki, hogy az egész sorozatot ismételten fel fogom fedezni.
A történetről „sajnos” egyszerűen képtelen vagyok negatívumokat említeni, mert bár futottam már bele nem éppen kedvező véleményekbe, én azonban sosem láttam benne ezeket a hibákat, így inkább felsorolnám, mit imádtam annyira ebben az első részben.
1) A szereplők:
Kvázi az összes!
Egyrészt számomra továbbra is Mili a nagy betűkkel írt NŐ! Azért mert van tartása, éles nyelve, ügyesen pörgő esze, és emellett mégsem vált egy szoknyás férfivá. Nagyon okos karakter akivel együtt lehet érezni, akivel megannyi kapcsolódási pontot lehet találni, és csípős szavai mindig megmosolyogtatnak. Richárd… a mi drága bárónk pedig a maga nemében ha nem is mondom, hogy utánozhatatlan, hiszen itt-ott előfordultak már hasonló karakterek, de egyszerűen olyan jól lett megalkotva, hogy néha kedvem lenne nekem is kihívni egy szópárbajra (mind amellett, hogy ő meg a nagy betűkkel írt FÉRFI). De sorolhatnám tovább is, hiszen minden szereplő önmagában akkora egyéniség, hogy hihetetlen.
2) Az írásmód:
Sokat ad a dologhoz az, hogy bár a történet nagyrészét E/1-ben Mili szemszögén át látjuk, de mégis tudomást szerezhetünk azon dolgokról is, amelyek nem vele estek meg. Itt nem csak Emma múltbéli kalandjaira gondolok, hanem arra is, amikor épp a báró jár egyedül és intéz valamit, amiről Mili természetesen csak később szerezhetett tudomást, mégis belekerül a történetbe.
3) A párbeszédek:
Ez az író szerintem legnagyobb erőssége volt, minden egyes regényébe, így itt is. A szereplők beszédstílusa, szófordulatai szinte „hallgatóvá” teszik a jelenetet, főleg akkor az ember nagyon nagy fantáziával van megáldva. Itt egy kis tájszólás, ott egy kis akcentus, szakzsargon vagy épp argó. Mindenki úgy beszél, ahogy azt a jelleme megkívánja.
4) A kutatómunka:
És itt gondolok a különböző kifejezésekre, melyek vagy a korabeli szlengből, vagy épp német, francia, vagy román nyelvből kerültek a könyvbe. Valamint arra a rengeteg egykor tényleg élt emberre, akiknek bár a személyét az író kicsit kölcsön vette a mű megírása során, valóban tényleg létező személyek voltak.
A történet egy nagyon jól pezsgő krimi, miközben csodálatosan lefesti a kort, amiben játszódik. Beszippant, nem enged és addig képtelen letenni az ember a kezei közül, míg az utolsó oldalra érve, nem akar a következő részért nyúlni!
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése