Ne érints (Ne érints 1.): Tahereh Mafi

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„Meg vagyok átkozva.

Tehetségem van.

Szörnyeteg vagyok…

Emberfeletti vagyok.

Érintésem halálos.

Érintésem erő.

A fegyverük vagyok.

Nem hagyom magam.

Nem érinthetsz meg, súgom. Hazudok, de ezt nem mondom meg neki. Ő megérinthet, de ezt sosem fogom megmondani neki. Kérlek, érints meg, ezt akarom mondani neki.

Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek.

Furcsa dolgok.

Rossz dolgok.

Halálos dolgok.

Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt.

De Juliette-nek is megvannak a maga tervei.

Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.

Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal.”

Vélemény:

Nagyszerűen folytatva azt a tendenciát, hogy idén sorra olyan könyveket veszek a kezeim közé, amelyekről nem hittem volna, hogy el fogom olvasni, elérkezett ennek is az ideje. Elmondhatatlanul nem fogott meg a leírás, mert valahogy ez a fajta húzás, hogy valakinek ilyen „szuperereje” van, mindig taszított. Ellenben többször szembe jött velem a történet videókban, és a „disztópia” címke is bíztatott, hogy adjak neki egy esélyt.

Alapvetően egy záróvizsga előtt döntöttem el, hogy belekezdek (ez volt az első hibám), és a történet elég lassan és furán indult ahhoz, hogy nagyjából a negyedénél tartva azt érezzem, hogy hiba volt belekezdeni. Aztán megjelent Warner én pedig azt éreztem, hogy „Köszönöm!” mert végre beindult az akció és a kaland. Innentől fogva pedig már úgy pörgött a könyv, hogy azt sem vettem észre milyen gyorsan haladok vele, egyszer csak véget ért.

Alapvetően nem egy hosszú olvasmány, és szerintem a rövid mondatok miatt olvastatja is magát eléggé. Nekem kifejezetten tetszett az író stílus, hogy áthúzott mondatokkal, gyakori ismétlésekkel sokkal inkább érezhetővé tette azt, hogy a karakter saját gondolatait láthatjuk, ezáltal közelebb hozva őt az olvasóhoz (bár láttam, hogy sokakat épp ez zavart).

Ami viszont engem zavart egy kicsit a könyvben, az inkább a húzás, hogy Juliette és Adam milyen hamar egymásra hangolódtak. Persze meg lett magyarázva és utólag így egész jó is, viszont ott néha azt éreztem, hogy a gondolatok elviszik a valódi történéseket mert néha oldalakat kellett időzni a főszereplőnk „fejében”, majd a következő fejezetben láttam, hogy igazából napok vagy hetek teltek el. A párbeszédek ellenben kifejezetten tetszettek, főleg a Warnerrel való beszélgetések). Nem tudom mit vártam a könyvtől, mert meglepően tetszett, de azt érzem nekem még kell ebből a történetből, hogy kiforrja magát a véleményem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a young adult könyveket, de azokból azt a típust, ami kicsit meri kapargatni a keményebb témák felszínét (Mondjuk, mint a Hunger Games történet)

Értékelés: 4,5 csillag