Ne félts (Ne érints 3.): Tahereh Mafi

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy napon majd…

Egy napon majd szabad lehetek

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.

Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.

Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.

Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.”

Vélemény:

Azt hittem a 2. rész volt egy lejtmenet és innen majd már határ csak a csillagos ég lesz, de sajnos megint csalódnom kellett. Amilyen menőn elindultunk, annyira egysíkúvá vált a későbbiekben a cselekmény.

Szerintem ez a rész nagyban Adam és Juliette szakításáról szólt, meg arról, hogy Warner bizonygatja, hogy ő nem rosszfiú vagyis azt bizonygatja, hogy de ő az, de közben mégis szeressék már (majd elmesél olyan dolgokat, amik még az első részben látott badass pillanatait is semmissé teszik). Ez szerintem nem volt egy teljesen jó írói húzás, de az biztos, hogy egy tökéletesre szabott biztonsági játék kerekedett ki belőle, mert így hivatalosan mégsem a „rosszfiúé” lesz a nő. Mondjuk így nem is lehet teljes mértékig átélt karakterfejlődést érezni nála sem, hiszen kiderül, hogy amit eddig láttunk az sem teljesen úgy volt (és csak ennyire merek belemenni SPOILER mentesen).

A szereplők gyakran újra és újra ugyanazokat a köröket futották, néha a beszélgetéseik teljesen összeszedetlenek lettek, mintha óvodások tárgyalnának dolgokat egymás között. Főleg Juliette szempontjából volt ez érezhető, ami még érthető is lenne akkor, ha néha meg nem úgy reagálna a dolgokra, ahogy azt tipikusan bárki más is tenné. Hiszen rendben sokáig volt egyedül emiatt van néhány szociális furcsasága, de akkor ez jelenjen már meg az élet minden területén is és nem csak ott, hogy 1-2 emberrel néha nem jól fejezi ki magát.

Amúgy azt nem mondom, hogy a könyv rossz lett volna, szóval erre sem tudok kevesebb csillagot adni, mint az előző részre, de még mindig nem értem a mögötte álló „hájpot”. 2011-ben amikor az első rész eredetileg megjelent, akkor nagyon felkapott volt a disztópiába ágyazott „egy darab tinilány megmenti a világot” trope, és mivel akkor elég sok könyvet olvastam én is, így nekem ez is nagyjából tizenkettő egy tucat lett. Maximum még arra tudok gondolni, hogy a booktok generációhoz most jutott el ez a zsáner.

Tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akik elolvasták az első két részt és vagy tetszett nekik, vagy annyira nem, de már kíváncsiak mi jön ki ebből.

Valószínűleg folytatni fogom a sorozatot, mert kíváncsi vagyok hátha azok tudnak majd valami újat nyújtani. De egy időre inkább jegelem a témát.

Értékelés: 4 csillag

Ne keress (Ne érints 2.): Tahereh Mafi

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„AJKUNK ÖSSZEÉR és úgy érzem, mindjárt széthasadok. Úgy csókol, mintha elveszített és megtalált volna, mintha elsodródnék tőle, de ő soha nem lenne hajlandó elengedni engem.

Juliette elmenekült a Regenerációtól. Már nem vihetik véghez vele a tervüket, már nem használhatják fegyvernek. Most már szabadon szeretheti Adamet. Ám Juliette sosem szabadul meg attól, hogy érintése halálos. És Warnertől sem szabadult meg, aki ádázul keresi őt. Juliette-et a múltja kísérti, a jövőjétől pedig retteg; tudja, hogy olyan döntéseket kell hoznia, amelyek megváltoztatják az egész életét. Olyan döntéseket, amelyekkel választania kell a szíve, és Adam élete között.”

Vélemény:

Az első rész után elképesztően kíváncsi voltam mit hozhat még a történet, így nagy elvárásokkal és izgalommal vettem a kezeim közé…

Majd csalódottan forgattam a szemem, hogy Juliette visszalépett a START mezőre, és mintha mind az a fejlődés, amin keresztül ment az első részben meg sem történt volna. A karaktere elképesztően súlytalan lett egyrészt, másrészt meg természetesen ő a szuperember, aki mindent is képes megoldani, csak épp az emberi érzelmekhez túl mulya (ami még működne is, ha vele együtt nem lenne mindenki más is egy túlérzelmes, ám ezt rendre rosszul kifejező bomba…). Aztán a 180. oldal után megérkezett Anderson, akiről mindenhol azt láttam beharangozva már korábban is, hogy mennyire kemény karakter és hála az égnek felpörgette az eseményeket. Na meg visszatért Warner én meg összetettem a két kezemet azért, hogy végre ismét izgalmas dolgok lesznek itt.

Igazából a világ alapvető bemutatásán keresztül (ahol szerintem még mindig nem lett teljesen kihasználva a disztópia adta lehetőségek sora, mert körülbelül csak annyi jön át belőle, hogy itt élni ROSSZ), láthattuk Anderson történetét és emiatt kicsit nagyobb belátás nyílt Warnerre, Adam-re. És itt legalább tetszett egy húzás a történetben…

De ezt leszámítva az egész csak a szerelmi drámázásokkal telt, ami nekem simán működne egy gimis tiniregénynél, amit az ember ezek miatt olvas, de ha valakit az akció és a világépítés érdekel az határozottan nem fogja megtalálni benne a számításait. Juliette számomra nem egy jó főhős, mert a karaktere nem fokozatosan épül, hanem elindul és hol fent van a hegy tetején, hol visszacsúszik a kiindulási pontra gyakran teljesen indokolatlanul. Nincs a jellemfejlődésének egy szép íve. Mintha nem is kifejezetten az előző rész folytatása akarna lenni, hanem az író a kettő megírása között kapott volna észbe, hogy „ja hát én mégis ebbe az irányba szeretném vinni a sztorit” és utólag kellett volna kapkodnia, hogy egy-egy nagyon problémás húzást az előző részből kimagyarázzon.

A rész vége megint ütősen lett lezárva, de nekem nem hozta azt, amit az előző után vártam és reméltem. Arról nem is beszélve, hogy annyira tipikusan a tinik érzelmei állnak a középpontban, hogy nem is értem mitől kapott ez a sorozat most ekkora visszhangot.

Ajánlom azoknak, akiknek tetszett az első rész, de főleg akkor, ha az ember nem kap idegbajt az ehhez hasonló szerelmi háromszögektől. Más esetben szerintem felejtős.

Értékelés: 4 csillag

Ne érints (Ne érints 1.): Tahereh Mafi

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Meg vagyok átkozva.

Tehetségem van.

Szörnyeteg vagyok…

Emberfeletti vagyok.

Érintésem halálos.

Érintésem erő.

A fegyverük vagyok.

Nem hagyom magam.

Nem érinthetsz meg, súgom. Hazudok, de ezt nem mondom meg neki. Ő megérinthet, de ezt sosem fogom megmondani neki. Kérlek, érints meg, ezt akarom mondani neki.

Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek.

Furcsa dolgok.

Rossz dolgok.

Halálos dolgok.

Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt.

De Juliette-nek is megvannak a maga tervei.

Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.

Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal.”

Vélemény:

Nagyszerűen folytatva azt a tendenciát, hogy idén sorra olyan könyveket veszek a kezeim közé, amelyekről nem hittem volna, hogy el fogom olvasni, elérkezett ennek is az ideje. Elmondhatatlanul nem fogott meg a leírás, mert valahogy ez a fajta húzás, hogy valakinek ilyen „szuperereje” van, mindig taszított. Ellenben többször szembe jött velem a történet videókban, és a „disztópia” címke is bíztatott, hogy adjak neki egy esélyt.

Alapvetően egy záróvizsga előtt döntöttem el, hogy belekezdek (ez volt az első hibám), és a történet elég lassan és furán indult ahhoz, hogy nagyjából a negyedénél tartva azt érezzem, hogy hiba volt belekezdeni. Aztán megjelent Warner én pedig azt éreztem, hogy „Köszönöm!” mert végre beindult az akció és a kaland. Innentől fogva pedig már úgy pörgött a könyv, hogy azt sem vettem észre milyen gyorsan haladok vele, egyszer csak véget ért.

Alapvetően nem egy hosszú olvasmány, és szerintem a rövid mondatok miatt olvastatja is magát eléggé. Nekem kifejezetten tetszett az író stílus, hogy áthúzott mondatokkal, gyakori ismétlésekkel sokkal inkább érezhetővé tette azt, hogy a karakter saját gondolatait láthatjuk, ezáltal közelebb hozva őt az olvasóhoz (bár láttam, hogy sokakat épp ez zavart).

Ami viszont engem zavart egy kicsit a könyvben, az inkább a húzás, hogy Juliette és Adam milyen hamar egymásra hangolódtak. Persze meg lett magyarázva és utólag így egész jó is, viszont ott néha azt éreztem, hogy a gondolatok elviszik a valódi történéseket mert néha oldalakat kellett időzni a főszereplőnk „fejében”, majd a következő fejezetben láttam, hogy igazából napok vagy hetek teltek el. A párbeszédek ellenben kifejezetten tetszettek, főleg a Warnerrel való beszélgetések). Nem tudom mit vártam a könyvtől, mert meglepően tetszett, de azt érzem nekem még kell ebből a történetből, hogy kiforrja magát a véleményem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a young adult könyveket, de azokból azt a típust, ami kicsit meri kapargatni a keményebb témák felszínét (Mondjuk, mint a Hunger Games történet)

Értékelés: 4,5 csillag