2026. július 5., vasárnap

Szép új világ: Aldous Huxley

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot.

Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel.”


Vélemény:

Elég sokat kellett gondolkodnom azon, hogy tetszett-e nekem ez a történet. A könyv elején még határozottan azt mondtam volna, hogy IGEN, aztán jött egy mélypont aztán megint felszálló ívbe kerültem a vége pedig úgy lecsapta számomra az egészet, hogy utána is kerestem azt, az indokot miért is akartam elolvasni ezt a könyvet.

Minden tiszteletem amúgy azé, hogy ez a könyv akkor a maga korában, elkészült. Az eleje kifejezetten érdekes, nyakatekert világot mutatott be, és természetesen a saját gondolkodásommal én már ezt sem tekintettem volna semmilyen mértékben utópiának, számomra ez a disztópia megtestesülése. De eleinte még Bernard karaktere nagyon magával ragadott engem, és néha szimpatikusnak is találtam. Kifejezetten érdekes volt a kapcsolat közte és Lenina között.

Aztán eljutottunk a „vademberekhez” és ott azt érezte, hogy ez a könyv undorító. Mert elvesztette a azt a kifacsart gondolkodásmódot, mert ahhoz, hogy el tudjam hinni, hogy ezt csak ők gondolják így túlságosan az író mesélte a történetet, ahhoz viszont, hogy szimpatikus legyen a világuk túl kemény lett. Nem tudtam itt akkor most kit akar jónak bemutatni az író.

Amikor John megérkezett a többiekkel együtt akkor megint azt éreztem, hogy talán a történet egy olyan irányt vehet majd, amit addig vártam tőle, de helyette Bernard sem volt már annyira szimpatikus (megvan az az érzés az Mézga Aladár kalandjaiból amikor a lapos bolygón volt, majd megmentett egy tudóst, aki más betűket is mert használni, mint a többiek aztán kiderült, hogy Aladárhoz képest a tudós épp olyan begyöpösödött agyú, mint a társai? Na ez lett itt Bernad…). A végén pedig ami Johnnal lett… hát ott már nagyon küzdöttem azért, hogy csak legyen vége a történetnek.

Mivel az alapofelállás azonban kifejezetten érdekes volt így fél csillagot vonok le miatta, de nekem ez a történet így nem tetszett, arról nem is beszélve, hogy a női szereplők konkrétan semmit nem nyomtak a latba. Vagy azért kerültek bele hogy gúny tárgyai legyenek, vagy túl lettek szexualizálva… Egyik sem túl szimpatikus húzás.

Ajánlom azoknak, akiket érdekelnek a disztópiák és nem riadnak vissza attól ha a szövegben nagyon sok tudományos kifejezés szerepel.


Értékelés: 4,5 csillag


Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy promózzam a 2020-as sorozatot, ami alapvetően nagyrészt ezt a történetet mutatja be DE
- modernizált világban (számunkra jóval relevánsabb problémák disztópiájaként)
- nem indiánokat és vallásokat parodizál ki
- a nőknek van benne személyiség (Lenina fantasztikus lett)
- több olyan szál is belekerült, amitől kifejezetten érdekes lett
Számomra ez a sorozat lett az, amiről a könyv olvasása előtt reménykedtem. 



Végzetes Kékszalag (Balatoni krimik 4.): Szlavicsek Judit

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy hattagú baráti társaság úgy dönt, elindul a Kékszalagon. A kis túravitorlás fedélzetén azonban meglehetősen feszült a hangulat: az előző estét egy ábrahámhegyi nyaralóban töltötték, s a legkevésbé sem önfeledten és boldogan.

Az esti viharban aztán a társaság egyik tagja – egy ismert krimiírónő – a vízbe esik. Mentőcsónak veszi fel és viszi ki a partra, s mint később kiderül: ők látják utoljára, mielőtt nyomtalanul eltűnik.

Kardos Júlia, a veszprémi kapitányság nyomozója kapja a feladatot, hogy megtalálja a nőt. Mi történt vele? És hogyan veszhetett nyoma, amikor csak néhány percnyi távolságra volt a saját nyaralójától? Van ennek köze az írói válságához vagy ahhoz, hogy a házassága korántsem volt tökéletes? Lehet, hogy a Kékszalagon vele együtt versenyzők közül tudja valaki a választ

Miközben a nap süt, a Balaton gyönyörű… Kardos Júlia versenyt fut az idővel, hiszen lehet, hogy a krimiírónő még életben van…”


Vélemény:

A leírás elolvasása után azt éreztem, hogy engem ez az alapfelállás kevésbé érdekel, mint az előzőek és mégis miután ezt is végig hallgattam csak bámultam ki a fejemből, hogy ez a sorozat számomra minden könyvvel csak egyre jobb lesz.

Ez a rész elképesztően bátor volt!

Mert most nem csak a maga nosztalgikusan, viccesen és prosztó módján lett magyar, hanem bele mert tenyerelni olyan témába is, amiről sokan beszélni sem mertek. Azt hiszem azért, mert ráéreztem a dologra, ez volt az első olyan rész a sorozatból, ahol a történet előrehaladtával kezdett bennem összeállni a kép és az elkövető kiléte nem csak az utolsó oldalakon ért engem húsbavágóan, hanem drukkoltam azért, hogy kiderüljön tényleg az és úgy történt, ahogy gondolom. Mégsem érzem azt, hogy ez a könyv most kevesebb lett volna a számomra, sőt… a benne fellelhető témát látva azt hiszem ez került hozzám a legközelebb.

Bár eddig is éreztem, de most ki kell jelentenem, mert ebben a részben hatványozottan érződött mennyire jól vannak bemutatva a karakterek. Már csak a beszédstílusaik által is. Engem alapvetően zavarni szokott, ha egy könyvben indokolatlanul sok a káromkodás és a csúnya beszéd, de itt egyáltalán nem éreztem így, mert amikor valaki tényleg kiakadt, na akkor hangzottak el azok a bizonyos szavak. Kifejezetten tetszett a sorozatra jellemző utolsó leghosszabb fejezet, ahol minden kiderül. Ennek a pszichológiai mélységeibe spoiler nélkül nem tudnék belemenni, így nem is teszem.

Továbbra is annak vagyok a híve, hogy bár ezek a részek külön is olvashatóak, de érdemes őket egymás után haladva venni mert szerintem így egy gyönyörű ív rajzolódik ki és ha valaki látja ezt az ívet, akkor kevésbé ítélkezik. Valamint könnyebben tud kedvencem találni, vagy épp nehezebben. Meggyőződésem volt, hogy nekem is az előző rész lesz az… Na én sem vagyok tévedhetetlen. Ez minden elvárásomat felülmúlta.

Ajánlom azoknak, akik olvasták az eddigi részeket is. Akiket érdekel egy izgalmas krimi, és a lélektani mélységek.


Értékelés: 5 csillag

Szép új világ: Aldous Huxley

  Leírás (forrás: moly.hu): „2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjú...