Leírás (forrás: moly.hu):
„Ez itt Vere. Kéjsóvár és dekadens. A mézédes méreg földje.”
Damen népének hős harcosa, és Akielos trónjának jogos örököse. Ám amikor féltestvére magához ragadja a hatalmat, Damen fogságba esik, megfosztják az identitásától, és elküldik ágyas rabszolgának az ellenséges ország hercegéhez.
Új gazdája, Laurent herceg gyönyörű, manipulatív és halálos – a verei királyi udvar legrosszabb oldalát testesíti meg. Az ottani életveszélyes politikai cselszövések közepette azonban semmi sem az, aminek látszik. Így amikor Damen a verei trónért folytatott harc kereszttüzében találja magát, kénytelen összefogni Laurent-nal, hogy életben maradjon, és megmentse a hazáját.
Damen számára csak egy szabály létezik: soha, de soha nem szabad felfednie a személyazonosságát. Hiszen pont arra az emberre van szüksége, akinek a legtöbb oka van rá, hogy mindenkinél jobban gyűlölje őt…
Ármány, intrika és bizarr társadalmak.
Utoljára a Trónok harcában láttuk ilyen plasztikusan beteg lelkek aljasságát, a gátlástalan hatalomvágyat és torz személyiségek tobzódását, ahol tort ül a gonosz.
Hagyd, hogy elképesszen!”
Vélemény:
Alapvetően nagyon kíváncsi voltam erre a történetre, és amikor egy barátnőmmel beszélgettem róla, hogy szeretném elolvasni ő kicsit elfintorodott mert úgy tudja, hogy ez nagyon LMBTQ könyv… na igen…
A helyzet az, hogy engem ez egyáltalán nem zavart, mert maradjuk annyiban, hogy miután 14 évesen az összes valamire való Dramione (Draco és Hermione) fanfictiont kiolvastam (akkor még csak magyarul, ezért is nem volt túl nagy a választék), sebesen átnyargaltam a Drarrykre. Szóval nekem ez nem jelentett problémát. Ahogy a sötét világépítéseket is kifejezetten kedvelni szoktam a történetekben, így szinte minden adott volt ahhoz, hogy én ezt a történetet élvezni tudjam.
Aztán elkezdtem olvasni, az első pár fejezettel megvett magának, majd…
Kapkodtam a fejem, hogy itt mégis mi a jó franc történik!
Nem azért, ami le volt írva, hanem AHOGY(!) számomra a cselekmény nagyon kapkodósra sikerült. Néha olyan érzésem volt, hogy egy-egy fejezet váltás csak azért következett be, mert az író már nem tudta hogyan folytatni az előző jelenetet és inkább úgy döntött, hogy akkor lezárja és ugorjunk előre olyan pár napot. Emiatt pedig a szereplők sem kerültek hozzám sokkal közelebb. Damen és Laurent kapcsolata nem szépen épült a könyv folyamán, hanem hol így, hol úgy viszonyultak egymáshoz, ahogy éppen a cselekmény megkövetelte, és bár a könyv fülszövege sok intrikát ígért, azért szerintem a cselekmény elviselt volna azokból még egy keveset. Néhány főszereplő kivételével pedig a többi felvonultatott karakter meg valahogy csak névhalmazzá vált számomra.
Aztán amikor a cselekmény épp kezdett volna tényleg érdekessé válni, akkor valahogy mindig bele kellett kerülnie valami elképesztő mód fura szituációnak, amit végig kellett olvasni majd el is feledkeztünk a korábbi problémáról. Vagy néha ezek a helyzetek mintegy varázsütésre rendeződtek.
A molyos leírásban ez olvasható „Utoljára a Trónok harcában láttuk ilyen plasztikusan beteg lelkek aljasságát…” hát azért a Trónok harca ég és föld. Igen ott is voltak beteg és őrült dolgok (a p.d.f szituáció azért itt is erősre sikerült), de annak pont az volt a lényege, hogy volt idő és lehetőség megismerni a szereplőket, itt azonban… talán a rész végére illesztett novella valahogy ezt meg tudta adni, de azon kívül nem igazán éreztem ezt.
Számomra egy egészen jól leírt történet, de sajnos pont az hiányzott nekem belőle, amiért én nagyon tudom szeretni az ilyen intrikás és palotákban játszódó fantasykat. A karakterközpontúság. (SZUBJEKTÍV!) Jelenleg nem érzem úgy, hogy a közeljövőben folytatni szeretném, de talán majd egyszer.
Ajánlani azoknak tudom, akiket a fentebb említett témák nem taszítanak, de amúgy kíváncsi lenne egy érdekesen induló alapvilágra.
Értékelés: 3,5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése