2024. január 8., hétfő

Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.): Sarah J. Maas

 


Eredeti címe: A Court os Mist and Fury


Leírás (forrás: moly.hu)

„Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.”


Vélemény:

Az első rész után igazából nem tudtam mit lehetne ebből a történetből még kihozni, bár az biztos, hogy maradtak kérdések. Amikor a könyv méretét megláttam akkor pedig azt éreztem, hogy egy igencsak tartalmas, kalandos olvasmányt kaptam a kezeim közé. Feyre az elején nagyon szimpatikus volt azzal a hozzáállásával, hogy nem találja a helyét új környezetében, és valahogy képtelen az életét ott látni. Ekkor már éreztem mi adja majd az egyik konfliktust. (A karakterekről majd újra spoileresen később.)

Rhysand egy egészen új oldalát mutatta meg, itt már sokkal kedvesebb volt a megjátszott szemétkedés a részéről, bár bevallom a szívem néha hevesebben vert amikor eljátszotta a gonosz főurat, de ez már az én hülyeségem lehet talán.

A könyv legnagyobb hibája részemről a tempója volt. Tudom, hogy ha egy írónak a fejében vannak a jelenetek akkor nagyon nehéz néhányról lemondani, de itt tényleg az az érzésem volt, hogy sokszor olyan pillanatok kerültek bele, amik nem vitték annyira előre a történetet. Míg akadtak jelenetek, amikről szívesen olvastam volna többet. Kicsit túl nagy volt nekem az információhalmaz, gyakran egyszerre annyi tényt kaptam, hogy fel sem tudtam őket dolgozni, és ezek legtöbbjét leírásokban, mintha egy unalmasabban megfogalmazott történelemkönyvet lapozgatnék. Viszont voltak olyanok is amikor egy-egy általam nem ismert infót már Feyre is tényként kezelt, amit meg nem értettem, hogy ő már tudott róla, de ha igen az érdekes mert az ő szemszögén keresztül lehetett látni a jelenetet.

Az új szereplők legfőképp Cassian és Azriel nagyon a szívemhez nőttek, valamint Amrent is sikerült nagyon megkedvelnem (Mor egy kicsit érdekes volt addig amíg meg nem tudtam az előéletét.) Azt viszont itt kifejezetten tetszett, hogy Tamlin az elején nem egy erőszakos állat lett, csupán olyan módon akarta szeretni Feyret ami a lány számára nem volt megfelelő szeretetkifejezési forma. (Spoiler alatt bővebben). Rhys viszont nagyon hamar egy tökéletes pasivá lépett elő bár azt meg kell hagyni itt is akadtak még bőven titkok.

Összességében ezzel a könyvvel sem volt bajom és még mondanám is, hogy tetszett, de az én kedvemhez túlságosan kitöltő részt töltött be a felvezetés és a nagy akció között, ehhez viszont egy kissé túl hosszúra sikerült.

Most pedig Spoileresen egy kis kiakadás. Tényleg a könyv egy nagy pozitívumaként éltem meg azt, hogy a főszereplő egy szerelmi háromszög esetén nem a jó és a rossz között örlődik. Szóval nem az van, hogy van a tökéletes férfi és a másik, akiről mindenki tudja, hogy borzasztó választás lenne. Tamlin is jó volt a maga módján csak épp nem Feyre számára és örültem, hogy emiatt a mi drága főszereplőnk is megélt egy kis belső konfliktust.

A végén viszont a csavar engem totál padlóra küldött. Örültem volna ha Tamlin nem változik egy görccsé, hanem felnőtt tündér módjára tudja kezelni a dolgokat és hajlandó meghallgatni Feyre véleményét az üggyel kapcsolatban. De nem ehelyett előtört belőle a toxikus „én mindent jobban tudok” énje és ezzel szépen bajba is kevert mindenkit. A másik amin nem tudtam túljutni bár ez inkább a folytatás szempontjából volt nekem nagyon sok, hogy Nesta továbbra is egy bocsánat a kifejezésért idióta p­*csa módjára viselkedett, akit nem is értettem hogy Feyre miért nem pofozott már fel rég. Úgy de úgy megérdemelné, de nem mindenki úgy védi őt, mintha porcelánból lenne.


Értékelés: 4,5 csillag

 


2024. január 7., vasárnap

Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.): Sarah J. Maas

 


Eredeti címe: A Court of Throns and Roses


Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.”


Vélemény:

Sosem hittem volna, hogy ezt a történetet valamikor el szeretném majd olvasni. Egyrészt számomra túl nagy volt körülötte a hype, másrészt a rubin pöttyös könyvekkel eddig jobbára befürdötem és tudtam, hogy a Zafír pötty az csak annyiban különbözik tőle, hogy ez fantasy világban játszódik. Felszínes lehetek, de nem akartam oldalakon keresztül indokolatlan mennyiségű pornót olvasni ahol tökéletes nők szexelnek tökéletes férfiakkal, még tökéletesebb módokon.

Azonban valahogy felmerült bennem (hála néked TikTok), hogy adok neki egy esélyt, mert egy olyan könyv amit néha férfiak is szívesen promóznak nem lehet annyira gáz, mint félek tőle. Elkezdtem olvasni és az elején nem értettem mibe keveredtem. Egyszerűen teljesen értelmezhetetlenné vált számomra mit is látok. Tamlin teljesen tudathasadásos módon hol szemétláda volt, hol a legfigyelmesebb pasi valaha. Nestát legszívesebben addig rugdostam volna amíg mozog többi karakter pedig talán Lucien kivételével nem mozgatott meg igazán (igen még Feyre sem). Az egésznek egy Szépség és Szörnyeteg hatása volt számomra. Aztán eljutottam nagyjából a könyv feléig, de erről majd később.

A lényeg, amit kiemelnék, hogy a cselekmény sokkal több, mint amit eleve hittem róla. Olyan szinten, hogy konkrétan már azért faltam az oldalakat, hogy végre eljussak valami kicsit tüzesebb jelenetig, hiszen ezzel harangozták be, én meg nem tudtam mikor jutok végre el odáig. Viszont így legalább olvastatta magát a regény és ennek hála jutottam el a második feléhez, ami maga volt a fantasztikum. Amarantha megfelelően kegyetlenre sikeredett és bár itt Rhysand erősen kimutatta a rosszabbik oldalát odáig voltam érte az első pillanattól kezdve (ezt majd a későbbi részeknél kifejtem bővebben).

Viszont az a helyzet, hogy Spoiler mentesen nagyon nagyon nehéz a regény jó dolgait kiemelni, így ha valaki tervezi, hogy elolvassa de tart tőle, annak azt üzenem ne tegye és nyugodtan kezdjen bele, és ne rémissze el a könyv nagyjából első fele mert utána úgy pörögnek be az események hogy ihajj.

Most pedig…

Számomra a könyv nagyon klassz része onnan indult el, hogy Feyre megtudta a Tamlint és udvarát sújtó átok valódi természetét, és elment, hogy megtörje azt. Amarantha számomra nagyban felpörgette az eseményeket, de mégis Rhysand volt aki a tetteivel arra ösztönzött engem, hogy még többet és még többet akarjak olvasni róla. Elég furcsa személyiég vagyok, de egyszerűen imádom a szemétládákat a történetekben és bár sejtettem, hogy Rhys nem olyan rossz, mint ahogy mutatja, mégis jól esett őt elképzelni az esti mulatozások alkalmával, ahogy Feyret az ölébe ülteti és egyebek.

Az is nagyon tetszett, hogy itt végre választ kaptunk az addigi kérdésekre. Ami a könyv elejétől idegesített engem márgpedig a kérdés, hogy Tamlin miért olyan kedves fajtája gyilkosával, végre megválaszolást nyert, ráadásul egy egész szép összetett magyarázattal. És az is nagyon jó, hogy emiatt mindegyik másik főúr is támogatta őt, szóval azt is előre szépen felépítette az írónő, hogy miért hozzák vissza az életbe. Hálából. 

A könyvben még azt is nagyon szerettem, hogy Feyrenek is voltak hibái, nem is kevés és ezeknek ő is mindvégig a tudatában volt.

 

 

Értékelés: 5 csillag


A parfümkészítő (Öt érzék 1.): Budai Lotti

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Üvegbe ​zárt érzelmek és intrikák: egy parfümmesternő története a 18. századból

Sophie Malon élete a növények és a belőlük származó értékes olajok körül forog… Ahogyan másoké is Grasse városában, ahol az 1700-as évek közepén minden és mindenki az illatokért és az illatok által létezik. Sophie azonban más, mint a többi parfümkészítő: tehetségesebb náluk, és az illatok olyan misztikus mélységeit és gyógyerejét is ismeri, amelyek a többiek előtt gyakran rejtve maradnak.

Mesterségét kénytelen titokban gyakorolni, de kimagasló képességei utat törnek maguknak, s minthogy nő, nemcsak mások irigységét ébresztik fel, de az életét is veszélybe sodorják. Menekülnie kell: maga mögött hagyja a szerelmet, a családot és imádott növényei otthonát, a Bellebarbe-birtokot.

A lány zsenialitását Zambelli, egy titokzatos velencei kereskedő és alkimista ismeri fel, aki a világ szeme elől rejtve okítja ki Sophie-t a parfümkészítés legnagyobb titkaira, és segítségével készül el a szinte már varázsos parfüm: a L'Amour Fugitif, az a nagy erejű szubsztancia, amely nemcsak a párizsi előkelőségek, a versailles-i udvar és a híres kegyencnő, Madame de Pompadour közvetlen környezetéhez nyitja meg az ajtókat Sophie előtt, de mindazon eszközöket is a kezébe adja, melyekhez szereleme, otthona visszaszerzéséhez és bosszúja beteljesítéséhez szüksége van.

Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az Öt érzék-sorozat első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy különleges lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét.”


Vélemény:

Budai Lottitól már korábban is olvastam könyveket egy két részes sorozatot (Édes ébredés, Édes lázadás), így amikor megláttam azt, hogy készül egy könyve, amely a reneszánsz Itáliába kalauzolja el az olvasót tudtam, hogy azt mindenképp a polcomon szeretném majd látni. Viszont úgy éreztem, még ha a történetek szervesen nem is kapcsolódnak egymáshoz, előtte mindenképp szeretném elolvasni az Öt érzék sorozat 1. részét A parfümkészítőt is.

Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket, legyen a cselekmény mozgatórugója akár kaland, akár romantika, de egy valami mindig nagyon fontos volt a számomra. Ez pedig nem más, mint a történelmi hitelesség. Az írónő korábbi regényénél azt éreztem, hogy ő igenis utánajár az eseményeknek, és ha akad is szerelem a történetben az semmiképp nem nyomja el a valódi izgalmas cselekményeket, inkább csak szépen hozzásimul azokhoz. A könyvben ugyan ezt érezem. A leírások, a karakterek személyiségjegyei, remekül átadták a kor minden egyes apró rezdülését, szinte láttam magam előtt őket a korhű ruhákban és helyszíneken, a cselekeményt pedig nagyon alaposan mozgatta a kaland is.

A főszereplő Sophie elképesztően szimpatikus személyiség volt a számomra. Tetszett, hogy már az első jeleneteiben ellent mondott a kor normáinak, de mégis megmaradtak benne azok a gátak, amik kellettek, hogy ne kiáltsák ki rögtön boszorkánynak.

Számomra a cselekmény kicsit akkor lassult be, amikor Sophie a parfümökről és illatokról tanult, mivel ez a téma annyira nem fogott meg így talán egy kicsit felületesebben olvasgattam, de az alkímiai rész és az ezzel kapcsolatos gondolatok már jobban megfogtak. Számomra a cselekmény egyértelműen akkor indult be igazán amikor Sophie már egyedül próbált boldogulni a saját kis üzletében. A könyv emellett rengeteg más emberi sorsot is bemutat, főleg női sorsokat azon keresztül, hogy a különböző helyzeteket abban a korszakban hogyan ítélték meg. Sophie barátnőjének szála szerintem elképesztően erős lett. A könyben azt is nagyon szerettem, hogy bár egyértelműen erős volt a patriarchátus az akkori társadalomban a könyv mégsem csupán feketén kezelte a férfiak jelenlétét, ugyanis akadtak igazán jó emberek is, valamint még a leggonoszabb tettei mögött is állt kézzelfogható motiváció – még ha ettől nem is vált szerethetőbbe.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet! Történelmi témájú regények között szerintem az élen jár, látható hogy az írónő tényleg tisztelettel nyúlt a korszakhoz, és rengeteg munkát fektetett a regény elkészítésébe.


Értékelés: 5 csillag


2023. október 23., hétfő

Drakula: Bram Stoker

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Jonathan ​Harker, az ifjú londoni ügyvédbojtár az erdélyi Kárpátokba utazik a dúsgazdag Drakula gróf kastélyába, hogy egy angliai ingatlan megvásárlásában a várúr segítségére legyen. Nem is sejti, valójában minek köszönheti a meghívását, hogy mit tervez Drakula, és hogy pokoli tervével milyen szörnyűségeket készül a világra szabadítani.

Csikordul a várkapu, a házigazda szívélyesen köszön:

– Drakula vagyok, legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!

Hány éves lehet ez a hegyes fogú, fura várúr: hetven?, nyolcvan?, száz?

Mire Harker rájön, hogy négyszáz, már szinte késő, csak egyvalaki segíthet: a vampirológia holland szakértője, dr. Abraham van Helsing. Vele szövetkezve igyekszik Jonathan „megmenteni a világot”, hiszen abba – emberi számítás szerint – ő maga is beletartozik menyasszonyostul. Van Helsing mindent tud: hogy Drakula irtózik a napfénytől, a fokhagymától és a kereszt jelétől, és hogy a vámpírokat csak a szívükbe vert karóval lehet elpusztítani…


120 évvel ezelőtt, 1897-ben jelent meg angolul a vámpírtörténetek klasszikusa. A dublini születésű Bram Stoker (1847-1912) Vámbéry Ármintól hallott Drakuláról. Hosszas könyvtári kutatómunka eredményeképpen írta meg ezt a fojtottan erotikus horrort, amelyből az idők során számos színpadi és filmfeldolgozás született. A vámpír gróf talán legemlékezetesebb megszemélyesítője mindmáig a „halhatatlan” Lugosi Béla.

Legyen üdvözölve a mű teljes fordításában, kedves olvasó”


Vélemény:

Október alkalmából fellángolt bennem a vágy arra, hogy valami olyat olvassak ami meglovagolja ennek az időszaknak a hangulatát. Őszinte leszek én az első őszi levelek megjelenésétől kezdve Halloween lázban égek még ha sok alkalmam nem is adódik megünnepelni ezt az időszakot, de az olvasmányaimban szerettem volna ennek kedvezni.

Úgy érezte a Drakula egy megfelelő választás lesz, hiszen sok feldolgozását szeretem, és a történet sem volt számomra ismeretlen azonban… Hát hol is kezdjem.

Meglepett a történet leírása. Persze hozzászoktam már, hogy a korban amikor íródott gyakran alkalmazták a levél, napló formátumos elbeszéléseket, ám a maga nemében mégis különleges volt abban, hogy több szereplő naplóján és akár újságcikkeken keresztül ismerhettük meg a történetet. El tudom képzelni, hogy a kor emberei számára ez egy vérfagyasztó mese lehetett, amely fordulataival és titkaival fenntartotta az érdeklődést de mára, mikor mindenki ismeri Drakula nevét ez már egészen más volt.

Az első részt, ami Erdélyben játszódott kifejezetten kedveltem. Kellően misztikus és ijesztő lett azonban innentől kezdve főleg Van Helsing megjelenésével nekem elkezdett túl unalmas és vontatott lenni. Ez persze a saját érzésem és elhiszem hogy sokaknak ez tetszik, de nekem most olyan érzésem volt közben, hogy a párbeszédek túlírása (az, hogy a főszereplők közül mindenki barokk körmondatokban mondja el azt is, hogy ki kell mennie mosdóba), meg egymás folyamatos körbecsókolgatása, főleg Mina állandó dicsérgetése nagyon sok volt. Azt hiszem a leghelyesebb kifejezés hogy az én ízlésemnek túlságosan modoros volt ez a könyv, és inkább természetfeletti krimi, mint akár horror.


Értékelés: 3,5 csillag

Angyalok és démonok (Robert Langdon 1.): Dan Brown

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet – az Illuminátusok – bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen.

Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.”


Vélemény:

Nem először olvastam már a könyvet és csak annyira emlékeztem róla, hogy máskor tetszett. Meg egy-két momentumra a fő cselekményekből (leginkább a könyv legnagyobb csavara maradt meg, de már az sem pontosan). Valószínűleg még pár évvel ezelőtt sem voltam elég érett hozzá, ugyanis a mostani olvasásomkor akadtak pillanatok amikor úgy éreztem egy mesteri művet tartok a kezeim között, régen pedig csak szimplán tetszett.

Mindig is magával ragadtak a kissé sötétebb karakterek szóval azt kell, mondjam bérgyilkos jeleneteit imádtam olvasni, bár Robert Langdon karaktere is egy olyan személyiség, aki megéri a pénzét. Nem mondom, hogy sosem látott főszereplő az övé, mégis néhány apró mozdulattal sikerült nagyon különlegessé tenni, ami megkülönbözteti őt a többi nyomozós könyv karaktereitől.

A filmet őszinte leszek nem láttam, és nem is tervezem megnézni, mert nekem a fejemben olvasás közben kialakult egy kép a szereplőkről, amit sehogy nem tudok a film castingjával összeegyeztetni, és úgy érzem olvasva sokkal több dimenziós maga a történt. Engem a történelem jobban érdekelt mindig is, mint a tudomány, így az elején főleg a CERN-nél játszódó jeleneteknél inkább csak olvastam a leírtakat, de gyakran nem fogtam fel belőle semmit, csak a lényeget emeltem ki. Viszont Langdon eszmefuttatásait ellenben nagyon szerettem. Talán az is sokat hozzáadott, hogy azóta egyszer én is eljuthattam Rómába és a Vatikáni múzeumban is járhattam, így sokkal könnyebben láttam magam előtt a jeleneteket.

Kifejezeten áldásosnak éreztem azt, hogy a regény sok ám nagyon rövid fejezetből áll, így sehol nem kellett túl sok időt húzni, ha nem volt számomra izgalmas egy szál nem kezdtem el unni, hisz azonnal jött a másik.


Értékelés: 5 csillag

2023. szeptember 24., vasárnap

A gyógyítók (Vágymágusok 3.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Mennyit ér a szerelem egy megalkuvó világban? 

Rianna mindeddig sikeresen titkolta, hogy lány. Férfiként mozog a seregben, de ami fájóbb, hogy a herceg is férfiként látja, és ennek mentén dönt a jövőjükről. Milyen fájdalmas lehet a viszonzott szerelem? Épülhet őszinte kapcsolat ennyi titok között?

Közeleg a tavasz, közeleg az ellenség. A máguskatonák és a gyógyítók útra kelnek, ám nem számolnak azzal, hogy egy vágymágusnak álcázott szipoly lapul a soraik között, egy lázadó család lánya, aki megkérdőjelezi a bevett utakat és megszokott módszereket. Mi ér többet, egy nemes törött karja vagy egy közrendű élete? Segít vagy árt, aki vitatja a választ, bomlasztja a rendet? Egy történet, ahol minden rossz döntés érthető, és mégis létezik helyes út.

Az év legkülönlegesebb fantasyregénye a természetről és a vágyról.

Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!”


Vélemény:

Azt hiszem, így utólag kijelenthetem, hogy a három rész közül ez lett a nagy kedvencem. Elképesztően kalandos lett, szinte mindig tartogatott számomra új meglepetéseket és itt fogtak meg leginkább a karakterek is.

Köztük is kiemelném leginkább Delont, aki amikor csak előkerült a lapokon egy olyan mosolyt csalt az arcomra, amiről jobb nem is beszélni. A mondatai, a személyisége, minden egyes apróság amit tett egyszerűen annyira összetetté változtatta őt, hogy ha csak róla kellett volna olvasnom esküszöm és azt is élvezem.

Az előző részekkel ellentétben itt már sokkal nagyobb szerepet kapott a háború, és úgy érzem a szerelmi vágyódások a főleg a könyv második felétől némileg kezdtek mellékszállá válni, ami nem elvitte a történet lényegét hanem éppen szépen belesimult annak fő sodrásába. Rianna végre megmutatta mire is képes igazából. Egyszerűen annyi, de annyi fantasztikus pillanat volt ebben a részben, hogy nem tudnék közülük választani és a szereplők is mind fantasztikusak lettek. A megszólalásaik szinte hangosan felharsantak a papírról, annyira (számomra) életszerű megfogalmazások hagyták el a szájukat.

A vége pedig… Olyan egyszerű volt, amíg befejeztem az egyik részt és jöhetett a másik, de hirtelen ennek az egésznek vége lett és kitudja meddig várhatok még a folytatásra, pedig rögtön a kezeim közé kellett volna kapnom. Legalábbis így érzem. A könyv továbbra is minden abszurditása és furcsasága ellenére nagyon tetszik!


Értékelés: 5 csillag

 


2023. szeptember 3., vasárnap

A két herceg (Vágymágusok 2.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Bálok, titkok, szívdöglesztő mágusok…

Rianna izgatottan várja a gyógyítók vizsgáját és azt, hogy bejusson vele a könyvtárba, ám az események nem várt fordulatot vesznek. Valami zajlik a háttérben, aminek hatására Lidérc különösen kezd viselkedni.

Közben Erdon herceg hazafelé tart a sereggel és Delonnal, az éles eszű, jóképű gyógyítóval. Rianna egyre nagyobb veszélybe kerül, és minden vágya, hogy visszacserélje magát az öccsével. Ám közben egyre több furcsaságra felfigyel. Mit titkolnak a háborúról a vezetők?

Rianna megpróbálja kideríteni a tűztojások titkát és azt, milyen múltbeli sötét árny nehezedik a rémálmokkal küszködő, vonzó hercegre.

Miközben tart a katonai kiképzés, őket figyeli az élő vár, egy szélszörny, és ki tudja még, mi minden más.

„Pusztulj vagy szeress”, a természet csak ezt a két utat ismeri, és ha nem vigyáznak, nagyon is lelkesen segít mindkettőben.

Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!”


Vélemény:

Ez a második rész (bár az első sem volt kutya) valamiért már sokkal jobban tetszett nekem. Több volt benne az izgalom és nagyon szerettem azt, hogy végre Roan is elő mert lépni és végre vállalta a helyét a nővére védelmében.

Kifejezetten erről a részről már egyáltalán nem lehet spoiler nélkül beszélni sokat, de azért nagyjából megpróbálom. A helyzet, hogy kifejezetten imádtam benne amikor a világ egyre inkább kezdte megmutatni önmagát. Sokkal több érdekes szereplő került elő, és már nem csak Rianna és az ő általa megítéltek látszódtak rajtuk hanem elkezdtek megjelenni a sajátos személyiségjegyek, az érdekes és értékes gondolatok. Néhány esemény kirajzolódott a múltból, számomra ez egyike volt a könyv legerősebb pillanatainak, amikor erkölcsi dilemmák merültek fel egy-egy törvény kapcsán. A regény bővelkedik emellett a magával ragadó idézetekben is, néha konkrétan Rianna gondolatait oldalanként kijegyzetelném, és sosem érzem azt, hogy fölösleges valamit elolvasni benne.

Megjelent a kedvenc szereplőm (bár erről majd a harmadik rész véleményében, amit időközben szintén kiolvastam). És hangosan felröhögtem amikor kiderült hogyan is működik ez a gyógyítási folyamat. Lidérc sem az a tipikus férfi szereplő mind a hasonló könyvekben elő szokott fordulni és ez is felüdítő. Aztán ott vannak a nevek, amik annyira szépek igazi magyar fantasy hangzásúak.

Azt hiszem meg tudom érteni azokat az embereket, akiket ez a könyv elvesztett, de számomra nagyon különleges. Minden abszurditása ellenére százszor inkább ez, mint egy tucat erotikus regény, amiben hatvankilencedik alkalommal is az unásig ismételt szex jeleneteket kell olvasni. A könyv mer merőben új lenni, szóval én csak ajánlani tudom!


Értékelés: 5 csillag


A Fenevad hajnala (Piszkos mágia 1.): Polina Hart

  Leírás (forrás: moly.hu): „Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd. Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt...