Artúr (Szivárgó sötétség 3.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Javában dúl a háború.

A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?

Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.

Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?

Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.

Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.

Az emberiség vesztésre áll.

Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.

Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.

És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…

Az utóbbi idők legsikeresebb magyar space fantasy sorozata.

Mélyedj el lenyűgöző részleteiben!”

Vélemény:

Nagyon nagy vágyakkal és reményekkel vetettem bele magam a regény olvasásába, mert meg voltam győződve arról, hogy az utolsó részt tartom a kezeim között és végre mindenre, de mindenre fény derül. Nem túl nagy Spoiler, de sajnos az utolsó 10 oldalnál már éreztem, hogy itt nem kapok lezárást aztán láttam, hogy a történethez van egy ígért folytatás, erről sajna azóta sem tudok.

Amit viszont biztosan tudok, hogy a Vágymágusok után ezt is folytatni, és befejezni kell, mert a történet nagyon igényli. Végre kiteljesedtek a szereplők, végre megtörténtek a nagy egymásra találások, és rengeteg akciónak is szemtanúja, olvasója lehettem. Örültem nagyon Késes megjelenésének a Szürke szobákban, mert új lökést adott a szereplők közé. Don karakterét szinte sajnáltam, de jó volt látna azt a fejlődést, amely végig kísérte őt a részen keresztül, főleg Chester mellett… Egy kicsit azonban megvezetettnek éreztem magam a regény során és ha az írónőnek ez volt a célja, akkor akkor nagyon jól csinálja. Annyira árnyalt a történet és a karakterek is, hogy egy idő után már nem is mertem azon gondolkodni ki az aki helyesen cselekszik, kinek kellene drukkolnom. Így elkezdtem magam érzelmileg eltávolítani egy idő után a szereplőktől, ami bizonyos részt működött, de aztán ismételten visszaestem abba az őrült körforgásba, mint előtte.

Érzem azt, hogy ebben a történetben az írónő egy kész koncepcióval állt már elő a kezdetekkor és ő pontosan érzi hová is akar eljutni, de néha már túl nagy csavarok keletkeztek, ezért is nem lehet olyan egyszerűen lezárni a történetet. Pedig egy ilyen függővég után…

Kérem a folytatást!

Értékelés: 5 csillag

Hitler bordélya: Steve Matthews

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Meleg ​víz, napi kétszeri étkezés, társaság, civil ruhák, smink – különleges alkalmakkor még alkohol is. És ezért csak annyit kellett tenniük, hogy kielégítettek műszakonként legfeljebb tizenöt férfit. Német koncentrációs táborban soha senki nem járt még ilyen jól…”

A második világháború tragikus körülmények közt választ el egymástól két nővért. Ania egy náci koncentrációs táborba kerül, míg Danuta a húgát keresve találkozik a lengyel ellenállással. Mindketten mindent megtesznek azért, hogy újra egymásra találhassanak, csakhogy ezt az álmukat szétzúzza az emberi kegyetlenség és gonoszság.

A sors megdöbbentő fordulatainak köszönhetően hatvan év elteltével lehetőség nyílik rá, hogy igazság tétessen, ám az igazságszolgáltatás és a bosszú közötti határmezsgye mindig is nagyon keskeny volt.

„A könyvem egy olyan nőről szól, aki megélte az emberi történelem legszégyenteljesebb eseményeinek egyikét. Ő maga is hihetetlen szenvedésen ment keresztül, ráadásul elképzelhetetlen borzalmaknak volt szemtanúja. Mindezek ellenére a háború után valahogy sikerült egyfajta törékeny békét találnia Amerikában.” – Steve Matthews”

Vélemény:

Nagyon nagy reményekkel kezdtem bele a könyvbe. Azt hittem valami olyan oldalát láthatom majd a II. világháborús tetteknek, amik tényleg ki fognak borítani és nem bírom majd olvasni. Nos… az érzést alapvetően megadta, de inkább azon pillanatok miatt amiket már amúgy is ismertem más (akár valódi életrajzi regényekből).

A cím valahol megtévesztő lehet. No persze én sem gondoltam azt, hogy a német diktátor majd nyit valami kuplerájt, ez még viccnek is rossz. De azt gondoltam, hogy ha már ez a cím, akkor az egész történet ekörül a momentum körül forog majd. Viszont sokkal több minden került elő. Igazából inkább szólt a nácik kegyetlenkedéseiről, mintsem arról, hogy milyen is volt egy ilyen „bordély” az elején persze akadtak pillanatok, amikor éreztem benne, hogy kezd megérkezni a történet, de aztán valahogy minden visszalaposodott.

Érzéketlennek tűnök? Talán…

Én kicsit úgy érzem a könyv és az író sem mert belemenni a szereplők pillanatnyi lelkivilágába. Egyszerűen túl sok mindent történt, túl hirtelen. Volt amikor már nem akartam látni a náci katonai vezetők beszélgetését a kaja felett, mert tudni akartam mi történik a lányokkal a klubban. Látni akartam, hogy mit élnek meg, miről beszélnek…

Azt akartam, hogy Danuta szemszögén keresztül tényleg láthassam a lázadókat, az akciókat és mindent. A könyv ereje valószínűleg ebben rejlik. Egyszerre fikció, és közben mégis túlságosan ridegen a valóságnál marad, ez által minden csupa tervezés, leírás, és bemutatás. Fogalmam sem volt milyen fontos szerepe lesz Agárnak… a leírtak, és a könyv eleje alapján én meg mertem volna esküdni hogy több kapcsolódási pontja lesz Aniával, és bár így is megmagyarázta, miért érzett úgy, ahogy… de mégsem annyira erősen mint, azt előre gondoltam volna.

Egy szóval sem mondom, hogy a könyv rossz, csak kicsit csalódtam, mert szerintem nem azt kaptam, amit a leírások ígértek. Viszont holokauszt témához mérten megfelelően kegyetlen és sötét lett, ezt nem vitatom el tőle, gyakran nekem is összeszorult a torkom, ezért is volt annyira furcsa érzés, amikor néha elkezdtem magam unni egy-egy leírás alatt. Szerintem az író nem a legjobb módját választotta a történet bemutatásának. Túl sok karakteren keresztül akarta elmesélni a történetet, így az események gyakran nagyon apró dolgokon húzódtak el, míg a jelentősebb események tényleg szinte egy pillanat alatt lezajlottak. Valahogy az arányait nem éreztem megfelelőnek a könyvnek.

Ajánlani annak tudom, aki még nem telítődött ezzel a kegyetlen történelmi eseménnyel – mert nem feltétlenül fog belőle új dolgokat megtudni – és annak, aki nem riad vissza az ilyen sötét témáktól.

Értékelés: 3,5 csillag

A Szelek Tornya (Grifflovasok-trilógia 1.): Szakács Eszter

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A vakáció utolsó napján a vagány Mira felmászik a környékükön évek óta elhagyatottan álló építkezési terület darujára, hogy megszabaduljon az őt üldöző osztálytársaitól. Fent, az irányítófülke ablakán át megpillant egy másik, ismeretlen világot. A kitörő viharban azonban megcsúszik és lezuhan, de egy griff megmenti az életét.

A lány apja egészen eddig titkolta előle, hogy születésekor a Moirák titkos feladatra választották ki Mirát: kapuőre lesz az Olümposz nevű bolygónak, ahol a görög istenek élnek napjainkban. A kapuőrök mindig egy párból állnak: griffből és grifflovasból, akik ugyanazon percben születtek. Telepatikus kapcsolat köti össze őket, de ez a kapcsolat a tizenötödik születésnapjukon jön csak létre. Ekkor kezdik el tanulmányaikat az Olümposzon, ahol fel­készítik őket leendő feladatukra, ami nem kisebb, mint a világ bonyolult rendjének megőrzése. Az új iskola mellett Mirának a föl­di dolgait is el kell rendeznie, és meg kell fejtenie a család múltját átszövő titkokat…”

Vélemény:

Meglepő, hogy sosem hallottam korábban erről a könyvről. Egy ismerősöm adta kölcsön, és felkészített arra, hogy különleges élményben lesz majd részem olvasás közben. Úgy érzem ezt a különleges élményt meg is kaptam.

Eleinte számomra kissé viccesen indult ez az egész, hisz… nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy Miráról kiderül ő maga egy grifflovas. Az viszont egészen meglepett milyen könnyen kezelte ő maga is ezt a tényt. Semmi megrökönyödés, semmi hitetlenkedés, vagy ellenkezés. Elfogadta, örült a ténynek és igazából úgy kezelte az információt, mintha ennél mi sem lenne egyértelműbb. Nekem ez kicsit bugyuta volt így, de aztán arra gondoltam, hogy egy fiatalabb korosztály számára lehet épp ez lenne az a momentum amin felül tudnak kerekedni, na meg őszintén manapság már inkább az a klisés, hogy valaki foggal körömmel küzd a saját sorsa ellen.

Mivel nagyon szerettem Böszörményi Gyula magyar mondavilágot is tartalmazó történeteit (Rontásűzők sorozat, Gergő sorozat), ezért egy kissé meglepett, hogy egy magyar írónő miért a görög mondavilágot venné alapul egy történetben. De nem kellett sokat félnem, megjelentek a zsebuniverzumok és velük együtt a magyarok ősei, a germánok, az indiaiak… és minden más mondavilág istenalakjai és egykori emberei. Néha éreztem áthallásokat a Harry Potterből, de igazából el sem zavart, mert ilyen mágikus iskolai témánál szerintem nagyon nehéz olyat alkotni, hogy egy picit se emlékeztessen Rowling varázsvilágára.

A kaland izgalmas volt, bár azt picit sajnálattal fogadtam, hogy Mira beleesett a fantasy főhősök csapdájába miszerint „minden irányból IS kiválasztott”… Viszont ezt leszámítva, érdekes volt az ellenség kép. A fiatalokat tényleg úgy sikerült bemutatni, ahogy az a valóságban is lenne. Alapvetően én nagyon élveztem, de úgy érzem ez a szereplő korosztály számára is igazán élvezetes regény lenne.

Kíváncsi leszek a többi részre!

Értékelés: 5 csillag

Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 4.): Sarah J. Maas

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nesta Archeron mindig is ingerlékeny és büszke volt, hirtelen gerjed haragra, és lassan bocsát meg. Mióta az Üstbe kényszerítették, és akarata ellenére főtündérré vált, nehezen találja a helyét a különös, veszedelmes világban, ahol él. Úgy tűnik, képtelen túllépni a Hybern elleni háború rémségein és mindazon, amit ott elveszített.

És van valaki, aki mindenki másnál könnyebben feldühíti: Cassian, a sok csatát megjárt harcos, aki a Rhysand és Feyre uralta Éjszaka udvarában betöltött pozíciója miatt folyamatosan Nesta útjába keveredik. De Cassian nem csak a haragját szítja fel. Le sem tagadhatnák a kettejük közötti szikrákat – és a szenvedélyük fellángol, amikor kénytelenek egy fedél alá költözni.

Mindeközben az áruló emberkirálynők, akik az előző háború során visszatértek a kontinensre, veszélyes új szövetséget kötnek, és a vidék törékeny békéjét fenyegetik. A megállításuk kulcsa pedig azon múlik, képes-e Cassian és Nesta szembenézni az őket kísértő múlttal.

Ők ketten belső és külső rémekkel küzdenek a bizonytalansággal teli világban, miközben elfogadást – és gyógyulást – keresnek egymás karjában.

Sarah J. Maas gazdagon megálmodott, szenvedélyes sorozata Feyre tüzes nővérével, Nestával folytatódik.

Kövesd a sorsát!”

Vélemény:

Bevallom, hogy nagyon, de nagyon rettegtem ettől a könyvtől, épp azért mert tudtam, hogy Nestáról fog szólni. Arról a Nestáról, akit az előző részek mindegyikében képes lettem volna addig ütni, amíg mozog. Amikor megtudtam, hogy ez az rész az ő története lesz, egy időre félretettem és úgy döntöttem más könyveket keresek, mert nem mertem belekezdni. Az első pár oldalon félelmeim kezdtek beigazolódni. Bár éreztem, hogy mi lehetett Nesta problémája, ami ennyire mélyre lökte őt az önpusztításban, de nem tudtam ettől őt szeretni.

Az, hogy az ember megérti egy karakter lelkivilágot, még nem egyenlő azzal, hogy tud vele azonosulni a későbbiekben.

Ami meglepett, hogy itt valahogy egy idő után mégis sikerült. A könyv a maga nemében elképesztően terjedelmesre sikerült és számomra ennek csak kis részét tette ki a fő cselekményszál, de annak nagyon örültem, hogy végül minden, de minden összeért. Cassian karaktere nagyon tetszett nekem, örültem, hogy ő az elejétől a végéig hű maradt önmagához.

Külön ki kell emelnem, hogy amikor az első rész a kezeim közé került, nem igazán értettem mi ez a nagy felhajtás a 18+ leírások és jelenetek körül, viszont EGEK ez a rész minden eddigi várakozásomat felülmúlta. Egyszerűen nem tudom szebben kifejezni, de még engem is megfogtak a leírások és változatosak voltak, közben megfelelően erotikusak és… nem az a sablon hülyeség amit általában a romantikus-erotikus történetek szoktak kitolni magukból.

A cselekmény tehát vitt, számomra már érdekesebb lett, mint mondjuk az előző átkötő rész volt, és örülök, hogy ritkábban került bele üresjárat (bár azért bánom, hogy nem tudunk leszokni arról, hogy a női beszélgetések nagyrésze egymás között rövid időn belül a pasi témába csap át…). A szereplők egy kicsit azonban már hagytak némi kívánnivalót maguk után. Bár a fiúkat továbbra is kedveltem valahogy a három „testvér” kivételével mindenki szerepe egy kicsit csökkent, Cassian pedig lehetne egy Rhysand 2.0 is, mert gyakran olyan volt, mint az előző egy jobb kiadása. (Mondjuk én megértettem Rhys miért viselkedett úgy ebben a részben, ahogy…)

A történet vége pedig annyira felpörgött, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni a kezeim közül. A lényeg, hogy az írónőnek sikerült elérnie azt nálam, hogy a végére Nestát is megkedveltem, és még ha nem is nevezném életem legjobb olvasásának, de a sorozatból szerintem eddig ez lett az egyik kedvenc részem. (Új kedvenc szereplővel, akit magam sem hittem volna korábban… bővebben nem fejteném ki, de Eris… hát nem hittem volna, hogy ennyire bírni fogom még.)

SPOILER… és…

Én nagyon nem szeretném ha Azriel és Elain összejönnének. Mert nekem az túlságosan egyszerű és olyan népmese szerű lenne ha a három nővér és a három „fivér” lenne egymás társa… Valószínűleg ezzel egyedül vagyok, de most ehhez nem találnék olyan megoldást ahol tényleg jól érzeném magam. Tekintve, hogy Lucien bár egy nagyon nagy kedvencem lett, ebben a részben baromi kevés szerepet kapott.

Értékelés: 5 csillag

Szürke szobák & Miogin bázis (Szivárgó sötétség 2,5 & 2,7.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Soha ne add fel!

Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez?
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz?
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell?
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között?
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény?
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!”

„Mit jelent az, hogy „légy önmagad”?
A Miogin szerelőbázis bajban van, hamarosan elfogy az élelem. A kalózok hitelbe szereltetnek, és egy nagyúr is elvesz a Ferringtonnak szánt adóból.
Márk és a szerelők isteni csodában reménykednek, ám Artúr inkább az entitások nélkül oldaná meg a helyzetet.

Artúr nyíltan kimondja a kétségeit, de ez nem várt következményhez vezet…

Mi történik, ha egy vezetőt nem követnek?

Márk megpróbálja megérteni Artúrt, aki látványosan a vesztébe rohan, és talán a bázist is magával rántja.

Vajon mennyire erős a kapocs kettejük között? Hol a barátság határa?

Mit tegyen, ha Artúr már Adalbert kispap titkát kockáztatja?

A háború zajlik, és lehet, hogy az álcázva élő keresztény csapatot nem csak a kalózok kerülgetik…

A kisregény a Szivárgó sötétség sorozat 2. kötete, a Lucy után játszódik.”

Vélemény:

Nem biztos, hogy annyira sokat tudok róluk nyilatkozni hisz a kettő együtt éppen ha 200 oldalt tenne ki, de muszáj vagyok pár szót ejteni róluk. A Szürke szobák egy kedvencemmé is előlépett, mert itt végre megkaptam azt a durvaságot, és eléggé elborult karaktereket, akiket én már a sorozat első pillanatától úgy vártam, mint a messiást (mely ebben a kontextusban elég ironikus kifejezés).

Azt hiszem ez a két rövid kiegészítőkötet bizonyításként áll az örök frázis előtt, hogy a „Kevesebb, néha több.” Mert bár itt nem robbantottak galaxisokat, nem mentálkodtak 10 percenként ezek a szuperlények, a jelenetek mégis grandiózusra sikerültek.

Durva volt látni a börtönben kialakult hierarchiát, bár Scart nem igazán féltettem, tetszett a kiállása amivel megmutatta, hogy vele nem lehet szórakozni, viszont közben azt is nagyon élveztem, hogy nem hasonlott meg önmagával sem. Késes azonnal egy kedvenc szereplőmmé lépett elő (amit inkább nem is próbálnék már megmagyarázni…), és szerintem ez nagyon sokat segített nekem abban, hogy szinte faljam az oldalakat, és na akarjam letenni. Egyszerűen úgy éreztem, nekem ez a könyv túl kevés, de elejétől a végéig imádtam.

A Miogin bázis szinten megfogott, mert kezdtem érezni, hogy mi is lehet Artúr szerpe a későbbiekben akár. Féltem a szerelmi háromszögtől… elkezdtem mélyen aggódni Artúr és Scar kapcsolata miatt, de megnyugodtam. Artúr még nagyobbat nőtt a szememben, mint a történet elején. Nála a kalandok inkább lélekben játszódnak, és… Eszméletlen nehéz egy ilyen könyvről spoilerek és bővebb infók nélkül írni.

A lényeg, hogy ha valaki fejébe veszi hogy elolvassa a Szivárgó sötétség sorozatot, akkor mindenképp szüksége van hozzá ezekre a kiegészítő részekre is. Nagyon sokat adnak a világhoz!

Értékelés: 5 csillag és 5 csillag

Lucy (Szivárgó sötétség 2.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A kalózkirály megindult a végeken.

Senki sem tudja, a mentálok mit tesznek, védik az emberiséget, vagy a sorsukra hagyják őket. Don rájön, hogy az események láncolata mögött a Gonosz áll, és élete árán is segíteni akar.

De mit forral Lucy az árnyas, tóparti fák alatt?

Scar még Artúr szerelmi vallomásán dühöng, miközben a katonai központban elkezdi az ügynökképzést. Megpróbál beilleszkedni, de rögtön gyanússá válik.

Mindeközben Artúr az események sűrűjében próbál helyt állni, és életét kockáztatja, hogy véghezvigye az astori szerelőkkel a lehetetlent. Ráadásul találkozik Scarral. Vajon el tudja mondani, mit érez?

És mit tesz mindeközben Chester? Lehet-e a jó ügyért rosszat tenni? Feláldozhatók-e mások magasabb célokért?

Vajon mi a szerelem? Felszabadító erő, pusztító sötétség, vagy egy váll, ahol békére találsz?”

Vélemény:

A második része a sorozatnak, és itt eleinte kissé lankadt az érdeklődésem. Scar jeleneteit nagyon fura volt olvasni, és bár a vélemények között láttam mennyien kedvelik és szeretik Lucy-t, engem egyáltalán nem sikerült magával ragadnia, ellenben Artúrt és Don szálait nagyon, de nagyon élveztem. Számomra egyértelmű volt az, hogy ez egy átvezető kötet (bár akkor még azt hittem a 3. rész lesz az utolsó), és emiatt nem is vitt magával annyira a történet, mint mondjuk az első rész második felében sikerült neki.

Itt is a könyv közepénél kezdett bele lendülni az akció, és a kaland, viszont néha már úgy éreztem magam, hogy az agyam képtelen felfogni, amit olvastam. Egyszerűen annyira monumentálisan lett kitalálva ez a világ, hogy óhatatlanul is akadtak pillanatok, amikor hiányérzetem támad. Mert hirtelen nem azt akartam látni ahogy Lucy fejében pörögnek a számok és gondolkodik. Ahelyett szívesebben láttam volna a kalózok mindennapjait, mert ott megrezzent egy kissé a sötét világkép. Vagy Chester beszélgetéseit, szervezkedését.

Ebben a könyvben jöttem rá, hogy mennyire nehezen is tudom elviselni a mentálok embertelenül felfoghatatlan erejét, és azt, hogy mennyire gyerekcipőben járnak mégis az érzelmekkel kapcsolatban. Egyszerre nyűgözött le, hogy az írónő ki tudott találni ennyire az emberektől teljesen elütő népet, de valahogy pont a furcsaságaik miatt megmaradt bennem irántuk egyfajta távolság. A történet legnagyobb erénye számomra továbbra is a vallási kérdések felmerülése volt. Mind a sci-fi, mind a vallás és a kalandok kapcsán azt kell mondjam, a történet nagyon érdekes és izgalmas volt, de valahol én úgy éreztem a mentálok pillanatai talán túl lettek tolva (lehet azért, mert az ő képességeiket és világlátásukat nehezemre esik felfogni).

Mind ezek mellett és a negatívumok ellenére kissé szerintem jobban tetszett számomra, mint az első rész, ám még mindig nem az igazi. Viszont annyira érdekelt, a folytatás, hogy tudtam szinte azonnal bele kell kezdenem a következő részbe. Mert a történet második felétől annyira felpörögtek az események, hogy csak kapkodtam a fejem és tudni akartam mi várhat még a szereplőkre. 

Értékelés: 4,5 csillag

A festőművész (Öt érzék 2.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Színes ​karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába csábít minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson és a festészeten keresztül a 15. századi Itália titkai tárulnak fel az olvasók lelki szemeit előtt.”

Vélemény:

Sok-sok-sok… véleménnyel vagyok elmaradva, de egyszerűen nem bírom ki, mert ez itt és most ide kívánkozik belőlem. Először is le kell szögeznem, hogy túlságosan elfogult vagyok a reneszánsz Itáliát illetően, és bármit, de szinte majdnem bármit képes lennék elolvasni ami ebben az időben játszódik, és ha a történet maga nem is, a kor hangulata már elegendő lenne nekem ahhoz, hogy magával ragadjon (na persze csak akkor, ha az írás ezt jól adja át).

Márpedig az írónő ismét megmutatta azt, hogy milyen odafigyeléssel képes megmutatni az általa feltárni kívánt történelmi kort, ebben most sem kellett csalódnom. Az oldalakon haladva, akadt nem egy olyan párbeszéd, vagy leírás, ami teljesen magával ragadott, beszippantott és nem engedett újra meg újra vissza kellett térnem hozzá, míg rá nem vettem magam, hogy tovább haladjak.

Bianca személyisége fantasztikus volt, bár azt már megszokhattam Budai Lottinál, hogy a női karakterei az esetek túlnyomó részében, talpraesettek, kitartóak és ami a leginkább tetszik, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szűnnek meg nőnek maradni mind emellett. Keménységük és magabiztos kiállásuk nem abban ölt testet, hogy minden férfit ledegradálnak, a kapanyél kilóg a szájukból és fűvel-fával kikezdenek. Nem! Bianca, mint a többi az írónő által már írt regények főszereplői, mindössze csak tudják, hogy mit szeretnének elérni az életben. Van egy céljuk, egy álmuk amiért képesek bármit megtenni, gyakran a társadalom szabta korlátokat áthidalva. Jelenlegi főszereplőnk számára ez a festés.

Örültem, hogy Bianca a Medici család tagjaként szerepelt a történetben, a könyv elején nagyon kedveltem Lorenzot (meg amúgy is, bárhol láttam eddig róla történeteket, legyen sorozat vagy könyv, mindenhol úgy éreztem, hibái ellenére egy olyan férfi aki meghaladta korát). Inkább már csak a saját hiperfókuszom lehet az oka annak, hogy nagyon sok történelmi eseményt azonnal értettem, átláttam, bár sokaknak biztos ezek közül is rengeteg tartogatna meglepetéseket.

A cselekményt nem csak Savonarola mozgatta vagy Bianca vágyai, hanem egy izgalmas nyomozási történet is, ami egész sokáig végig ívelt a történeten. A könyv szerencsére meglepetésekkel is tudott szolgálni, így valójában csak jókat tudok róla elmondani. Kedvenc is lett belőle, sokat cetliztem az általam imádott jeleneteket megjelölve (ebből nem minden könyvnek szokott kijutni osztályrészül)… És szívvel ajánlanám mindenkinek…

DE…

Határozottan jó lenne, ha a kiadó(!) mert, ez már rég nem az írónő hibája, valójában figyelmet fordítana arra, mi kerül ki a nevük alól. Egy író minden esetben élvezettel ír, viszik a billentyűk és a saját néha erősen harsogó gondolatai, és hiába nézi át saját művét akár sok alkalommal is, bizonyos elírások maradnak benne. Mert amit az ember ismer, már természetesen nem olyan figyelemmel fogja végig követni, mintha először tenné. Fáj a szívem, amiért egy ilyen szépen kitalált cselekmény és ennyi kutató munka sínyli meg azt, hogy a kiadónál nem figyeltek a hibákra, azokat nem javították pedig gyakran egyszerű elgépelésekről volt szó!

Ettől független én imádom a könyvet és túl tudok lépni a hibákon, de könyörgöm az olvasók és főleg az ÍRÓK érdekében, ezekre jobban oda kellene figyelni.

Értékelés: 5 csillag