Hell Bent – Tűzön-vízen át (Alex Stern 2.): Leigh Bardugo

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Alex ​Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart.

Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból! Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy „Alex” Stern elhatározza, hogy kiszabadítja Darlingtont a purgatóriumból – még akkor is, ha ez a Léthe és a Yale jövőjébe kerül.

Mivel a mentési kísérlet tiltott, Alex és Dawes nem kérhetik a kilencedik ház segítségét – ezért egy kétes szövetségesekből álló csapatot hoznak össze, hogy megmentsék a Léthe gentlemanjét. Ötüknek együtt kell eligazodniuk a titkos szövegek és bizarr ereklyék útvesztőjében, hogy felfedjék a társaságok legjobban őrzött titkait. Eközben pedig minden elképzelhető szabályt megszegnek.

Ám amikor a tanszékeken furcsa halálesetek történnek, Alex tudja, hogy ez nem csak a véletlen műve. Valami végzetes erő munkálkodik New Havenben, és ha túl akarják élni, Alexnek számolnia kell a múltja szörnyeivel és az egyetem falai között ólálkodó sötétséggel is.

A tökéletes dark academia regény a #1 NYT bestsellerszerző Leigh Bardugo jellegzetes és utánozhatatlan stíluselemeivel és fordulataival! A kilencedik ház-sorozat hevesen várt új kötete.

Fedezd fel szörnyekkel teli, intrikus világát!”

Vélemény:

Először elképesztően egyszerűen szeretném kezdeni. Örülök, hogy a könyv egy másik borítóval is kiadásra került, mert bár értem a létjogosultságát az eredeti nyulas verziónak (főleg így a történet szempontjából), megértem, hogy nagyon sokakat elriasztana. Én azért a másik verzióval olvastam mert csak azt találtam meg a könyvtárban, igazából én sosem voltam híve annak, hogy az ember a borítója alapján ítélje meg a könyvet, főleg manapság amikor lenyűgöző borítós, több száz oldalas élfestett köteteket is ki tudnak tölteni a nagy büdös semmivel.

Az biztos, hogy nagy elvárásaim voltak a regénnyel kapcsolatban, mert az első részt, ahogy az írónő többi munkásságát is, egyszerűen csak imádni tudtam. Szerintem Bardugo még nem tudott olyat kihozni, amit ne szerettem volna, és mivel az előző lezárása után tudtam, hogy jön majd a következő így akkor azonnal bele akartam kezdeni, majd valahogy teljesen ki is ment a fejemből, míg szembe nem jött velem a könyvtárban. Éreztem, hogy velem kell jönnie a nyárra.

Bár a munka még tart, mégis találtam lehetőséget arra, hogy mindennap tudjak belőle olvasni, és bár mindig beosztottam mennyit szeretnék (hogy azért a napom nagy részét ne vigye el teljesen), ezt a számot rendre megugrottam és úgy kellett rávennem magam arra, hogy letegyem a kezeim közül.

Itt éreztem leginkább azt, hogy Dawes mennyire is a kedvenc szereplőim egyikévé vált, és Alexet is annyira de annyira tudtam kedvelni. Ebben a részben már érzetre nem kapott helyet számomra annyira az egyetemi életérzés, mint a koribábban, egy kalandosabb, akciódúsabb második rész lett ez, ahol a cselekmény vitte el teljesen a történet egészét, a környezet eseményeire már annyira nem maradt idő. (Hogy kicsit érthetőbb legyen, míg az előző részben többet láttunk a különböző házak működéséből, az egyetemi bulikból addig itt inkább a kaland, és a szereplőink célja volt fókuszban. Ez persze semmivel sem teszi egyik részt sem kevesebbé a másiknál.)

A történet eleinte megint sok szálat markolt fel, amiket a végére sikerült egy közös fonatba rendezni, és mindennek meglett a maga helye, amiben a szereplőink megfelelően lavíroztak, mindenkinek megvolt a maga szerepe, személyisége és épp annyi titok, vagy meglepő fordulat, amit még izgalmasabbá tette ezt a regényt is.

Érezhetően ez a rész már nem a bemutatásokról szólt, de szerencsére itt is kaptunk egykét momentumot a karakterek múltbeli életéből (engem mindig valahogy megborzongat amikor Alex és Len kapcsolata kerül szóba, mert ez annyira valós élethelyzet sokaknak, hogy még talán a démonoknál, vámpíroknál is sokkal ijesztőbb).

Aki az első részt szerette, szerintem az ebben sem fog csalódni, mert bár nem teljesen azt a hangulatot hordozza magában, mint az első kötet, de mégis pont a legjobb dolgok maradtak meg belőle. A szereplők, az akció, és a mágia sötét mivolta.

Értékelés: 5 csillag

Tizenkilenc perc: Jodi Picoult

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát…

Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.”

Vélemény:

Gyógypedagógusként (pszichopedagógusként) mindig érdekeltek ezek a témák, és talán a fiatalkorú bűnözők lélektana az, ami miatt életem egy pontján elgondolkodtam már azon, hogy pszichológus szeretnék lenni. Az iskolai lövöldözések témája nagyjából azóta érdekelt engem, hogy a főiskola alatt egy kurzusomra ebből a témából írtam beadandót (pontosabban az iskolai lövöldözések és a bullying kapcsolatáról).

Magamtól lehet, hogy nem találkoztam volna a könyvvel, bár Jodi Picoult neve már nem egyszer felmerült amikor ismerőseimmel beszélgettem, többen ajánlatták, azonban amikor megtudtam, hogy miről szól a könyv, úgy döntöttem el kell olvasnom. (Sajnálatos, hogy pont amikor ide eljutottam, akkor túlságosan aktuálissá vált itt Európa közepén is…)

A könyv nem egy embert mutat be, nem is egyetlen eseményt, hanem események egész láncolatát, mely egy bizonyos pillanati sodort egy fiatalt, viszont a cselekmény itt még nem áll meg, így tanúi lehetünk az utóhatásainak is. Pszichológiai és jogi szempontból nekem ez a könyv egy aranybánya volt, már amit laikusként megállapíthatok róla, valószínű jogi szakemberként, kicsit más lehetne róla a véleményem. Egyértelmű, hogy az írónő mélyen beleásta magát a témába és nem csak az elkövető, hanem az áldozatok és a családok szempontjából is. Mert vannak itt anyák, apák, gyermekek, ügyvédek és bírák… és mindenki kicsit másképp élte meg a látottakat, a megtörtént eseményeket. Eleinte nehezen tudtam követni, hogy épp kinél is járunk a történetben, de 1-2 sor után hamar belerázódik az ember és a könyv felénél ezeket, már nem is éreztem.

Talán az első legnagyobb ilyen eset, mely megrázta a világot nem más volt, mint Columbine (ha valakit érdekel a téma, sok videó és leírás található az esetről interneten), mely 1999. április 20-án történt. Jodi Picoult könyve 2007-ben jelent meg, és azóta már évek, évtizedek is elteltek, mégis a mai napig előfordulnak iskolai lövöldözések, vagy öngyilkosságok melyeknek a hátterében gyakran fel nem ismert durva iskolai bántalmazás áll. A tizenkilenc perc emellett morális kérdéseket is feszeget azzal kapcsolatban, hogy mennyire érthető, indokolható meg az elkövető tette annak fényében, hogy neki miket kellett átvészelnie a korábbiakban. Egyik oldalról egy fiú aki megölte az iskolatársait, másik oldalról egy fiú akinek a lelkét az évek kegyetlenkedése millió darabra törte. Nehéz igazságot tenni igaz

Inkább nem kellene hagyni, hogy ilyenek megtörténjenek!

A könyvet tudom ajánlani! Csak így egyszerűen. Mondanám, hogy mindenkinek de azt is, hogy sokak irtóznak az ilyen erős témáktól, amik így hatnak az ember lelkére, de aki nem fél az igenis adjon neki egy esélyt. Szereplők szempontjából talán egyszerűnek mondható, de itt a folyamaton van a hangsúly és a kérdéseken, melyek biztosan megfogalmazódnak az olvasóban, olvasás során.

(Főleg akkor ha belegondol, hogy a világon vannak szülők és gyermekek akik számára ez a könyv nem fikció, hanem a valóélet, amellyel meg kell küzdeniük.)

Értékelés: 5 csillag

Sötét vágyak fogságában: Anita Boza

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Sötét ​vudu és még sötétebb szenvedély.

Lisa Beale Haitira utazik a Természetvédelmi Világszövetség megbízásából, hogy megakadályozza egy természetkárosító kikötő építését. Ráadásul haldokló barátja utolsó kívánsága is a vállát nyomja: meg kell találnia a férfi Haitin eltűnt kislányát, Casey-t. Kevin Hop leszerelt amerikai katona, akinek bárja van a Karib-tenger partján, és aki bármit feláldozna azért, hogy sikerre vigye a vállalkozását. Ám egy hazugság miatt csaknem mindenét elveszíti. Találkozásuk nem sok jóval kecsegtet: Lisa épp azt hivatott megakadályozni, amit Kevin támogat. Kettejük sorsa mégis összefonódik egy olyan világban, ahol a tenger kéken csillámló hullámai elmossák a könnyeket. Haiti csillagpettyes éjszakái alatt fellángol a szerelem, ám a körülmények cseppet sem ideálisak egy kibontakozó kapcsolathoz: vuduvarázslatok, átkok, kizsigerelt hullák kísérik Lisa és Kevin nyomozását. Van-e remény számukra ott, ahol a Sors kerekét az érdek forgatja, és ahol az ellenséged ellensége nem mindig a barátod? Kitarthat-e a szerelem akkor is, ha kettejük közül az egyiküknek biztosan fel kell adnia az álmait?

Izgalmas nyomozás és szenvedélyes románc a vérpezsdítő Haitin, a vudu őshazájában. Sötét, perzselő, zsigerig ható történet.

Vesd bele magad!”

Vélemény:

A történet alapja nagyon erősen indult. Mind a helyszín kiválasztása, mind pedig a témák melyeket felvonultat, magukkal hozzák a könyv borítóján is megjelenő sötét hangulatot, és úgy éreztem, a regény végéig sikerült megőrizni ezt a fajta megfelelő kísérteties légkört.

Lisaval az első pillanatban máris tudtam azonosulni. Nem volt egy félős kislány, de nem is femme fatale (akiktől néha szintén épp úgy képes vagyok kiakadni) azonban a történet későbbi pontjain levetkőzhetetlenül rákerült a romantikus regények nőalakjainak legnagyobb hibája a „bármit is megtudok az aktuális pasiról aki bejön, azzal azt támasztom alá, hogy ő egy rohadék és nekem van mindenben igazam” kórt. (Melynek ismertetőjele, hogy a pasiról azonnal elhiszi, hogy megbízhatatlan, hazug és egyebek de pl az ő füllentései mindig van magyarázat.) Ez nem a könyv hibája inkább csak egy tipikus probléma ami sajnos sok esetben előfordul az ilyen könyveknél. Kevin azonban nekem az elejétől a végéig szimpatikus volt, ami azért is különös mert mivel a történetet a főhősnőnk szemein keresztül ismerhettük meg, így minimum együtt kellett volna éreznem az ő érzéseivel de nem sikerült. Mikor ő épp aktuálisan utálta Kevint én akkor is hittem neki és kedveltem.

A történet cselekménye azonban kárpótolt engem a tipikus romantikus regény bakikért, mert ott viszont voltak ijesztő pillanatok és csavarok dögivel. Na persze annyira nem is igazából nekem, mert azért elég hamar sikerült kitalálnom mi is zajlik a háttérben, viszont így is ledöbbentett egy-két pillanat. Igazából a történet sötét hangvételét, és a cselekmény pörgését a vudu és Haiti jelentett. Nagyon tetszett a helyszín bemutatása, az ahogy Lisa egyre többet tudott meg a környezetről, és arról is, hogy nem mindig az a helyes amit ő annak gondol. A másik téma pedig az ember pontosabban gyermekkereskedelem annyira erősen volt bemutatva, hogy fájt tőle egy kissé a szívem, és ezért is hatalmas tisztelet az írónőnek, hogy meg mert fogni egy ilyen nehéz és kemény témát.

Én a magam részéről jobban örültem volna ha a vudu megmarad vallásnak és nem kerül bele ennyi hókusz-pókusz, mert a könyve eleinte látható földhözragadtságához nekem már ott annyira nem illett, de tudom, hogy ezzel mások nem feltétlen lesznek így. Most én nem erre vártam ez a lényeg…

Ettől függetlenül szívesen ajánlom ezt a könyvet azoknak akik bár alapvetően romantikus beállítottságúak, nem riasztják el őket a kifejezetten ijesztő, sötét jelenetek sem, sőt kifejezetten keresik ezeket. A történet jól össze lett rakva, a cselekmény végig feszített marad, nem éreztem benne túl sok üresjáratot vagy leállást, Lisa az egész könyv alatt tudta, hogy mi a célja és mit kell tennie.

Értékelés: 4,5 csillag

Ragadozók háza (Prédák háza 2.): Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Készen állsz a játékra?

Akkor is, ha meg kell bíznod valakiben, aki egyszer már összetörte a szíved?

A szabályok egyszerűek…

A szereposztás megváltozik, a préda ragadozóvá válik.

Képzeld el, hogy a titkos társaság, amit kerestél, létezik.

Fő fegyverük a hipnotizálás, bármit képesek elhitetni veled. A Carnivora Akadémia sokkal veszélyesebb, mint azt elsőre gondoltad, az iskola hideg falai között sehol nem vagy biztonságban.

A társasággal kapcsolatos rögeszméd veszélybe sodor.

Megszállottá válsz, mindenhol őket keresed. Mindenkiben őket látod.

Ahhoz, hogy megmentsd a barátaidat, ki kell derítened az igazságot. Ahogy egyre mélyebbre merülsz, a valóság és a képzelet határvonala elmosódik. A túléléshez mindent fel kell áldoznod, talán még azt is, ami a legfontosabb számodra.

Ne félj tőlük, érd el, hogy ők féljenek tőled!”

Vélemény:

Emlékszem, hogy az első részt elképesztően imádtam (itt olvasható róla a vélemény). Viszont amikor befejeztem, akkor nem tudtam, hogy az írónő készül a folytatással. Bár így visszagondolva talán egyértelműnek kellett volna lennie, azonban mégis meglepett és jóleső izgalommal töltött el a hír, hogy érkezik a folytatás. Mert bár én elkönyveltem, hogy főszereplőink kapcsolata úgy ér véget ahogy ott meg lett írva, mégis elkezdtem izgulni mit hozhat a jövő.

A legnagyobb problémám az volt, hogy túl régen olvastam már az első részt, és túl sok könyv került már elém azóta ahhoz, hogy mindenre pontosan emlékezzek, így voltak szereplők akiknek a személyiségére, korábbi cselekedetikre már nem emlékeztem pontosan. Sőt… nagyon furcsa, mert az egész első részből csak annyi maradt meg, hogy IMÁDTAM, azonban már nem tudnám felidézni mik is történtek benne pontosan (ez talán pozitívum hisz akkor simán újra olvashatom épp akkora izgalommal, mint első alkalommal).

Viszont ezt leszámítva ez a második rész is épp annyira magával ragadott, mint az első. Nagyon egyszerű leszek, de ki kell jelentenem hogy a könyv gyönyörű és engem már ezzel is sikerült megfogni. Az előzőhöz hasonlóan itt is voltak fekete oldalak, azonban néhány vörös is helyet kapott és mindegyik ilyen színnel ellátott oldal más jelentést kapott. Itt most nem sok más karakter fejébe láthattunk bele, hanem csak Williamébe de ez is nagyon sokat adott a történethez.

A cselekmény nem a manipulációról szólt ezúttal, hanem a hipnotizálásról, az emlékek elrejtéséről, a titkos társaságokról és mivel nagyon szeretem ezt a fajta Dark Academia hangulatot engem egész végig meg tudott tartani. Egyike azon történeteknek, ahol a főszereplővel meglepően jól tudok azonosulni, és emiatt a leírások sem untatnak, minden apró mondat jelentéssel bír. A történet közben annyira bele tudtam élni magam a cselekményekbe (köszönhetően annak, hogy Elizabeth sosem felejtette el azt, hogy a nagy romantikázások meg haverkodások közepette neki egy bűntényt is fel kellene derítenie), hogy én magam is nyomozni kezdtem. Minden egyes megjelenő karaktert próbáltam kielemezni, és már tényleg én magam sem tudtam kiben lehet, és kiben nem kellene megbízni. A könyv jól az orromnál fogva vezetett, ugyanis ilyen szempontból tudott nekem egy tök jó csavart adni.

Volt egy pont ami nem igazán tetszett, de ezt a végére sikerült visszahozni, a lezárás pedig… NA NEM HISZEM EL… Ugye nem kell sokat várni a folytatásra, mert ezt ilyen helyzetben nem lehet kivárni!

Akinek tetszett az első rész annak ez is tetszeni fog, aki ott még nem találta meg a számításait, annak meg azért ajánlom hátha itt válaszokat talál egy-két korábban felmerült kérdésre. Amúgy a sorozatot csak ajánlani tudom, bár lehet annak fényében, amit tudok, már nem mernék belekezdeni csak ha nálam van a folytatás is XD őrület lesz kivárni.

Értékelés: 5 csillag

A tél jegyesei (A tükörjáró 1.): Christelle Dabos

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.

Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…

Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.”

Vélemény:

Nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre. Egyrészt egy nagyon jó barátnőmtől kaptam ajándékba, másrészt több embertől is egész jó véleményt olvastam, harmadrészt pedig a leírás fogott meg igazán.

A borító nem annyira izgalmas, de legalább figyelemfelkeltő, szépen letisztult. Elég izgatott lettem, hogy mit is várhatok ettől a műtől, és már rögtön az első fejezetben beszippantott a hangulatával, amit az írónő megteremtett az oldalakon.

Azonban…

A hangulat teremtés a könyv egészében megmaradt ami egyrészt jó, másrészt nekem túlságosan túlírttá tette az egészet, miközben ezzel ellentétben mégis pont azt nem tudtam meg soha, ami a leginkább érdekelt volna engem. Ritkán kerültek elő a karakterek személyiségjegyei, érzelmei, jellemei, inkább csak a cselekmény mozgatórugójaként szolgáltak néha inkoherensen, gyakran azért meg volt magyarázva az, hogy aki az egyik fejezetben még jó fej volt, miért lett hirtelen hárpia, de ezek a magyarázatok nekem nagyon kevesek voltak néha. A leírás sem teljesen fedte számomra a valóságot, azt hittem az eljegyzés nagyobb szerepet kap majd, de igazából azon kívül, hogy az eljegyzés ténye később valóban fontossá vált a narratív szempontból, csúnya lesz, amit mondok de Ophélie akár cserediákként is kerülhetett volna a sarkra.

Tudom, hogy első rész és kicsit kíváncsi is vagyok mit is akar később kihozni ebből az írónő, de nekem ez a könyv egyszerre túl sok volt (a leírásokban) és túl kevés (a cselekményben) ahhoz, hogy ne érezzem szükségét annak, hogy nagyon hamar el akarjam olvasni a második részét.

Kevés véleményt tudtam most írni érezhetően, mert valahol tetszett a könyv, de picit csalódott vagyok abban, hogy mégsem azt adta, amit vártam tőle.

Ajánlom azoknak, akik a fantasy világokat a világépítés miatt szeretik, és inkább cselekmény, mintsem karakter központú regényeket kedvelnek.

Értékelés: 4,5 csillag

A könyvek városa (Írósuli 1.): Aux Eliza

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Dixy ​a fura nevű, zárkózott lány a suliban. Mióta elvesztette az apját, nem akar mást, csak túlélni a gimit a testvéreivel. Még akkor is, ha Era és Lia néha levakarhatatlanok. Hiszen ő csak egy átlagos kamasz.

Vagy mégsem?

A nyári szünet végén egy váratlan látogató érkezése mindent megváltoztat. A rejtélyes férfi kora hajnalban kopogtat be a külvárosi ház ajtaján. Egy titokról beszél, amit többé nem lehet elhallgatni Dixyék előtt. De Krúda, a lányok anyja hajthatatlan, nem engedi a férfit a testvérek közelébe.

Dixy, Era és Lia közös nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, mi történt az apjukkal és mi az, amit a szüleik már a kezdetektől eltitkoltak előlük. A rejtély szálai egy eltitkolt világba vezetik őket, ahol minden az írás körül forog. A szavak varázserővel bírnak, a pennák repülni tudnak, és a fantázia a legnagyobb kincs. De mindezek ellenére a srácok itt is beképzeltek, a lányok pedig ugyanolyan kirekesztőek tudnak lenni, mint a budapesti gimiben. Az írósuli tanárairól nem is beszélve…

„Aux Eliza regénye az írók és a könyvek varázslatos világába kalauzol el, egy olyan világba, ahol én is szívesen élnék.” – Csoma-Lőrincz Tamara író”

Vélemény:

Életem első könyvbemutatójának eredménye és a második regény, amit sikerült aláíratnom egy írónővel! Azt hiszem ez is közrejátszott abban, hogy miután hazafelé jöttem a találkozóról, minden erőfeszítésemre szükség volt ahhoz, hogy ne kezdjem el olvasni ott a buszon a könyvet. (Azért is ne, mert épp kettő másik várt engem itthon félig olvasott állapotban.)

A moly csalóka lehet. ránézésre ugyanis úgy tűnne, hogy május 4 és 10 között kereken hat napot vett igénybe számomra az, hogy a könyvet befejezzem, azonban a valóság az, hogy a munka és az egyetem mellett jelenleg néha levegőt venni is alig jut időm, nem hogy olvasni. Így az első napokban szinte csak 1-2 oldalakat sikerült haladnom (khm… majdnem lekéstem a buszt) vagy az online előadások kissé unalmasabb pillanataiban bizsergett a kezem, hogy belelapozzak (khm… a bizsergés győzött, így 10 percek néha kiestek az előadásokból). Úgyhogy a könyv kb hetven százalékát szerintem egy nap leforgása alatt sikerült elolvasnom, ami már önmagában is jelzésértékű, de azt hiszem innentől jobban bele is megyek a témába.

Először a könyv hangulatával kezdenék, életem egyik leg maghatározóbb könyvsorozata számomra a Harry Potter, azt hiszem több okból is, valamint ez a tulajdonságom az, amivel talán sokan tudnak még kapcsolódni. Valamint Böszörményi Gyula munkássága, aki egyszerűen nem tudott olyat írni, amit én ne imádtam volna. Na, A könyvek városa, nekem pont azt az érzést adta, mintha ezt a kettőt vegyítettem volna. Bátor, és édes kreativitás, ami Böszörményinél is tetszett, és egy színes, szagos eleven varázsvilág, ami mégis millió szálon kapcsolódik a miénkhez, épp mint a Roxfort…

Ami számomra az olvasásélményeknél egy másik sarkalatos pont, az pedig nem más, mint a karakterek, itt viszont elmondhatom, hogy mindenkiről élveztem olvasni. Még az általában „kibírhatatlan” személyiségek itt valahogy épp annyira lettek összetettek, hogy nem lehetett őket (legalábbis én nem tudtam) szívből gyűlölni. A kaland pedig nagyon izgalmas volt! Azt hiszem ezért is nem tudtam egy idő után letenni, mert mindig amikor be akartam csukni, nagyjából öt perc múlva újra felkaptam, mert kíváncsi voltam a folytatásra. Akadtak csavarok, amikre lehet, hogy túl hamar ráéreztem, de szerintem sokaknak még azok is meglepőek lennének, valószínűleg az lehet a háttérben, hogy én már néha kicsit más szemüvegen keresztül vizsgálom a könyveket (erről később), de akadt olyan, ami tényleg megdöbbentett. Na meg aztán ritkán érzek olyat, hogy ennyire nagyon, de nagyon akarjam a folytatást! Le is töltöttem a novellát, hogy ha rövid időre is de betöltse a regény után maradt űrt (Mikor is jön az a folytatás?). A novelláról röviden annyit, hogy ingyenesen elérhető a kiadó oldalán, és szerintem ha valaki elolvassa a könyvet annak ezt is KÖTELEZŐ, mert még inkább belátást lehet nyerni egy roppant izgalmas karakter szálába is!

Ami pedig azt a másik szemüveget illeti… Én, aki kacérkodom az írással (és nem csak vélemény, hanem történetírással) olyan pillanatokat éltem meg ebben a regényben, amik a szívemhez szóltak. Mintha a lelkemből szólaltak volna meg a szereplők, mintha szócsövet adtak volna a gondolataimnak. Ezt a könyvet ajánlom „olvasóknak” akik újabb varázslatokat keresnek, valamint „íróknak” mert ez a történet végre róluk is szól egy kicsit. 

Értékelés: 5 csillag

A keresztes gyilkos (Robert Huner 1.): Chris Carter

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele.

Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni?

Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát…”

Vélemény:

Amikor egy barátnőm ajánlására elkezdtem olvasni ezt a sorozatot, akkor nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a későbbiekben (főleg, hogy ez a rész őt sem fogta meg igazán), azonban nekem kifejezetten tetszett. Lehet azért, mert mindig is vonzottak a krimik (épp a könyv elkezdésekor kezdtem nézni a Dexter sorozatot is, ami szintén egy nagy szerelek lett), és valahogy a bűnözői lélektan, a true crime is mindig valahogy különösen izgatott. Számomra a krimiket viszont nagyon el tudja vinni a rossz irányba az, ha az író elfelejti, hogy épp milyen műfajban szándékozik alkotni. A krimiben igenis legyen nyomozás, fordulat, és az olvasó is érezze, úgy, hogy ő is részese a történetnek, van lehetősége saját magának összerakni az eseményeket. Azt hiszem ezen paraméterek alapján próbálnám meg értékelni ezt a könyvet.

A nyomozó(k) személyisége: Mind a ketten nagyon kompetensen viselkedtek, attól függetlenül is, hogy volt életük a rendőrségen kívül. Szívvel lélekkel odatették magukat ahhoz, hogy igenis elkapják a gyilkost.

A gyilkosságok leírása: Nagyon látványos és elképesztően őrült volt az összes. Vizuális típusként brutális volt elképzelni azt, hogy az író milyen mértékig belement a helyszínek képi ábrázolásába, mintha csak egy sorozatot láttam volna. És mivel ilyen alapos képes kaptam a holttestekről, a helyszínekről és a nyomozás apró részleteiről is, bele tudtam magam élni abba, hogy én is a szereplőinkkel együtt próbálok a gyilkos nyomára bukkanni.

A csavarok: Jó krimihez mérten akadtak itt pillanatok amikor leesett az állam (a gyilkos kiléte nem ezek közé tartozott, bár azt igenis jól oldotta meg az író, hogy elmagyarázta miért is tette amit tett), viszont voltak félrevezető szálak, nyomok amik végül mégsem juttattak el sehová csak egy jó alaposan megtervezett zsákutcába. A történet végén is fel kellett magam egy kicsit vakargatnom a padlóról, de ez kifejezetten pozitív élmény nekem.

Összességében, a történet brutális képvilágokkal és leírásokkal él, viszont kifejezetten izgalmas a cselekmény. Főképp a nyomozás része a jelentős, tehát azoknak ajánlom akik az akciót és az izgalmat keresik a történetben, nem pedig a light romantikus-krimi vonalat.

Értékelés: 5 csillag