A hatszög (Budai Viktor 2.): Szántó Dániel

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„- ​Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész.

– Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.”

Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon.

Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők.

Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja.

Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva.

Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.

Szántó Dániel új regénye pergő cselekményű, lélektani és társadalmi kérdéseket feszegető krimi a mai Magyarországon a Balaton-felvidéki Uzsától Budapesten át egészen Miskolcig.

Ez a történet senkit sem fog hidegen hagyni.”

Vélemény:

Ez a második rész az elsőhöz képest számomra rémisztően indult. Annyira kedveltem Budai Viktort az első kötetben, hogy látni azt mi lett vele mostanra… teljesen a padlóra küldött engem, mintha csak egy totál más emberről olvasnék. Gyakran borzasztóan ki is akasztott a viselkedésével, és a megjegyzéseivel. Viszont szerencsére megérkezett Szilveszter és hatalmas lendületet adott a történetnek. Először azt hittem utálni fogom, de örülök annak, hogy az ő karakterével nem estünk bele egy sokszor látott klisébe (a fiatal jön és megpróbál mindenben keresztbe tenni az elődjének életérzésre gondolok).

Az eset, amit ki kellett nyomozni itt is nagyon érdekes volt. Sorozatgyilkosság? Persze ezerszer láttuk már feldolgozva, de nem ennyire összetetten, mint itt. Igazából nem is maga a sorozatgyilkos kiléte volt számomra érdekes, hanem minden más. Egy ponton nagyon emlékeztetett engem a könyv az egyik kedvenc skandináv krimimre, aminek a címét azért nem írom ide, mert azzal egy baromi érdekes pillanatot és részletet spoilereznék le. De a karakterek az első részhez méltón kellően odatették magukat. Kicsit azt érzem, hogy a főszál szempontjából (mely az előző részben vette kezdetét) nem sok lépést tettünk előre, de kezd körvonalazódni a helyzet, viszont a gyilkosságot, amit épp itt kellett kinyomozni nagyon jól megoldják a szereplők. Végig fenntartja az érdeklődést, a rendőrök és a gyanúsítottak között a párbeszédek mindig kellően pörögtek.

Mindenfajta spoilertől mentesen, csak szeretném elmondani, hogy volt egy olyan jelenetsor a könyvben, ami annyira fantasztikusan lett összeillesztve, egymás után, mintha csak egy tökéletesen megkomponált zenemű lenne. Az író azon a ponton sikeresen végig az orromnál fogva vezetett, így a történések tényleg úgy értek engem, mint egy durva gyomorszájon rúgás.

A könyv rengeteg oldalról körüljárja a rasszizmus kérdését és azt is, mi az, amikor már túlságosan „píszí”-k akarunk lenni. Én személy szerint úgy érzem és gondolom, hogy minden ember egyenjogúnak és egyenlő lehetőségekkel kéne, hogy szülessen. Senkit nem kellene megítélni sem a bőrszíne, sem a vallás, sem a nemi identitása okán, viszont a történelmet nem lehet megmásítani. Csak azért ne tiltsanak be meséket, vagy szépirodalmi regényeket mert azok egy olyan korszakot vagy világnézetet mutatnak be, melyet a mai szemléletünkkel már rég meghaladtuk. Helyén kell kezelni a dolgokat. És szerencsére a könyv ezekre a vitákra is kitér.

Értékelés: 5 csillag