A téboly otthona (Millie Calloway 1.): Freida McFadden

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Egy ​történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak.

Üdv a családunkban – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek.

Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd apró padlásszobámba térek elkölteni a magam jóval szerényebb vacsoráját.

Igyekszem tudomást sem venni róla, hogy Nina gyakran csak azért csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézze, ahogy összetakarítok, hogy miféle blőd hazugságokat gyárt a lányáról, és hogy mint válik Andrew, a jóképű férj napról napra elgyötörtebbé. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét.

Fel is próbálom egyszer egyik ragyogóan fehér estélyijét, csak hogy lássam, hogy áll. Ő persze rájön, s mire én megtudom, hogy padlásszobám ajtaja csak kívülről zárható, úgy tűnik, már késő.

Csakhogy Winchesteréknek sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes.”

Vélemény:

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Elsőként a nagyon jó értékelések keltették fel a figyelmem, no meg az, hogy nemrég olvastam egy másik thrillert is és kíváncsi voltam lehet-e ezt másképp csinálni.

És lehet!

Millie karaktere elsőre megfogott. Megtalálható benne a thrillerekre jellemző „megbízhatatlan főhős” mesélő személye, és máris oda meg vissza voltam érte, de ahogy a jó trhillereknél az megszokott, nagyon nehéz erről a könyvről spoilerek nélkül nyilatkozni. Nagyon gyakran dob be olyan helyzeteket a regény, amikre nem készültem fel, mert nem voltak egyértelműen erre utaló jelek korábban. Persze utólag visszatekintve lehet látni, hogy az írónő végig csöpögtette nekünk az infó cseppeket, de csak mikor már a pocsolyában állunk, akkor látjuk mi is sült ki az egészből.

Tetszett, hogy a könyv mert bátran kemény pillanatokat bemutatni, amitől igenis végigfutott a hátamon a hideg (meg egy kicsit mosolyogtam is, de az már csak az én furcsa lelkivilágom). Teljesült a borzongás a „thrill”.

Nem könnyed, nem romantikus és nem olyan módon elborult ahogy azt a fülszöveg alapján vártam volna, ami meg aztán végképp egy pozitívum. És tényleg azért ennyire rövid ez a vélemény, mert nem lehet róla anélkül mesélni, hogy fontos csavarokat árulnék el. Ezt mindenkinek (aki át akarja élni az élményt) magának kell megtapasztalnia. Én személy szerint minden egyes fordulatot élveztem benne.

Ajánlom azoknak akik nem szeretnének megállni egy könnyed kis könyvnél, és igénylik a meglepő fordulatokat és a valódi kiakadásokat.

Értékelés: 5 csillag

Megszállottság: Vi Keeland

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„„Sokkoló…” – Publishers Weekly

Ez nem szerelem, ez már megszállottság

A New York-i pszichiáter, Meredith McCall egy szörnyű veszteség után csak fájdalmasan sodródik a saját életében. Azonban minden megváltozik, amikor megismeri Gabriel Wrightot. Ő az új páciense. Már az elején felkelti az érdeklődését, teljesen felvillanyozza. Tudja, nem lenne szabad elvállalnia a kezelését, de képtelen ellenállni a férfinak.

Kapcsolatuk egyre szövevényesebb lesz, és Meredith úgy érzi, már képtelen Gabriel nélkül élni. Egy idő után ragaszkodása nem más, mint beteges rögeszme. És ahogy egyre jobban összekuszálódik minden, a helyzet már nem is lehet ne rosszabb…

Aztán történik valami.

Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző hátborzongató, sistergően erotikus és letehetetlen thrillerébe”

Vélemény:

Bár az írónő többi könyvével még nem találkoztam (vagyis belefutottam, de sosem olvastam közülük), ezért nem voltak túlzott elvárásaim vele szemben, viszont a thriller kategória iránt annál inkább. Számomra a jó thriller ismérve az, hogy meg tud lepni és vannak benne olyan pillanatok, amik egyenest a frászt hozzák rám. Nem véletlen a szó is, thrill = izgalom, borzongás.

A könyv elején még igazán voltak reményeim, mert rájöttem arra, hogy a főhősnőnk, nem egy beszámítható karakter márpedig ez is egyike szokott leni a thriller jól bevált elemeinek. Legyen a főszereplő bűnöző, mentális beteg, vagy szerhasználó… minél inkább kételkedik a gondolataiban az olvasó, annál jobb és izgalmasabb lesz.

Azonban ekkor ért az első földre huppanás, ugyanis pontosan tudtam már oldalakra előre, hogy mi is történhetett, miért van abban a helyzetben a karakter amiben, és hogy ki lehet az a Gabriel. Innentől a múlt már nem kötött le annyira, sokkal inkább foglalkoztatott a jelen, és voltak itt dolgok amiket nem értettem de sajna minden SPOILER-es lenne. Na nem azért, mert szerintem az emberek többsége ne tudná kikövetkeztetni előre a regény „nagy” csavarjait, hanem azért, mert ezeket csavaroknak szánta az írónő és én nem szeretnék semmi rossznak az elrontója lenni.

Számomra a regény megállta a helyét, mint kicsit sötétebb hangvétellel átitatott romantikus regény (na nem egy dark-romance), de thrillerként egy kissé elhasalt. Nem riadtam meg, nem féltem és pontosan tudtam előre, hogy mik fognak történni, ezért a könyv végig olvasására inkább csak a kíváncsiság motivált hogy rájöjjek tényleg sikerült-e kitalálnom mindent.

Amúgy szuperül van megírva, olvasmányos könnyen lehet vele haladni. De ha valaki többször „fogyasztott” már thrillert annak inkább jó iparosmunka lesz, minden egyes tipikus thriller elemmel, és ezek nem hagynak majd sok lehetőséget a képzeletnek. Ezt Spoiler nélkül úgy tudnám szemléltetni, hogy képzeljük el a tipikus ellenségekből barátok szálat ahol mindenki tudja már előre, hogy milyen buktatókon és mondvacsinált vitákon jutnak keresztül a karakterek de úgyis össze fognak jönni. Na itt ugyan így felismertem a tipikus húzásokat és tudtam mit várjak.

A könyvet amúgy tudom ajánlani azoknak, akiknek kicsit alacsonyabban van az ingerküszöbük, vagy inkább romantikus, mint sem thriller pártiak mert nekik tartogathat a mű meglepetést, meg azért van benne egész szuper „olyan” jelenet is.

Értékelés: 3,5 csillag

Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 1.): Holly Jackson

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Egy ​lezárt akta, egy kínzó rejtély… és egy lány, aki tudni akarja az igazságot.

Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság emléke azóta kísérti a kisváros lakóit, bár az élet látszólag nyugodt mederben folyik tovább. Pippa, a gimnázium egyik végzős diákja elhatározza, hogy egy iskolai projekt keretében előveszi az ügyet, és kideríti, mi történt valójában. Ő sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. De ha nem ő az, akkor ki? És vajon meddig fogja tétlenül nézni, hogy Pippa egyre közelebb kerül a megdöbbentő igazsághoz

Kegyetlen társasjáték, ahol egy kisváros a játéktábla, és fogalmad sincs, ki nevet a végén…”

Vélemény:

Annyira sok-sok jó véleményt hallottam erről a regényről, ráadásul olyan emberektől akiknek a szavára általában adok, hogy tudtam, egyszer nekem is bele kell vágnom ebbe a kalandba. A Netflix műsort épp azért is került ezidáig, mert tudtam, hogy előbb a könyv adta lehetőségeket szeretném kihasználni, hiszen azt istenítette mindenki.

De mi az én véleményem?

Hát röviden annyi, hogy bár ne kellene soha sem csalódnom mások véleményében és mindig ilyen fantasztikus regények kerülnének a kezeim közé!

I-MÁD-TAM! Totálisan!!!

Már a regény kivitelezése is egyfajta mestermű volt, a kézzel írt jegyzetekkel, a screen shotokkal, az interjú szövegekkel. Meg azzal, hogy a cselekmény és Pippa kutatási naplója váltakozott így a történet egészen egyedi módon haladt előre.

Aztán hogy kiemeljem a számomra legnagyobb színfoltját a regénynek? (Már ha tudok egyáltalán sorrendet felállítani a sok jóság között.) Azt hiszem maga Pippa karaktere lenne az, aki mellőz minden egyes klisét. Nem nem az iskola királynője, de nem is a szürke egér, hanem egy tök átlagos lány aki köszöni szépen nagyon jól megvan a szűk de hűséges baráti társaságával. És bár a családja kicsit mozaik, mégis fantasztikusan funkcionál és nagy bennük a szeretet. Pippa alakítja a történet cselekményét, de az egész nem róla szól, hanem az ügyről amit megpróbál felgöngyölíteni. Ilyen szinten pedig a regény egy vérbeli krimi!

Az információk pedig annyira szépen vannak tálalva, hogy az én agyam is végig dolgozott, hogy rájöjjek ki és mit tehetett, mi is történt valójában? Nem egyértelmű válaszok vannak, hanem van ami tényleg meg tud lepni, de ha utólag visszanézi az ember feltárul előtte az aha élmény.

A cselekmény nagyon pezsgő volt, a karakterek szerethetőek és változatosak és krimiként szerintem tökéletesen megállta a helyét! Beállva sokak sorába én is csak ajánlani tudom ezt a regényt!

Értékelés: 5 csillag

Apád előtt ne vetkőzz: Péterfy-Novák Éva & Elhallgattatva (2011)

 

Apád előtt ne vetkőzz

„Miskolc, ​1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?

Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.

Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?

„Azt kéri, ne mondjam el senkinek, hogy miről beszéltünk. Ez a mi titkunk. Amolyan női titok. És a nőknek össze kell tartaniuk, nem szabad elárulniuk egymást. Mert az olyan lenne, mintha a legjobb barátodat árulnád el, mondja anyu. Minden nőt úgy kell nézni, hogy a legjobb barátod. Mert a férfiak mások. Jobb, ha tudok ezekről a dolgokról, és ideje odafigyelni magamra. Gondolkodott a konyhában, hogy biztosan megértettem-e, amit mondott, de aztán arra jutott, hogy már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megértsem.

Hogy apánk előtt nem vetkőzünk. Mert a férfiak rosszak.”

Péterfy-Novák Éva 1961-ben született Diósgyőrben. Személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű memoár, később pedig monodráma is készült. 2017-ben jelent meg A rózsaszín ruha című novelláskötete, amelyben szókimondóan, ugyanakkor humorral és empátiával ír a körülöttünk lévő világról, életünknek azon bántó részleteiről, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni. Pétery-Novák Éva írásainak ereje abban rejlik, hogy számára nincsenek tabuk.”

Vélemény:

Annak idején, amikor egy barátnőm olvasta ezt a könyvet, határozottan kijelentettem, hogy sosem szeretném elolvasni, mert féltem a témától. Igen, féltem! Én, aki gyógypedagógiát végeztem, aki a gyakorlatát gyermekotthonban teljesítette (és aki még gondolkodott is azon, hogy a gyermekvédelmet jelöli ki pályának). Tartottam a benne leírtaktól.

Azonban az elmúlt időszakban történtek arra sarkalltak engem, hogy minél többet tudni akarjak ezekről a témákról.

Nem hittem volna, hogy a történet ennyire mellbe vág majd! (Vagyis számítottam rá, de nem azért amiért végülis megtörtént.) Ez a történet meglepő módon nem csak az áldozat szemszögén keresztül mesélte el mit élhet át egy gyermek, akit szexuálisan bántalmaznak, kihasználnak, de az elkövető múltját is láthattuk…

Elkövető? Áldozat? Dobálózhatok én ilyen kifejezésekkel?

Bátor dolog, hogy a könyv bemutatja a bántalmazás generációs öröklődését, és az, hogy egy-két múltban megtörtént eset és esemény milyen hatással lehet a későbbi családtagokra (akár évekkel, évtizedekkel később is). Hogy a bántalmazás sajnos öröklődhet…

A regény nem finomkodik. Nem írja körül a történéseket, a maguk sötét és kemény, kendőzetlen valójában mutatja be őket. Visszautalva kissé egy korábbi olvasásomra (miért is nem kértek segítséget a Menendez testvérek?) a gyerekek nem minden esetben fogják fel mi is történik velük. Hogy amit átélnek mennyire rossz… csak később érkezik a felismerés. Vagy ha segítséget kérnek, nem minden esetben kapnak is erre valamilyen támogatást. Ez a regény, mindent megmutat. Közben az ember is elgondolkodik. Sajnálhat egy olyan embert, aki bántalmaz egy másikat? És akkor, ha hasonló vagy esetleg még durvább dolgokat élt át? Ha nem volt, aki figyelmeztesse rá, hogy ez rossz?

A regény elgondolkodtat, de közben néha a maga módján magyarázatot is próbál adni egy sokak által felfoghatatlan (került) témára. Természetesen nem való mindenkinek, de nagyon fontos könyv lehet.

Értékelés: 5 csillag

Leírás (forrás: snitt.hu)

„Kang In Ho egy fiatal tanár, aki frissen érkezik Mujinba, Észak-Joella tartományba, hogy a helyi siketek iskolájában tanítson. Amikor megérkezik, meglepetten tapasztalja, hogy barátságos természete ellenére a gyerekek rettegnek tőle, és nem akarnak a közelében maradni. Ennek ellenére meg akarja mutatni nekik, hogy tőle nem kell tartaniuk. És mikor a gyerekek végre megnyílnak, In Ho borzalommal tapasztalja, hogy az igazgató, valamint annak helyettese, és szeretője kegyetlenül, brutálisan bánnak a gyerekkel, kihasználva őket testileg, lelkileg és szexuálisan is. In Ho Seo Yoo Jin gyermekjogi aktivistával karöltve úgy dönt, pert indít az iskola ellen. Ám hamarosan rájön, hogy nehéz dolga lesz egy olyan városkában, ahol nemcsak az iskola vezetősége, de a rendőrség, valamint maga a közösség is igyekszik elkendőzni az igazságot. És semmitől sem riadnak vissza, hogy a borzalmak továbbra is titokban maradjanak.”

Vélemény:

Nem szoktam filmekről véleményt hozni, bármennyire is azt hirdeti a blog leírása (na igen…), viszont úgy éreztem ehhez a könyvhöz nagyon szépen passzol.

A film megtörtént eseményeket dolgoz fel és azt hiszem ez teszi annyira borzalmasan valóságossá az egész kimenetelét. Ebben a filmben nem látjuk, hogy az elkövetők, mi vezette rá amiket tettek (bevallom nem is nagyon érdekel). Mert nem családtagokat bántalmaztak, nem egy rosszul rögzült dolog öröklődik, hanem felnőttek a gondjaikra bízott, sajátos nevelési igényű gyermekeket bántalmaztak. A könyvhöz hasonlóan ez a film sem finomkodik, olyan mondatok hangzanak el benne és olyan képi világot mutat, amely beleég az ember elmélyébe (A rendezője Hwang Dong Hyuk akinek a Squid Game megalkotását is köszönhetjük, így talán érthető is.)

A film az érzelmekkel játszik. Vannak benne nagyon kemény, fájdalmas pillanatok, de olyanok is amik szinte simogatni próbálják az ember lelkét, és a színészi játék is nagyszerű lett.

Nem egy könnyű alkotás, de ezt is szívesen tudom ajánlani azoknak akiket érdekel a téma, vagy a társadalmi megítélése. És a válasz arra a kérdésre… Miért nem mernek segítséget kérni az áldozatok?

Értékelés: 10/10

Őrületbe kergetsz (Őrületben 1.): Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„„Megöltem Winklert, mégis ártatlan vagyok.”

Conor Fostert egy brutális gyilkosság helyszínén fogják el. Testét ellepi az áldozat vére, a késen lévő ujjlenyomat tökéletesen egyezik az övével.
Állítása szerint a tettes Lenard. Lenard Axe, nem más, mint elméjének a másik lakója.
Szabadságát ugyan elveszti, de börtön helyett a Bridewood elmegyógyintézet foglya lesz.
Dr Nathalie Lawson vállát súlyos teher nyomja.
Megállapítani, hogy valaki többszörös személyiségzavarban szenved, vagy mesteri színjáték kíséretében csupán hazudik, embert próbáló feladat.
Főleg, ha a doktornő gondolatait más is leköti. Ami eleinte csak furcsa, majd rémisztő érzéseket kelt benne.
Az új beteg és a hátborzongató események között párhuzamot vonni őrültség lenne.
Vagy talán mégsem?”

Vélemény:

Próbálok SPOILER mentes lenni!

Az írónőtől már nem ez volt az első könyv, amit olvastam. A másikat (Prédák háza) kifejezetten nagyon kedveltem, a 2024-es évem egyik pozitív csalódása volt (a hipe miatt néha félek a nagyon sokak által kedvelt könyvektől), olyan szinten, hogy kedvencnek is jelöltem. Határozottan nagyon várom a következő részt!

Azok alapján tisztában voltam vele, hogy Diana Hunt nagyon otthonosan mozog a pszichológia területén, amit ott is kamatoztatott. Azonban ez a regény némileg korábban készült, mint az és talán ezt érezni is lehetett rajta. A cselekmény valamivel kapkodósabb lett, és kevésbé értek benne meglepő fordulatok (na persze ez lehet csak én vagyok).

Voltak benne határozottan vérfagyasztó jelenetek, amik tényleg thrilleres hatást keltettek, de néha indokolatlanul követték ezeket a buta döntések. Ettől függetlenül a történet nagyon magába szippantott és a karakterek is kifejezetten megfogtak, főleg a drága gyilkosunk.

Akadtak itt olyan jelenetek, amik alapvetően már magukban is megalapoznák a sötét és rémisztő hangulatot, ilyen például az időpont, méghozzá a Halloween közeledte, az eső, a sötétség, a pszichiátriai intézet… De a „klisék” ellenére is a történet szerintem nagyon szépen összeállt, és folyamatosan meg is tartotta a figyelmet. Az egyetlen problémám szerintem az volt, hogy néha a történet cselekménye egy kicsit leült és nem minden esetben tudtam, hogy éppen mennyi idő telt el a jelenetek között, és miért. A mellékszereplők többsége sem kapott olyan nagy szerepet.

Ettől független a pszichológiai háttér itt is fantasztikusan megalapozott volt, és épp annyira leeshet az álla egy-két pillanatnál, mint a Prédák háza esetén, azonban látható a fejlődés az írónő írásában. Ami nagyon pozitív!

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a romantikus pillanatokat vegyítve a bűnügyi regények és thrillerek hangulatával, de nem szereti, ha a szerelmi szál elviszi a cselekményt. Itt mind a kettőnek szép helye van.

Értékelés: 4 csillag

Ninth House – A kilencedik ház (Alex Stern 1.): Leigh Bardugo

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Miért épp ő? Mi a csapda?

Galaxy „Alex” Stern a Yale Egyetem legfurcsább elsőévese. Hippi anyja nevelte fel Los Angelesben, a középiskolát sem fejezte be, drogdíler haverok között és alkalmi munkákból élt, húszévesen pedig egy rejtélyes gyilkossági ügy egyetlen túlélője lett. A kórházi ágyán kínálják fel neki a második esélyt, a felvételt a világ egyik legrangosabb egyetemére. De miért neki? És ki mozgatja a szálakat?

Alex hamarosan különleges képessége miatt és a titokzatos jótevői megbízásából a Yale titkos társaságainak okkult tevékenységét felügyeli. A tiltott mágia alkalmazása viszont baljósabb és veszélyesebb, mint ahogy azt akár a legparanoiásabb elme is elképzelheti.

FELÉLESZTIK A HOLTAKAT, ÉS NÉHA AZ ÉLŐK A PRÉDÁK…”

Vélemény:

Mikor láttam, hogy az egyik kedvenc írónőm kihozott egy könyvet, amiről mindenhol csak azt hallottam mennyire „elmebeteg” és „kemény” vagy éppenséggel azt, hogy „undorító”, akkor tudtam, hogy nekem ezt mindenképp el kell olvasnom. (Na hát, mégis mit mondjak? Van egy elborult fajta ízlésem.)

Az írónő már a Grisaverzum megalkotásakor is egy örök szerelmet adott nekem, a kialakított világgal és szereplőivel kapcsolatban, de eddig nem volt alkalmam egy másik kalandba belekóstolni, így kíváncsian vettem kezeim közé a könyvet. Eleinte kicsit féltem, hogy kimaradt valami előzmény kötet, mely választ adhatna az első pár fejezetben felmerült kérdésekre, de egy idő után sikerült rájönnöm, hogy ennek a regénynek a cselekménye is úgy épül fel, mint a Hat varjúé. Előbb adott a kaland és belecsöppenés érzés, aztán természetesen jöhetnek a magyarázatok. Abban a regényben talán segítségemre volt a sorozat ismerete, így azért nem teljesen voltak ismeretlenek számomra a szereplők, itt azonban nem volt ekkora szerencsém, bár…

Nincs is szükség itt szerencsére. A regény tényleg kellően groteszk és erős ahhoz, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Ritkán találkozom olyan történetekkel, ahol ennyire kendőzetlenül mondanak ki dolgokat a szereplők, vagy kapok ennyire valóságos leírásokat egy-egy esetről. Erőszak, drogok, mágia (de nem a kedves fajta, nyulat húzok elő a kalapból, és nem is lehet elintézni mindent egy Stuporral). Mind felett pedig ott állnak a szereplők, mind egyéniség, saját múlttal, saját jelennel és saját véleményekkel valamint személyiségjegyekkel. Alex nem egy tökéletes ember, de talán ez teszi őt azonosulhatóvá, miközben mégsem válik egy szemét ribivé. Épp akkor mocskos a szája amikor azt a helyzet megköveteli, de van hogy ő a szerető barát, aki mindenben támogat. Na és Darlington? Istenem! Mintha csak egy még felnőttebb és kicsit sötétebb hangvételű Gansyt kaptam volna (Hollófiúk ismerői előnyben).

A kaland, a nyomozás is izgalmas volt, miközben a párbeszédek is úgy pörögtek, hogy tényleg el tudtam képzelni, hogy ezeket a szavakat valakik így a megadott kontextusban kimondják egymásnak. Mondhatni több kis regényre való eseményt kaptam meg egyben, és sok olyan téma került elő, ami engem alapból is mindig nagyon érdekelt.

A könyv határozottan nem való mindenkinek! Ezt előre le kell szögeznem, de aki szerette a Hat varjút (nem zavarta az időben visszaugrálás), és nem riad meg a sötétebb hangvételű regényektől, annak csak és kizárólag ajánlani tudom.

Értékelés: 5 csillag