Istentelen vidék: John Cure

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az ​ördög soha nem változik, téged alakít a képére.

Egy szénaszagú kis alföldi faluban szinte nincs olyan család, ahol ne lenne valaki, aki önkezével vetett véget az életének.

Ide érkezik Fülöp Kristóf oknyomozó újságíró, hogy nemrég meghalt nagyszülei házában töltse a nyarat. Csakhogy érkezésének valódi célját még bizalmasai elől is rejtegeti. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy a polgármester feleségének képében váratlanul rátalál a szerelem, és nemcsak a titkos viszony okoz súlyos bonyodalmat az életében, de az események előrehaladtával egy ördögi terv részletei bontakoznak ki előtte.

Hamarosan nyilvánvalóvá válik számára az is, hogy a településen élő emberek olyan szörnyű titkokat őriznek, amelyek legzsigeribb félelmeit hozzák a felszínre.”

Vélemény:

A könyv eleje kissé lassan indult és féltem tőle, hogy ugyan olyan lesz majd számomra, mint A boszorkányhagyatéka volt, azonban megdöbbentem rajta, hogy itt egészen szépen bánt az író a karakterekkel. A szereplőket a beszédstílusaik, és a cselekedeteik alapján is nagyon szépen szét lehetett válogatni és bár Kristóf is lépett néha sehová nem futó vakvágányokra, de mindig a cél lebegett a szemei előtt. Először az a cél, amiért odautazott, majd egy sokkal nagyobb.

Azt nem mondom, hogy a cselekmény nagyon meglepő fordulatokat tartogatott volna számomra hiszen részben horror és misztikum rajongóként nem egy sorozatba, filmbe vagy könyvbe futottam már bele hasonló témákban. Azonban annyi szent, hogy üde színvoltot jelentett, hogy mindez magyar környezetben, magyar helyszínen és magyar problémákkal van körülölelve. Ha valamit, hát ezt a regényt szívesen látnám sorozatként vagy filmként (akár külföldi példákat is figyelembe véve, mint mondjuk az Amerikai Horror Story, vagy a Dark) az biztos, hogy ütős jeleneteket lehetne bele rakni, mert abból itt is volt jópár.

A könyv nagyon szépen meg tudott vezetni egy ideig, mert bizonyos pontig biztos voltam benne, hogy itt nem lesz semmiféle természetfeletti, csak egy hatalommániás polgármester (ami valljuk be, kishazánkban nem túl ritka), azonban ahogy bejött a sötétebb hangvétel…

Na ja onnantól örvényként szippantott engem magába a sztori.

Öt csillagot talán azért nem tudnék adni rá jó szívvel, mert voltak itt nekem még olyan párbeszédek, amiken lehetett volna picit dolgozni, vagy az elején kicsit kevésbé direkt odatolni az arcunkba a dolgokat… viszont a könyv második fele és a vége hatalmas élmény volt. Örülök, hogy ezt most októberben el tudtam olvasni mikor amúgy is hasonló hangvételű dolgokat kerestem.

Értékelés: 4 csillag

Veszélyes Vadvirág (Caroline Wood 7.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Gyilkosság, ​szerelem, Balaton

Caroline Wood boldogan vezeti a Balaton-parti Vadvirág Panziót, úgy hiszi, békére lelt, és fel sem merül benne, hogy a festői kis faluban bármi történhet, ami kizökkenti nyugalmából. Egészen addig, míg fel nem fedezi egy sokak által utált vendég hulláját a ragyogó „Türkiz" fantázianevet viselő kétágyas szobában. Az elhunyt Berisha úr miatt nem sokan ejtenek könnyet a panzió lakói közül, de egyikük sem tűnik hidegvérű gyilkosnak… Caroline a nem túl lelkes hatóság tudtával nyomoz, és olyan titkokra lel, melyekért Pierre Duval is megnyalná mind a tíz ujját. Mire épp kiderülne, ki és miért tette el láb alól Berisha urat, újabb holttest bukkan fel a Vadvirág környékén… Ez már túl sok a helyi körzeti megbízottnak, így megérkezik a fővárosi szuperzsaru, hogy felderítse az egyre szövevényesebb ügyet…”

Vélemény:

Flores után ez a rész enyhén kétes érzéseket váltott ki belőlem. Hol imádtam az eseményeket, hol legszívesebben falhoz vágtam volna az e-olvasómat. Caroline is hasonló érzelmeket váltott ki belőlem.

Először is. Azt kell mondanom az akció, pont mint az előző részben, itt is sokkal jobban szét lett oszlatva a regény során és ez nagyon jót tett neki. A nyomozás szál is elképesztően érdekes volt, bár azt nem mondom, hogy amint szóba került mivel is foglalkozott az első áldozat, nem tettem össze a kettőt meg a kettőt… szóval egészen hamar sikerült kiderítenem ki a gyilkos, így emiatt nem igazán izgultam már.

A történetnek Caroline és Ádám vitái nem tettek jót, és pont azért mert mindig utóbbinak kellett igazat adnom. Egyszerűen Caroline olyan, mintha az egész világnak körülötte kellene forognia, miközben ő a legokosabb, a legtökéletesebb, és a legcsalhatatlanabb. Rajta kívül mindenki dilettáns, hűtlen és természetesen senkinek nincs igaza. Legalábbis az ő fejében mindenképp egy ilyen világkép rajzolódik ki, ami nem is lenne gond akkor ha nem az ő gondolatait kellene olvasni, mert így 5 oldalanként érik neki egy nagy büdös pofon.

Közben nem tanul, nincs benne semmi hosszabban tartó önkritika, mert bár rájön az egyik oldalon, hogy a kettős mérce nem megoldás, a következő fejezetben képes ugyan azt a vitát lejátszani. Ahogy szerintem minden részben elhangzott legalább egyszer a fejében az a mondat, hogy nem szép dolog az előítélet, mert már többször bebizonyosodott, hogy nem igaz. De itt is rengeteg ilyen volt a fejében.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Caroline akkor tud funkcionálni, ha épp, nincsen pasi az életében.

Nekem tetszik, hogy a sorozat most már végképp áttért a nyomozásra és a kalandokra de az azért eléggé bánt hogy Caroline jelleme úgy fejlődik, hogy két lépést tesz előre, majd egyet vissza.

Értékelés: 4,5 csillag

Édes Flores (Caroline Wood 6.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Veszélyes ​kávé a virágok szigetén

Caroline Wood, aki immár az újságírás mellett egy panziót is vezet, nem tud ülni a fenekén, ha kalandot szimatol. Amikor úgy hiszi, szerelme veszélybe került Indonéziában, Flores szigetén, egy percig sem tétovázik, repülőre száll és elindul, hogy megmentse a férfit, aki mindenkinél fontosabb a számára. Bár nehezére esik, segítséget kér Pierre Duvaltól, a kőgazdag francia médiamogultól, aki úgy tűnik, még mindig gyengéd érzelmeket táplál iránta.

Az apró szigeten működő kávémaffia nem nézi jó szemmel a minden lében kanál szőkeséget. Minden lépését figyelik, útját titkok és furcsa balesetek szegélyezik, de Caroline-t már nemcsak a szerelem hajtja, hanem a rejtély felderítése is. A maffiának fogalma sincs, kivel áll szemben, de sajnos Caro sem tudja, kikkel packázik… A baljós előjelek ellenére beleveti magát a nyomozásba, és csak remélheti, hogy élve kikeveredik belőle…”

Vélemény:

Határozottan ki merem jelenteni, hogy számomra eddig ez volt az összes rész közül a „LEG!”. Egyszerűen képtelen voltam letenni. Izgalmas különleges hely (a gasztro élmény a kávéban testesült meg, de igazából én azokat a részeket eddig is untam, a kávét viszont imádom szóval +pont). De ami végül is feltette a pontot az i-re az maga a kaland szál. Alapvetően nem a Caroline Wood sorozattól vártam, hogy ennyire sötéten és keményen mutatja be a maffia világát, ezzel pedig lekörözve jó pár romantikus regényt, amelyeknek az alapkonfliktusa maga a maffia.

A rossz fiú itt tényleg elképesztően gonosz volt. Éreztem a feszültséget a pillanatoknál, amikor jelen volt, és tetszett, hogy hatalmát nem azzal nyerte el, hogy csúnyán nézett másokra. Jenny szála emiatt számomra még erősebb lett. Valahol azt is érzem, hogy bár már Hollywood óta időről időre felmerülnek a keményebb témák, az itt most tetőzött.  

Szóval emlékezzünk vissza, a randizásokkal kezdtük és hogy milyenek a társkereső oldalak, most meg egy maffiózó üldözött a dzsungelen keresztül.

Az új szereplőket (Rose és Liliom) nagyon nagyon megkedveltem, főleg előbbit, mert friss és üde hatást keltett, hogy egy újonnan bemutatott férfi, nem Caro potenciális párjává vált a történet folyamán és én szeretném úgy kezelni, hogy a köztük felvetett szexuális és/vagy romantikus jellegű civódások nem többek baráti poénkodásnál. Mert kicsit már zavar hogy akinek férfi nemiszerve van, az mind rá akar mászni Caro-ra… (ennyire azért tuti nem jó nő).

Egy ponton éreztem (sajnos… szerencsére?) hogy ez még mindig az a sorozat, aminek az első részét max asztal lába alá tenném, hogy ne billegjen, pontosabban azt, hogy a főszereplőnk hiába fejlődött, még mindig Caroline Wood. Amikor egy olyan helyzetben kezdett féltékenykedni ahol annak aztán rohadtul nem lett volna semmi helye! Élet és halál között voltak, egyetlen rossz lépés és mindennek vége, de ő persze talált arra lehetőséget, hogy még oda is benyögje mennyire nem bízik a férfiakban. Na mindegy, legalább már nem sírja el magát pitiáner szerelmi ügyek miatt.

Jó az utóbbi problémát leszámítva tényleg nagyszerű történet lett belőle. Engem is meglepett, amit ezután tettem, mert sosem hittem volna, hogy ennek a sorozatnak egyetlen részét is, kedvencnek jelölöm. Most viszont ez is megtörtént.

Értékelés: 5 csillag

Szédítő Balaton (Caroline Wood 5.): R. Kelényi Angelika

Leírás (forrás: moly.hu)

„Caroline ​Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi, amely a Balaton partjára vonzza a külföldieket messze földön híres konyhájával. Éppen ez utóbbi szúr szemet a helyi luxusszálloda hírhedt tulajdonosának, aki még a gyilkosságtól sem riadna vissza, hogy megszerezze a kis panzió séfjének titkos receptjeit. Carónak leleplező anyagot kell írnia az aljas módszerekkel dolgozó szállodásról, aki bárkit félreállít, ha az érdeke úgy diktálja…

A baj csak az, hogy a lány ugyan enni szeret, de nem egy konyhatündér, mégis profi szakácsként kell bizonyítania. A séfnek azonban más irányú elvárásai is vannak… A lány hamar nyomra bukkan, és szokása szerint a legnagyobb veszélybe sodorja magát… Mit főz ki Caroline ezúttal, hogy ép bőrrel megússza a magyar gasztro-kalandot?”

Vélemény:

Végre egy kicsit ismerősebb helyszínen követhetjük nyomon Caroline kalandjait. Viszont sokat elvett a varázsából, hogy újra nagyon elkezdett idegesíteni, főleg a történet elején. Kikérte magának, ha angol libának nézik, de közben épp már csak gágoni nem kezdett el… Na mindegy is.

A cselekmény szempontjából az tetszett igazán, ahogy az írónő megfogta a Balaton mentén elhelyezkedő talapülések hangulatát. Bevallom amúgy csak a Déli parton jártam addig nem igazán tudtam mit esznek az emberek ezen a tavon, de amikor életemben először eljutottam Füredre, ott engem is magával sodort a hely szellemisége. Hiába egy turistacsapda lassan az egész, és hiába vásárolják fel a környékét (na nem német hanem sokkal inkább magyar oligarchák…) attól függetlenül nem tagadhatom, hogy nekem is sikerült beleszeretnem.

Ezt a „szerelmet” remekül aknázta ki a regény. Valamint az új férfi szereplő is friss felüdülést jelentett az eddigiek után, azonban néha fel-fel villanni látom közte és az eddigiek között megismert hasonlóságokat. Maga a nyomozási szál érdekelt benne a leginkább, ezért az elején szívesen átugrottam volna a féltékenységi jeleneteket és a többször olvasott épp ugyan úgy elhangzó beszélgetéseket. („Ő nem féltékeny!” „Minden nő féltékeny.”)

Azonban ismételten a cselekmény hibáját abban láttam hogy a főszálat sikerült elkapkodni. Egy fél könyv ment el sehová nem vezető romantikus beszélgetésekre (vagyis nem, mert hát nem csöpögtek hanem féltékenykedtek és szidták egymást), majd kis beépülés és nézelődés a rosszfiúknál. Végül megint a maradék 50 oldalban Caro bajba kerül, a problémát megoldják.

Nekem személy szerint az előző rész (na nem a novellácska) jobban tetszett viszont ezt sem tudom 5 csillagnál kevesebbre értékelni most mert volt benne úgy 3 oldal ami egy olyan történetszálat mutatott be (nem Caro kapcsán) ami annyira elgondolkodtatott hogy lehet önálló sztoriként is olvastam volna. Persze az sokkal sötétebb lenne, de hát igazából ismerem magam annyira, hogy tudjam az az én világom.

Bár én ősszel olvastam mert a lelkemnek kellett a pihenés a hétvégéken, de nyáron tökéletes lehet bárkinek, főleg a Balaton mellett.

Értékelés: 5 csillag

Rejtélyes Rio (Caroline Wood 4.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…

Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.”

Vélemény:

Határozottan megérkezett a történet egy olyan pontba, ami már engem is elkezdett érdekelni. A Halálos Hollywood után pontosan ebben az irányban reménykedtem, és valahogy nagyon örültem neki, hogy ebben a részben inkább a kaland és az akció került előtérbe, mintsem Caro lelkivilága.

Itt most tényleg Caro szemén láthattunk egy tök ismeretlen országot és kultúrát, hosszan kifejtve, nem pedig könnyek között átrohanva (az első részekkel ellentétben), és nem foglalkoztatta őt a pasi probléma, ez pedig úgy kellett számomra, mint a friss levegő. Azt hiszem ebben a részben éreztem igazán, hogy a történetnek ez áll jól. Különleges helyeken még különlegesebb kalandok, és bár akadhat egy két átívelő történetszál de inkább úgymond „epizódikus” sztorikat jó olvasni. Caronak pedig a szingliség áll jól, mert pasi mellett nem tud megfelelően funkciónálni az agya, meg mert az ember alapból nem ülhet meg két lovat egyszerre.

A kaland is egészen jól működött, bár észrevettem, hogy a regény felépítése nem volt teljesen arányaiban felosztva. Franciaországban lébecolni, jógát tanulni és megismerni Riót majdnem annyit tett ki (kb a könyv felét), mint a tényleges akció a központ falain belül.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Caro igazán benne csücsül a szószban, de meglepetten konstatáltam, hogy már csak oldalak vannak hátra ebből a részből, mégis hogyan lehetne kikászálódni belőle? Majd egy Deus Ex Machina húzás írói részről és hirtelen vége felirat minden megoldódott a rosszak bűnhődhetnek stb. Ezek miatt azt mondanám, hogy bár a főszál határozottan érdekesebbé vált, mint mondjuk az első rész esetében, de igazi kriminek és nyomozásnak annyira nem nevezném. Továbbra is light, pihi kis könyvnek és sorozatnak tekintem, ami jó akkor ha az ember ki akar kapcsolódni de nem ettől fogja elkapni az a bizonyos „Hűha!” élmény.

Értékelés: 5 csillag

A Borgiák végzete (Borgiák 2.): Sarah Dunant

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​Borgiák bosszúja szerzőjének új regénye a reneszánsz kori Itáliáról és a történelem egyik leghírhedtebb családjáról. A Corleonék és a Lannisterek előtt a nép a Borgiákat félte…

1502-őt írunk. Rodrigo Borgia, aki saját bevallása szerint is nőcsábász és korrupt politikus, VI. Sándor néven a pápai trónra kerül. Leánya, Lucrezia huszonkét évesen már háromszor volt férjnél, és apja terveiben csak bábként szerepel, ám kezd ráébredni saját hatalmára. Valamint itt van Cesare Borgia is, a pápa zseniális, könyörtelen és egyre kiszámíthatatlanabb fia.

Miközben a pápa az öregedés és fia egyre őrültebb viselkedése ellen hadakozik, Lucreziának boldogulnia kell az urbinói udvar intrikái között, ahol új otthonában egy újabb házasság kihívása várja, hogy elfoglalja méltó helyét a történelemben.

Sarah Dunant ismét csodálatosan szövi a történet szálait, életre kelti a Borgia család szenvedélyes asszonyait és férfiúit, valamint Machiavelli lebilincselő figuráját. Az olvasó rajtuk keresztül élheti át a történelem egyik legbámulatosabb – és legtragikusabb – családjának kalandos történetét.”

Vélemény:

Bár könnyen azt hihetnénk, hogy a modern kor vívmánya az, hogy ha valaki hatalomra ezáltal pénzre tesz szert, akkor rövid időn belül a családja összes tagja, de még a gyerekkori barátai is vele együtt gazdagodnak, és kerülnek előke pozícióba. Viszont a történelem már többször bemutatta, mennyire hasonló példa volt erre a különböző korokban. Ilyen szempontból a Borgia család sem képez kivételt.

A Borgiák bosszújában már megismerkedhettem a családdal, abban az olvasatban, ahogy az írónő szerette volna őket számunkra átadni, és már akkor is éreztem, hogy ő leginkább a történelmi hitelességre, ezen keresztül pedig a család bemutatására helyezte a hangsúlyt. Nem kerültek bele túlságosan pikáns pillanatok (inkább csak alapvető bemutatások, megjegyzések) és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a korszaknak megfelelően mozgassa a szereplőket.

Ez a rész számomra sokkal könnyebben emészthető volt, mint az első, valahogy olvasmányosabbra sikerült, mégis az E/3 jelen idővel való ötvözetét továbbra sem tudtam megszokni pl.: „mondja Lucrezia” „Lép oda az ablakhoz” stb. Fejben mindig múlt időbe akartam konvertálni mindent és néha leesett, hogy már nem is azt olvasom, ami le van írva.

Na ha valaki nem tudja milyen egy valódi és közben mégis szürke szereplő, akkor ezt nagyszerű esettanulmányként tudnám átadni. Bár elengedhetetlen hozzá az első része, valamint a korszakban való gondolkodás. A cselekmény a Borgia család körül mozog, azonban elengedhetetlen, hogy az ember a megannyi ármány, harc, és a Tiberisbe dobott holttestek mellett azt is lássa, hogy akkoriban Itáliát nagy családok vezették. Sforza, Orsini… s nem egy közülük sok-sok egyházi vezetőt is adott. A Borgia család messze nem a legkegyetlenebb volt mind közül, de abban az időszakban „az ellenségem ellensége, a barátom” alapon akik csak tehették, szövetkeztek ellenük, hogy ők maguk szerezhessék meg a hatalmat. Bár Cesare, Machiavelli és Lucrezia jelenetei jobban megfogtak, mint a pápa szála, mind kellettek ahhoz, hogy minden oldalról körbejárják a történetet. Sőt, azt kell mondanom Lucrezia kifejezetten érdekes karakterré vált számomra.

Ajánlom azoknak a könyvet, akiket nem riaszt el a történelem és annak nyers bemutatása. Ez nem egy lányregény, bár megjelenik a szerelem, vagy az adott kör női problémái, mégis nagyobb hangsúlyt kap benne a korszak bemutatása, s bár nem dobálóztak benne 5 oldalaként évszámokkal, hasonló hatást keltett mint egy érdekesen megfogalmazott történelem könyv.

Értékelés: 5 csillag

A Végtelen Történet: Michael Ende

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„TEDD ​AZT, AMIT AKARSZ

ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.

Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.

Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.”

Vélemény:

Egyáltalán nem éreztem magam átverve a történettel kapcsolatban, hiszen rengetegen fogalmazták meg, hogy a regény és a film nem éppen fedik egymást, ám míg ezt sokan áldásként kezelték, én nem éreztem annyira azt az áttörő élményt.

Először is egy rövid kis mese. Számomra a film, gyerekkorom egy meghatározó élménye volt, és megtudni azt, hogy maga az író sem kedvelte az adaptációt, egy kicsit fájdalmasan érintett, mert én kifejezetten szerettem. Persze megrémített, de az egészet áthatotta valami különleges hangulat, amit azóta is nehéz szavakba önteni és bár a folytatást láthatóan hozni akarta a könyvben leírtakat, viszont az sosem érte el számomra az első rész hatását. Nekem a film felnőtt fejjel, mikor már értettem benne több mindent is, azt jelentette, hogy ha az embernek van képzelő ereje és fantáziája, akkor az élet minden fájdalmas területével meg tud küzdeni! Ez szerintem szintén egy gyönyörű tanítás, bár igaz, hogy a könyv nem erről szól, mégsem hasonlítanám össze egyiket a másikkal, néhány véleménnyel ellentétben.

De akkor ezentúl térjünk is át a könyvre:

A könyv eleinte azt mutatja be, ahogy Barnabás egy könyvet olvas, melynek főszereplője Atráskó, akit arra a nemes célra jelölt ki a Kislány Királynő, hogy találjon gyógymódot betegségére és állítsa meg a Semmit, mely egyre bekebelezni látszik Fantáziát. A történet igazándiból ekkor még igencsak ismerős volt a filmből, egészen addig míg Atráskó rá nem jött a megoldásra. Addig magával ragadott a történet, beszippantott és volt még az első fejezetek egyikében, hogy pár leírás során a könnyem is kicsordult, mert annyira át tudtam érezni, amiről az író mesélt és amit át akart vele adni. Azonban a könyv második felétől már nem volt meg az az elragadtatottság.

A kalandregény mivolta fogott meg ennek a második résznek leginkább. Amikor el tudtam engedni hogy Barnabás még mindig az aki a könyv első felében is szerepelt. Amikor Atráskó és Fuhur próbálták védeni, ő pedig cselszövéseket látott (mindig odáig voltam azokért a történetekért amikor valaki hatalomra jut, de újonnan szerzett ereje kissé megszédíti ezáltal szinte kifordul önmagából), és Xaida ármánykodásait is valamiért nagyon imádtam, mert pörgették a cselekményt. Viszont ami a könyv második felének mondanivalóját illeti… Nos… Természetesen értettem, egyet is értek vele, viszont az egész egyszerre volt túlságosan elvont és szájbarágós. Mintha a könyv első felében kaptam volna egy izgalmas kalandot, majd a másodikban valaki ötvözni próbálná a Narnia sorozatot, az Alice Csodaországban nyakatekertségével. Kíváncsi voltam erre a regényre, mert emlékszem, hogy kiskoromban már találkoztam Ende egy másik művével ami akkor nagyon elgondolkodtatott és szeretném felnőtt fejjel újra elolvasni, de ez valahogy nem épp a kellő hatást érte el nálam.

Határozottan nem volt rossz, és egy olvasási élménynek kifejezetten érdekes lehet. De nem szeretnék belemenni egy olyan vitába, hogy a könyv-e vagy a film a jobb, mert számomra továbbra is az utóbbi áll közelebb a szívemhez.

Értékelés: 4 csillag