A tündérköd (Rontásűzők 3.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„2007-ben ​a rajongók nagy szomorúságára véget ért Réti Gergő, a sámántanonc kalandsorozata, melyből azóta sikeres musical is készült. Ám az új sorozat, a RONTÁSŰZŐK éppúgy az olvasók kedvencévé vált, mint nagy elődje. Az első kötetben, mely Az időkút címet kapta, Angelina és Endzsi, a különös ikerpár arra ébredt, hogy üldözött idegenné vált saját hazájában! A gyásznémber című folytatásban viszont a Pannon-tenger árasztotta el Magyarországot, s ráadásul az ikreknek Batu kán seregével, és a szerelem sokszor zavaros, érthetetlen és fájdalmas nehézségeivel is szembe kellett nézniük!

Most pedig itt a sorozat befejező része, melyben: „Endzsiék már csupán kétháznyira voltak a Bazalt utca 14-től, mikor a soron következő földrengés leverte őket a lábukról. Mély moraj, sivalkodó szirénák, sikoly, üvöltés, vonyítás, robajló és recsegő hangok töltötték be a világot. Az egyik villanyoszlop kifordult a helyéből, és szikrát hányó vezetékeit magával rántva az úttestre zuhant. A magasfeszültség eleven kígyókként rángatta-tekergette a fekete drótokat, míg végül a sarkon álló transzformátor iszonyú csattanással ki nem sült. A ragacsos, átláthatatlan, piszkossárga Köd lassan mindent elnyelt…”

S hogy mindehhez mi közük a tündéreknek, arra a választ a kezedben tartod!”

Vélemény:

A részt először gimis koromban olvastam de rá kellett jönnöm, hogy szinte semmire nem emlékeztem belőle. „Tündérek vannak benne oszt’ cső.” Valahogy akkoriban jobban megfogott Morávia meglepő világa, vagy a tatárjárás kora… a harmadik részből egyedül Zerénd maradt meg, neki is inkább csak a neve. Ám most, hogy újra elolvashattam…

Hű…

Kicsit úgy érzem, ez a könyv minden korosztálynak egészen mást adhat, mert IGEN felnőtt fejjel egészen más hatást kelt egy-egy pillantás, vagy kétértelmű mondat és bizony beindítja a fantáziáját. Főleg ez a tündérek lakta világ. Ha az ember nekiáll és elejétől a végéig elképzeli, mind azt, amit a karaktereknek meg kellett élni, bizony volt itt nem egy olyan pillanat, ami filmben már a 16-os karikáért kiáltana. Rabszolgaként tartott emberek, bűbájokkal rávenni bárkit a saját akaratunkra… stb. A köd lepte Magyarország pedig néha tényleg nagyon sötét. Aki olvasta tudja, mit értek az Avasi kilátóban átélt jelenetek alatt, aki pedig nem annak a fantáziájára bízom, de javaslom inkább elolvasásra.

A könyv emellett bár minden részben adott valamit (ahogy tette azt anno a Gergő sorozat is), ami több, mint maga egy izgalmas kaland. Ez pedig egy mondanivaló, amit az ember bármikor magával vihet. Itt ebben a részben csúcsosodott ki leginkább, mit is akartak reprezentálni a „rontásűzők”. A könyv egyszerre kalandregény, fantasy, fiataloknak szóló útmutató (pár dologhoz) és egy elég erős társadalomkritika, ami mégis szép köntösbe lett csomagolva ahhoz, hogy senki ne érezze támadásnak.

A szereplőket továbbra is imádtam, bár Angelina kicsit megkattant ebben a részben, de azért talán pont emiatt adott megmosolyogtató pillanatokat. Endzsi és Kaplony továbbra is kedvencek maradtak és nem mondok magyarázatot miért… aki ismer tudja, milyen karaktereket szoktam még túlságosan kedvelni, de Zerénd is előkelő helyen szerepel. Azonban talán itt éreztem a leginkább, amit más a második részben is kezdtem kapizsgálni, hogy így felnőtt fejjel Josef Teplica az egyik legnagyobb kedvencem!

Értékelés: 5 csillag

 

A Borgia menyasszony: Jeanne Kalogridis

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A temperamentumos Aragóniai Sancha (Mátyás király Beatrixának közeli rokona) ifjú feleségként érkezi Rómába, férje a hírhedt Borgia-dinasztia egyik tagja. Sancha, aki mindenütt fényűzést és romlottságot lát maga körül, barátságot köt elbűvölő és csábító sógornőjével, Lucrezia Borgiával, akinek féltékeny természete éppoly legendás, mint szépsége. Azt beszélik róla, hogy megmérgezte a riválisait, kiváltképp azokat, akiknek jóképű bátyja, Cesare odaadta a szívét. Így amikor a fiatalasszonyt is megigézi az ellenállhatatlan Cesare, el kell rejtenie titkát, különben búcsút mondhat az életének. Sancha minden bátorságát és leleményességét összeszedve száll szembe a Borgiákkal.”

Vélemény:

Szeretem azt feltételezni, hogy a világon nem minden csak fekete és csak fehér, főleg a történelmi szereplők kapcsán. Ahhoz, hogy egy emberről tényeket állapítsunk meg, nem csak a róla hallott dolgokat kell ismerni, de a kortársai véleményét is látni kell, valamint a kort, amiben élt. Például manapság teljesen elfogadhatatlan ha valakit 13-14 évesen házasságra kényszerítenek, régen azonban erre a hatalom megtartása és a nem túl hosszú életnek „köszönhetően” meg kellett tenni.

A Borgia családról nem ez volt az első eset, hogy hallottam… láttam őket sorozatban, utána olvastam különböző történelemmel foglalkozó internetes oldalakon, és olvastam is már róluk egy másik könyvben. A különbség az előző olvasásom, a sorozat és eközött az alkotás között az, hogy nagyjából ilyen sorrendben lehet őket durvaság szempontjából egymás után állítani. Jelen műben az írónő nem finomkodva a Borgia családot övező pletykák legsötétebbjeit ragadta meg, és fogalmazta őket regényformába. Bár a végén le is írja mely „tényeket” vette át a való életből, ezek közül néhányat a mai napra már megcáfoltak.

De, hogy muzsikál történetként ez a könyv? Sancha karakterét az elején nagyon szerettem és elképesztően sajnáltam is az őt ért események miatt. A nászéjszaka jelenetének olvasása közben a hideg futkározott a hátamon, annyira szörnyű volt látni, és sajnáltam is. Azonban a történet előre haladtával Sancha veszített számomra a fényéből és inkább mérhetetlenül el kezdett idegesíteni. Azt hiszem túlságosan jó volt… Persze ő is követett el hibákat, de mik azok a hibák a többi karakter által elkövetett borzalmakhoz képest. Pedig az a korszak, amikor a valódi Aragóniai Sancha élt a megalkuvásokról és cselszövésekről volt híres. Nem hiszem, hogy egy hozzá hasonlóan – leírások alapján – gyönyörű nő sosem ment volna bele ilyen játékokba és a könyv végére már a megváltó angyalként tetszeleghet.

A Borgia család tagjait ellenben mind szörnyetegekként ábrázolták. Helyet kapott a vérfertőzés (ezt a pletykát mellesleg Lucrezia volt férje indította, akivel a házasságát impotencia miatt bontották fel… el lehet képzelni mennyire kedvelte őket a fickó), valamint a testvérgyilkosság is (amit az írónő tényként kezel, és bár igen talán Cesare számára jött a legjobban Juan halála, de erre sosem volt bizonyíték)… És itt a probléma, hogy nem tudtam teljesen elszakadni a vélt és valós információktól olvasás közben. Azt hiszem ez egyike azon regényeknek, amit az ember vagy más egy alapinformációval a fejében kezd el, vagy sosem kerül a kezei közé. Azonban ha már ott az alap akkor bizonyos fenntartásokkal kezeli ezt a fajta látásmódot amit a könyv nyújt. Legalábbis esetemben így volt. Én kissé jobban szeretem azokat az adaptációkat ahol Cesare és a pápa is inkább körmönfont gondolkodó, mint könyörtelen gyilkos (persze az előbbi is halálesetekkel jár, de valamivel okosabban).

Regényként azt mondom, nagyon rendben van. Akadnak benne kifejezetten gyönyörű pillanatok – szerintem szex jelenetet ilyen szépen megírva ritkán látok – de van, ami nagyon el lett kapkodva. Történelmi szempontból egész sokat ad, de ahhoz mégis keveset, hogy ha valaki nincs tisztában ezzel a korszakkal, akkor feltétlen mindent értsen.

Értékelés: 4 csillag

 

A gyásznémber (Rontásűzők 2.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Angelina és Endzsi ikrek, s ezért sűrűn összetéveszthetnék őket, ám ők tesznek róla, hogy ne így legyen: öltözködésük, természetük és ízlésük a fiúk terén tán nem is lehetne eltérőbb. Két külön világ. Most azonban újra össze kell fogniuk, mivel még az előzőnél is rettenetesebb vész szakad a nyakukba. Épp meglátogatnák szeretett és felettébb bűvös nagymamájukat, mikor egyik pillanatról a másikra a tenger hullámaiban találják magukat. Hamarosan szembe kell nézniük a ténnyel: az évmilliókkal korábban létezett Pannon-tenger ismét kiáradt, és elöntötte egész Magyarországot! S ha ez még nem volna elég, az újabb Időrepedés a tatárjárás korába repíti a lányokat. Hogyan élhetik túl a titokzatos Gyásznémber aljas praktikáit? Mindebben újra segítségükre lesz (vagy tán épp elárulja őket) Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác, a tükörmacsó.”

Vélemény:

Ez a rész, HA-TÁ-RO-ZOT-TAN nagy kedvencem. Emlékszem, hogy annak idején is nagyon szerettem és most is képtelen voltam letenni. Az újonnan kialakult Magyarország is elég sötét és kemény volt ahhoz, hogy az embert magával ragadja, de számomra az tette fel a pontot az i-re, hogy az ikrek ezúttal a tatárjárás korába utaztak vissza.

Az író rengeteg történelmi tényt sorakoztatott fel, és mivel szereplőink meglehetősen hosszú időt töltöttek ebben a sötét időszakban így rengeteg rálátást is biztosított a helyzetekre. Angelnia és Endzsi itt egy kissé bekattantak, mint az tini lányoknál szokás, de tényleg kicsit zavart, hogy láthatóan gyakran csak tehetetlen szemlélték az eseményeket melyek körülvették őket. Savanyác és Kaplony azonban továbbra is tartották magukat bár azért akadt köztük némi vita, amik jobbára megmosolyogtattak engem. A kedvenceim azonban ebben a részben határozottan Teplica kapitány és Nyéktüske lettek.

Pontosabban tényleg Teplica. Emlékszem kiskoromban csak annyit fogtam fel, hogy valamiért nagyon de nagyon kedvelem őt, most azonban sikerült rájönnöm. Egyszerűen remekül megírt és alkotott karakter lett. Az a fajta, aki mindig érdekelt engem a történetekben. Aki valójában nem gonosz, csak van egy feladata (küldetése) az életében, és ezért képes bármit is megtennie. (Ha valaki látta már a Lopott időt, azon belül pedig Raymond Leon időrendész karakterét, akkor azt hiszem, tudja, miről beszélek, másoknak legyen elég így ennyi.)

Ebben a részben valahogy nagyon hirtelen felnőttek az események és ez talán a korszellemnek is köszönhető. Akadtak beszólások, amikre vagy nem emlékeztem, hogy fiatalon még nem tulajdonítottam nekik ekkora jelentőséget, de most már értelmet nyertek és csak azt tudtam rá mondani, hogy „kemény”. Főleg a lányokat ért atrocitások esetében.

Továbbra is csak ajánlani tudom ezt a sorozatot!

Értékelés: 5 csillag

A hét pecsét (Az ikerlángbűbáj 3.): Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Káin, az Elsők legfőbb fegyvere, az őrzők leghalálosabb ellensége visszatér, hogy felnyissa a hét pecsétet, és elhozza a világ pusztulását.

Amaja a poklot is megjárja, hogy ezt megakadályozza, és megmentse szerelmét. A halál és újjászületés körforgásába beleszólni viszont nehéz, nagy árat követel.

Mágikus utazás kezdődik a Gellért-hegytől fél Európán és Mexikón át egészen Japánig.

Vajon az ikerlángbűbáj megoldást kínálhat egy rogyadozó világ minden bajára? Ki marad életben a katasztrófák során? S vajon ők járnak jobban, vagy az utolsó nagy háború hősi halottai?

A pecsétek nyílnak. Világunk összedőlni látszik…”

Vélemény:

Az előző rész után bevallom legfőképp csak a kíváncsiság hajtott, de közben féltem is ettől a történettől, pont az előző hibái miatt. A helyzet az, hogy ezt már sokkal inkább élveztem, mint a 2. részt. A kaland érdekesebb volt, az akciójelenetek szinte brutális (néha már-már horrorisztikus) pontossággal részletezve. A pecsétek felnyitása, azoknak következményei tényleg ijesztőek lettek.

A cselekményben és a szereplőkben már kevésbé éreztem a döcögést… a problémám jelenleg inkább a tempó és az arányok jelentették akadt egy két rész, amiket spoileres mivoltuk miatt nem emelnék most ki, de a jelenlétükkel megszakítottak egy-egy nagyon értékes és erős pillanatot. (Újabb szerelmi civódások ott, ahol semmi keresnivalójuk nem lett volna, amennyiben a szereplőket tényleg létező emberekként, nem csak megírt figurákként kezeljük.)

De ha ezektől eltekintek, maga a cselekmény egy nagyon szép ívet írt le, a harcok többször megleptek a kegyetlenségeikkel, bár talán a könyv eleje kicsit lassan indult (sajnos mivel a kettőt szinte egymás után olvastam, kicsit kavarodik melyik részben mi volt), de így emlékszem rá. Alexander és Amaja kapcsolata szerintem nagyon erősre sikeredett így számomra nem volt annyira meglepő egy bizonyos pillanat, de tudom, hogy akadnak akik biztos megdöbbentek és meg fognak döbbeni rajta, ha olvassák.

Az egyetlen negatívum nekem továbbra is a "szerelem" volt... valahogy nem éreztem senkik között sem azt az egetrengető tényleges komoly szerelmet. Volt vágy, meg fellángolás... (Szó szerint tényleg CSAK "crush").

Alapvetően a cselekmény miatt gyorsan lehet vele haladni, a könyv könnyen olvastatja magát, előfordulnak kisebb hibák a leírásokban és a cselekményvezetésben, de ha csak valaki nem túl piszkálódó ezeken túl lehet magunkat tenni. Vagy épp megmosolyogtatóak lehetnek.

Értékelés: 4,5 csillag

Az időkút (Rontásűzők 1.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Budapest, Kőbánya, napjainkban.

Két lány, akiket sűrűn összekevernek, hiszen ikrek; pedig Angelina és Endzsi valójában olyan, mint a tűz és a víz.

Egy reggel aztán arra ébrednek, hogy szüleik valamiféle érthetetlen, idegen nyelven beszélnek, az utcán ló vontatta omnibuszok, az égen hatalmas teherszállító léghajók araszolnak, őket pedig a rendőrség egyik leghíresebb nyomozója üldözi… Az ikreknek csupán egy titokzatos, fiatal fiú kel védelmére, és próbálja őket megszöktetni kényszerzubbonyon, Dunán, hegyen és völgyön át.

Őrült és mulatságos kalandok, hátborzongató varázslatok, tündérfélék és sárkányok között visz a lányok útja, olyan tájakra és időkbe, amiről addig még csak nem is álmodtak.

Angelina és Endzsi, meg persze Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác kalandjai ezzel a kötettel veszik kezdetüket.”

Vélemény:

Nagyjából általános iskolás lehettem, amikor először olvastam ezt a könyvet, tehát nem ma volt, viszont az emlékeimből valami leírhatatlanul fantasztikus élményként maradt meg. Életem első olyan története, amit Böszörményi Gyula írt, és talán ezzel kezdődött minden.

Felnőtt fejjel akadtak jelenetek, amik kicsit más értelmet nyertek, de úgy látom ez már csak így marad az író össze kiadott regényében, hisz életkortól és élettapasztalatoktól függően, mindenkinek valami mást tudnak adni.

A történetet újfent a karakterek és a közöttük lezajlott párbeszédek viszik a hátán, cselekmény épp csak azért létezik, hogy valami megadhassa a történet alapját. Semmit nem éreztem oda nem illőnek, mintha minden tökéletesen a helyén lett volna és mint akkor régen, most is csak arra tudtam gondolni, hogy én ezt sorozatban akarom(!)… A streaming szolgáltatókon található fantasy sorozatokkal Dunát lehetne már rekeszteni ráadásul minden nép a saját kis mondavilágát mutatja be… miért ne készülhetne már valami magyar is?

Most olvasva az ikreket Endzsit ahogy régen, úgy most is sokkal inkább kedveltem, bár akkor több, mint valószínűleg a rocker stílusa váltotta ki ezt belőlem, most pedig a bátorsága és talpraesettsége. Valahol Angelinát is kedveltem, bár ő számomra egy kicsit túl hisztis.

A történet fénypontjai azonban számomra Kaplony, Savanyác és Teplica kapitány… Kiskoromban utóbbival kapcsolatban mindössze annyit éreztem, hogy valamiért kedvelem őt, most azonban, mintha már pontosan meg is tudnám fogalmazni miért. Egyszerűen mesterin lett megalkotva. Nem ő a főgonosz, viszont a történet szempontjából egy erős ellenlábas, de mégis megvan a magához való esze. A srácokról pedig inkább nem is mondanék többet. Csupa olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek megdobogtatják a fiatal lányok szívét, de felnőttként is azt érzem, sajnos kevés ilyen embert hoz elém az élet.

A beszélgetések dinamikusak, minden szereplő saját stílusában beszél, a leírásokban pedig mesterien keveredik a modern szleng (már amennyire 2009 „modern” manapság)… és a kacifántos szép magyar beszéd.

A könyv annyira nosztalkigus volt számomra, hogy jól esően bele tudtam merülni, mint egy kád meleg vízbe, de mégis tudott nagyon okos, és kalandos maradni.

Értékelés: 5 csillag

A megtörhetetlen átok (Az ikerlángbűbáj 2.): Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Amaja egyik ellensége oltalma alatt tölti a nyarat, távol ikertestvérétől, de túl közel a Vadászhoz. Jack lelke és a világ sorsa múlik most azon, hogy tartani tudja-e a távolságot. Alexander életveszélybe kerül, ezért Amaja versenyt fut az idővel és meg sem áll az Urál hegységig.

Az Akadémiára visszatérve rejtélyes halálesetek történnek. Amaja is gyanúba keveredik, ezért kérdéses, hogy barátaival való kapcsolata kiállja-e az idő próbáját. Vajon kihez köthető a gyilkosságsorozat? Lelketlenek játszották ki az Akadémia védelmi rendszerét, vagy ismét árulóval van dolguk? Vajon a barátság elég erős kötelék, és a vágyat felül tudja írni a kötelességtudat?

Ikerláng, különleges lények, mágia, vérfagyasztó halálesetek és a régmúlt boszorkányai ütik fel fejüket ebben a nem mindennapi világban, ahol a döntéseken életek múlnak.

A homok pereg. Az idő lejár.”

Vélemény:

Bár elég rég olvastam már az első részt, azért a sarkalatos pontokra így is emlékeztem. Néhány névvel esetleg már nem voltam annyira tisztában, de ezeket is sikerült helyrehozni. Van egy kis problémám… a gond az, hogy az első részben bár akadtak számomra hiányosságok, vagy adott esetben hibák, de ettől független valami fura módon mégis tudtam élvezni a történetet. Itt egészen más volt az eset. Próbálom kicsit rendszerezni a dolgot.

A cselekmény:
Egy jó történet cselekménye úgy épül fel, főleg ha fantasyról, kalandról vagy bármi történetszál központú regényről van szó, hogy adott egy kaland, amelyet végig kell vinni. Ebbe a kalandba gyakran kapcsolódnak be mellékszálak. Például, ha már a Harry Potter szóba került annyiszor, ott van az ötödik rész. Bár Umbridge miatt szenved a suli, és Harry kezdi felfedezni a szerelmet, ettől még nem felejtettük el egy pillanatig sem, hogy Voldemort életben van és szervezkedik…
Jelen könyvben nem ez volt a helyzet. Itt történik valami a világukban a lelketlenek és az őrzők között, de igazából ez nem lényeges, mert mindenkit az érdekel, hogy mi van Alexander és Ruby között, meg Huba és Astrid tényleg összejöttek-e… ja és hogy Amaja mikor teszi már szét a lábát Jacknek… Oh, hogy azt nem lehet! Miért is?

Jack és Amaja:
Bár Jack karakterét még mindig bírtam, ebben a könyvben valahogy a korábbiban látott varázsából veszített. Itt nem láttam annyiszor okosan harcolni, többet kaptam azonban a csajozós, rosszfiú oldalából. Az előző rész végén megtudtuk, hogy ő és Amaja nem lehetnek együtt ÚGY(!)… Ebben az esetben mit tenne valaki?
a) teljesen elhidegül, hogy még csak a látszatát is elkerülje a dolognak
b) a lehető összes módon próbál feltüzelni egy homonzavaros tinédzsert
Egy ponton megfogalmazódott bennem a kérdés Jacknek nem-e az a célja, hogy elveszítse a tetkóját? Mert igazán jó úton halad felé.

Párkapcsolatok:
Amik vagy voltak, vagy nem voltak a történetben… Mert elismerem, vannak a világon emberek, akik csak a szexet keresik, de hogy itt mindenki… de komolyan az összes karakter csak azért van együtt valakivel, mert jó vele szexelni? Egy ponton sem éreztem, hogy bizonyos szereplők között akkora lenne a kémia…

Egyszerűen csak azt érzem túl sok volt a történetben a töltelék rész és a… ha mondhatom így fanservice… Sokan szeretik Jacket, amikor erotikusan beszél? Rajta rakjuk bele. X-nek és Y-nak le kéne feküdnie, mert mindenki ezt várja? Nem probléma… Ezen kívül menjenek órára, legyen szerelmi háromszög, meg tini civódás, a lelketleneket meg bízzuk a kormány gondjaira…

Éreztem a történetben a lehetőségeket, de azt is, hogy hagyni kellett volna még rendesen kiforrni és engedni, hogy a történet fősodra és az alaposan kidolgozott karakterek vigyék előre az eseményeket, ne pedig az olvasók kérései és fantáziája (az ő kiszolgálásuk). A vége miatt mondjuk, már nagyon kíváncsi leszek a harmadik részre, és valahol várom is, mert minden butaságuk ellenére azért valahol a szívemhez nőttek a karakterek és a cselekmény is. Még egy pozitívumként: A borító gyönyörű lett.

Értékelés: 3,5 csillag

 

A kiválasztott (Az éhezők viadala trilógia 3.): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságban.

Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz.

Élete legfontosabb szerepét kell eljátszania a végső csatában. Katniss lesz a fecsegőposzáta – a lázadás szimbóluma –, nem számít, mit kell feláldoznia érte.”

Vélemény:

Jézusom… a rész, amihez ezelőtt sosem jutottam el, és nem is tudom igazából az égieknek köszönhetem-e ezt a szerencsét. Ahhoz képest mennyire imádtam az első két részt, itt egyszerűen kiakadtam.  

Mondanám, hogy kezdem a pozitívumokkal, de nehéz lesz, viszont épp ezért mondanám el először ezt. Gyorsan túl leszek rajta. Szóval a legnagyobb és körülbelül egyetlen pozitívum, hogy a könyv tökéletesen bemutatta, mi játszódik le egy olyan embernek a lelkében, aki kénytelen volt maga is ölni, de emellett rengeteg szörnyűségnek volt szem és fültanúja. Katniss nagyjából PTSD-je szerintem baromira árnyalttá tette az eseményeket és mindazt ami történt vele. Ezt ritkán mutatják meg a történetekben. A hős általában jön, győz és ünnepel.

Nagyon érdekes alapgondolat lett volna az is, hogy Katniss anélkül válik a lázadás arcává, hogy ő ezt előre tervezte DE…

Azok az átkozott negatívumok. A halálok, a háború és a kemény pillanatok miatt talán ennek kellett volna a legerősebb résznek lennie, mégis ezt éreztem a leggyerekesebbnek. Az, hogy az egészből egy rohadt valóságshowt csináltak ahol Katniss még csak véletlenül se sérüljön meg. Az, hogy ő és Gale 2 oldalanként összekaptak valami hülyeségen. Az, hogy igazából azt sem tudtam Peeta milyen szerepet tölt be ezen a ponton a történetben…

A 13. körzet pedig egyáltalán nem fogott meg. Gyűlöltem az egész elrendezett, mindent megszabó életet amit ott bemutattak és annyira nem illett a történet eddigi hangulatához. A sztori lezárása szerintem egy valós lázadást igényelt volna, ahol az emberek azért harcolnak mert ezt akarják és mert már nem bírják tovább. Nem azért, mert néhányan kitalálták, hogy egy tinilányból sztárt csinálnak ezzel maguk mellé manipulálva a népet. Egyszerűen nekem csak annyira elvesztette az egész hangulatát, hogy szenvedés volt olvasni, de már most nem akartam félbehagyni az egészet. Katniss is sikeresen megutáltatta magát velem a teszetoszasága miatt, meg azért is mert hol „B”-t mondott hol „A”-t egyszerűen nem láttam értelmét semminek amit tett.

Túl sok volt a töltelék rész a történetben.

Egyszóval szerettem a sorozatot, de szerintem sokkal jobb lezáró könyvet érdemelt volna, mint amit kapott.

Értékelés: 3,5 csillag