2024. június 23., vasárnap

The Raven Boys – A Hollófiúk (Hollófiúk 1.): Maggie Stiefvater

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.

A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.

De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát.

A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.”


Vélemény:

Mert nem élhetek újraolvasások nélkül! Bár nem is olyan rég, mindössze 2020-ban olvastam először a sorozatot, mégis úgy éreztem megérett a gondolat arra, hogy ismét elővegyem.

A történet legnagyobb erőssége, hogy nem a tipikus vörös pöttyös, még ha a leírás némileg ezt is próbálja sugallni az olvasók irányába. Ebben a sztoriban nem a szerelem a lényeg, hanem a változatosabbnál változatosabb karakterek. Mondhatnánk hogy Blue a főszereplő, azonban valahol én 5 ilyen karaktert is megneveznék. A Hollófiúk… Noah, Adam, Ronan és természetesen Gansey! Ők így öten mind kellenek ahhoz, hogy a cselekmény izgalmas legyen, a párbeszédek pedig érdekesen pörögjenek az ember fejében, akár egy film. Ritkán látni nő által írt fiú csapatról ahol két perc laza beszélgetés után nem térnek át rögtön a csajozás témára. (Komolyan erről a hülyeségről, ódákat tudnék zengeni, mármint azokról a könyvekről, ahol a pasik csaj a csajokra gondolnak a csajok meg mindig a pasikra vagy legalábbis egy bizonyos testrészükre.) Oké, nem is egészen annak a korosztálynak készült, de azért vannak itt burkolt és kevésbé burkolt megjegyzések, amik nagyon elgondolkodtatóak.

Néhány leírás és a karakterek általi megjegyzés olykor elképesztően randomnak tűnik, míg akár oldalakkal, fejezetek, vagy egy fél könyvvel később ki nem derül, hogy miért is kellett ennek elhangzania.

A karakterek pedig egyszerűen csak élnek.

„– Egyébként mit csinál ott? – kérdezte Adam.
– Pisil.
– Öt perce sem vagyunk itt, de Lynchnek máris sikerült megszentségtelenítenie a helyet.
– Megszentségteleníteni? Csak a területét jelöli ki.
– Akkor övé fel Virginia.
– Most, hogy belegondolok, nem emlékszem, hogy valaha is használt volna fedett vécét.”

Ezek a karakterek pedig percekkel később latinul beszélnek, kutatnak, tisztelettel fordulnak a természet és az ősi erők felé. Úgy tinik, hogy közben mégis megvan bennük a kellő komolyság egy téma felé, ami valóban érdekli őket. Az, hogy végezetül milyen szerelmi élete is lesz Blue-nak az már ezen a ponton totál mellékessé válik, bár azért egy idő után az ember képes úgy megszeretni a karaktereket, hogy óhatatlanul is drukkol nekik.

Emellett annyi minden másról is szól a könyv. Egyedülálló anya és sok nő egy fedél alatt, családon belüli erőszak, családon belül haláleset, gazdagság kontra szegénység, úgy önmagában a halál, a bűntudat, a megbánás, a hatalomvágy…

Mindig amikor befejezek egy részt úgy érzem, mintha búcsút kellene vennem a barátaimtól...

Ha még valaki nem olvasta volna, mindenképp ajánlani tudom!


Értékelés: 5 csillag

Lloyd, a belső szörnyeteg: Aurora Lewis Turner

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Lloyd A Bolygókeringő trilógia meg nem értett, de közkedvelt, medveerejű rosszfiúja.

Ez az őrült kötet elkalauzol bennünket azokba az időkbe, amikor Lloyd még a másik oldalon állt. Bemutatja, miként hálózta be őt Marilyn fékevesztett, önpusztító, mégis csábítóan zakkant személyisége. Megismerhetjük, milyen volt Elizabeth férjeként és apaként, illetve miként került kapcsolatba a „névtelenekkel”, s ezáltal Claudiával.

Mivel Lloydunk sosem volt szent életű, ez a kötet azoknak való, akik bírják a vért, a könnyed kalandokat és egy igazi „badass” antihős kétszáz éven át tartó tombolását.

A Bolygókeringőtől függetlenül, de annak ismeretében is olvasható.”


Vélemény:

A történet elején nem igazán fogtam fel, hogy mit látok magam előtt. Mivel a sorozatot, amelyhez ez előzményként kapcsolódik nem olvastam, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, bár a világot így is sikerült hamar megértenem.

Lloyd maga egy nagyon izgalmas karakter volt és a helyek is, ahol az élete lefontosabb részei zajlottak. Tetszett az is, hogy a történet a három szerelmi szálon keresztül, három részre tagolható, így azt hiszem azután, hogy elmondtam miért imádtam a főszereplőt, jöhetnek a történetet alakító nők.

Először is a Marilynnel való kapcsolat és maga a nevén nevezett hölgy. Azt hiszem számomra ez az időszak volt a legérdekesebb, de közben mégsem igazán tudtam átélni a helyzetet, mert nekem Marilyn túl elborult lett. Nem tagadom, kellenek valahogy az ilyen karakterek is, de ahogy hosszú távon Harley Quinn-től is idegbajt tudok kapni, itt is már néha azért imádkoztam, hogy nyírja már ki valaki ezt a csajt. Ez határozottan pozitív azért, mert én úgy gondolom még mindig jobb, ha egy ember szívből tud „nem kedvelni” egy karaktert, mintha teljes apátiát érez, ugyanis az olvasás arra szolgál, hogy érzelmeket, érzéseket váltson ki. Valahol lehetett élvezni amúgy a beszólásait, de kíváncsi voltam a többiekre, akik majd őt követik, és akiket a könyv fülszövege szépen belengetett.

Elizabeth… a nőt például egészen kedveltem, talán épp emiatt vele tudtam a leginkább azonosulni. Féltem tőle, hogy mi történhet vele, miért kerül majd ki a képből (szintén a fülszöveg alapján), de mégis azt éreztem, hogy Lloyd ekkorra elvesztette önmagát egy picit. Az a fajta élet, amit Marilyn mellett simán el tudott volna képzelni, és magáénak akart tudni, az ekkorra tovaszállt, már nem fogta meg. Mintha Lloyd és Elizabeth két külön irányba haladnának ugyan azon az idősíkon. Valahol elkerülhetetlen volt, ami történt velük.

Claudia szálánál teljesen elvesztem… mind a tényekben, minden az infókban. És rájöttem arra, hogy bár a könyv a bolygókeringő nélkül is olvasható, szerintem kell hozzá néhány infó, ami akkor nyeri majd el az értelmét ha azt is sikerült elolvasni. Néhány megjegyzésnél, karakternél éreztem, hogy hm… Ennek lehet a fő trilógiában jelentősége volt/lesz, de ebben a pillanatban nem több, mint egy szép leírás.

A cselekmény kellőképen akciódús volt, Lloyd ritkán kemény de emellett érdekes is, ami miatt egy percig sem bántam, hogy olvastam, viszont mégis maradtak bennem kérdések a végére.


Értékelés: 4,5 csillag

Prédák háza: Diana Hunt

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Te ​képes lennél megölni a legjobb barátodat?

Képzeld el, hogy az új diáktársad egy gyilkos a világ egyik vezető felsőoktatási akadémiáján, ahova csak a legkiváltságosabbak kerülhetnek be. A Carnivora Akadémia előkészítője látszólag egy elit iskola, de hamar kiderül, a falai között évek óta szunnyadó, szörnyű titkok rejtőznek.

Egy nap érkezik egy rejtélyes üzenet, melyben sötét játékra invitálnak. Felelsz vagy mersz?

Habár mindenki megveti és kerüli a kitaszított diákot, a sors fintora, hogy neked szükséged lesz a segítségére. A játék és a nyomozás alatt közel kerülsz a gyilkoshoz, és ráébredsz, hogy talán mégsem ő a tettes.

Vajon mi történhetett öt évvel ezelőtt az akadémia falai között? A múlt árnyai kísértenek, és hirtelen mindenki gyanússá válik. De vajon tényleg bízhatsz valakiben, aki a megtévesztés és az érzelmek manipulálásának mestere?

Egy múltban elkövetett gyilkosság.

Egy titkos társaság.

Rejtélyek.

És elfojtott vágyak, melyek akár a vesztedet is okozhatják.

A játék nem engedi, hogy kiszállj, és amikor kiderül az igazság, megsemmisítő pusztítást mér majd rád.”


Vélemény:

Egy barátnőmtől úgy kaptam meg ezt a könyvet, hogy ő maga elég kettős érzést élt meg olvasás közben. Bár nagyon tetszett neki, mégis hagyott benne néhány negatív érzést is a könyv, valamint elmondta, hogy most mindenki erről beszél és „hipe”-olják. Ez a kifejezés nálam lassan olyan lesz, mint egy piros lámpa, hisz saját élményeimből okulva valahogy mindig arra jöttem rá, ami mindenkinek tetszik, azzal én egyszerűen nem találom meg a közös hangot. Mégis érdekelni kezdett, mert egyrészt szép is a könyv, másrészt már rég olvasni akartam valamit az írónőtől.

De mit adott számomra a Prédák háza?

Azt hogy egyszerűen nem bírtam letenni. Számomra az egész környezet, a karakterek a megfogalmazások, mind így együtt egy kerek egészet alkottak. Gyakran éltem már meg, hogy barátaim, ismerőseim egy-egy könyv, film vagy sorozat kapcsán azt mondják „Ez olyan mintha nekem készült volna”. Számomra ez az érzés nagyon ritka, viszont a regénnyel épp ezt kaptam meg. Minden mondat, minden jellem és szituáció olyan volt, mintha az írónő galád mód belenézett volna a fejembe (ez szinte lehetetlen hisz még sosem találkoztunk) és onnan lesz volna ki, hogy személy szerint én, mit akarok látni. Nem ugrott át a szemem leírásokat, jó volt a kezemben tartani a könyvet és William szövegeinél jólesően megemelkedett a pulzusom. Én még elfogadtam volna belőle jó pár oldalt, meg néhány folytatást is (már nem Williamből, hanem a történetből).

A cselekmény izgalmas, bár számomra eléggé kikövetkeztethető volt, a szituációk sem teljesen ismeretlenek azok számára akik szeretik a hasonló hangulatot, mégis ez az egész valahogy nekem nagyon egyben volt. Na és az erotika? Szerintem kellően érzékire sikeredett, amiből nagyon nagyon sok író és írónő tanulhatna. Nem feltétlenül kell megcsinálni valakit a szoba minden négyzetcentiméterén ahhoz, hogy az olvasó közben azt érezze, szívesen lenne a karakter helyében.

Én csak ajánlani tudom, mind azoknak, akiket ez a hangulat vonz, bár biztos vagyok benne, hogy sokan nem találják majd meg benne a számításaikat, velem ellentétben. Talán a túlzott figyelem miatt több ember kezébe kerül akik negatív tapasztalatokat szereznek belőle, de akárki akármit mond nekem ez most nagyon nagyon tetszett!


Értékelés: 5 csillag

A nemszületett (Avalantia 3.): Stian Skald

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Maugis a világokat összekötő átjárón keresztül visszatér otthonába, ám nyughatatlan lelke továbbra sem lel békére. Az átélt kalandok nyomot hagytak benne és olyan tudás birtokába jutott, melyet nem oszthat meg senkivel, mégis súlyos árat kell fizetnie érte.

A fortélyos varázslótanonc hamarosan újra útra kel, hogy sötét titkokról rántsa le a leplet, és a rá leselkedő veszedelmek miatt arra kényszerül, hogy szövetséget kössön legádázabb ellenségével. Idővel azonban szembe kell néznie tettei következményeivel.”


Vélemény:

Meg voltam róla győződve, hogy a sorozat befejező kötetét tartom a kezemben (ez mostanában gyakran előfordult velem), azonban az utolsó fejezet lezárásából nagyon érződik, hogy Maugis kalandjai itt még nem értek teljesen véget. Elöljáróban elmondhatom, hogy kíváncsi leszek minden további kalandjára.

Ez a rész több szempontból meglepett, és nem kicsit el is gondolkodtatott a cselekmény kapcsán. Az előző két része épp arra volt tökéletes, hogy megszokjam és megszeressem főszereplőnk utazótársait, a kalandokat, amelyekben folyamatosan részük volt. Talán épp ezért is működött olyan jól ez a kezdés. Hozzá hasonlóan én is hiányolni kezdtem az útitársakat (barátokat), mintha csak végig a helyemet próbáltam volna megtalálni ebben az egész világban.

Tökéletes folytatást kaptam, mégis egy önállóan érthető, teljesen kerek, egész történetet, ami némileg másabb az eddigi kalandoknál. Nehéz róla SPOILER mentesen beszélni. Lehet a későbbiekben ezt kifejtem a figyelmeztetés alatt, ha esetleg akadnak olyan emberek, akiket nem zavar, ha egy két dolgot előre tudnak (már ha épp nem a történet legnagyobb csavarát árulom el vele ;) ). 

A világ egy új szegletét sikerült megismerni, méghozzá azt a részt amely bár főszereplőnknek teljesen megszokott és mindennapos volt, számunkra épp a kalandok után mutatja meg igazi arcát. Hiszen, mint az első fejezet címe is elárulja, főhősünk Hazatért. Nekünk olvasóknak azonban talán épp ez a „haza” lehet igazán érdekes, mert rögtön első találkozásunkkor már úton volt és inkább ezeket a pillanatokat láttuk. A sorozat egyik nagy értéke szerintem abban rejlik, hogy adott volt egy kaland, és egy társaság, amely bár a szemünk láttára vette kezdetét és alakult meg, mégis mi olvasóként épp csak belecsöppenünk, így van lehetőség arra, hogy a regényekkel együtt haladva fokozatosan ismerjük meg a világot és a szereplőket is. Így bár Maugis a főhősünk immár harmadik könyv óta, a múltja, a gyermekkora, személyes története csak lassan mostanra és mondhatni még most sem teljesen derül ki az olvasó számára.

Azt hiszem, ezért lehet úgy haladni vele, hogy szinte észre sem veszi az ember. Nekem legalábbis meglepően gyorsan fogytak az oldalok és észbe sem kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen kalandok rejtőzhetnek még ebben a világban.


Értékelés: 5 csillag




SPOILER!!!

Az, hogy Maugisba belekerült a szörnyeteg, nem volt teljesen meglepő fordulat a számomra, viszont mégis minden pillanatát imádtam. Főleg azt, hogy minden ellentét és ellenérzés mellett is sikerült szinte csapatként együtt dolgozniuk. Nekem ez a momentum adta meg a rész legjobb pillanatait és emiatt élveztem annyira. 


2024. június 13., csütörtök

Rókatündér: Eszes Rita

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Ha igazán szereted, elengeded?

Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.

Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.

Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.

Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.

Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?

Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?

És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?”


Vélemény:

Az elmúlt időszakban valahogy ismét fellángolt bennem tinédzserkori önmagam lelke, aki szinte oda meg vissza volt a japán kultúráért, együttesekért, sorozatokért és animékért… Keresni akartam egy történetet, ami szépen átadja ezt a hangulatot.

Azt hiszem nem is választhattam volna jobban.

A könyv nem volt tele akciójelenetekkel, mégis megfelelően pörgött, és sok érdekes pillanattal szolgálat. Örültem, hogy japán minden oldalát képes volt bemutatni. Egyrészt a vidám programokat, a színpompás felhozatalt, a különböző stílusokat, de mégis megjelent a konzervatív átlag japán is, a maga néha már túlzottan vaskalapos szabályrendszerével. (Ez utóbbinak felismerésre volt az, amely miatt egy időre megcsappant az ország iránti rajongásom.) Annyi történet és életút jelent meg ebben a könyvben, hogy egyszerűen csak úgy olvastatta magát. Kíváncsivá tett, hogy mi várhat a szereplőkre a későbbiek során. Féltem a leírásban, hogy a történet egy szerelmi háromszöget helyez majd a középpontba, de a könyvtől egyáltalán nem ezt kaptam. Akira volt a történet alfája és omegája is, a vele való kapcsolat mozgatta Midori tetteit és a cselekményszálat is.

Azonban nem mehetek el amellett sem, hogy a mellékszereplők is milyen sokat adtak a történet alakulásához. Gondolok itt például Rei szálára és arra, hogy egy vita alkalmával én mennyire neki adtam igazat. A kicune szál bár kellett ide, mégsem teljesen ez volt a történet lényege inkább csak egy felnövésregénynek adott egy egészen más köntöst. Hiszen míg itt Midori döntése arról szólt a „nagymamája” útjára lép, vagy inkább követi a szülei döntését, addig láthattunk más hasonlóan éles szituációkat. Benne maradjak a maffiában? Lemondjak az országom trónjáról? Válasszam az országutat egy motor hátulján, miközben egy bőrkabátos rosszfiúba kapaszkodom, vagy üljek be az egyetemre? Nem először láttunk már regényeket, amik hasonlóan két út közötti választásról szólnak, itt ez éppenséggel a japán mondakör egyik legendájával volt kapcsolatos.

Épp ezért azt mondom, számomra inkább azok a pillanatok voltak megnyerőek a könyvben, amikor láthattam JAPÁNT Midori szemén keresztül. A barátokkal töltött percek, a tinédzser kori nehézségek, problémák, örömöm, víg pillanatok és szívfájdalmak, ezek végtelen hullámvasútja…

A könyv nagyon jó kikapcsolódás volt. Az írónő láthatóan tényleg tisztelettel nyúlt a kultúrához, amit szándékozott bemutatni. A szereplők kellően hihetőre és élőre sikeredtek.


Értékelés: 5 csillag

2024. június 1., szombat

Titkok és intrikák (Vágymágusok 3,5.): On Sai

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Megfogadtam, ​hogy nem játszol többé a szívemmel.

Mit érzett Lidérc, amikor először találkozott Riannával? Miért áldozta fel hollószínű haját? Kicsoda is valójában Roan, és milyen titkos utakon járt a Néma várban? Hogyan csattant el az a három csók, amit kapott?

Izgalmas betekintés a Vágymágusok régmúltjába és a jelen titkos eseményeibe.

A kisregény bemutatja, milyen halálos versenyfutás zajlott a Folyóünnep alatt. Amíg gyönyörű ruhák villantak a bálteremben, és közrendűek ropták a táncot a téli fagyban az utcákon, addig Delon és Roan egy másfajta, sokkal veszélyesebb keringőt űzött. Végül azt is megtudjuk, hogy sikerült-e ellopni a királyné babáját.

A novellákból megismerjük Rianna anyukáját, a félénk szipolyt, aki nem volt hajlandó nevetésével elcsábítani Alean grófot. Láthatjuk a Gyilkos-völgy fenyegető arcát, a kis Roan rettegését a szélszörnytől és a tűzkígyó tombolását a kastély északi szárnyában.

Fény derül a háború korai időszakára, a Végvár mozgalmas életére és arra, mitől vált döbbenetes módon hófehérré Delon haja.

Az év legkülönlegesebb fantasyműve a természetről és vágyról.

A sorozat két kötete is Merítés-közönségdíjat nyert.

Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!”


Vélemény:

Egyszerűen nem bírtam letenni a kezeim közül ezt a könyvet! Bár imádtam az első három részt is, nekem valahogy ez kellett ahhoz, hogy kerek egész legyen a történet, bár a véleményemet SPOILER-ek nélkül nagyon de nagyon nehéz elmesélni.

Alapvetően imádtam azt a megoldást, hogy egy teljes könyvként kaptunk novellákat, pontosabban egy novelláskötetet, ami mind ugyan abban a világban játszódik, egy cselekményszál körül. Akadnak írok és akadnak könyvsorozatok, ahol azt a megoldást találják a „legjobbnak”, hogy 10-20 oldalas kit füzeteket adnak ki novella címszóval, van hogy egy sorozathoz, kettőt-hármat is, amivel mindössze az a gond, hogy épp annyit fizetünk érte, mintha több lenne benne egy leheletnyi történetnél, gyakran nem is feltétlen szükséges a cselekmény megértéséhez. Na, jelen esetben ez egyáltalán nem így volt!

Itt egy teljes regényt kaptunk a pénzünkért (azok a csúnya anyagiak) tele izgalmas, és változatos történetekkel, bár talán jelenleg országunkban a felmerülő témákat nem annyira díjazná a „hatalom”, és itt abba is hagyom az aktuálpolitikát, mert erről nekem is megvan a véleményem… ;)

Valahogy minden egyes rövid történetet annyira közel éreztem magamhoz, hogy kíváncsi lettem így, hiába fejeztem be az egyiket, tudni akartam mi történik majd a másodikban. Roan karaktere végre egy erős színezetet kapott, jobban meg lehetett ismerni őt is, és érthetőbbé váltak a motivációi, viszont engem akkor is az villanyozott fel a legjobban, hogy Delon mennyit szerepelt a könyvekben. Egyszerűen nem tudok túllépni azon, hogy mennyire imádom ezt a pasit! Viszont most kifejezetten azt sem bántam, hogy Rianna kevesebbet szerepelt benne. Mert bármennyire szeretem őt a sorozatban, valahogy felüdülés volt mások szemszögén keresztül is látni az eseményeket. Valamint az is vicces, hogy egy-egy történés mennyire más árnyalatot kapott azért, mert már szereplő szemszögéből láthattuk.

Tudott a sorozathoz megszokott, mégis attól frissítően eltérő érzést adni, és új információkkal is szolgált, melytől ez a kiegészítő kötet sokkal több lesz, mint amit előre várt volna tőle az ember.


Értékelés: 5 csillag

Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok: Aurora Lewis Turner

 


Leírás (forrás: moly.hu)

„Ophelia boszorkány, bár a hét évvel ezelőtti események miatt nem használja képességét. Egyik éjszaka furcsa álmot lát, melynek során egy rituális gyilkosság helyszínére kerül. Innentől kezdve ő a bűntény első számú gyanúsítottja, így Darren Harper nyomozó folyton a sarkában jár.

Hamar rájönnek: az ügy felgöngyölítése érdekében előnyösebb, ha összedolgoznak. Közben régi élete egyik elfeledett, keserű darabja is előkerül, aki teljesen felforgatja a nő életét.

Ophelia vajon szembe mer nézni a képességével és a tudattal, hogy nemcsak árthat vele, hanem segíthet is másokon? Kiismeri magát az egyre bonyolódó szálak között? Vajon legjobb barátnője, Lyra meddig állhat ki mellette anélkül, hogy bajba kerülne? És ami a legfontosabb; behódol-e a múltjának, vagy képes új lapot kezdeni élete könyvében?

Sötét múlt, rejtélyek, szenvedély, varázslat és gyilkosságok pettyezik ennek a történetnek lapjait, akárcsak a kiontott vér, vagy a bőrbe varrt tetoválások…”


Vélemény:

Nem tudtam mire számítsak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Annak idején a wattpad felületén láttam, hogy elérhető, viszont túl későn sikerült hozzá bekapcsolódnám, másrészt pedig valamiért ott sokkal nehezebben szoktam olvasni. Ennek az okára még nem jöttem rá. Nem ez volt az első könyv, amelyet az írónőtől olvastam az Ikerlángbűbáj trilógiához is volt szerencsém, amit szintén tudok ajánlani (1., 2., 3.) viszont ez valahol most sokkal jobban tetszett.

Ophelia karaktere első pillanatra megfogott engem, mert nem a már jól megszokott külső és belső tulajdonságokkal rendelkezett, volt egy saját élehető és érezhető személyisége, és stílusa amivel ha nem is tud majd minden olvasó azonosulni, de a megléte segít abban, hogy valódi személyként érzékelhessük magunk mellett. Örülök, hogy a könyvek lassan kezdenek kilépni az üres, sablon főszereplők csapdájából, melyek eleve azért születtek, hogy mindenki tudjon velük azonosulni.

Azonban lépjünk vissza egyszer a könyv kinézetére. A külső tulajdonságokra, ha már főszereplőnknél is ezzel kezdtem. A borító egyszerre letiszult, mégis magában hordozza azt a kavalkádot, amelyet valószínűleg Ophelia tetoválásai is rejthetnek. A sorelválasztók ötletesek, a néha fellelhető képek pedig beszippantanak a történetbe. Egyszerűen csak jó volt a kezeim között tartani, és ezért is örülök, hogy nem spoilereztem le magamnak wattpad-on. Így annyival többet adott.

A cselekményben a mágia, a krimi és a romantika kapnak szerepet. Azonban ez a három aspektus nem viszi el a történetet különböző irányokba, sokkal inkább szépen egybeforrva alkotnak egy teljes nagy egészet. A nyomozási szál ráadásul olyan jól működött, hogy engem az utolsó oldalakig képes volt megvezetni, vagyis legalább addig, amíg fény nem derült a gyilkos kilétére. És pár Opheliát már kiemeltem, nem hagyhatom szó nélkül, a mi drága nyomozónkat sem, aki megközelítőleg épp olyan összetett és különleges karakter, bár azért itt is felfedezhető a nyomozó regényekre gyakori karaktertípus, mégis kapott némi újfajta árnyalást.

Egyszerűen nem bírtam letennie a könyvet, annyira érdekelt, hogy mi sül még ki belőle, hogy mikre derül fény és… Egek, hogy én mennyire várom a folytatást! Csak ajánlani tudom mindenkinek!


Értékelés: 5 csillag

A Fenevad hajnala (Piszkos mágia 1.): Polina Hart

  Leírás (forrás: moly.hu): „Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd. Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt...