Captive in the Dark – Fogoly a sötétben (A sötét páros 1.): C. J. Roberts

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.”

Vélemény:

Mostanában egyre többször léptem ki a komfortzónámból, ahogy az ennél a könyvnél is érezhető. A kiadó más könyveinél már szembesültem azzal, hogy egy erotikát is tartalmazó kategóriával (igen, a rubin pöttyös könyvekkel), nagyon nehezen találom meg a közös hangot. Ritka az amikor valamit tényleg élvezetesnek találok, viszont ez volt az első Rázós könyvem… Már a leírásból és a besorolásból tudtam azt, hogy erotikából itt sem lesz hiány, viszont maga az emberrablás és némileg az emberkereskedelem témája úgy megfogott benne, hogy muszáj voltam belekezdeni.

A véleményem eléggé kettős. Egyrészt az a rész, ami miatt olvasni kezdtem eléggé ott van. Voltak benne kifejezetten durva pillanatok, és már csak belegondolni, hogy valaki ezeket átélheti, akár abban a pillanatban is, amíg én a puha ágyamban olvasok, borzasztó. Mert sajnos a könyv alapgondolata nem csupán fikció. Caleb előélete egyszerűen borzasztó volt, és bár nem teszi elfogadhatóvá a tetteit – legalábbis számomra nem – remekül megalapozza, hogyan is keveredett ebbe a világba.

Az erotika része a könyvnek nem volt rossz, olvastam már sokkal megalapozatlanabb és hányavetibb módon megírt szexjeleneteket is, ami szintén egy plusz pont.

Viszont…

Miért is nem tudom azt mondani, hogy ez a könyv jó volt? Talán a dolog a pszichológiában keresendő. Egy újabb könyv ábrázolja a Stockholm szindrómát egyrészt szexinek, másrészt pedig szinte már tudathasadásos állapotnak. Ez a probléma nem vált ki mély érzelmeket az emberekből, hanem pusztán az élni akarási ösztön változtatja meg az ember gondolkodását és reakcióit. A legtöbb hasonló történetben azonban azt látni, hogy a (általában) női karakter eleinte fél és emiatt megtesz mindent, miközben néha már kvázi érzéseket táplál az elrablója, bántalmazója iránt, majd egy bizonyos ponton derült égből villámcsapásként megszökik, támad, harcol… Ezzel nem is lenne gond, csak ha a könyv éppen az ő szemszögéből íródik sokkal másabb fajta vívódásokat kellene látnunk, mint például itt.

Miért is nem működhet jól egy ilyen történet?

A legnagyobb probléma az, hogy a könyv két szék közt a pad alá zuhant. Nem merte elengedni magát, és mélyen belemenni a legsötétebb témákba, mert Caleb részben jó fiú kellett, hogy maradjon, hogy ne legyen annyira beteg, ha később egymásra találnak. Közben azonban mégis volt pár olyan megmozdulása, amitől egy épeszű nő már biztos nem akarna tőle semmit sem, maximum elmenekülni. A Stockholm szindróma nem egy szerelem és szerintem, bár ez enyhén szubjektív vélemény, egy emberrablásos, kínzós történetet, romantikus-erotikus dobozba csomagolni nem lehet. Vagyis lehet, de akkor az olvasók felének felfordul a gyomra, a másik fele pedig értetlenül áll majd a helyzet elé, hogy amikor az emberrabló szadistából hirtelen meg nem értett hősre vált, a fogoly pedig folyamatosan kötéltáncol a szerelemes tini, és a kétségbeesett harcos határán.

Szerintem egy ilyen témát feldolgozó könyv jól működhetne thrillerként. Csak képzeljük el, ahogy a fogoly lassan érzéseket kezd táplálni az elrablója iránt, aki lehet, ezt egy idő után kihasználná. Majd ebből megszülethetne egy olyan egyesség, hogy valóban társakká válnak, még ha a korábbi rab szemszögéből ez tényleg egy különös pszichológiai húzás is lenne.   

Hogy ezt miért merem olyan nyíltan leírni? Azért mert, mikor elkezdtem olvasni a könyvet és tudtam, hogy a szereplők biztos összemelegednek majd, akkor undorítónak találtam azokat a jeleneteket, amiket Caleb megengedett magának. Mikor elengedtem annak tudatát, hogy összejönnek, akkor nagyon tudtam élvezni, bár nem értettem, hogy lehet ebből szerelem. Nehéz megtalálni a balanszot és sajnos itt ez tényleg nem sikerült.

Szóval összefoglalva, a történet alapgondolata nagyon érdekes lenne, viszont a jelenetei és a belerakott szerelmi szál egyesülése borzasztóan súlytalanná teszi a könyvet (vagy károssá attól függ, kit kérdezünk). A szereplők belső gondolatai érdekesek, furcsa az, hogy Caleb részét E/3-ba, Livvie jeleneteit pedig E/1-ben láthatjuk, ez kicsit távolibbá tette számomra Calebet, Livvie-vel pedig nem mindig tudtam azonosulni... A párbeszédek esetében pedig szerintem Livvie túlságosan sokszor használt olyan szavakat, amik nem illettek volna a szájába, főképp akkor amikor a szexuális együttlétekre a leg obszcénebb szinonimakat használta, de ott már megállt a tudomány amikor a p*nci szóra egyszerűen csak gondolnia kellett volna. Persze kimondani azt, hogy b*szni sokkal jobb…

Szerintem adok még esélyt azért a folytatásnak, mert érdekel mi lesz ebből.

Értékelés: 3,5 csillag

 

Hová lett a fantázia?

 

A probléma:

„De hiába olvasok, nem tudom elképzelni. Nekem nincs akkora fantáziám.”

Ez a mondat nem egy posztapokaliptikus regény mellékszereplőjének szájából hangzik el. Még csak nem is egy Éhezők viadala szerű diktatórikus világ, agymosott közpolgárától.

Nem! Ezt egy negyedik osztályos fiú mondta nekem, egy fejlesztőfoglalkozás alkalmával. Mégis mi történhetett a világgal, hogy egy 10-11 éves gyerek azt mondja, hogy neki nincsen fantáziája?

A probléma sokkal összetettebb, mint azt sokan kezelni próbálják. Emlékszem, hogy még tanulmányaim alatt, volt egy szakirodalom melynek írójával szívesen elbeszélgettem volna, amikor olyan mondatokat, mert papírra vetni, hogy csak az iskolának, és a tanároknak van szerepe abban, hogy valakit olvasóvá neveljenek. Hogy egy olyan gyerekkel is meg lehet szerettetni a könyveket, aki előtte sosem fogott a kezében egyet sem. Szép álom, de sajnos ez nem így van.

Sajnos a mai társadalmunk – s itt főleg a fiatalabb korosztályt értem – már képtelen használni a képzelőerejét. Hiába tud az ember tökéletesen olvasni, ha az, amit maga előtt lát, nem marad más, mint egy jelentéstartalom nélküli betűhalmaz. Legyen ez a szókincs meglehetősen nagy hiányosságai miatt, vagy azért, mert nem tudja használni a képzelőerejét.

Másik példa, egy másik tanulóval (a könnyebb érthetőség kedvéért, a következő tanuló 5. osztályos (vizsgálatok szerint nincs semmi komolyabb problémája!), a feladat 4 szó közül kiválasztani a kakukktojást).

„Én: Ház, haza, ország, szülőföld. Melyik a kakukktojás?
Tanuló: Ország?
Én: Mit jelent a ház?
Tanuló: Ahol lakunk.
Én: Szóval egy épület, igaz? (bólintás) És a haza?
Tanuló: Az is…
Én: Szóval épület?
Tanuló: Igen.”

Ha nem is gondolunk bele abba, miért is akarná tudni egy ötödikes, hogy mit jelenet a haza, akkor csak vegyük figyelembe, hogy egy évben két nagyobb megemlékezés is van az iskolákban. Március 15. és október 23. és a „haza” szó mind a kettő esetén fontos szerepet játszik. Ezek szerint ő minden ünnepséget úgy hallgatott végig, hogy akár kínaiul is folyhatott volna az ünnepség akkor sem fog fel belőle többet?

Szóval, ha a gyerekek (még a kifejezetten jól szituált gyerekek is, mert a fentebbi esetekben róluk volt szó), hiányos szókinccsel, és fantázia nélkül érkeznek az iskolákba, hogy lehetne velük megszerettetni az olvasást? Még ha meg is szüntetjük a kötelező irodalmak rendszerét, és esetleg bevezetjük a szabad választás alapján történő olvasást, ebből pedig esetleg olvasónapló készítését, akkor sem fognak szívesebben könyvet venni a kezükbe. Maximum kiválasztják a legegyszerűbbeket, amik lehet nem is érdeklik őket, de nem baj, mert meg lehet találni filmben is.

„Nekem könnyebb, hogy valaki más már megrajzolta.” (szintén az első megszólaló szájából).

Okok?:

Túl sok mindent kapnak készen a mai gyerekek. Egy mobilos vagy videójáték segítéségével már anélkül lehet belőlük lovag, hercegnő, varázsló, szakács, cégvezető, harcos, szuperhős stb. hogy akár csak a házból ki kellene dugni az orrukat. Huszonöt éves vagyok, nem egy matuzsálem, de mégis érzem, hogy mekkora az árok köztem és a mai gyerekek között. Nekünk mit jelentett egy bot? (Természetesen azon kívül, hogy szívbajt okozott a szülőknek, mert a végén még kiszúrjuk egymást szemét.) Az volt a kard, a varázspálca, a sétapálca, a nyíl. Használnunk kellett a fantáziánkat, mert nem lehetett, hogy minden eszközt csak egy féle képpen használjunk. Emlékszem, hogy kikoromban egy telefon volt a barbie házamban a tévé, mert másra, annyira úgysem tudtam még használni(!) hisz nem volt rajta internet.

A másik pedig az, hogy manapság nagyon könnyen hozzájutni az ingerekhez. Jó én is eléggé rá tudok kattanni egy-két jó sorozatra és nem hátrány, hogy néhány felületen ezeket reklámok nélkül darálhatom, de mikor kicsi voltam még egész más volt a helyzet. Vagy ment épp a kedvenc mesém a tévében, vagy be kellett érnem azzal, ami volt. Kevesebb mesefilm került a mozikba (szerintem többségük igényesebb is volt), és bizonyos korig segítséget kellett kérnem a szüleimtől, hogy beüzemeljék nekem a VHS-t, nem tudtam két gombnyomással a kedvenc meséimet nézni az interneten.

Megoldás:

Nagyon bagatell dolognak tűnik, de ha az iskola és a tanár nem tudja megváltani a világot. A kapitalista világrendünk pedig arra játszik, hogy már fiatalon fogyasztóvá nevelje a gyerekeket, akkor mégis ki tud segíteni? A szülő!

Nekem még nincs gyerekem, de ha a sors is úgy hozza, örülnék neki, ha egyszer anya lehetnék. Viszont olvastam már mesét gyerekeknek. Gyakorlaton bölcsődében, és néha amikor keresztlányomra vigyázok neki is, a délutáni csendespihenő előtt. Számomra ez egyáltalán nem szokatlan, hisz én is úgy nőttem fel, hogy a szüleim és nagyszüleim meséltek nekem. Néha könyvből, néha saját kútfőből, de rengeteget fejlesztett rajtam.

Szintén egy kis érdekesség, amit egy főiskolai pszichológiás órán tanultunk: Egy gyereknek sokkal jobb, ha saját maga képzeli el a történeteket. Vegyük például a tűzokádó sárkányt. Egy gyermeki elme a sárkányt épp annyira ijesztőnek fogja látni amennyire az az életkorának megfelelő, így nem feltétlen fog tőle félni. Ha viszont egy rajzfilm készítő munkáját látja, az már nem a saját elméje így lehet az abban ábrázolt sárkány megrémíti.

Tudom a mai világban nagyon nehéz időt szakítani a gyerekekre, a szülők fáradtan és gondterhelten térnek haza, de szerintem egy 5-10 percnyi mese beleférhet a napba, és később a gyerek ezt nagyon meg fogja majd hálálni, ha nem is azért, mert felnőtt korára könyvmoly lesz, hanem azért mert nem törik majd bele a bicskája egy szövegértési feladatba, mert kialakul benne az olvasottak alapján a belső kép. A mintakövetés is sokat segíthet, ha a gyerekek látják, hogy számukra fontos személyek, néha nem a telefonjukat nyomkodják, hanem elővesznek egy-két jó könyvet.

Gyerekkorom meséi:

Amikor elkezdtem összeszedni a gondolataimat erre a mai blogbejegyzésre, ránéztem a könyvespolcomra és észrevettem azokat a könyveket is, amikből bizony még anyukám olvasott nekem, amikor kicsi voltam. A teljesség igénye nélkül néhányat most fel is sorolnék.

• T. Aszódi Éva (szerk.): Minden napra egy mese
• Dobos Edit: Tündérmanók meséi
• 5 perces esti mesék kutyusokról
• 5 perces esti mesék – Kalandok a dzsungelből
• Később pedig Thomas Brezina – Fiúk kizárva sorozat néhány darabja

Plusz poén, hogy életem első önállóan kiolvasott könyvére is emlékszem, ami nem más volt, mint A pónibolond hercegnő 3. része… bugyuta, gyermeteg és sosem voltam az a kis királylány így igazából nem is illett hozzám, de oltári büszke voltam magamra amiért egyedül olvastam ki. (Mind a 86 oldalát, bizony 2. osztályban ezt igazi kihívásként éltem meg!) 

Frigg rokkája I.: A. O. Esther

Leírás (forrás: moly.hu):

„Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?"

Vélemény:

A hónapom második időutazós könyve. De hogy muzsikáltak, a mi időben visszaröppent rockzenészeink?

(Mellékesen jegyezném meg, ezt a könyvet valójában nem az időutazás hanem a viking kor miatt kezdtem el olvasni, mert annyira kevés a könyv ebben a témában… úgy értem a kalandos regény, a sorozattal meg mindjárt végzek.)

Hm… a válasz nagyon nehéz lesz. Amiben A füredi lány gyengébb volt, az itt erősebb, de ugyan ez visszafelé is igaz. A történet alapja elképesztően átgondolt, tetszik az, hogy nem egy sablon időutazás alapot kaptunk napéjegyenlőséggel, meg mágikus helyekkel vegyítve, amikor csak hopp nyílt egy portál, hanem tényleg van egy elég erős alapja a visszakerülésnek. Einarr és Sonja kapcsolatának alakulása bár nagyon gyors, mégis szerintem sokkal érdekesebb és izgalmasabb problémákat kell közösen áthidalniuk, mint volt az a másik történet esetében.

Azonban amiben a könyv nagyon gyenge az maga a viking kor bemutatása. Ennyi erővel lehetett volna akár egy random fantasy világ is ahová átpottyannak a szereplőink. Mert hát vannak itt jarlok, meg rabszolgák, meg erős viking harcosok. De mit is ér a jelenlétük, amikor a beszélgetéseik teljesen karakter, pontosabban mondva népcsoport idegenek.

Mikor egy viking harcos elmondja szereplőinknek, hogy 924-ben járnak. Nocsak, már akkor is ismerték a Gergely naptárat? Ráadásul gondolom, a 924-et a delikvens fiatalember Krisztus után érti. Akkor „ha anyánk ezt megtudja, jön a hét szűk esztendő”… komolyan? Újabb dolog, amiről a vikingek nem is értesülhettek még?

Mi a helyzet a karakterekkel? Igazából csak annyi, hogy mindenkit nagyon tudtam élvezni. Einarr fantasztikusan férfias férfi lett bár itt kicsit még úgy érzem néha nem teljesedhetett ki. Alex, James és Leif nagyon jól hozzák az akciódúsabb jeleneteket és a nehézségeket, amiket ez a korszak szült a számukra. Sonja pedig, eléggé kis kettős megítélésű. A karakterét nem tudom utálni, mert egy nagyon szerethető lány, kissé csendes, nem az a nagyszájú kivagyi p*csak akiket mostanában előszeretettel ábrázolnak a könyvekben, azonban akad néhány olyan jellemvonása, amiket nem tudtam értékelni. Például amikor a húsról vitázott Einarral, az nekem már felért egyfajta vegán propagandával, ami csak azért rossz, mert Sonja nem ehet gabonát szóval semmi lisztes dolgot, de akkor már a húst sem fogja megenni, hacsak nem készen teszik az orra elé? Sajnos a múltban ragadt annak minden pozitívumával és árnyoldalával. De ezeken kívül nagyon tudtam szeretni.

Szóval a történet alapjai nagyon jók. Az időutazás, az, hogy miért is volt képes Einarr meg Sonja olyan villámgyorsan egymásba szeretni. Alex és barátai jelenetei a múltban… Mind-mind hatalmas pozitívum volt, azonban a viking kor világát kidolgozatlannak éreztem. Mégsem tudok erre a könyvre haragudni. Mert egy olyan témát dolgoz fel, ami közel áll a szívemhez. Nem is csúfolja meg, nem alázza porig. (Azt hiszem egy fentebb már nevezett másik könyvvel ez volt a bajom.) Csak túlságosan kidolgozatlan a mű, de ettől a történet érdekes ahhoz, hogy tovább akarjam olvasni.

Értékelés: 4 csillag

Kedvenc részletek:

„– Édesem – sóhajtott fel Laetitia. – Ezek így is, úgy is lefekszenek a rabul ejtett nőkkel, este majd magad is hallani fogod… De ha készséges vagy, és nem ellenkezel, hidd el, még jól is esik a szex. Mindannyian harcosok. Szép, izmos testük van… – a szőke lány pajkosan elmosolyodott. – Sörhasú pasit itt nem találsz. És imádják a nőket. Nem bántani, hanem szerelmeskedni akarnak velünk, érted? Ölelnek, csókolnak, kielégítenek. Élvezni fogod!”

„– És a jarl? Miért hagyja, hogy ezt műveljék az emberei velünk?
– Mert rabszolgák vagyunk. Dolgoztathatnak, megdughatnak, sőt, akár meg is ölhetnek minket… érted? Ne kérdezed, miért van ez így, kettes voltam történelemből.”

„ – Egy hajót szeretnénk – felelte Alex olyan könnyedén, mintha csak egy korsó sört kért volna.
A jarl elnevette magát.
– Mi a neved, fiam?
– Alex Sommerland, uram.
– Nos, Alex, azt kell mondjam, máris kedvellek téged. Nem köntörfalazol, ami a szíveden, a szádon. Szóval egy hajót szeretnétek?
– Igen, uram.
– Egy hajó igencsak drága mulatság. Hónapokba, talán évekbe telik, mire összezenéltek annyit, amiből kifizetitek. Ezzel tisztában vagy?
– Voltaképpen csak bérelni szeretnénk azt a hajót, aztán visszaküldenénk a legénységgel. Úgy azért lényegesen olcsóbb lenne.
A jarl most már hahotázott.
– Kereskedő vagy? Mondd, Alex Sommerland, hol tanultál meg így alkudozni?”

 

Együtt (A Szent Johanna gimi 2.): Leiner Laura

Leírás (forrás: moly.hu):

„Részlet a könyvből:

„Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam.

– Green Day szól a zsebedben – mondta.

Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti…

A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel.

– Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton.

– Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág.

– Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt.

– Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold."

Vélemény:

Na… Vagy kidobtam az agyam az ablakon, vagy én tényleg nem tudom mi ütött belém. A könyv továbbra sem tökéletes. Akadnak még itt mindig szép számban életszerűtlen karakterek, nevetséges szituációk, és idióta döntések.

Elsőként azt kell mondjam, számomra Reni szülei teljesen érthetetlenek. Az apa lóg a levegőben. Az anya pedig egyszerűen borzasztóan kezeli a gyereknevelést. Minden szakkönyvet elolvasott, de ettől független folyamatosan hibázik. Ha ötöst kap a gyerek az semmi, az teljesen elvárható, de egy rajz egyes már a világvége. Igen a bukást baromi rossz szituáció, de ha az én gyerekemről lenne szó, én érezném, hogy itt valamivel többről lehet szó és nem hordanám le csak ezért az egy tárgyért. (Tudom, hogy fura, de miért nem lehet ebbe beavatni az igazgatót, mert amit Vladár művel az már baromi megalázó és egy tanár így nem viselkedhet, és jól elővehetnék főleg ha tanúk is vannak rá.) Arnold szerintem egy pszichopata, vagy ha nem is akarok ennyire erősen belemenni, de fogalmazzunk úgy elég durván „antiszociális jegyeket mutat”. Viszont erről a viselkedéséről én simán el tudnám képzelni hogy, mondjuk 10 évvel később hozhatna egy Patrick Batemant. Virágot minden butasága ellenére kedvelem. Ricsi pedig bár kevés szerep jut neki a kedvenc szereplőm. Cortezről továbbra sem tudok nyilatkozni. Ami fura, hogy valahol még Kingát is teljesen meg tudtam kedvelni ebben a részben.

De, hogy muzsikál főszereplőnk? Őszintén? Rosszul. Én is könyvmoly voltam, vagyok, leszek, de tudom, hogy a könyveken kívül is van élet. Nézek sorozatokat, feltudnék sorolni kismilliót, amit már láttam akár végig, akár csak részleteiben, és zenekarokból sem csak kettő. Ez kilencedikben sem volt másképp. Kilencedikben Rontásűzőket olvastam, Ki vagy dokit néztem (meg még ki tudja akkoriban épp miket, de ez nagyon megmaradt), zenéből pedig mindenevő voltam, nem ragadtam le egyetlen bandánál. A Mizut épp olyan beleéléssel énekeltem, mint bármelyik Green day dalt. Reni ellenben állandóan panaszolja mennyire gáz, hogy ő egy sorozatot, vagy zenekart nem ismer azok közül, amiket az osztálytársai hallgatnak, mégsem képes egyszer leülni a net elé és rákeresni bármire is. Rockból nem csak a hörgős létezik ám!

Miért olvastam ki mégis 3 nap alatt? Azért mert baromira beszippantott. Nem agyaltam túl (talán épp ez segített), csak hagytam hadd sodorjanak az események így néha együtt örültem Renivel, vagy együtt szomorodtam el. Az első részénél engem ez sokkal inkább bevonzott, talán mert már egy összeszokott közösséget láthattam

Értékelés: 4,5 csillag

De, hogy hű maradhassak az alapanyaghoz:

Reni: 5/3 – lenne még mit alakulni.

Cortez: 5/? – azon kívül, hogy egy tipikus „laza vagyok, majd szét esek” karakter, még nem igazán tudom.

Történet, ha alaposan bele akarnék kötni mindenben: 5/2 – inkább bele sem megyek.

Történet, ha nem gondolom túl: 5/4 – dinamikus.

Mellesleg:

A tervem az, hogy mostantól két részt együtt fogok hozni hisz két könyv ad ki úgyis egy évet. Meglátom majd, hogy alakul. 

 

A füredi földesúr: Karády Anna

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Te ​meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?

257 éves szerelem…

1764, Füred.

Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz…

A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…

Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat.

A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született.

Boszorkány vagy időutazó?

Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ.

Karády Anna új regényében, amely A füredi lány önálló kötetként is olvasható folytatása, bepillantást nyerhetünk a XVIII. századi nemesek kiváltságos világába, a szemünk előtt elevenedik meg egy földesúr hétköznapi élete és egy nem hétköznapi szerelem megrendítő története.”

Vélemény:

Ej… Nagyon de nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, annál is inkább mert az első rész nem feltétlen nyerte el a tetszésemet. Nekem abban a történet vajmi kevés volt. Kicsit talán reménykedtem abban, hogy itt sokkal izgalmasabb dolgok történnek, amik kihúznak abból a monotonitásból, amit nagyjából végig a könyv olvasása közben éreztem.

Ha így kezdek egy kritikát az már messze nem jó.

Négy ponton keresztül szeretném kiemelni mi volt a gondom ezzel a könyvvel, majd a legvégén elmondom összesítve, szóval ha valakit nem érdekel a vélemény nagy része, csak ugorja át a pontokat.

1. A karakterek

Azért ezzel kezdem, mert a karakterek végigviszik az egész történetet, nem lehetne őket egy bizonyos részhez kiemelni. Akkor hadd fogalmazzam meg. Anna nekem elképesztően ellenszenves karakter, mert az esetek nagy részében hisztizik, a másik felében meg hagyja, hogy minden fontos esemény csak úgy történjen körülötte. Katicát továbbra is szeretem, mert ő legalább az értelem hangja, és Mihály egy fantasztikus férfi szereplő, aki egyetlen bántó szót nem érdemelne a „drága” feleségétől. Lehet vitatkozni ezen, ízlések és pofonok, én így éreztem.

2. A házas élet "csodái"

A könyv eleje nem más, mint töménytelen vita és egymás torkának ugrás, mondvacsinált problémákból, általában Anna által. Az a viselkedés, amit magának megenged, és a XXI. században is képes lenne tönkretenni egy kapcsolatot, mert egy tipikus házi sárkány a csaj de komolyan… Ezeknél a jeleneteknél bár én is nő vagyok és valószínűleg a néha-néha feltörő feminizmusát kellene éltetnem, inkább azt éreztem, hogy amikor a férfiak helyretették egy-egy gúnyos kifejezéssel, vagy beszólással, azokon szinte nevetnem kellett.

3. A jelen

Baromi súlytalan volt nekem az egész és szörnyen kiszámítható már az elejétől. Tudtam, hogy ez lesz benne, hogy nem fog valójában meghalni, de nekem a jelenben történtek időhúzásnak tűntek az esetek nagy részében. (Talán kicsit mint maga a könyv.)

4. Ilyen is van? Ja nem, nincs!

A néhány tényleg izgalmas jelenet ami 10-20 oldalon keresztül valahogy mindig le lett zavarva. Mikor felcsillanni látszik a remény. Mint amikor az ember egész héten arra készül, hogy eljön a hétvége és végre… VÉGRE kialudhatja magát, erre a szomszéd hajnalban neki áll füvet nyírni. Várni a semmire, aminek túl hamar vége szakad. Itt jegyezném meg még azt is, hogy ezeknél bukott ki Anna másik „fantasztikus” tulajdonsága… méghozzá az, hogy odaáll a tükörképe elé és leköpi saját magát. Mert egyik pillanatban borzalmas emberekről beszél, akik megkeserítik mindenki életét, másikban pedig már „jaj ne öljék meg őket…”

Összegzés:

Oké! A kifakadás után végre elmondhatom. A könyvnek voltak értékei, a kort valóban szépen bemutatta de nekem ez amit kaptunk így szörnyen kevés volt. Megértem azokat az embereket akiknek tetszett, és akik nagyon szerették, sajnos én nem tartozom közéjük.

Értékelés: 3 csillag 

Abigél: Szabó Magda

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Ginával, ​Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.”

Vélemény:

Régóta ismerem már ezt a történetet. Millió meg egyszer láttam a belőle készült tévéfilm sorozatot, betéve tudom a musical dalait, és a mostanival együtt immár harmadik alkalommal olvastam a könyvet (csak akkor még nem írtam véleményeket). A történet valahogy mindig egyre jobban és jobban meghat engem, akárhányszor csak újra elém kerül.

A könyv borzasztóan olvastatja magát. Még néhány regény esetén a leíró részek fölött akaratom ellenére is át akar ugrani a tekintetem, itt a szemem mindig az aktuális sort követte, hiába ismerem már betéve az egész művet. A nyelvezete nagyon szép, van benne valami bájos, a történet pedig örök érvényű. Megtalálható benne a gyermeki élet minden apró mozzanata, a szabályok alól való következetes kibújás, a kicsit lázadni akarás. Tehát minden, ami egy tizennégy éves lánynak – és ez ma sincsen másképp – a mindennapjait jelenti. A Matula világa bár tele van szigorral és szabályokkal, mégis szerintem rejt magában valami elképesztően varázslatosat. Egy igazi kis világot teremtett a gyerekek elé.

A karakterek kifejezetten összestettek, a lányokat is nagyon szerettem benne hisz mindenkinek volt egy megjegyezhető személyisége így nem csak felsorolt neveket kaptam az osztályból, de nekem a kedvenceim Zsuzsanna testvér, Kőnig, Kalmár és Horn Mici maradnak. Előbbi három a könyvben egy sokkal kiforrottabb kapcsolatot mutat be, mint a filmben, abból például nekem így utólag hiányzik a kirándulásos jelenet.

A könyv legerősebb részei azonban a háborúhoz köthetők. Nem kifejezetten mondanám háborús regénynek, hisz a lányok épp csak néha-néha érzik meg mi is zajlik körülöttük, de amikor ezekről is szó esik az nagyon kemény. Néha tényleg azt éreztem, hogy összeszorul a torkom, és a könnyeimmel küzdöttem. A könyvnek pedig ez egy hatalmas előnye. Néha előre utal a jövőre egy-két mondatban azzal kapcsolatban Gina, hogy emlékszik vissza a dolgokra felnőtt korában. És a könyv számomra egyik leg erősebb fejezete is ehhez kapcsolódik amit kiskoromban például a filmben sosem értettem, és a zsidó törvényekkel volt kapcsolatos.

Úgy tudom néhány helyen ez a könyv kötelező olvasmány, aminek egyrészt örülök, mert valljuk be, vannak ennél rosszabbak is. De az meg tény, hogy egy kötelezőt nem szívesen olvasnak el a gyerekek így lehet, nem ezzel fogják megszerettetni velük ezt a művet. Ajánlani mindenképp tudnám bárkinek, mert tényleg egy nagyon szívhez szóló és elgondolkodtató mű.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenet:

„    – Szomorítana, ha ez bekövetkeznék – hallotta Gina megint az igazgatót –, ebben az esetben nekem kell majd erről elszámolnom Isten ítélőszéke előtt. Vitay tábornok ugyanis azt az utasítást adta nekem, hogy akkor sem adhatom ki másnak őkívüle a gyermeket, ha ő haldoklik, vagy ha neki halálhíre érkeznék, a kislánynak még a temetésére sem szabad elmennie. Így kívánta, ez volt köztünk a megállapodás. A gyermek három év és három hónap múlva hagyhatja el először az intézetet az apja nélkül, mikor már leérettségizett. Ennyi időre fizették ki az internátust és a tandíjat.
    (…)
    – Igazgató úr el látszik felejteni azt a tényt, hogy Vitay tábornok leányának Pestre vitelére parancsot kaptam.
    – Nem én – (…) –, semmit se felejtettem el, hadnagy úr. Csakhogy az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható főhatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéretemet számon tartja, a megváltó Krisztus.”

Heaven: R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Heaven ​Campel élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll.

Harmincharmadik születésnapján megtudja, hogy nem az, akinek eddig hitte magát, a szülei sem azok, akiket egyszerű, dolgos embereknek ismert, és a dédnagyanyja sokkal különlegesebb volt, mint amit el tud egyáltalán képzelni. Heaven két lábbal a földön áll, nem hisz a természetfelettiben, a túlvilágban vagy a misztikus ostobaságokban, de ezen a napon át kell értékelnie mindent, amit eddig a világról gondolt. A világról, amely egyetlen perc alatt részeire hullott…

Egy markáns nyomozó segítségével nekilát, hogy kiderítse a származását, megtudja végre, ki és miért gyilkolta meg azt, aki tudta a kérdéseire a válaszokat, miért üldözik sötét alakok, és miért segítik ijesztő idegenek. És a lehetetlen nemcsak lehetségessé, hanem a mindennapok részévé válik…

R. Kelényi Angelika minden szabályt felrúg, és történelmi vagy romantikus regény helyett egy misztikus krimivel sokkolja az olvasóit. Heaven Campel története egy lehetetlenül lehetséges sztori, amely tornádóként süvít végig az olvasók elméjén és lelkén.”

Vélemény:

Bár az írónőtől még soha nem olvastam egy könyvet sem, már elég régóta tervben volt, hogy esélyt adok valamelyik írásának. Nem tudom ez volt-e a megfelelő választás. A történet maga nagyon tetszett, már az első oldalakon megfogott, és a főszereplő személyében sem találtam semmi kivetnivalót.

Azonban… (na igen itt szoktak jönni a problémák) elképesztően gyors volt, és túlpörgetett. Először nem bántam, hogy Heaven nem hisztizik amiatt, hogy ő ezt nem akarja, meg nem hiszi el, hanem rögtön beleásta magát és belecsapott a közepébe, de ez egy idő után rendesen ki is vett engem a történetből. Azért nem tudom, képes lenne-e bárki is ilyen nyugodtan viselni ha a családjáról ekkora titkok derülnek ki és róla is. Szintén a történet hosszának és cselekmény tempójának köszönhetően nem igazán tudtam beleélni magam az egészbe. Hipp most Londonban vagyunk majd hopp most Budapesten… és beszéltem már vele de a következő jelenetben már az ő irodájának ajtaján kopogtatok. Ennek a tempónak hatására volt egy két-dolog ami cseppet sem érintett engem fájdalmasan, meglepően. Ezt majd az értékelés alatt a spoiler figyelmeztetésnél elmesélem.

Mind amellett a könyv szépen meglett írva, és nekem kifejezetten tetszett a végén, hogy sok mindenre megfelelő magyarázatot kaptunk. Egyértelműen, ami nekem hangyányit elvett az élvezetből a megfeszített tempó volt.

Értékelés: 4,5 csillag

Spoileresen, mert ezt egyszerűen nem bírom magamban tartani:

Fuckin’ Frank Warren vagyis Gerald Gibbs… Nos talán az ő esetében mondhatnám a leginkább azt, hogy neki olyan szinten nem tett jót a tempó, hogy az valami hihetetlen. Túl hirtelen jött a semmiből, túlságosan gyakran volt mindig jókor és jó helyen… Már nem azért de melyik mezei kis nyomozó engedhetné meg magának, hogy a munkaidejében elmegy Magyarországra nyomozni? Szabadságot vett ki? Elengedték? FBI… nos náluk talán megoldható lenne hogy külföldre küldik őket de ez itt már rögtön az elején sántított, így miután a jóember ment Heavennel két gondolatom volt:

1) kiderül, hogy ő a jófiú aki titokban vigyáz Heavenre

2) kiderül, hogy ő a rosszfiú aki csak kihasználja

Mivel sok érzést nem váltott ki belőlem ezalatt a pár nap alatt így a pálfordulása is maximum egy jóleső vállrándítást váltott ki belőlem. Szerintem sokkal nagyobbat ütött volna ha mondjuk már régebb óta ismerik egymást és ekkor derül ki az igazság… Egy biztos így kicsit kevés volt.