Mindhunter (Sorozatgyilkosok): John Douglas – Mark Olshaker

Leírás (forrás: libri.hu)

„John E. Douglas huszonöt évig dolgozott az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának különleges ügynökeként, ahol a pszichológiai profilalkotás technikájával vizsgálta az ország leghírhedtebb sorozatgyilkosainak és bűnözőinek elméjét. A szerző mára klasszikusnak számító könyvében - amely idén új utószóval kiegészítve kerül boltokba - betekintést enged legbrutálisabb, legelképesztőbb és legbonyolultabb eseteibe, ezáltal legrosszabb rémálmainkba.

Az egykori ügynök szakmája egyik legendás alakja, róla mintázták A bárányok hallgatnak Jack Crawford nyomozóját: Douglasnek karrierje során olyan könyörtelen gyilkosokkal volt dolga, mint Charles Manson, Ted Bundy és Ed Gein, és az egyik ügyéért kis híján az életét adta. Douglas kísérteties képességének hála a ragadozók és a prédák bőrébe egyaránt bele tud bújni, így amikor átfésüli az egyes bűntények helyszíneit, a profilalkotás során nemcsak az elkövetők szokásait képes meghatározni, hanem következő lépéseiket is.”

Vélemény:

Váratott már magára ez a könyv eléggé. Sajnos egy olyan időszakban vettem meg, amikor még nem igazán sikerült belovallnom magam az olvasási élménybe így elképesztően lassan haladtam, majd szerintem 100 oldalt sem értem el amikor leraktam egy időre, de az emlék velem marad.

Most újra elővettem. Egyrészt mert időközben megnéztem a sorozatot mely alapjául ez a könyv szolgált, másrészt mert elkezdtem elmélyülni a krimiben és gondoltam néhány megtörtént bűneset elolvasása segít majd a saját történetem előre mozdításában. Mióta először láttam a Gyilkos elméket, egyszerűen magával ragadott a bűnügyi profilozók munkája. Az a szinte már csoda ahogy az elkövetés módjából és a helyszínek látványából képesek szinte pontos képet festeni az elkövetőről.

A könyv elején nagyon pörögtem és gyorsan tudtam vele haladni. Érdekelt az író élete az, hogyan is jutott el az FBI-hoz és szerencsére már ezeket a részeket is megfűszerezte némi jövőreutalással, amikor egy-egy pillanatot későbbi interjúkban hallható tapasztalatokkal vetett össze. A bűnesetek leírásánál gyakran nagyon erősen és pontosan lefestette az áldozatok halálának körülményeit, némely esetben tényleg még elképzelni is fájdalmas ős sötét volt. A bűnözők ellenben néha, amikor a könyvben egy-egy általuk kimondott mondatot olvastam teljesen hétköznapinak és gyakran nagyon okosnak is tűntek. Előfordult persze a másik véglet az őrültebb elkövetők is.

Nagyon furcsa volt látni azt, hogy a lezárásban még évtizedekkel később is voltak ügyek amiket csak később sikerült megoldani, vagy az elkövető csak akkor kapott érte büntetést. Megérte elolvasnom a könyvet, mert a sorozatgyilkosok életéről például most egy másik szemszögből is megtudhattam dolgokat és az FBI ügynökök véleménye is rengeteget adott hozzá a saját megítélésemhez. Másképp látom a társadalomba való visszaintegrálódás lehetőségét és azt is a pszichiáterek mégis kiket akarnak visszaengedni az emberek közé.

A könyv egyetlen hátránya, hogy nem annyira regényes számomra így elég nehezen haladtam, főleg a második felében már akadtak részek amiket kissé untam is.  

Értékelés: 4 csillag

 

Firenze legszebb asszonya – Botticelli története: Alyssa Palombo

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Amikor a gyönyörű, fiatal lánynak szülei megtalálják a megfelelő kérőt, Simonetta nem tiltakozik: Marco Vespucci nemcsak jóképű és művelt, de Firenze legbefolyásosabb családja, a Mediciek köreiben forog. A gazdag bankárcsalád a művészetek legfőbb pártolója a 15. századi Itáliában, és Lorenzo páratlan könyvtára lenyűgözi az irodalomkedvelő lányt. Örömmel veti hát bele magát az arisztokratafeleségek életébe, igyekszik beilleszkedni és közben figyelmen kívül hagyni az arra utaló jeleket, hogy a gazdag, kifinomult ízlésű város erkölcsei a felszín alatt nem éppen olyanok, mint amire őt otthon tanították.

Szépsége miatt rajongás övezi, amerre csak jár, még Giuliano de’ Medici is a hódolójává válik. Simonettának azonban csupán egyetlen férfi kelti fel a figyelmét: Botticelli, az ifjú festő, a vonzó férfi, akivel első látásra egymásra hangolódnak, és aki egy napon arra kéri, legyen készülő festménye modellje – meztelenül. Múzsája végül beleegyezik, és megkezdődik Simonetta, Sandro és a Vénusz születése története.”

Vélemény:

Az írónő egy másik regénye (A Borgia-vallomások (Portré Cesare Borgiáról, a történelem hírhedt "rosszfiújáról") első olvasásra rögtön a szívemhez nőtt, és alig bírtam letenni a kezeim közül.

Ettől felbuzdulva arra gondoltam már könyvével is megpróbálkozom. Mivel a szívemhez mindig közel állt a reneszánsz Itália így ezt a Firenzében játszódó történetet néztem ki.

Már a történet elején rá kellett jönnöm, hogy egyértelműen látszik a kettő közötti különbség. Ez csak női szemszögből íródott (bár ő legalább valós személy alapján lett mintázva), és sajnos a korszak embereiről is kevesebb dolog derült ki. Nagyrészt a szerelem kapta a hangsúlyt.

Számomra kicsit túl sokszor mondták ki a regény során, hogy Simonetta mennyire gyönyörű és bár értem, hogy ez volt a lényeg, de közben gyakran ezek a jelenetek már untattak, inkább olvastam volna még jeleneteket a Medici család tagjaival. Az mondjuk rögtön megfogott, hogy Simonetta a szépsége mellett okos volt és néha kinézetét inkább tehernek élte meg, mely nem csak a férfiakkal való kapcsolatára, de nő társaival szembeni barátságára is rányomta a bélyegét. Az elején már tudtam, hogy ez nem lesz egy szépen lezárható romantikus történet – sajnos valós személyek esetén ez gyakran nem megoldható. 

A történelmi személyek és a kor is szerintem egész hitelesek voltak, ahogy a korszak problémái is és szerettem a Simonetta és Botticelli között kialakuló románcot, de nekem ez a történet cseppet sem lett annyira erős, mint az írónő másik könyve. Persze itt kevesebb hatalmi játszma és ármánykodás történhetett, hisz nem azt a korszakot és nem azt a közeget ragadta meg az írónő. Ettől független még mindig egy egész jó romantikus történelmi regénynek mondanám.

Értékelés: 4,5 csillag

Bűnösök közt: Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Becca, ​a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát.

Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pedig egy pillanat alatt az események középpontjában találja magát: munkát kap a banda klubházában. Beépül a szervezetbe, hogy belső informátorként segítse tovább a szövetségiek munkáját. Eleinte könnyűnek tekinti az ügyet, de ahogy megismeri a tagokat, egyre jobban bevonódik az életükbe. Főleg akkor, amikor érzelmileg és testileg is közelebb kerül Loganhez, a motoros banda alelnökéhez.

Beccának választania kell, hogy hű marad-e a hivatásához és a régi kapcsolatához, vagy átadja magát az újonnan felszínre törő énjének és az ezzel járó szenvedélynek.

Baráth Viktória legújabb regényében visszatér a maffia és az igazságszolgáltatás világához. Egyaránt megismerhetjük mindkét oldal szép és sötét oldalát, ezzel az olvasót is választás elé állítva: lehet-e határt húzni a jók és a rosszak között?”

Vélemény:

Nem most terveztem elolvasni ezt a könyvet, de bizonyos okoknál fogva úgy alakult, hogy egyik este neki láttam és órákkal később azt vettem észre, hogy már a felén is túl jutottam. Érdekelt a történet, de közben féltem is, mert bár az írónő könyveiben nagyrészt eddig nem csalódtam (kivéve akkor, amikor maga a téma taszított el sajnos), de a közelmúltban volt már rossz tapasztalatom FBI-os történetekkel.

A sztori magába szippantott nagyon könnyen. Becca egy kifejezetten kedvelhető női karakter lett számomra, ami szintén ritkaságnak számít a zsáneren belül (legalábbis ami az ízlésem illeti), és a történet is megfogott már alapkoncepcióját tekintve. Egy időben nagy rajongója voltam a Sons of Anarchy című sorozatnak és talán emiatt de voltak karakterek, akiket kvázi a könyvbe képzeltem és szálak amiket igazából majdnem átemeltem onnan. Bár ez sosem jelentett számomra problémát, igazából csak meghozta a kedvem ahhoz, hogy újra meg akarjam nézni a sorozatot és beleássam magam a témába.

Ami a karaktereket illeti:

Becca személyisége megfogott mert nem volt egy hisztis p*csa (nálam általában ez szokta elrontani a dolgokat), és az első pillanattól kezdve tett azért, hogy elérje a céljait. Nem félt szembenézni a saját tévedésével, és bár felmerült számára az a gondolat, hogy nőiségét felhasználva mennyire könnyen be tudna épülni a csapatba, de el is vetette ezt az ötletet amiért kifejezetten díjaztam.

Logan (bocsánat, de számomra egy Jax Teller volt a fejemben), először kiismerhetetlen volt, aztán nagyon hamar megszerettem. Végül meglepődtem azon, hogy nem a tipikus 100x olvasott klisét járja végig a történetével.

Oliver először nekem kicsit hajazott a több hasonló könyvben látható első férfira aki csak „alkalmi kapcsolat” „amúgy egy pöcs” „csak kihasználom”… de örültem, hogy a könyvben ő ennél sokkal több volt, valamint nagyon tetszett az utalás az Igazság trilógiára is.

Ami számomra mégsem tette ezt a könyvet tökéletessé, és le kellett miatta vonnom egy keveset az a hossza. Nagyon gyorsan pörögtek az események, ez talán lehetne pozitívum is de így Becca és Logan egymásra találását túl gyorsnak, enyhén megalapozatlannak éreztem. A történet tempója miatt akadtak néha erőltetett jelenetek melyek valószínűleg azért kerültek bele, hogy gyorsan vigyék előre a szálakat, ezeket szívesebben láttam volna lassabban kibontakozni.

Baromi nagy pozitívum! Az akció része és az, hogy az FBI nem töketlenekből állt és, hogy a rosszfiúk sem csak csúnyán néztek egymásra!

Értékelés: 4,5 csillag

Gergő és a táltosviadal (Gergő-regények 3.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

 „Mélységesen ​téved, aki azt hiszi, hogy a 2-es metrót felújítás miatt zárták le a nyáron. A rég elfeledett tündérvilág képviselői okoznák zavart a különböző állomásokon: az általuk megszállt emberek rengeteg galibát okoznak. A sámántanoncokra vár a feladat, hogy rendet teremtsenek. Csakhogy az Álomvilág nagy bajban van. Nem működik a Világfa, bezárultak az Ébredés Ajtajai. Amikor Gergő az éberek világát felforgató tündérek nyomába ered, az Álomvilágban reked. Két tündér társaságában utazik a Világfán, hogy megtalálja Kende táltost, és visszajusson a valóságba.

A magyar és kelta mitológia bájos keveredésével türdérfiak, tündérlányok, francok, leprikónok és más aprónép segíti és akadályozza hőseinket. Az immár sámánná és valódi bűbájossá érő Gergő és Zsófi feladata, hogy megmentse a világot, segítsen Kende táltósnak megszabadulni lelke sötét felétől, és az Égi Atyácska trónusa elé járulni a Göncöl szekerén. A két főszereplő most teszi meg az első lépéseit a felnőtté válás felé, megismerkednek a halállal, az elmúlással, a csalódással és a szerelemmel.

A nagy sikerű Gergő és az álomfogók sorozat újabb darabja, a Gergő és a táltosviadal ugyanolyan fordulatos, humoros, izgalmas, mint az első két kötet, azonban a szerző – mint mindig – most is egy sor szokatlan fordulattal kedveskedik olvasóinak. A Gergő és az álomfogók világának rajongói most se fognak csalódni.”

Vélemény:

Életemben először fordult elő velem az, hogy kis időre le kellett tennem a könyvet, mert képtelen voltam olvasni… De ne szaladjunk ennyire előre.

A Gergő-regények 3. részénél, MOST éreztem leginkább azt, hogy hála az égnek amiért nem korábban akartam elolvasni. Biztos fiatalabb koromban is élvezetes, aranyos műnek találtam volna de a mély értelme az egész tartalma felnőtt fejjel megy át leginkább az olvasónak. És itt kell kiemelnem egy nagyon fontos dolgot. Böszörményi Gyula munkásságában az a legjobb (még a mai napig is, hiába, hogy ő már nem lehet közöttünk), hogy sosem nézte idiótának a gyerekeket. A mai világban rengeteg ifjúsági könyv és műsor gondolkodik úgy, hogy „Ezt még úgysem értenék, inkább nem is beszélek róla.” Azonban Böszörményi alkotásaira inkább az jellemző „Ezt még nem biztos, hogy értik, elmagyarázom nekik.” A Gergő könyvek, mint ahogy az alkotó más regényei is nem pusztán szórakoztatnak és néhány óra nyugalmat és elvonulást adnak a valóvilágtól, hanem mély gondolatok és megszerezhető tudást is.

Azt kell mondjam, köszönöm! Köszönöm az életnek és a sorsnak hogy elém hozta ezeket a nagyszerű regényeket.

Mi a véleményem ezen kívül a történetről? Szerintem nagyon fordulatos érdekes volt. Nem hittem, hogy a végére az jön ki belőle, ami megszületett, és az elején szinte még semmit nem is sejtettem előre.

Na de… miért is írtam azt, amit a véleményem elején megfogalmaztam?

Azért, mert szerintem életemben egyszer fordult elő ezen kívül, hogy elkezdtem sírni egy könyvet olvasva, méghozzá A nyomorultak esetében. Nem egyszerűen megkönnyeztem, majdnem zokogásban törtem ki annyira meghatottak a leírt sorok, és annyira fájt is miközben valahogy sikerült balzsamoznia a lelkemet.

A Gergő és a táltosviadal, akár csak az első két része volt egy gyönyörű gyerekeknek és felnőtteknek is élvezhető mese, fordulatos kalandokkal, szerethető és változatos szereplőkkel, valamint lélekig hatoló mély mondanivalóval.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézet sajnos SPOILEResen

"Itt vagy a Világfa csúcsán, de láttad már a Gyökértszint sötétségét is. És még mindig nem érted, hogy a testünk, amit olyan nagyon szeretünk a Valóságban, csak létezésünk egyetlen pici darabja? Kende táltos levetette ezt az elnyűtt, ráncokkal rótt, ősz hajjal díszített holmit, amiben eddig a szabad lelkét hordozta, s most elköltözött Égi Atyácska birodalmába. De ha te elkezded tagadni... Ha azt hiszed inkább, hogy meghalt, és a kukacok hasában végzi, akkor megölöd őt. Hiszen így számodra Kende végső elmúlása lesz a Valóság!"

Trónok harca (A tűz és jég dala 1.): George R. R. Martin

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.

Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.

Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.”

Vélemény:

Emlékszem arra, amikor először láttam a sorozatot. Mindenki oda és vissza volt érte, de engem valahogy sosem vonzott.

2013. október 23-a volt. Az iskolában tanítási nélküli nap, ám mivel szerdára esett így ez az alkalom nem járt hosszúhétvégével. Mi, akik kollégisták voltunk nem mentünk haza egyetlen szabadnap kedvéért, helyette a városban sétálgattunk. Jól emlékszem arra, hogy meleg őszi idő volt és a legjobb barátnőm épp a Trónok harca történetéről mesélt nekem. Kíváncsivá tett így amint visszaértünk, meg kellett néznünk. Attól a pillanattól kezdve a történet magával rántott. Ledaráltuk a már kijött évadokat aztán az elkövetkezendő években folyamatosan becsatlakoztunk, amikor egy újabb és újabb jött ki.

A sorozat után természetesen el szerettem volna olvasni a könyveket, így 2014-ben kezeim közé kaptam az első részt. Az oldalszámok, a regén vastagsága egy kissé megrémített, de akkor is belevetettem magam. Sajnos abban az időben talán a folyamatos tanulás, az iskolai elfoglaltságok miatt sokkal kevesebb időm volt, így a 2. rész után abbahagytam… (aztán a sorozat évadainak számomra érezhető hanyatlása sem sokat segített).

Most azonban úgy döntöttem itt az ideje újra elővenni. Hogy a Sárkányok háza elindulása miatt, vagy pusztán csak a régi emlékek okán szerettem volna újra belevetnem magam Westeros történeteibe, azt nem tudom. A lényeg, hogy újra itt vagyok.

A könyvnek rengeteg értéke van. Először is kiemelném a szereplők összetett jellemeit és azt, hogy ettől független nem mindenki szürke. Lehet valaki tiszta és jó amellett, hogy jelleme apró darabkákból tevődik össze, de a gonoszok sem szimplán gonoszok, ettől független lehet őket teljes beleéléssel nem szeretni.

A legnagyobb különbség a sorozat és a könyv között (már ha valaki az összehasonlítást akarja) a korokban keresendő. Ned Stark valahol 30 és 40 éves kor között lehet. A legidősebb fia Robb, mindössze 15 amikor csatába vezeti a seregét, Daenerys pedig csupán 13 éves, amikor feleségül meg Drogohoz.

A történet több szálon fut, ezek többségét szereplőkön keresztül láthatjuk. E/3-ban íródva de mégis az ő gondolataikat hallva és azt látva ami körülveszi őket. Így néha könnyen megeshet, hogy mi olvasók tudunk egy-két dolgot, amit a szereplők nem. Például amikor Arya kihallgat egy beszélgetést az olvasó pontosan tudja minek a szemtanúja, a kislány viszont még nem érti, így egyértelműen fals és hiányos információkat ad át apja számára. A helyszínek leginkább Deres, a Fal, Királyvár, a tengeren túl… és a folyóvidék meg a völgy, attól függően a szereplők épp merre járnak. A szálak gyakran kapcsolódnak egymással, vagy éppen külön utakra terelődnek, egyelőre Daenerys szála volt az egyetlen amit elejétől végéig csak az ő szemszögén át látunk.

A történet szakít a közvélemény által fantasynak titulált műfajjal. Itt nincsenek törpök, tündék és varázslók. Vannak azonban egy mágiával bíró lények és személyek, akiknek a tulajdonságai sokkal kézzelfoghatóbbak néha. Az emberek nem menekülnek meg lehetetlen helyzetekből és sajnos jó karaktereket is elérhet a halál, de épp így lesz a történet sokkal életszerűbb, átélhetőbb.

Értékelés: 5 csillag

Gergő és a bűbájketrec (Gergő-regények 2.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: libri.hu)

„A Gergő és az álomfogók után azt gondoltuk, hogy ennél már nem lehet jobb. A Gergőnél csak Gergő lehet jobb. És az elsőnél csak a második. Az álomfogók után most itt folytatódnak Gergő kalandjai, nálunk, a Bűbájketrecben. Ismét mesés tájakra révül Gergő, a farkas-sámán, és Zsófi, a Vajákos Lányképző tanulója.”

Vélemény:

Ha fogalmazhatok így, számomra ez a második rész még az elsőnél is nagyobbat szólt. Az első pillanatától kezdve magával ragadott és itt végre kezdtem érezni azt, ami miatt lehet, hogy nem is olyan hátrány, hogy most került a kezembe a regény.

Gyermeki fejjel is szép lehet a története, de felnőttként annyival többet ad, hogy valami hihetetlen. Olyan mélységeket boncolgat, amiket általában az ifjúsági regények meg sem közelítenek, vagy legalábbis nagyon keresni kell őket. Ezt Spoiler alatt ki is fejtem.

A szereplők továbbra is nagyon élethűek és végre kezdtem felfedezni Böszörményi gyakran használt karakterit. Itt van például Monyákos Tuba, aki az egyik kedvenc szereplőmmé nevezte ki saját magát – nem sok beleszólásom volt az ügybe – és szinte éreztem, hogy jelleme, az író más könyveiben mely szereplőknél bukkan fel hasonló módon. Tetszett az ő kis története is, mely ettől független nagyszerűen beépület a regény fősodrába.

Főszereplőket tekintve pedig továbbra is kedveltem mind Zsófi, mind pedig Gergő jellemét, utóbbi azonban hatalmasat nőtt a szememben. A regény vége felé történik egy jelenet (ez lesz majd a Spoiler után) mely annyira magával ragadott, hogy képtelen voltam elszakadni az ötlettől. Mert igen… mi van akkor ha nem az a gonosz akire a történet végéig gondoltunk volna, hanem a gonoszság valójában egy gondolat. Az ember egy apró, ám annál sötétebb vágya?

Mivel a regény során rengeteg csavar és meglepetés található, így nagyon nehéz anélkül beszélni róla, hogy az ember óhatatlanul is információkat csepegtessen. Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy a felvázolt világ a varázslattal, az álomvilággal, a Világfával mind nagyszerű ötlet. A regény pedig bővelkedik a fantasztikus karakterekkel, és ezzel a lenyűgöző világépítéssel.

Értékelés: 5 csillag

SPOILER:

Nekem az első pillanattól egyértelmű volt a könyvben, hogy Zsófi nem kéne, hogy lebecsülje a pszichiátert így az, hogy a végén róla derült ki, hogy mindent ő alakított addig a pillanatig, cseppet sem lepett meg.

Viszont az a beszélgetés ott az agyamba fúrta magát és nem engedett. Az, hogy majdnem Gergőből alkotta meg az általa vágyott gonosz főnöket – mert kiderült ám, hogy nem ő volt a főgonosz, ő csak csatlós akart lenni – Gergő pedig ebbe majdnem belement, egy nagyon erős jelenet volt. Ifjúsági regényekben pedig kifejezetten ritka. 

Gergő és az álomfogók (Gergő-regények 1.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

 „Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.”

Vélemény:

Éveken keresztül bárki megkérdezte ki a kedvenc íróm azt feleltem rá Böszörményi Gyula. Azt hittem azért mert ritkán olvasok magyar könyveket de végül rájöttem, hogy valahol tényleg igaz hisz ha minden írót figyelembe veszek ő volt az akinek valaha a legtöbb könyvét olvastam.

Elsőként a Rontásűzők sorozattal kezdtem (túl rég volt már, tervben az újra olvasás). Majd a Rémálom könyvek és évekkel később az Ambrózy sorozat… Gergő világa valahogy teljes egészében kimaradt nekem, mert mikor édesanyám először olvasta én a Harry Potter időszakom éltem ráadásul a könyv vaskos méretei el is tántorítottak. Most évekkel később végre eljutottam odáig, hogy a kezembe vehessem a sorozatot és nekiálltam az olvasásnak.

A könyv elején úgy éreztem még érzékelhető volt a kezdeti hangkeresés. Már éreztem azt a tipikus Böszörményi féle stílust, amiért imádom a történeteit, de még kicsit pórbált rátalálni a saját hangjára, szavaira és mondataira. A történet számomra kissé nehezen indult, sok volt a számomra akkor még sehová sem vezető mellékszál, és nem minden esetben értettem a karakterek motivációját.

A könyv előrehaladtával azonban minden körvonalazódott előttem, a szereplőket megszerettem és a cselekmény is magával szippantott. Éreztem a Harry Potter hatását, de közben mégis annyira magyar és annyira ősi lélekhez szóló volt, amit előtte csak a Rontásűzők váltott ki belőlem.

Gergő tipikusan az a fajta hős, aki nem szeretne hős lenni. Ismerjük ezt már régóta Harry a kiválaszott, Katniss az akaratán kívüli forradalmár és még sorolhatnám. Mégis Gergő karaktere valahogy adott egy kis pluszt ehhez az érzéshez. Ő nem pusztán el akarta kerülni a kis kiválasztott szerepet, de el sem tudta képzelni, hogy valaha annak a bizonyos világnak a részesévé váljon. Mégis amikor már ott volt és cselekednie kellett, meglepően gyorsan és könnyedén adaptálódott a környezethez és vette át a szokott normákat.

Mint Böszörményi más könyvei esetén, itt is a karakterek sokszínűségét és a mögöttük álló sorsokat szerettem a leginkább. A szereplők viszik előre a történetet. Senki nem éreztem fölöslegesnek, mindenki kapott saját hangot és egyszer sem éreztem, hogy két szereplő (még a legkisebb mellékszereplők is) felcserélhetőek lennének egymással. Hogy a hetek jurtájának vezetőit említsem csak, akiknek az élete és jelleme mind nagyon érdekes és egyszerre szomorú is volt.

Az ellenfél személyét az első pillanattól kezdve tudtam de a motivációi így is érdekessé tették a történet végét.

Nagyon jó volt elmerülni ebben a világban és alig vártam, hogy folytathassam a következő résszel. A könyv egy kissé csalóka, mert abban az időszakban adták ki amikor még vastagabb papírra nagyobb sorközökkel készültek a kiadványok, a méretei épp emiatt megtévesztőek. Szívesen ajánlanám akár az iskolákban is ajánlott olvasmány gyanánt hisz szerencsére egyre több területen kezdik lecserélni a régi szépirodalmakat és keresnek új, a gyerekek számára élvezhetőbb történeteket.

Értékelés: 5 csillag