Mielőtt megismertelek (Mielőtt megismertelek 1.): Jojo Moyes

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Louisa ​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és – pusztán a másik kedvéért – újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?”

Vélemény:

Ha az ember valamit elsőként megtanul a szerelemről az, hogy képes csodákat tenni. Az igaz szerelem csókja feltámasztja a halottat, megtöri az átkokat és végül „Boldogan éltek, amíg meg nem…”

A meséket mindig szerettem, de a romantikus történetek világában nem érzem túl kényelmesen magam. Számomra mind túlságosan egyértelmű, hihetetlen és persze csak másokkal történhet meg… egyfajta be nem teljesíthető vágyat ébresztve az emberben. Nos ez a történet számomra egyáltalán nem ilyen volt.

Ismerve a filmet – bár egyszer sem láttam – pontosan tudtam mire számíthatok majd a történetben. Mikor először a kezeim közé vettem és elmondtam az ismerőseimnek mit olvasok, mindig azzal kezdtem mondandómat „Úgy döntöttem sírni szeretnék.”… Persze egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy sikerül. Aztán jött egy olyan jelenet amikor égni kezdett a torkom és könnyek gyűltek a szemembe, majd egy újabb és egy újabb, és még nem jutottam el a végéhez. Annyira akartam, hogy a szereplőknek sikerüljön a kapcsolata, mert ritkán olvasok annyira (számomra) azonosulható és szerethető karakterről, mint Lou. A Willel való párbeszédeik pedig egyszerűen csak mesteriek voltak. Ezeket a kapcsolatokat imádom! És volt pillanat amikor elbizonytalanodtam. Annyira egyértelmű lett volna, hogy ők is megkapják a mesébe illő beteljesedést mert hát a francba is, kit érdekel a fizikai együttlét ha két lélek ennyire egymásra tud hangolódni?

De közben valahol mélyen a lelkem legmélyén meg tudtam érteni Will döntését is, és amikor Lou sírt, én vele együtt zokogtam úgy, hogy szinte már a lapokat sem láttam. Emellett a könyv nekem rengeteg olyan gondolatot adott, amit szeretnék egy kissé magaménak tudni. Inkább Lou életéből és döntéseiből és Will neki szánt tanácsaiból.

A szereplők tekintetében szerintem kifejezetten jó könyv volt. Nem éreztem, hogy bárki klisés lenne. Patrick nem volt szemét, sem kifejezetten figyelmetlen, egyszerűen egy egész más életet élt, mint Lou. Treena a viták ellenére is igazán jó testvér maradt, a család összetartó, és még Will szülei is egészen árnyaltra sikerültek…

Will és Lou párosa azonban mindent vitt!

Ha valaki szeretne elgondolkodni az olvasottakon, kedveli a humoros, csattanós beszélgetéseket, de nem riad meg egy szomorú végkifejlettől. Sem a lehet, hogy gyakori sírási rohamoktól… akkor csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézetek:

„Nagyon szerettem volna sajnálni Willt. Tényleg. Valahányszor azon kaptam, hogy csak ül és bámul kifelé a kertbe, arra gondoltam, hogy ő a legszomorúbb ember, akivel valaha is találkoztam. Aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy az állapota nem csak azt jelenti, hogy egy tolószékben kell ülnie, és fizikai értelemben elveszítette a szabadságát, hanem azt is, hogy folyamatosan el kell viselnie az állandó kiszolgáltatottságot, az egészségügyi problémákat, kockázatokat és kényelmetlenségeket. Rádöbbentem, hogy Will helyében én is elég rosszkedvű lennék.”

„Furcsán bizalmas aktus volt ez, megborotválni Willt. Ahogy folytattam, rájöttem, hogy előtte azt gondoltam, a kerekes szék majd akadályként ékelődik közénk, hogy a nyomoréksága majd megakadályozza, hogy bármilyen érzéki felhangot kapjon, amit teszek. Lehetetlen volt ilyen közel lenni valakihez, érezni, ahogy a bőre megfeszül a kezem alatt, belélegezni a levegőt, amit ő kilélegzett, látni, hogy az arca csupán néhány centire van az én arcomtól, anélkül, hogy úgy ne érezzem, kicsit kibillentem az egyensúlyomból. Mire elértem a másik füléhez, kezdtem furán érezni magam, mintha átléptem volna egy láthatatlan határt.”

„– Tudja, sosem engedett volna ennyire közel ezekhez a mellekhez, ha nem ülnék tolószékben – mormogta.
Mélyen a szemébe néztem.
– Ha nem ülne tolószékben, sosem nézte volna meg a mellemet.
– Micsoda? Hát persze, hogy megnéztem volna.
– Nem-nem. Túlságosan lefoglalták volna a magad, szőke, hosszú lábú, dús hajú lányok, akik akár negyven lépésről kiszagolják, ki a jó parti. És különben is, itt sem lennék. Én ott állnék, és italokat szolgálnék fel. Csak egy lennék a láthatatlanok közül.
Pislogott.
– Szóval? Igazam van, ugye?
Will elnézett a bár felé, aztán újra vissza rám.
– Igen. De Clark, hadd mondjam el a védelmemre, hogy seggfej voltam.”

Tűz & Vér – Westeros Targaryen királyainak históriája: George R. R. Martin

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Szurokfekete ​szárnyán Balerion alábukott az éjszakában, és amint Harrenhal óriási tornyai feltűntek alatta, a sárkány kiokádta dühét, és fekete, vörössel átszőtt tűzben fürdette meg a várat.

A kő nem ég, hencegett Harren, de a vára nem csak kőből állt. Fa, gyapjú, kender, szalma, sózott hús és gabona: minden tüzet fogott. Harren vasemberei sem voltak kőből. Lángba borulva rohantak keresztül a vár udvarain és zuhantak le a falakról. De még a kő is megreped és megolvad, ha a tűz elég forró. A Harrenhal falai előtt táborozó folyami urak később arról beszéltek, hogy a vár tornyai vörösen izzottak az éjszakában, mint öt óriási gyertya… és ahhoz hasonlóan is dőltek meg és kezdtek olvadni, ahogy a megolvadt kő folyamai lecsurogtak az oldalukon.”

Több évszázaddal a Trónok harca eseményei előtt a Targaryen-ház – a Valyria végzetét egyedül túlélő sárkányúr család – Sárkánykőről hódította meg Westeros marakodó királyságait. A Tűz & Vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól veszi fel a történet fonalát, és egészen a dinasztiát majdnem elpusztító polgárháborúig regéli el Westeros sorsfordító eseményeit.

Mi történt valójában a Sárkányok tánca alatt? Miért vált Valyria oly halálos hellyé a Végzet után? Honnan származik Daenerys három sárkánytojása? Ezekre és még rengeteg más fontos kérdésre ad választ a Fellegvár egy tanult mestere által írt kihagyhatatlan krónika, melyet több mint nyolcvan illusztráció gazdagít. Az olvasók korábban már bepillantást nyerhettek a történet néhány részletébe, ám most tárul fel teljes egészében a Targaryenek cselszövéstől, rokongyilkosságoktól, pusztító csatáktól és természetesen sárkányoktól hemzsegő históriája a Tűz & Vér lapjain.

George R. R. Martin nagyszabású krónikájából az HBO készített sorozatot Sárkányok háza címmel.”

Vélemény:

Westeros világa már évek óta velem van, foglalkoztat és nem hagy nyugodni, még ha néha már úgy is éreztem erről a történetről nem lehet még több bőrt lehúzni. A Trónok harca utolsó évadát már nem is láttam, hisz előtte a sorozat fokozatosan kezdett engem elveszíteni – és későbbi kritikák arra engedtek következtetni – sok mindenről nem is maradtam le. Ennek hála, amikor megtudtam, hogy érkezik a Sárkányok háza sorozat, az egésszel kapcsolatban egyfajta érdektelenséget éltem meg, sőt valahol azt is eldöntöttem nem akarom látni. Végül mégis belekezdtem és abban a pillanatban úgy éreztem magam, hogy visszatért a Trónok harca fénykorának színvonala. Természetesen nem volt tökéletes, de a karakterek nagyon összetettek, a cselekmény pedig elég érdekes volt ahhoz, hogy beszippantson.

Eldöntöttem, hogy el kell olvasnom a könyvet is!

A történelemkönyv érzettől kicsit tartottam ugyan – félve, hogy túl unalmas és száraz lesz – de már az első oldalak után éreztem benne, hogy az írás gördülékeny, színes és a világ még ha csak elbeszélések is többségében, nagyon élettel teli.

A könyvben a Targaryen dinasztiáról tudhatunk meg sokkal többet, egészen Hódító (I.) Aegontól, III. Aegon uralmáig, mely időszak több, mit 100 évet ölel fel tele trónharcokkal, ármányokkal, házasságokkal és megannyi meglepő karakterrel és kalanddal.

A könyvben számomra a meglepetést az okozta, hogy bár a jelenlegi sorozat Rhaenyra időszakáról szól és az akkor kialakult örökösödési harcokról, engem mégis épp ez fogott meg a legkevésbé. Bár azt meg kell hagyni a háborúk elég jól ki lettek benne részletezve. Nem tudnék sok-sok eseményt felsorolni, vagy kifejezett részleteket kiemelni, hisz akkor ez a bejegyzés meglehetősen hosszú volna, de egy uralkodót ki kell emelnem.

I. Jaehaerys…

Eleve a trónra kerülése már egy nagyon érdekes folyamat volt, de számomra ő testesítette meg a könyvben felsorolt uralkodók közül a tökéletes királyt. Fiatalon, anyja régenssége és a Segítő támogatása alatt koronázták meg, ám még évekig nem gyakorolhatta királyi hatalmát. Majd mindenki tanácsaira fittyet hányva elvette feleségül húgát (ez nem ritkaság ám abban a családban, de itt mégis feszültségeket szült). Akivel boldogan éltek, sok gyermekük született, és együtt fantasztikusan uralták Westerost. Persze akadtak kisebb és sajnos nagyobb problémáik is, de ettől független itt olvastam a legtöbb számomra értékes gondolatot, és a legjobb királyi döntéseket. A helyzet pedig az, hogy róla még soha nem hallottam korábban a Trónok harca történétben, míg sok másokat akiket a könyvben is megismerhettem gyakran emlegettek.

A könyv legnagyobb előnye számomra az volt, hogy az írás több „forrás” nyomán született, így néha a mester, a septon és bárki más különböző dolgokat állítanak ugyan arról az emberről. Hogy mi az igazság? Azt néha jó volt saját magamnak eldönteni. Hogy kinek hiszek? Hagyom hogy a könyv hangvétele befolyásoljon, vagy épp megtalálom az arany középutat.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenetek egyike:

– Egy isten teremtett mindannyiunkat, legyünk akár andalok, valyriak, avagy első emberek – nyilatkoztatta ki Alfyn septon gyaloghintójából –, ám nem ugyanolyannak teremtett minket. Ő teremtette meg az oroszlánt és a bölényt is, és bár mind a kettő nemes bestia, bizonyos adományokat csak az egyiknek, míg másokat a másiknak adott, így hát az oroszlán nem tud bölényként élni, ahogy a bölény sem oroszlánként. Te, ser borzalmas bűnt követnél el, amennyiben ágyba vinnéd saját lánytestvéredet… ám te nem is vagy a sárkány vére, ahogy én sem. Ők csak azt teszik, amit mindig is tettek, és nem a mi dolgunk ítéletet mondani felettük.

A legendák szerint egy kis faluban az éles eszű Baldrick septont egy korábbi Szegény Testvér, egy nagydarab kóbor lovag vonta kérdőre, azt mondván: „Egen, és ha én meg akadnám dugni a húgomat, akkor hagynád?” A septon válaszként elmosolyodott, és így szólt: „Menj el Sárkánykőre, és törj be egy sárkányt. Ha sikerrel jársz, ser, akkor én magam adlak össze titeket.”

A Nyolcadik Hangjegy rejtélye (A hatodik hold leánya 2.): Moony Witcher

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A nyár véget ért, de Velencében még mindig arról a különös napról beszélnek, amikor sokak látták a magasba emelkedni a Szárnyas Oroszlán szobrát. Fantázia vagy valóság?

Nina De Nobili tudja…

Nagyon is jól tudja, hogy repült az oroszlán: ő jelen volt! Éppen akkor győzte le ellenségét, Karkon Ca' d'Oro herceget, aki eltűnt a lagúnák hullámai között. De Karkon… valóban meghalt?

Így kezdődik egy újabb magával sodró kaland Nináról, a kis alkimistáról, aki ismét azon fáradozik, hogy megmentse a Hatodik Holdat. Négy elválaszthatatlan barátja és a robotember, Max segítségével visszautazik az időben az ókori Egyiptomba, ahol ősi istenek és múmiák kelnek életre…”

Vélemény:

A történetnek ezt a részét már nem ismertem, annak idején csak az első könyvet olvastam el. Így felnőtt fejjel a leírások újfant egyhangúnak tűntek és az események is gyerekesek, de úgy érzem egy gyermeknek – az adott korosztálynak – épp megfelelőek lehetnek.

Van a történetnek valami enyhe bája, méghozzá az, hogy egy olyan korszakot idéz fel, amikor a 10-11 éves gyerekek, még szívesen kaptak ilyen könyveket a kezükbe és elhitték, hogy ez akár velük is megtörténhet. A mobiltelefonok, internet és különböző online platformok előtti időből. A könyv mondanivalója az, hogy a fantáziára és az álmokra szükség van, ehhez pedig szerintem a tálalás éppen megfelelő. Felnőtteknek talán már tényleg kissé bugyuta, de maga a kaland igazából érdekes.

Továbbra is úgy érzem meg akarja adni a történet azt a balanszot, ami segítene hogy a mese mind kicsik, mind nagyok számára élvezhetővé váljon, azonban ez valahogy mégsem sikerül így a cselekmény egy folyton tengeren mozgó hajónak tűnik, amit dobálnak a hullámok. A leírások és a karakterek továbbra is gyerekesek (11 éves szereplőktől az ember sokat nem is várna), és néha a bonyodalmak is nagyon meseszerűen gyorsan oldódnak meg. Azonban Karkon néhány tette túl sötét szerintem egy gyereknek (szegény cicák), közben a jelleme mégis az a tipikus mesebeli gonosz aki ujjait egymáshoz érintve nevet és hangosan elmélkedik mit tesz majd a főhősökkel. Érdekel a történet folytatása, de úgy érzem kell egy kis ülepedés a folytatáshoz és előtte valami komolyabbat elővenni.

Értékelés: 4 csillag

 

A hatodik hold leánya (A hatodik hold leánya 1.): Moony Witcher

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nina ​az általános iskola ötödik osztályába jár (Segítség, itt vannak a vizsgák!), a nagynénjeivel él Madridban, és ritkán látja a szüleit, mert a munkájuk miatt mindig távol vannak. Összességében idáig nincs is semmi különös. De ott van az a csillag formájú szederanyajegy a jobb kezén… pont ugyanolyan, mint amilyen a szeretett Misa nagypapának is van, a nagy alkimistának, aki Velencében él. A sors bélyege lenne ez? Milyen jövő vár Ninára? Az alkímia, a tanulás, egy ismeretlen világ… egy teljesen új élet, ami elkezdődik egy éjszaka; hirtelen, a nagypapa titokzatos halálával. Nina megérkezik Velencébe, kutyája Adóne és macskája Platóne kíséretében, készen arra, hogy megértse, mi történik körülötte. És még nem tudja, hogy majd meg kell mentenie a Hatodik Holdat négy velencei barátja, egy Max nevű robotember és a Sbacchio segítségével…”

Vélemény:

Nem éppen az én korosztályomnak szól ez a könyv az már egyszer biztos, de szeretném csökkenteni az itthon felgyülemlett olvasatlan könyveimet. Emlékszem, hogy ezt a részt még kiskoromban – talán általános iskolában – olvastam, amikor mind a főszereplő mind a leírások közelebb álltak akkori énemhez.

Szeretném leszögezni, hogy ez egy gyerekkönyv. Így azt, hogy mennyire gyerekes néhány gondolat, például:

1. A karaktereket szinte személyiségileg nem is ismerni, Nina minden barátja szinte ugyan olyan, egy-egy fő karaktervonást leszámítva.
2. Természetesen a 10 éves kislány menti meg a világot, mindenféle felnőtt segítsége nélkül.
3. A főgonosz rosszabb, mint egy Disney karakter, ugyanis minden második mondatában a terveit fecsegi ki, valamint fenyegetőzik.

Nem szeretném ennél jobban kifejteni, mert tudom, hogy ennek a korosztálynak ennél több nem is kell. És inkább olvassanak egy könyvet erről, mint hogy tolják a GTA-t, vagy horrort lessenek a Netflixen.

Ezt leszámítva azonban el kell mondjam a könyvnek vannak bizonyos mélységei, amikre sajnos a kidolgozatlan gyermeki gondolatok nagyon rányomják a bélyegét, de ha ez egy felnőtteknek (vagy tiniknek) szóló regény lenne, eskü horrorisztikus kaland kerekedne ki belőle. Akadt egy két jelenet, amit nagyon erősnek éreztem még én is, főleg a gonosznak a kisállatokkal szembeni kegyetlenkedéseiben. Az alkímia, űrutazás, mágia és egyebek keveredése pedig ritkán látott gondolat mesekönyvben. A varázslatot itt a tudomány alapozza meg, a tudományt pedig a mágia így minden de minden összecseng. Egy-két gondolata pedig a könyvnek szinte ma sajnos jobban megállja a helyét, mint megjelenése pillanatában.

Nekem a könyv néha gyerekes volt (ami így felnőtt fejjel egészen megérthető), de ettől független tudtam élvezni az alapgondolatot é kíváncsi vagyok a folytatása.

Értékelés: 4 csillag

Mindhunter (Sorozatgyilkosok): John Douglas – Mark Olshaker

Leírás (forrás: libri.hu)

„John E. Douglas huszonöt évig dolgozott az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának különleges ügynökeként, ahol a pszichológiai profilalkotás technikájával vizsgálta az ország leghírhedtebb sorozatgyilkosainak és bűnözőinek elméjét. A szerző mára klasszikusnak számító könyvében - amely idén új utószóval kiegészítve kerül boltokba - betekintést enged legbrutálisabb, legelképesztőbb és legbonyolultabb eseteibe, ezáltal legrosszabb rémálmainkba.

Az egykori ügynök szakmája egyik legendás alakja, róla mintázták A bárányok hallgatnak Jack Crawford nyomozóját: Douglasnek karrierje során olyan könyörtelen gyilkosokkal volt dolga, mint Charles Manson, Ted Bundy és Ed Gein, és az egyik ügyéért kis híján az életét adta. Douglas kísérteties képességének hála a ragadozók és a prédák bőrébe egyaránt bele tud bújni, így amikor átfésüli az egyes bűntények helyszíneit, a profilalkotás során nemcsak az elkövetők szokásait képes meghatározni, hanem következő lépéseiket is.”

Vélemény:

Váratott már magára ez a könyv eléggé. Sajnos egy olyan időszakban vettem meg, amikor még nem igazán sikerült belovallnom magam az olvasási élménybe így elképesztően lassan haladtam, majd szerintem 100 oldalt sem értem el amikor leraktam egy időre, de az emlék velem marad.

Most újra elővettem. Egyrészt mert időközben megnéztem a sorozatot mely alapjául ez a könyv szolgált, másrészt mert elkezdtem elmélyülni a krimiben és gondoltam néhány megtörtént bűneset elolvasása segít majd a saját történetem előre mozdításában. Mióta először láttam a Gyilkos elméket, egyszerűen magával ragadott a bűnügyi profilozók munkája. Az a szinte már csoda ahogy az elkövetés módjából és a helyszínek látványából képesek szinte pontos képet festeni az elkövetőről.

A könyv elején nagyon pörögtem és gyorsan tudtam vele haladni. Érdekelt az író élete az, hogyan is jutott el az FBI-hoz és szerencsére már ezeket a részeket is megfűszerezte némi jövőreutalással, amikor egy-egy pillanatot későbbi interjúkban hallható tapasztalatokkal vetett össze. A bűnesetek leírásánál gyakran nagyon erősen és pontosan lefestette az áldozatok halálának körülményeit, némely esetben tényleg még elképzelni is fájdalmas ős sötét volt. A bűnözők ellenben néha, amikor a könyvben egy-egy általuk kimondott mondatot olvastam teljesen hétköznapinak és gyakran nagyon okosnak is tűntek. Előfordult persze a másik véglet az őrültebb elkövetők is.

Nagyon furcsa volt látni azt, hogy a lezárásban még évtizedekkel később is voltak ügyek amiket csak később sikerült megoldani, vagy az elkövető csak akkor kapott érte büntetést. Megérte elolvasnom a könyvet, mert a sorozatgyilkosok életéről például most egy másik szemszögből is megtudhattam dolgokat és az FBI ügynökök véleménye is rengeteget adott hozzá a saját megítélésemhez. Másképp látom a társadalomba való visszaintegrálódás lehetőségét és azt is a pszichiáterek mégis kiket akarnak visszaengedni az emberek közé.

A könyv egyetlen hátránya, hogy nem annyira regényes számomra így elég nehezen haladtam, főleg a második felében már akadtak részek amiket kissé untam is.  

Értékelés: 4 csillag

 

Firenze legszebb asszonya – Botticelli története: Alyssa Palombo

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Amikor a gyönyörű, fiatal lánynak szülei megtalálják a megfelelő kérőt, Simonetta nem tiltakozik: Marco Vespucci nemcsak jóképű és művelt, de Firenze legbefolyásosabb családja, a Mediciek köreiben forog. A gazdag bankárcsalád a művészetek legfőbb pártolója a 15. századi Itáliában, és Lorenzo páratlan könyvtára lenyűgözi az irodalomkedvelő lányt. Örömmel veti hát bele magát az arisztokratafeleségek életébe, igyekszik beilleszkedni és közben figyelmen kívül hagyni az arra utaló jeleket, hogy a gazdag, kifinomult ízlésű város erkölcsei a felszín alatt nem éppen olyanok, mint amire őt otthon tanították.

Szépsége miatt rajongás övezi, amerre csak jár, még Giuliano de’ Medici is a hódolójává válik. Simonettának azonban csupán egyetlen férfi kelti fel a figyelmét: Botticelli, az ifjú festő, a vonzó férfi, akivel első látásra egymásra hangolódnak, és aki egy napon arra kéri, legyen készülő festménye modellje – meztelenül. Múzsája végül beleegyezik, és megkezdődik Simonetta, Sandro és a Vénusz születése története.”

Vélemény:

Az írónő egy másik regénye (A Borgia-vallomások (Portré Cesare Borgiáról, a történelem hírhedt "rosszfiújáról") első olvasásra rögtön a szívemhez nőtt, és alig bírtam letenni a kezeim közül.

Ettől felbuzdulva arra gondoltam már könyvével is megpróbálkozom. Mivel a szívemhez mindig közel állt a reneszánsz Itália így ezt a Firenzében játszódó történetet néztem ki.

Már a történet elején rá kellett jönnöm, hogy egyértelműen látszik a kettő közötti különbség. Ez csak női szemszögből íródott (bár ő legalább valós személy alapján lett mintázva), és sajnos a korszak embereiről is kevesebb dolog derült ki. Nagyrészt a szerelem kapta a hangsúlyt.

Számomra kicsit túl sokszor mondták ki a regény során, hogy Simonetta mennyire gyönyörű és bár értem, hogy ez volt a lényeg, de közben gyakran ezek a jelenetek már untattak, inkább olvastam volna még jeleneteket a Medici család tagjaival. Az mondjuk rögtön megfogott, hogy Simonetta a szépsége mellett okos volt és néha kinézetét inkább tehernek élte meg, mely nem csak a férfiakkal való kapcsolatára, de nő társaival szembeni barátságára is rányomta a bélyegét. Az elején már tudtam, hogy ez nem lesz egy szépen lezárható romantikus történet – sajnos valós személyek esetén ez gyakran nem megoldható. 

A történelmi személyek és a kor is szerintem egész hitelesek voltak, ahogy a korszak problémái is és szerettem a Simonetta és Botticelli között kialakuló románcot, de nekem ez a történet cseppet sem lett annyira erős, mint az írónő másik könyve. Persze itt kevesebb hatalmi játszma és ármánykodás történhetett, hisz nem azt a korszakot és nem azt a közeget ragadta meg az írónő. Ettől független még mindig egy egész jó romantikus történelmi regénynek mondanám.

Értékelés: 4,5 csillag

Bűnösök közt: Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Becca, ​a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát.

Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pedig egy pillanat alatt az események középpontjában találja magát: munkát kap a banda klubházában. Beépül a szervezetbe, hogy belső informátorként segítse tovább a szövetségiek munkáját. Eleinte könnyűnek tekinti az ügyet, de ahogy megismeri a tagokat, egyre jobban bevonódik az életükbe. Főleg akkor, amikor érzelmileg és testileg is közelebb kerül Loganhez, a motoros banda alelnökéhez.

Beccának választania kell, hogy hű marad-e a hivatásához és a régi kapcsolatához, vagy átadja magát az újonnan felszínre törő énjének és az ezzel járó szenvedélynek.

Baráth Viktória legújabb regényében visszatér a maffia és az igazságszolgáltatás világához. Egyaránt megismerhetjük mindkét oldal szép és sötét oldalát, ezzel az olvasót is választás elé állítva: lehet-e határt húzni a jók és a rosszak között?”

Vélemény:

Nem most terveztem elolvasni ezt a könyvet, de bizonyos okoknál fogva úgy alakult, hogy egyik este neki láttam és órákkal később azt vettem észre, hogy már a felén is túl jutottam. Érdekelt a történet, de közben féltem is, mert bár az írónő könyveiben nagyrészt eddig nem csalódtam (kivéve akkor, amikor maga a téma taszított el sajnos), de a közelmúltban volt már rossz tapasztalatom FBI-os történetekkel.

A sztori magába szippantott nagyon könnyen. Becca egy kifejezetten kedvelhető női karakter lett számomra, ami szintén ritkaságnak számít a zsáneren belül (legalábbis ami az ízlésem illeti), és a történet is megfogott már alapkoncepcióját tekintve. Egy időben nagy rajongója voltam a Sons of Anarchy című sorozatnak és talán emiatt de voltak karakterek, akiket kvázi a könyvbe képzeltem és szálak amiket igazából majdnem átemeltem onnan. Bár ez sosem jelentett számomra problémát, igazából csak meghozta a kedvem ahhoz, hogy újra meg akarjam nézni a sorozatot és beleássam magam a témába.

Ami a karaktereket illeti:

Becca személyisége megfogott mert nem volt egy hisztis p*csa (nálam általában ez szokta elrontani a dolgokat), és az első pillanattól kezdve tett azért, hogy elérje a céljait. Nem félt szembenézni a saját tévedésével, és bár felmerült számára az a gondolat, hogy nőiségét felhasználva mennyire könnyen be tudna épülni a csapatba, de el is vetette ezt az ötletet amiért kifejezetten díjaztam.

Logan (bocsánat, de számomra egy Jax Teller volt a fejemben), először kiismerhetetlen volt, aztán nagyon hamar megszerettem. Végül meglepődtem azon, hogy nem a tipikus 100x olvasott klisét járja végig a történetével.

Oliver először nekem kicsit hajazott a több hasonló könyvben látható első férfira aki csak „alkalmi kapcsolat” „amúgy egy pöcs” „csak kihasználom”… de örültem, hogy a könyvben ő ennél sokkal több volt, valamint nagyon tetszett az utalás az Igazság trilógiára is.

Ami számomra mégsem tette ezt a könyvet tökéletessé, és le kellett miatta vonnom egy keveset az a hossza. Nagyon gyorsan pörögtek az események, ez talán lehetne pozitívum is de így Becca és Logan egymásra találását túl gyorsnak, enyhén megalapozatlannak éreztem. A történet tempója miatt akadtak néha erőltetett jelenetek melyek valószínűleg azért kerültek bele, hogy gyorsan vigyék előre a szálakat, ezeket szívesebben láttam volna lassabban kibontakozni.

Baromi nagy pozitívum! Az akció része és az, hogy az FBI nem töketlenekből állt és, hogy a rosszfiúk sem csak csúnyán néztek egymásra!

Értékelés: 4,5 csillag