Leírás (forrás: moly.hu)
„Laura Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának hatodik kötete először 1940-ben látott napvilágot.
1880. egyik forró augusztusi napján az Ingalls család birtokán Laura papának segít a szénahordásban, amit az állatoknak gyűjtenek be télire. Mialatt dolgoznak, Laura egy pézsmapocok fészkére bukkan a Nagy Ingovány mellett. Megvizsgálva az odút, papának feltűnik: az állat olyan vastag falat épített magának, hogy papa komolyan aggódni kezd; a tél keménynek ígérkezik. Október közepén a család szokatlanul korai hóviharra ébred, mely az alig szigetelt igényviskó körül tombol. Ezután hamarosan papa újabb jelet kap. Egy vén indián látogat a városba, hogy a telepeseket figyelmeztesse: hét hónapig tartó hóviharok lesznek. Papa úgy dönt, családját a városban épített boltjába költözteti télre. A városban Laura és Carrie iskolába járnak egészen addig, míg az időjárás annyira kiszámíthatatlanná nem válik, hogy már az iskolába el- és visszagyalogolni is veszélyessé válik. A következő hónapokban hóviharok söpörnek keresztül a városon. Az étel és a tüzelőanyag szűkössé válik, rendkívül megdrágul, mivel a város a vonaton érkező ellátmánytól függ. Ám a hóviharok miatt a vonatok már nem érik el a várost. Végül a vasút felhagy minden erőfeszítésével, hogy a vonatokat kiássa a hó alól, magára hagyva ezzel a várost tavaszig. Fa és szén hiányában a család kénytelen szénával tüzelni. Hetekig krumplin és barna kenyéren tengődnek, amit a kávédarálón ledarált búzából készítenek. Mivel aztán még e szűkös élelmiszerből is kifogynak, Almanzo Wilder és barátja, Cap Garland a kósza hír hatására, hogy egy telepes húsz mérföldnyire búzát termeszt egy viskóban, életüket kockáztatva útnak indulnak, hogy búzát vigyenek tőle az éhező városiaknak. A jóslat igaznak bizonyul: a hóviharok hét hónapig tartanak. A tavaszi olvadással aztán útnak indulhat az első vonat is, amelyen megérkezik a család karácsonyra várt hordója Alden tiszteletestől, benne ruhák, ajándékok és egy karácsonyi pulyka. A hosszú tél elmúltával végül az Ingalls család megtartja karácsonyi ünnepségét – májusban…”
Vélemény:
Határozottan erős rész kerekedett ki a végére. Mama karaktere az elején kicsit bosszantott mert a leírás miatt pontosan tudtam, milyen hosszú télnek néznek majd elébe, de amikor Charles próbálta emiatt minél gyorsabban elvégezni a feladatokat akkor leállította őt, és mikor papa arra panaszkodott, hogy érzi hogy valami közeledik akkor is csak leintette. Megértem azt is, hogy a korabeli emberek számára az indiánok mennyivel negatívabb szerepet töltöttek be, de hacsak a rezervátumokra és mondhatni a népük kiirtására gondolok, nem tudtam pozitív érzelmeket táplálni azok iránt akik csak a rosszat látták bennük (ismételten Caroline).
Maga a történet számomra onnantól vált igazán érdekessé, hogy beköszöntött a nagy hideg és a tél, bár az otthoni teendők helyett inkább az a szál érdekelt, hogy Cap és Almanzo milyen módon tudnak segíteni a városka lakóin. Itt már a Wilder fiúk is nagyobb szerepet kaptak, bár kissé megmosolyogtattak, hogy amíg a város nehéz sorban volt éheztek az emberek, ők palacsintán tengették a napjaikat.
Határozottan itt kezdtem el érezni, hogy mennyire tetszett az első rész (és mennyire hiányzik), hiszen bár ott nem keveredtek ekkora kalandokba és bajokba, de ott egy sokkal barátságosabb, melegebb környezetet véltem felfedezni körülöttük. Azt hiszem innentől a résztől éreztem azt, hogy nekem túlságosan „amerikai” (nem kifejezetten pejoratív, sokkal inkább tőlem idegen értelemben) a cselekmény. Más mentalitást igényelt az a korszak és amerikainak lenni.
Értékelés: 4,5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése