Leírás (forrás: moly.hu)
„Laura Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának ötödik kötete először 1939-ben látott napvilágot.
A történet a Szilva-patak partján folytatódik.
A család skarlátot kap, és a betegség következtében Mary megvakul. Docia néni meglátogatja a családot, és rábeszélésére papa elhatározza: Hi bácsi vasúti táborában kezd el dolgozni Dél-Dakotában. Mivel Mary túl gyenge az utazáshoz, ezért papa előremegy az ekhós szekéren. Aznap, amikor papa elindul, Jack, a szeretett kutya álmában elpusztul. Ez az esemény komoly fordulópont Laura gyermeki életében, serdülővé válik. Pár hónappal később a család, hátrahagyva házukat, vonattal megy papa után. Laura életében először ül vonaton. Az utazás nagy izgalommal tölti el őket. Alden tiszteletes váratlanul meglátogatja őket új lakhelyükön, és javaslatára Mary az iowai vakok iskolájába költözik. Laura döntésre jut: tanítani fog, így segítve Mary iskoláztatását. A család új taggal gyarapodik, megszületik a kicsi Grace…”
Vélemény:
Mostanában megtapasztaltam azt, hogy bármiből is készítenek sorozatot az emberek (főleg ha valós történelmi, vagy épp ma is élő személyekről), milyen szabadon ragadják meg a bizonyos jellemeket. A könyv egyik számomra legerősebben átjött gondolata az volt, hogy míg a sorozatban Caroline Ingalls egy nagyon szerethető kedves édesanya, itt számomra elképesztően kemény tudott lenni. Ez persze biztos a korral jár, de Laura helyett is fájt nekem, hogy szinte parancsba adta, hogy „neked tanárnak kell lenned!”…
Talán benne van az is, hogy én is csak részben szeretem a munkámat, amit épp végzek?
Újabb könyv, újabb élethely Ingallsék számára, és szinte érezni lehet, ahogy ekkora már mind kezdtek egy kicsit belekeseredni az állandó vándorlásba. Bár a jelenetek nem erről szóltak, de az ahogy néha egymással viselkedtek, vagy az, amiket Laura gondolt nekem azt támasztották alá, hogy ekkor kicsit elvesztették önmagukat. Miközben mind arra törekedtek, hogy valahogy mégis megtartsák egymásban a boldogságot.
Gyorsan estünk a történet elején abba az élethelyzetbe, hogy Mary már megvakult… én azt hittem ezt is leírva a regényben látjuk majd, azonban így is eléggé fájdalmas volt, de talán azért, mert nem is lehetett kellőképpen feldolgozni. Eleinte nem értettem, hogy az írónő miért választotta az T/3-as történetmesélést, ha már a saját és családja életéről mesél, de azt hiszem mostanra sikerült rájönnöm. Akkoriban biztos nem éltek meg mindent úgy, mint manapság, de lehet ezt a regénysorozatot egyfajta „traumafeldolgozás” is indokolta, hiszen Laura sokszor került olyan helyzetbe amiről nem beszélhetett, vagy egyszerűen úgy érezte nincs joga beszélni. Hiszen nincs idő a régi házat siratni, mennyi kell tovább előre, ahogy azt a szülein látta.
Alapvetően továbbra is érdekes a történet, de már inkább érdekessé, és kalandossá vált, számomra elvesztette azt a melengetést, amit mondjuk még a 3. részig éreztem.
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése