Lúzer Rádió, Budapest! I. – A Béla-irtó hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Marcel 13 éves, mikor a családjával a „Nyócker” színes, zajos, rémisztően forgatagos világába költözik. Mikor a vén bérház padlásán rátalál Volna-K-ra, az ősi rádió adó-vevőre, ötlete támad: félelmeit, örömeit, gondolatait mind az éterbe küldi, miközben az elhagyatott templom titkát is megfejti. A Lúzer rádió az Égigérő fű, a Keménykalap és Krumpliorr és a Szeleburdi család sokak által szeretett világába repíti el az olvasót.”

Vélemény:

Nem is igazán hallottam erről a könyvről olyan sokat, annak ellenére sem, hogy én számomra mindig Böszörményi Gyula volt (és marad) az egyik legkedvesebb magyar íróm. Mégis valamiért úgy döntöttem mikor megláttam, hogy itt az ideje kölcsönkérnem egy jó barátnőmtől és megnézni mi is ez az egész.

Meglepett a leírása, mármint az, hogy egy rádióadásként kapjuk meg a történetet, de nem zavart különösebben, mert az író mindig is mesterien bánt azzal, hogyan kell a különböző karaktereket megszólaltani. Nála minden regényben mindenkinek saját beszédstílusa, szókincse és csupa olyan dolga volt, ami ahhoz kell, hogy átélhető legyen egy karakter.

Ebben a regényben pedig folyamatosan egy karakter beszél hozzánk! Így egy idő után tényleg olyan érzése lesz az embernek, mintha lenne egy barátja, vagy egy kisöccse, távoli unokatestvére, vagy tényleg egy rádiós műsorvezetője, aki elmondja neki minden ügyes-bajos dolgát. Bírtam az odakacsintásokat egy-két egyéb alkotására is az írónak, ezeken nagyon jót nevettem, főleg, hogy van, amit én is olvastam.

A család tagjait pedig egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Talán egy kicsit nevetségesek néha, és megvannak a saját hibáik, de szerintem épp ez volt a szép annak idején is azokban az ifjúsági filmekben és könyvekben, amiket a leírásban is felsoroltak. Bevallom azért eleinte nem tudtam mit lehet kihozni egy ilyen formátumból ahhoz, hogy igazán izgalmas legyen, de a végére egy olyan kalandos kis szórakoztató történet kerekedett ki ahol néha izgatottan lapoztam tovább, néha pedig nem bírtam abbahagyni a nevetést.

Azt hiszem idéznem kell valakitől, akinek én is megmutattam a könyvet és mikor kérdeztem mit szól csak ennyit mondott mosolyogva: „Tipikusan Böszörményis.”

Értékelés: 5 csillag