Az elveszett aranyváros keresése (Avalantia 1.): Stian Skald

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Üdvözöllek, messzi égtáj hírnöke!

A világ, melynek kapuját most kitárom előtted más, mint amiben eddig éltél. Olyan teremtmények lakják e földet, amelyeket a legtöbben csak a mesék és babonák világából ismernek. Itt viszont eme történetek is valóságosak, a bennük lévő mágia pedig nem csupán szemfényvesztés, hanem a tudományok és művészetek legmagasabbika. Forrása a körülöttünk örvénylő arkán, mely egykor e földrész hegyeit és tájait megformálta. Lépj hát be e csodákkal teli világba és fedezd fel annak legrejtettebb zugait is!

De figyelmeztetlek! Aki egyszer a vándorok útjára lép és megízleli az igazi szabadságot, akár örökké a rabjává válhat ennek az életnek. Vezessen térkép vagy a vakszerencse, többé nem lesz maradásod. Bármerre is indulj, kalandok várnak rád és olykor a veszély is útitársként szegődik majd hozzád. Dönts hát szándékod szerint, s ha végül nem fordulsz vissza, úgy üdvözöllek Avalantiában!”

Vélemény:

Egy könyv, ami pozitív módon képes meglepni az embert!

Őszintén bevallom ambivalens érzéseim voltak, amikor megpillantottam a regényt, de ez inkább abból eredhet, hogy nálam a könyvek általában olyan 300 oldal környékén kezdődnek. Így a terjedelme elsőre nagyon megdöbbentett és nem tudtam mire számíthatok, majd ha már a sorokat bújom. A fantasy téma nem áll tőlem túlságosan messze, sorozatok, filmek tekintetében szinte mindenevő vagyok (könyvben azért Tolkien világa még kifogott rajtam), és nagyon csodálom a fantasy szerepjátékokat, legyen szó akár online, vagy D&D szerű asztal mellett körbe ülős társásól szó. Könyvekkel eddig azonban, olyanokkal amik ezt a témát járják körbe nem igen ismerkedtem.

Az első pár oldal azért egy kissé megrémisztett. Belecsöppenni egy világba, amit nem ismerek, teljesen vadidegen szereplők közé… Azonban az első fejezet végére… na jó szerintem ne innen kezdjük. (Elég annyi, hogy ott már a történet rabja lettem...)

Rájöttem valamire a könyv méretével kapcsolatban. Tökéletes utazóregény! Már nem az a fajta, amit elpostázunk és valaki más utánunk olvashatja, majd továbbküldheti. Nem! Az a típusú könyv, amit simán el lehet tenni a táskába, nem törik le az ember keze, ha valamely tömegközlekedési eszköz használata során szeretné az idejét hasznosan tölteni, meg úgy igazából bárhol elő lehet kapni, ha az embernek, van egy kis ideje az olvasásra. (Hihetetlen, hogy manapság már egyre ritkábban látni ilyen méretű regényeket, míg régen azért sokkal gyakoribbak voltak…)

A történet? Megfelelően pörgött, bár így is maradt idő arra, hogy a különböző személyeket, csoportokat és területeket elképzelhetően átadja és bemutassa, hála az égnek nem volt benne elnyújtott rész. Igazából minden fejezet, és minden részlet pont addig tartott ameddig szükség volt rá a történet elmeséléséhez. A szereplők bár nem lettek olyan részletesen bemutatva (legalábbis eleinte, spoilereket pedig kerülni szeretnék) mégis mind a szívemhez nőttek a maguk különös, különleges módján. Majd hirtelen csak azon kaptam magam, hogy még! Még! Még többet szeretnék belőlük látni!

A könyv bővelkedik mind abban az élményben, amit egy fantasy témájú (utazást, kalandot bemutató) regénytől elvár az ember. A csavarok is ahhoz hasonlóak, így ha valaki sok ilyet látott, olvasott, lehet nem éri akkora meglepetésként, de… Azt hiszem valahol ez volt számomra az, amit a könyv a leginkább át tudott adni és egy nagyon jó érzést nyújtott számomra. A megszokottat, az ismerőst, azt az érzést, amit egy felnőtt, akinek a lelkében még mindig ott van az a gyermek, aki egykor volt, aki a barátokkal játék közben sárkányok ellen harcolt, és ismeretlen tájakat fedezett fel, kereshet a rohanó, egy kaptafára készülő világunkban. Ezzel pedig nem azt mondom, hogy a könyv gyerekeknek szólna, hisz akadnak itt kemény pillanatok bőven! Az írásmódnak hála pedig mindent tökéletesen láttam is magam előtt.

Eszméletlenül kíváncsi vagyok a folytatásra! (khm… már bele is kezdtem)

Röviden: A regény ütős, kalandos, érdekes és közben mégis visszaad egy olyan nosztalgikus érzést, ami manapság valahogy (nekem legalábbis) nagyon hiányzik. Tényleg csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5 csillag

Az Aranyváros: Fodor Veronika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„1873 őszén a Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállításra készül. Témája a magyar főváros részeinek egyesítése, Budapest születése. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója lelkesen veti bele magát a feladatba, és egy igazán különleges műtárgyat, egy fő attrakciót készíttet el Európa egyik leghíresebb ékszerészével, Jakob Wasserbergerrel. A megnyitó előtt pár héttel azonban valaki ellopja azt a múzeumból. Pulszky unokahúga és barátai titkos küldetésbe fognak, hogy visszaszerezzék a kiállítási tárgyat. Bécsben, a világkiállításon és Budapesten keresik a rejtvény darabkáit.

***

Műtárgyrablás a Nemzeti Múzeumban, méghozzá a városegyesítési kiállítás fő attrakciója tűnik el. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója, unokahúga Emília és a lány barátai nyomozásba kezdenek. Vajon visszaszerzik a megnyitóig?

10 éves kortól"

Vélemény:

Huh egek… mielőtt bármit is írnék, azt el kell mondanom, hogy IGEN láttam, hogy a molyon és több helyen is jelölve van, hogy a könyv 10 éves kortól ajánlott, szóval nem kell világmegváltó dolgokban reménykedni. De csak úgy mellékesen A balatoni sellő meg a moly tagok szerint 9 éves kortól és azért a kettő között éreztem egy „árnyalatnyi” különbséget.

A legnagyobb probléma, hogy nem igazán tudtam ennél a könyvnél ki lenne az a bizonyos célcsoport, akiknek az írónő szánta. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy az írónő inkább csak gyerekkönyveket szokott írni, ami nagyon sok mindent megmagyarázott számomra, de akkor talán erre a regényre, kicsit több idő, és átgondoltabb események kellettek volna.

Először is a borító gyönyörű, a leírás pedig kedvet csinál ahhoz, hogy az embert az is érdekelni kezdje, ami benne van. Viszont…

Jó… Az a helyzet, hogy túl sok történelmi témájú regényt olvastam (magyar történelemből meg kiemelkedő számomra Böszörményi Gyula, Ambrózy sorozata) és ha már nyomozás és ha már monarchia itt is valami hasonló kaliberű dolgot vártam. Viszont ehelyett egy gyerekmesét kaptam, amivel nem is lett volna gond, ha a leírások viszont nem tűnnek annyira fellengzősnek. Mert egy olyan életkorban lévő olvasó, aki szemet tud hunyni afelett, hogy kamasz fiatalok (1 lány és 3 fiú) együtt bóklászhatnak Pest, valamint Bécs utcáin (khm… „A kisasszony gardedám nélkül? Három fiatalemberrel? Még ilyen skandalumot!”) amihez a nagybátyja kedvesen asszisztál. De hát ilyen egy jó gyerekkönyv nem? A gyerekek mindent megoldanak egyedül is, okosabbak, mint a felnőttek, folyton túljárnak az eszükön, mindent ők irányítanak…

Igen de egy korosztálynak aki ezt elfogadja, a műtárgyak leírásai, vagy a bécsi világkiállítás bemutatása nem csak, hogy unalmas lenne de egyben érthetetlen is. A párbeszédek gyakran ellenben szörnyen csaponganak, volt, hogy azt sem tudtam éppen ki beszél. Egyszerűen csak nem tudtam komolyan venni a könyvet, ami egy izgalmas korszakban játszódott. De közben nem éreztem azt sem, hogy ez egy aranyos gyerekkönyv lehetne, ha akarna. Maga a nyomozás rész mondjuk érdekes volt, elviselt volna a történet még egy 100 oldalt ahhoz, hogy tökéletesen ki lehessen fejteni.

Nagyon szubjektív vélemény, de szerintem ez most nem nekem szólt, és ha valaki egy nagyon erős kaliberű történetre vágyik annak szintén nem. Egynek igazából elment, bár olvastam már jobbat az Új Kedvencek berkein belül.

Értékelés: 3,5 csillag

A hatszög (Budai Viktor 2.): Szántó Dániel

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„- ​Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész.

– Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.”

Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon.

Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők.

Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja.

Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva.

Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.

Szántó Dániel új regénye pergő cselekményű, lélektani és társadalmi kérdéseket feszegető krimi a mai Magyarországon a Balaton-felvidéki Uzsától Budapesten át egészen Miskolcig.

Ez a történet senkit sem fog hidegen hagyni.”

Vélemény:

Ez a második rész az elsőhöz képest számomra rémisztően indult. Annyira kedveltem Budai Viktort az első kötetben, hogy látni azt mi lett vele mostanra… teljesen a padlóra küldött engem, mintha csak egy totál más emberről olvasnék. Gyakran borzasztóan ki is akasztott a viselkedésével, és a megjegyzéseivel. Viszont szerencsére megérkezett Szilveszter és hatalmas lendületet adott a történetnek. Először azt hittem utálni fogom, de örülök annak, hogy az ő karakterével nem estünk bele egy sokszor látott klisébe (a fiatal jön és megpróbál mindenben keresztbe tenni az elődjének életérzésre gondolok).

Az eset, amit ki kellett nyomozni itt is nagyon érdekes volt. Sorozatgyilkosság? Persze ezerszer láttuk már feldolgozva, de nem ennyire összetetten, mint itt. Igazából nem is maga a sorozatgyilkos kiléte volt számomra érdekes, hanem minden más. Egy ponton nagyon emlékeztetett engem a könyv az egyik kedvenc skandináv krimimre, aminek a címét azért nem írom ide, mert azzal egy baromi érdekes pillanatot és részletet spoilereznék le. De a karakterek az első részhez méltón kellően odatették magukat. Kicsit azt érzem, hogy a főszál szempontjából (mely az előző részben vette kezdetét) nem sok lépést tettünk előre, de kezd körvonalazódni a helyzet, viszont a gyilkosságot, amit épp itt kellett kinyomozni nagyon jól megoldják a szereplők. Végig fenntartja az érdeklődést, a rendőrök és a gyanúsítottak között a párbeszédek mindig kellően pörögtek.

Mindenfajta spoilertől mentesen, csak szeretném elmondani, hogy volt egy olyan jelenetsor a könyvben, ami annyira fantasztikusan lett összeillesztve, egymás után, mintha csak egy tökéletesen megkomponált zenemű lenne. Az író azon a ponton sikeresen végig az orromnál fogva vezetett, így a történések tényleg úgy értek engem, mint egy durva gyomorszájon rúgás.

A könyv rengeteg oldalról körüljárja a rasszizmus kérdését és azt is, mi az, amikor már túlságosan „píszí”-k akarunk lenni. Én személy szerint úgy érzem és gondolom, hogy minden ember egyenjogúnak és egyenlő lehetőségekkel kéne, hogy szülessen. Senkit nem kellene megítélni sem a bőrszíne, sem a vallás, sem a nemi identitása okán, viszont a történelmet nem lehet megmásítani. Csak azért ne tiltsanak be meséket, vagy szépirodalmi regényeket mert azok egy olyan korszakot vagy világnézetet mutatnak be, melyet a mai szemléletünkkel már rég meghaladtuk. Helyén kell kezelni a dolgokat. És szerencsére a könyv ezekre a vitákra is kitér.

Értékelés: 5 csillag

Egy pap vallomása (Budai Viktor 1.): Szántó Dániel

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.
Mihály atya felnevetett:
– Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.

– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”

Egy hitében megrendült katolikus pap.

Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.

Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.

Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.”

Vélemény:

Nagyon érdekelt egy ideje a könyv, de valahogy nem találtam megfelelő időpontot arra, hogy elkezdjem. Végül mikor nekiugrottam, akkor meg azt vettem észre, hogy képtelen vagyok letenni a kezeim közül.

Alapvetően nagy rajongója vagyok a krimi műfajnak és nem egy alkalommal olvastam már igazán elborult alkotásokat is ebből a zsánerből (elég a skandináv krimikre gondolni), viszont magyarban ilyet még nem igazán láttam. A könyv mégis azzal fogott meg mennyire XXI. századi és mennyire magyar a mentalitása. Ahogy előkerült benne a politika, ami magyarok számára olyan, mint más országnak az időjárás (valahogy minden beszélgetés előbb, vagy utóbb ide lyukad ki), az influenszerek csillogónak tűnő, ám közben gyakran velejéig romlott világán át, a vallási kérdésekig. Mindnek a közepén pedig egy igencsak kompetens, és fantasztikusan megalkotott főszereplő, Budai Viktor áll.

A történt természetesen azért tartalmazott egy-két olyan momentumot, amit a témában és ezen irodalmakban járatosabb emberek már milliószor láthattak (feleség hiánya, temperamentumos személyiség mely leginkább a média embereivel szemben tör a felszínre… stb.) viszont egy ilyen magyar köntösben ez most mégis elég friss élmény volt ahhoz, hogy ne érezzem túlságosan elcsépeltnek. Ami már kissé azért sok volt, ahol azt éreztem, hogy kilóg a lóláb azonban nekem az volt, hogy ebben a könyvben minden embernek van valami stiklije… És nem azok a kis hülyeségek amiket az ember ha megtud legyint egyet, hanem szó szerint néha nem tudtam eldönteni kik a nagyobb őrültek, azok akik a rácsok mögött ülnek, vagy azok akik üldözik őket. Értem én, hogy az emberiség alapvetően gyarló, és hajlamosak vagyunk hülyeségeket csinálni, de azért néha, csak néha szerintem egy ekkora közegben kellene, hogy legyen legalább egy valaki, aki maga is normális és az élete sem egy teljes káosz.

Legnagyobb meglepetésemre a könyv nem csak és kizárólag az aktuális nyomozásról szólt, hanem sokkal több szálat mozgatott egyszere, ebből az egyik nem is lett teljesen lezárva, így garantálom mindenkinek, aki kezébe veszi a könyvet, hogy ha eljut idáig a falhoz akarja majd vágni a könyvet. Mert… „Erre senki nem számíthat!”… Rengeteg jól megalapozott csavart rejtett magában a könyv, de mivel ennyi mindent akar egyszerre elmesélni én egy bizonyos pont után már kezdtem rettegni attól, hogy sikerül-e szépen lezárnia ezeket a dolgokat. Nem mindent sikerült de a következő részből (érkezik) látható, hogy azokat okkal vitte tovább az író.

Nagyon, de nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a krimit! Szerintem még az írásmódja is olyan, hogy könnyen lehet vele haladni, könnyű belemélyedni a sorokba.

Értékelés: 5 csillag

A rendes lányok csendben sírnak: Durica Katarina

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​szerelmi szállal átszőtt regényben a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralmának eseményei elevenednek meg.

A történet három nő életútján keresztül bontakozik ki, akik ugyanabban a nyolcemeletes panelházban laknak.

Júlia fodrászként dolgozik. Látszólag gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával, amikor váratlanul betoppan a szalonba András. Miközben a városban tombol a pokol, és fellángolnak a szlovák nacionalista érzések, az asszony magánéletében is eluralkodik a káosz. A nő, akinek egész addigi élete kötelezettségekkel és szorongással teli, felszabadultnak érzi magát a különleges vendég mellett. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, a szerelem ereje erősebb.

Hilda a Júlia alatti lakásban él. Külföldi továbbtanulásról és bulikról álmodozik, de mindez lehetetlen egy olyan városban, ami a helyi maffia megszállása alatt van.

A nyugdíjas Erzsi, a hetedikről, a tévésorozatokban keresi azt a boldogságot, ami egész életében elkerülte. Tehetetlenül nézi végig, ahogy Ricsi fiából véreskezű maffiózó lesz, és hogy a csallóközi álmos kisváros 1997-ben a rettegés szinonimájává válik.”

Vélemény:

Egyszer a molyon nézelődve jött velem szembe ez a könyv és a cím, valamint a borító is nagyon hirtelen megfogott. Tudtam, hogy egyszer még időt kell rá szánnom, és felvenni az elolvasásra jelölt könyvek listájára. Úgy éreztem most jött el az a pillanat, hogy megpróbálkozzam vele.

Elsőként ki kell emelnem, hogy nagyon tetszett az a megoldás, hogy három különböző nő (mind más életkorban és más élethelyzetben) szemszögén keresztül láthatjuk az eseményeket. Sőt kifejezetten érdekesek voltak azok a pillanatok, amikor egy-egy eseményt minden oldalról láttunk. Az egyik pillanatban még az egyik főszereplő közvetlen családját érintette a helyzet, a következő oldalon akár már választ nyerhettünk arra is, mit élt meg a szomszéd az ablakban állva. Bevallom számomra Hilda szála volt az, ami a leginkább beszippantott és nem engedett, még ha nekem ez is volt a legsötétebb mind a három közül, de valószínűleg életkorom és megélt tapasztalataim miatt (nincs férjem, se gyerekem, felnőtt gyerekeim meg aztán végképp nem), vele tudtam a leginkább azonosulni. És azt hiszem, elmondhatom, nála életem át a leg vérfagyasztóbb pillanatokat. Például a diszkóban történteket, bár a későbbiekhez képesz ez még igencsak light volt.

Júlia szálában inkább egy örök életigazságot véltem fölfedezni, és bár az ő életére is erősen rányomták a bélyegét a környezet nem túl szép eseményei de nála inkább asz új szerelem kibontakozása volt a legerősebb. A szerelem, a társadalmi normákkal és elvárásokkal való szembenézés, kontra a megszokott békés élet, egy férjjel és egy gyerekkel. Erzsi pedig lehetetett volna bármilyen élethelyzetben, a személyén keresztül remekül be lett mutatva az, hogy milyen is lehet egy bűnelkövető közeli hozzátartozójának lenni.

A moly címkéi előre árulkodtak de azért mégis képes volt meglepni a könyv azzal, hogy mennyire nyersen ábrázolt bizonyos erőszakformákat. Pont nem egy női írótól vártam volna ilyen természetesen átadott brutalitást a sorokon keresztül, de kellett ide épp azért, hogy felnyissa az emberek szemét. Hogy igen a bűn világa pontosan ennyire ocsmány tud lenni. Hogy nem minden maffiózó fess, fiatal és jóképű, aki csak az örök szerelemre vágyik, és egy nőre, aki áttéríti őt a helyes útra. Maffia és bűnözés tematikájú könyvek esetén gyakran látni azt, hogy az írók, írónők igazából csak alapot akarnak szolgáltatni egy kissé sötétebb hangvételű, romantikus regényhez, és a véres kezű maffiózókból 10 perc alatt pincsi kutyát csinálnak. Az olvasók mégis tapsolnak és hüledeznek mennyire sötét…

Ebben a regényben kiszámíthatatlanok és vadak maradtak, akik úgy játszanak az emberi életekkel, mint más SIMS karaktereivel tenné… És ennek a három nőnek a történetén keresztül minden egyes piszkos, szörnyű momentum kirajzolódott. Nem titkoltan, könnyeket csalt a szemembe, s azon könyvek listája, amik ezt a hatást érték el nálam, még mindig elég csekély… Ezért nagy szó.

Ajánlom mindenkinek, akit nem riasztanak el a komolyabb, sötétebb témák, viszont szeret nőkről, női sorsokról olvasni.

Értékelés: 5 csillag

Artúr (Szivárgó sötétség 3.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Javában dúl a háború.

A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?

Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.

Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?

Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.

Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.

Az emberiség vesztésre áll.

Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.

Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.

És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…

Az utóbbi idők legsikeresebb magyar space fantasy sorozata.

Mélyedj el lenyűgöző részleteiben!”

Vélemény:

Nagyon nagy vágyakkal és reményekkel vetettem bele magam a regény olvasásába, mert meg voltam győződve arról, hogy az utolsó részt tartom a kezeim között és végre mindenre, de mindenre fény derül. Nem túl nagy Spoiler, de sajnos az utolsó 10 oldalnál már éreztem, hogy itt nem kapok lezárást aztán láttam, hogy a történethez van egy ígért folytatás, erről sajna azóta sem tudok.

Amit viszont biztosan tudok, hogy a Vágymágusok után ezt is folytatni, és befejezni kell, mert a történet nagyon igényli. Végre kiteljesedtek a szereplők, végre megtörténtek a nagy egymásra találások, és rengeteg akciónak is szemtanúja, olvasója lehettem. Örültem nagyon Késes megjelenésének a Szürke szobákban, mert új lökést adott a szereplők közé. Don karakterét szinte sajnáltam, de jó volt látna azt a fejlődést, amely végig kísérte őt a részen keresztül, főleg Chester mellett… Egy kicsit azonban megvezetettnek éreztem magam a regény során és ha az írónőnek ez volt a célja, akkor akkor nagyon jól csinálja. Annyira árnyalt a történet és a karakterek is, hogy egy idő után már nem is mertem azon gondolkodni ki az aki helyesen cselekszik, kinek kellene drukkolnom. Így elkezdtem magam érzelmileg eltávolítani egy idő után a szereplőktől, ami bizonyos részt működött, de aztán ismételten visszaestem abba az őrült körforgásba, mint előtte.

Érzem azt, hogy ebben a történetben az írónő egy kész koncepcióval állt már elő a kezdetekkor és ő pontosan érzi hová is akar eljutni, de néha már túl nagy csavarok keletkeztek, ezért is nem lehet olyan egyszerűen lezárni a történetet. Pedig egy ilyen függővég után…

Kérem a folytatást!

Értékelés: 5 csillag

Hitler bordélya: Steve Matthews

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Meleg ​víz, napi kétszeri étkezés, társaság, civil ruhák, smink – különleges alkalmakkor még alkohol is. És ezért csak annyit kellett tenniük, hogy kielégítettek műszakonként legfeljebb tizenöt férfit. Német koncentrációs táborban soha senki nem járt még ilyen jól…”

A második világháború tragikus körülmények közt választ el egymástól két nővért. Ania egy náci koncentrációs táborba kerül, míg Danuta a húgát keresve találkozik a lengyel ellenállással. Mindketten mindent megtesznek azért, hogy újra egymásra találhassanak, csakhogy ezt az álmukat szétzúzza az emberi kegyetlenség és gonoszság.

A sors megdöbbentő fordulatainak köszönhetően hatvan év elteltével lehetőség nyílik rá, hogy igazság tétessen, ám az igazságszolgáltatás és a bosszú közötti határmezsgye mindig is nagyon keskeny volt.

„A könyvem egy olyan nőről szól, aki megélte az emberi történelem legszégyenteljesebb eseményeinek egyikét. Ő maga is hihetetlen szenvedésen ment keresztül, ráadásul elképzelhetetlen borzalmaknak volt szemtanúja. Mindezek ellenére a háború után valahogy sikerült egyfajta törékeny békét találnia Amerikában.” – Steve Matthews”

Vélemény:

Nagyon nagy reményekkel kezdtem bele a könyvbe. Azt hittem valami olyan oldalát láthatom majd a II. világháborús tetteknek, amik tényleg ki fognak borítani és nem bírom majd olvasni. Nos… az érzést alapvetően megadta, de inkább azon pillanatok miatt amiket már amúgy is ismertem más (akár valódi életrajzi regényekből).

A cím valahol megtévesztő lehet. No persze én sem gondoltam azt, hogy a német diktátor majd nyit valami kuplerájt, ez még viccnek is rossz. De azt gondoltam, hogy ha már ez a cím, akkor az egész történet ekörül a momentum körül forog majd. Viszont sokkal több minden került elő. Igazából inkább szólt a nácik kegyetlenkedéseiről, mintsem arról, hogy milyen is volt egy ilyen „bordély” az elején persze akadtak pillanatok, amikor éreztem benne, hogy kezd megérkezni a történet, de aztán valahogy minden visszalaposodott.

Érzéketlennek tűnök? Talán…

Én kicsit úgy érzem a könyv és az író sem mert belemenni a szereplők pillanatnyi lelkivilágába. Egyszerűen túl sok mindent történt, túl hirtelen. Volt amikor már nem akartam látni a náci katonai vezetők beszélgetését a kaja felett, mert tudni akartam mi történik a lányokkal a klubban. Látni akartam, hogy mit élnek meg, miről beszélnek…

Azt akartam, hogy Danuta szemszögén keresztül tényleg láthassam a lázadókat, az akciókat és mindent. A könyv ereje valószínűleg ebben rejlik. Egyszerre fikció, és közben mégis túlságosan ridegen a valóságnál marad, ez által minden csupa tervezés, leírás, és bemutatás. Fogalmam sem volt milyen fontos szerepe lesz Agárnak… a leírtak, és a könyv eleje alapján én meg mertem volna esküdni hogy több kapcsolódási pontja lesz Aniával, és bár így is megmagyarázta, miért érzett úgy, ahogy… de mégsem annyira erősen mint, azt előre gondoltam volna.

Egy szóval sem mondom, hogy a könyv rossz, csak kicsit csalódtam, mert szerintem nem azt kaptam, amit a leírások ígértek. Viszont holokauszt témához mérten megfelelően kegyetlen és sötét lett, ezt nem vitatom el tőle, gyakran nekem is összeszorult a torkom, ezért is volt annyira furcsa érzés, amikor néha elkezdtem magam unni egy-egy leírás alatt. Szerintem az író nem a legjobb módját választotta a történet bemutatásának. Túl sok karakteren keresztül akarta elmesélni a történetet, így az események gyakran nagyon apró dolgokon húzódtak el, míg a jelentősebb események tényleg szinte egy pillanat alatt lezajlottak. Valahogy az arányait nem éreztem megfelelőnek a könyvnek.

Ajánlani annak tudom, aki még nem telítődött ezzel a kegyetlen történelmi eseménnyel – mert nem feltétlenül fog belőle új dolgokat megtudni – és annak, aki nem riad vissza az ilyen sötét témáktól.

Értékelés: 3,5 csillag