Lúzer Rádió, Kehida! (IV.) – Az angyalrablás hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„KITT… Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki arra kér, hogy menj át elefántba, és tárd nagyra a füledet, mert…

A LÚZER RÁDIÓ MOST KEHIDÁRÓL JELENTKEZIK!

A kertvégi budistúdióból sok minden libbenhet feléd, hát fogd be az orrodat, de közben kagylózz ezerrel, ha tudni akarod, milyen KIRÁLY a kolbászos buci, ám GÁZ, ha a torkunkon akad, és KIRÁLY a nyaralás, viszont GÁZ, ha erre a családi bíróság kényszerít, s persze KIRÁLY egy új bűntény nyomára akadni, csakhogy GÁZ, mikor elrabolják az ember töpszli húgát, és naná, hogy KIRÁLY éjjel a temetőben kísértettel találkozni, de FULLGÁZ, ha egy szótlan és bús márványangyal minden titok őrizője!

A Kukec család agyament kalandjainak immár ez a negyedik kötete, melyben én, Mark, a LÚZER RÁDIÓ oknyomozó riportere valós helyszíneken, egy valóban megtörtént bűntény után szimatolok – csak közben be ne verjék az orromat! …KATT”

Vélemény:

Nem tudtam, hogy a Cápavész elhárítása után milyen kalandok várhatnak még Markra és csapatára, azonban talán épp ez okozott olyan fantasztikus meglepetést. Új helyszín, újabb szereplők és ismételt megoldásra váró kalandos küldetések.

Mert ugye rend szerint beköszöntött a nyáriszünet, és ezzel együtt az, hogy ha ilyenkor lehetőség is lenne a közös kalandozásokra, ideje sajnos senkinek sincs rá… Mark mégis belebonyolódik egy akcióba.

Ebben a részben nagyon erősen éreztem azt, hogy mennyire fontos is a családi kötelék a szereplők szempontjából. Attól, hogy néha egymás idegeire mennek, még igenis nagyon erős kapocs fűzi őket egymáshoz, amit jó volt látni egy ilyen történetben.

Na meg aztán vidéki élet?

Deák Ferenc?

56?

Kapa és Pepe?

A történethez még hozzátartoznak a kellően groteszk pillanatok. Például a tárgyalótermeket is leköröző családi tanács, vagy az a „nyócker” megérkezése a békés kis Kehidakustyánra.

A történet szépen fel lett építve. Nagyszerűen kapcsolódik az eddigi részekhez, de mégis egy kerek egész kalandos mesél el. Kicsit bánom hogy ez most került a kezembe, mert tökéletes nyári olvasmány lehetett volna, de is megfelelt azért.  A motorozásról pedig helyből bevillant számomra a Na végre itt a nyár!, ami plusz pont, mert valahogy mindig szerettem azt a minisorozatot.

Értékelés: 5 csillag

Lúzer Rádió, Budapest III. – A kutyakütyü hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„KITT… ​orbitális halihókamóka minden csipagyáros balféknek az éterben! Fület hegyezz, cuppanj rá a hangszóróra…

ÉÉÉÉS HALLGASD ISMÉT A LÚZER RÁDIÓT!

Igen, jól kagylózod: a rettenthetetlen és lelőlehetetlen dumagép kalandjai immár a harmadik kötettel folytatódnak! Ebből tutira megtudhatod, milyen ZSÍR, ha az izomagyak körbekapnak és jégre tesznek… ZSÍR, ha Olgi nyanyus átmegy turbóharcos terminátorba… ZSÍR, ha titkos naplót találsz, amit egyedül csak te olvashatsz… ZSÍR, ha galambok ülnek a válladra… ZSÍR, mikor a kutyád mozgó kémközponttá változik… ZSÍR, ha megtalálod a teperszityó ellenszerét… ZSÍR, ha Cápa és Cápapa egyszerre rontanak rád… ZSÍR, mikor kicsit sem kamu, hogy rejtett kincsre találsz… és az se kicsit ZSÍR, hogy végre minden titokra, sunnyogásra, cselre és csalásra fény derül!

Hé, te ott a boltban, ezt a könyvet vissza ne tedd a polcra, hisz a Lúzer Rádió e lapokról ismét csak nektek ricsajoz! Akkor hát nyomassuk a dilit ezerrel, ahogy a csövön kifér! …KATT”

Vélemény:

Hogy őszinte legyek nem ettől a résztől várta volna, hogy kalandosabb lesz, mint egy mostanában készült MARVEL film (kérlek szedjétek már össze magatokat…), miközben újra felnyitja a szememet a modern kor társdalamával kapcsolatban és még egy kis történelmi talpalót is átad. Ezen a ponton ki merem jelenteni, hogy még sosem került a kezembe Böszörményi Gyula által írt könyv, ami ne vált volna valamilyen oknál fogva a kedvencemmé.

1800-as évek végi Magyarország, krimi? Tessék egy kis Ambrózy!

Magyar mondavilág? Rontásűzők? Esetleg egy kis Gergő sorozat?

Kalandos, fantasy némi dark hangulattal? Ajánlom a Rémálom sorozatot.

Na és akkor itt van a Lúzer Rádió, ami eleinte számomra nem volt egyéb csak egy édes kis nosztalgia faktor. Egy történet, ami a régebbi ifjúsági regények hangulatát próbálja modern köntösbe burkolni, és úgy éreztem, hogy nem is kell ennél több. De megint többet kaptam!

A kalandfaktor nagyon jól működött. Jó persze, akadtak pillanatok, amik nem igazán leptek meg engem benne, viszont mind épp olyan jól működött, hogy ez ne is igazán zavarjon.

Na meg persze ott van benne egy titkos napló, amiről nem is szeretnék többet elárulni, de egy valamit mégis… KÖSZÖNÖM! Mert nem hátrány ha a gyerekek tisztában vannak a történelmükkel, és nem a poénfaktort látják, hanem a szomorú emberi sorsokat is. Mark szerintem egy olyan főhős, aki fantasztikus példával járhatna a fiatalok, gyerekek előtt, hogy milyen is az emberi viselkedés. Nem mindig hoz jó döntéseket, vannak elég rossz pillanatai, de ettől független egy percig sem felejt el emberként gondolkodni.

Szóval ez a rész alátámasztotta nekem még inkább, hogy miért is szeretem annyira az egész sorozatot!

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézet a kiemelt mellett:

„Most viszont… Hát igen. Szóval most, ahogy itt ülök a Volna-K előtt, azért mégiscsak elgondolkodom egy kicsit. A padlásszobákon át pont rálátok az imakéróra. Böhöm nagy, rideg árnyék az éjszakában. Vagyis annak látszik, de én tudom, hogy él benne egy öregember, akinek nincs otthona… Aki olyan magányos, mint egy hajóról kidobott pillepalack az óceán közepén… Aki valaha kisfiú, fiatal férfi, talán férj és apa is volt. Most meg attól kell félnie, hogy feljelentik vagy megfagy…
Tudjátok, néha ez a világ baromi trotty tud ám lenni! … KATT”

Azok a boldog, arany évek + Az első négy év (A farm, ahol élünk 8-9.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenöt éves Laura először lakik külön családjá­tól. Húsz mérföldnyire otthonától tanít, egy bérvis­kó­ban. Laurának komoly nehézségei és kétségei támadnak: vajon képes lesz-e megfelelő módon tanítani és nevelni a tanulók közül több, nála idősebb és magasabb gyereket. Honvágya van, de kitart, hogy Mary tandíját fizetni tudják a vakok iskolájában. A szüni­dő­ben Laura örömét leli énekóráiban, a szánkós utazásokban, de mindezek közül a legjobb: Al­man­zo Wilder megtanítja neki az új bricskáját ve­zet­ni. Laura és Almanzo barátsága egyre jobban elmélyül. Miss Ingalls nevet, él, tanít, nevel és szeret. Végül Almanzóval összeházasodnak, és megkezdik közös életüket új, kicsi házukban.”

Vélemény:

Az ahogy Laura tanítani kezdett nagyon érdekes volt. Belegondolva néha pályafutásom elején, pedig már felnőtt voltam én is nehezen szoktam meg, hogy a gimnazistákat mindössze néhány év választja el tőlem. Na, itt Laura olyan fiúkat is taníthatott, akik idősebbek voltak nála.

A legfurcsább az, hogy mégis sikerélményei lettek bár ehhez kellet a szülei támogatása is. Almanzo felbukkanásai néha visszahozták számomra azt a Laurát aki már annyira hiányzott nekem régről a sok költözés előttről. Azt aki még nem lépett be a szürke felnőttségbe (még ha 16 éves is csak), és azt aki még mert álmodni. A lovakkal nagyon édesek voltak a jelenetei.

Sajnos így a történet végére kezdtem kifogyni abból mit is mondhatnék még el. A kedvenc jelenetem talán az egészben a pajkos kis lánykérés volt. Tetszett a közben lezajlott párbeszéd, mert Almanzo egyszerre volt férfiasan eltökélt, mégis kissé kisfiúsan ügyetlen a megfogalmazásaiban.

A következő részt, itt említeném meg mindössze pár mondatban, mert a vélemény megírásakor, már azt is elolvastam… nos…

Az első négy év, nagyon kis rövid cselekmény, kevésbé regényes mint a korábbi részek és a Laurát ért szerencsétlenségek sora sajnos nem ért véget, de legalább anyuka lehetett.

Összességében a sorozat eleje engem nagyon megnyert, de minél inkább felnőtt Laura annál inkább kezdett csúnya szóval egy kissé elkeseríteni, bár az izgalomfaktor ettől független megmaradt. Igazából tudom ajánlani!

Értékelés: 4,5 csillag

Kicsi város a prérin (A farm, ahol élünk 7.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának hetedik kötete először 1941-ben látott napvilágot.

A kis közösség, amelynek sikerült átvészelnie a hosszú telet, mostanra növekedő, virágzó kisváros lett.

Laura első állásába lép: ingeket varr. Nem szereti ezt a munkát, de kitartóan végzi, hogy Mary iskoláztatásához hozzájárulhasson. Az igénytanyán a család termése szépen nő, és papa úgy tervezi, a bevételéből ősszel már iskolába tudja küldeni Maryt. Az eladásra szánt terményt nyáron madarak lepik el, és az egészet elpusztítják. Bár a következő tél nem lesz olyan kemény, mégis úgy döntenek, télre a városba költöznek. Laura és Carrie újból iskolába jár, ahol ismét találkozhatnak barátnőikkel. Laura végzete, Nellie Oleson a Szilva-patakról, De Smetbe költözik, aki szintén velük jár iskolába. Az őszi terminus tanára Eliza Jane Wilder lesz. Nellie Miss Wildert Laura ellen fordítja, és egy időre Miss Wilder el is veszti az osztály fölötti kontrollját. Laura buzgón tanul, tudván, hogy csupán egy éve maradt a tanítói vizsgáig. De pihenni is van alkalma, mivel De Smet városa az iskolaházban irodalmi esteket, találkozókat szervez, ahol péntek esténként az egész város összegyűlik szórakozni: énekelnek, zenélnek, kikapcsolódnak a városlakók.

Almanzo Wilder engedélyt kér, hogy Laurát hazakísérhesse a templomból. Mama igencsak meglepődik, hiszen Laura még csupán tizenöt éves, Almanzo pedig felnőtt férfi.

Laura megismerkedik Mr. Brewsterrel, aki látta őt az iskolai bemutatón, és felajánl neki egy tanítói állást. A megye főellenőre levizsgáztatja Laurát; habár még nincs tizenhat éves, megkapja tanítói diplomáját…”

Vélemény:

Laura első munkáját kezdte meg.

Az a baj, hogy ezen a ponton már elveszett számomra a történet gyermeki bája és varázsa. A munka, a lemondások és az „egy mindenkiért” elve vette át a cselekmények mozgatását. Ez persze korrajznak egészen jó, viszont már inkább a kíváncsiság hajtott, mintsem az élvezet. Ebben a részben éreztem azt, hogy már nem egy lélekmelengető békés és nyugodt kis történetet olvasok, hanem egy felnőtteknek szóló regényt. (Bár lehet gyerekek nem éreznék annyira rossznak a helyzetet…)

Nellie érkezése valahogy sikereden oldotta egy kicsit a feszültséget, ami bennem volt Laura életét látva. Lehet csak az én lelkem túlságosan romantikus, de szegény lány életében túl sokszor szerepel az, hogy le kell mondania az álmairól és valamit meg kell tennie. Azt hiszem ez a könyv értéke viszont, hogy a főszereplőink nem is igazán valódi főszereplők, pusztán sodródnak az eseményekkel, mennek a történelem sodrával.

Tanárként szörnyen felháborított Miss Wilder viselkedése, mert attól hogy valaki szigorú pedagógus akar lenni, akinek tekintélye van, attól még nem kell hárpiaként viselkedni. Kedvenc pillanatom az volt, amikor Laura eltörte a széket.

A cselekmény ebben a részben egyszerre volt bensőséges, mert néha olyan helyzetekbe láttunk bele a szereplőkkel kapcsolatban, amit nem mindig engednek látni, viszont szörnyen távolságtartó is. (Talán ezért az E/3?)

Azért az Almanzoval való kapcsolat alakulás miatt kíváncsian vártam a következő részt.

Értékelés: 4.5 csillag

A hosszú tél (A farm, ahol élünk 6.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának hatodik kötete először 1940-­ben látott napvilágot.

1880. egyik forró augusztusi napján az Ingalls család birtokán Laura papának segít a szénahordásban, amit az állatoknak gyűjtenek be télire. Mialatt dolgoznak, Laura egy pézsmapocok fészkére bukkan a Nagy Ingovány mellett. Megvizsgálva az odút, papának feltűnik: az állat olyan vastag falat épített magának, hogy papa komolyan aggódni kezd; a tél keménynek ígérkezik. Október közepén a család szokatlanul korai hóviharra ébred, mely az alig szigetelt igényviskó körül tombol. Ezután hamarosan papa újabb jelet kap. Egy vén indián látogat a városba, hogy a telepeseket figyelmeztesse: hét hónapig tartó hóviharok lesznek. Papa úgy dönt, családját a városban épített boltjába költözteti télre. A városban Laura és Carrie iskolába járnak egészen addig, míg az időjárás annyira kiszámíthatatlanná nem válik, hogy már az iskolába el- és visszagyalogolni is veszélyessé válik. A következő hónapokban hóviharok söpörnek keresztül a városon. Az étel és a tüzelőanyag szűkössé válik, rendkívül megdrágul, mivel a város a vonaton érkező ellátmánytól függ. Ám a hóviharok miatt a vonatok már nem érik el a várost. Végül a vasút felhagy minden erőfeszítésével, hogy a vonatokat kiássa a hó alól, magára hagyva ezzel a várost tavaszig. Fa és szén hiányában a család kénytelen szénával tüzelni. Hetekig krumplin és barna kenyéren tengődnek, amit a kávédarálón ledarált búzából készítenek. Mivel aztán még e szűkös élelmiszerből is kifogynak, Almanzo Wilder és barátja, Cap Garland a kósza hír hatására, hogy egy telepes húsz mérföldnyire búzát termeszt egy viskóban, életüket kockáztatva útnak indulnak, hogy búzát vigyenek tőle az éhező városiaknak. A jóslat igaznak bizonyul: a hóviharok hét hónapig tartanak. A tavaszi olvadással aztán útnak indulhat az első vonat is, amelyen megérkezik a család karácsonyra várt hordója Alden tiszteletestől, benne ruhák, ajándékok és egy karácsonyi pulyka. A hosszú tél elmúltával végül az Ingalls család megtartja karácsonyi ünnepségét – májusban…”

Vélemény:

Határozottan erős rész kerekedett ki a végére. Mama karaktere az elején kicsit bosszantott mert a leírás miatt pontosan tudtam, milyen hosszú télnek néznek majd elébe, de amikor Charles próbálta emiatt minél gyorsabban elvégezni a feladatokat akkor leállította őt, és mikor papa arra panaszkodott, hogy érzi hogy valami közeledik akkor is csak leintette. Megértem azt is, hogy a korabeli emberek számára az indiánok mennyivel negatívabb szerepet töltöttek be, de hacsak a rezervátumokra és mondhatni a népük kiirtására gondolok, nem tudtam pozitív érzelmeket táplálni azok iránt akik csak a rosszat látták bennük (ismételten Caroline).

Maga a történet számomra onnantól vált igazán érdekessé, hogy beköszöntött a nagy hideg és a tél, bár az otthoni teendők helyett inkább az a szál érdekelt, hogy Cap és Almanzo milyen módon tudnak segíteni a városka lakóin. Itt már a Wilder fiúk is nagyobb szerepet kaptak, bár kissé megmosolyogtattak, hogy amíg a város nehéz sorban volt éheztek az emberek, ők palacsintán tengették a napjaikat.

Határozottan itt kezdtem el érezni, hogy mennyire tetszett az első rész (és mennyire hiányzik), hiszen bár ott nem keveredtek ekkora kalandokba és bajokba, de ott egy sokkal barátságosabb, melegebb környezetet véltem felfedezni körülöttük. Azt hiszem innentől a résztől éreztem azt, hogy nekem túlságosan „amerikai” (nem kifejezetten pejoratív, sokkal inkább tőlem idegen értelemben) a cselekmény. Más mentalitást igényelt az a korszak és amerikainak lenni.

Értékelés: 4,5 csillag

Az Ezüst-tó partján (A farm, ahol élünk 5.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának ötödik kötete először 1939-ben látott napvilágot.

A történet a Szilva­-patak partján folytatódik.

A család skarlátot kap, és a betegség következtében Mary megvakul. Docia néni meglátogatja a családot, és rábeszélésére papa elhatározza: Hi bácsi vasúti táborában kezd el dolgozni Dél­-Dakotában. Mivel Mary túl gyenge az utazáshoz, ezért papa előremegy az ekhós szekéren. Aznap, amikor papa elindul, Jack, a szeretett kutya álmában elpusztul. Ez az esemény komoly fordulópont Laura gyermeki életében, serdülővé válik. Pár hónappal később a család, hátrahagyva házukat, vonattal megy papa után. Laura életében először ül vonaton. Az utazás nagy izgalommal tölti el őket. Al­den tiszteletes váratlanul meglátogatja őket új lakhelyükön, és javaslatára Mary az iowa­i vakok iskolájába költözik. Laura döntésre jut: tanítani fog, így segítve Mary iskoláztatását. A család új taggal gyarapodik, megszületik a kicsi Grace…”

Vélemény:

Mostanában megtapasztaltam azt, hogy bármiből is készítenek sorozatot az emberek (főleg ha valós történelmi, vagy épp ma is élő személyekről), milyen szabadon ragadják meg a bizonyos jellemeket. A könyv egyik számomra legerősebben átjött gondolata az volt, hogy míg a sorozatban Caroline Ingalls egy nagyon szerethető kedves édesanya, itt számomra elképesztően kemény tudott lenni. Ez persze biztos a korral jár, de Laura helyett is fájt nekem, hogy szinte parancsba adta, hogy „neked tanárnak kell lenned!”…

Talán benne van az is, hogy én is csak részben szeretem a munkámat, amit épp végzek?

Újabb könyv, újabb élethely Ingallsék számára, és szinte érezni lehet, ahogy ekkora már mind kezdtek egy kicsit belekeseredni az állandó vándorlásba. Bár a jelenetek nem erről szóltak, de az ahogy néha egymással viselkedtek, vagy az, amiket Laura gondolt nekem azt támasztották alá, hogy ekkor kicsit elvesztették önmagukat. Miközben mind arra törekedtek, hogy valahogy mégis megtartsák egymásban a boldogságot.

Gyorsan estünk a történet elején abba az élethelyzetbe, hogy Mary már megvakult… én azt hittem ezt is leírva a regényben látjuk majd, azonban így is eléggé fájdalmas volt, de talán azért, mert nem is lehetett kellőképpen feldolgozni. Eleinte nem értettem, hogy az írónő miért választotta az T/3-as történetmesélést, ha már a saját és családja életéről mesél, de azt hiszem mostanra sikerült rájönnöm. Akkoriban biztos nem éltek meg mindent úgy, mint manapság, de lehet ezt a regénysorozatot egyfajta „traumafeldolgozás” is indokolta, hiszen Laura sokszor került olyan helyzetbe amiről nem beszélhetett, vagy egyszerűen úgy érezte nincs joga beszélni. Hiszen nincs idő a régi házat siratni, mennyi kell tovább előre, ahogy azt a szülein látta.

Alapvetően továbbra is érdekes a történet, de már inkább érdekessé, és kalandossá vált, számomra elvesztette azt a melengetést, amit mondjuk még a 3. részig éreztem.

Értékelés: 5 csillag

A Szilva-patak partján (A farm, ahol élünk 4.): Laura Ingalls Wilder

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának negyedik kötete először 1937-ben látott napvilágot.

Laura Ingalls és családjának kalandjai folytatódnak, miután elhagyják a prérit, és fedett ekhós szekerükkel Minnesotába utaznak. Itt egy gyeppel fedett dombházba költöznek, amely a gyönyörű Szilva-patak partján épült. Papa hamarosan egy csodálatos kicsi házat épít, igazi ablaküveggel és zsanéros ajtóval. Laura és nővére, Mary iskolába járnak, segítenek a ház körül és a patakban fognak halat. Esténként a család papa vidám hegedűmuzsikáját hallgatja. A balszerencse ezúttal egy szöcskejárás, egy szörnyűséges hóvihar, Laurának pedig Nellie Oleson formájában érkezik, de a pionír család összetart, és továbbra is keményen helytáll, hogy túljussanak a nehézségeken.

Így folytatódik a regénysorozat negyedik kötete…”

Vélemény:

Újabb lakhely, ahol az Ingalls család megfordult…

Itt már egy-két ismerősebb embert is felfedezni véltem a lapokon, hiszen az Olson család a sorozatban is eléggé fontos szerepet töltött be, viszont itt épp említés szintjén kerültek elő. Azt hiszem talán ennél a résznél ütközött ki leginkább az, hogy a sorozat valóban csak ihletődött a könyvekből, nem vették át az epizódok azoknak minden egyes pillanatát (így persze sokkal emberközelibbé, kalandosabbá tették a karakterek mindennapjait).

Na de beszéljünk egy kicsit a könyvről. A családot sajnos talán mióta elhagyták az erdei kunyhót, nem érte még ennyi balszerencse, mint itt a prérin. Mint ahogy a leírás is említette sáskajárás és hóviharok… Tudom nem kellene, de nagyon összeszorult a szívem attól, hogy mindenhol reménykednek, és megpróbálnak belekezdeni egy új életbe, de mindig kudarcok érik őket.

Az első részben nagyon átéreztem a korszak egyszerű szépségét, viszont mostanra kezdem áldani is az égieket amiért nekem nem egy ilyen időszakban kell élnem. Persze a mi korunknak is megvannak a maga hibáik, de legalább az ember barátkozhat őszintén (tudva, hogy 1-2 hónapon belül nem kell odébb állnia), a gyerek gyereknek érezheti magát akinek az iskolán kívül nem sok dolga akad stb. De az is lehet, hogy csak a magyar néplélek nem volt soha a vándorlás híve (legalábbis azután, hogy sikerült szépen letelepedni itt a Kárpát-medencében), míg az Egyesült Államokban a mai napig úgy élnek az emberek, hogy képesek lehessenek bármikor összepakolni és az állam másik végébe, vagy akár egy másik államba költözni a munka és egyebek miatt.

Laura személyisége még mindig nagyon megnyerő volt, mellette Charles, „papa” karaktere állt legközelebb a szívemhez. Itt pedig nagyon éreztem újra, mennyi különbség is volt a Wilder és az Ingalls gyerekek élete között.

Értékelés: 5 csillag

Lúzer Rádió, Budapest II. – A Cápa-csapda hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„KITT…

Üdv, hűséges nem-hallgatóim, itt ismét Mark dumagép nyomatja a rizsát!

ÚJRA SZÓL A LÚZER RÁDIÓ!

Folytatódnak a rettenthetetlen és lelőhetetlen dumagép kalandjai! Most megtudhatod, milyen TUTI ha az agyhalott nővéred bepasizik… TUTI, ha Olga mami betörőt fog… TUTI, ha működik a klotyólehallgató… TUTI, mikor a Cápa ismét lecsap… TUTI, ha egy nyugger hentes és mészáros leüvölti a fejedről a hajadat… TUTI, ha az éjszakából három rajongód bukkan fel, méghozzá felfegyverkezve… TUTI, mikor a haverod átmegy agresszív nagymamába… és az is TUTI, hogy az emberrablás nehéz meló!

Lúzerek, vételre készülj!, hisz a Lúzer Rádió ismét csak nektek recseg! … KATT

Pudingok kíméljenek!”

Vélemény:

Ez a sorozat úgy kell a lelkemnek mint egy falat kenyér. De komolyan.

Ebben a részben már pontosan tudtam, mit várhatok a történettől és nem is kellett benne csalódnom. A karakterek kellőképpen groteszkek, a leírások pedig néha magukban is annyira nagy élvezetet nyújtanak, hogy attól felnevettem, ha Mark egy-egy eszmefuttatását hallgattam.

Az egész közeg, élt és itt-ott felfedezni véltem régi kedvenc történeteimet is ebben a részben, de már nem csak hangulatilag, hanem úgymond történetszál szempontból is. A Lúzer rádió pedig egyre bővül, egyre több ember küzd azért, hogy azért, hogy Mark cimboránk szórhassa érdekesebbnél érdekesebb kalandjait a nem-hallgatók, jelen esetben az olvasók felé. Slambuc szövegelésén nem bírtam magam folytani egy kisebb fajta mosolyt, és az is tetszett, hogy a történet viccesen, hummoral átitva képes bemutatni egy nem túl felemelő közeg mindennapjait. Hiszen mindenki hallott már a „nyóckerről”, borítékolni merném, hogy nem szép dolgokat.

Ami pedig a rész kalandfaktorát illeti, szerintem nagyon izgalmas volt. Az biztos, hogy nem ettől a történettől várnék hatalmas csavarokat, de ezeket, mind megkaptam.

A sztori maga pedig érzésre tényleg olyan, hogy egyszerűen nem tudnám jól megfogalmazni. Nem egy legújabb szépirodalmi regény, nem is készítenek majd belőle tik-tokra videókat a menő booktokkerek, de betölti azt a feladatát amit valószínűleg az író szánt neki. Szórakoztat! Teszi ezt olyan lélekkel, hogy még egy melós, fárasztó, idegtépő nap után is energialöketet ad.

Értékelés: 5 csillag

A háború titka (Vágymágusok 4.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Szeretni ​mindhalálig…

Lidérc miatt napvilágra került a sereg legfontosabb titka, és ez olyan eseményláncot indít el, amire nincs felkészülve sem ő, sem Rianna. Az ellenség ezt kihasználva csaknem áttör a falon. Rianna nem nyugszik, amíg ki nem deríti, mi a háború igazi oka, mi keseríti el Delont, és miről hallgat olyan mélyen a király.

Vajon elég az igazságos világba vetett hit, ha a helyzet reménytelen? Igaz-e a jóért jót várj ősi elve? Közben a hercegnek meg kell birkóznia azzal, hogy kedvenc gyógyítója nem éppen az, akinek gondolta, és eddig az orránál fogva vezette őt. Kettejük hol lágy, hol szenvedélyes kapcsolata újabb fordulatot vesz. Ám most már mindez a nyilvánosság előtt zajlik. Nemesi udvarlások, emlékezetes bálok és egy hímzésminta, aminek titka a győzelem kulcsa lehet. Szerelem és az igazság szenvedélyes keresése On Sai várva várt sorozatzáró kötetében

„Éjszakánként vele álmodtam, nappal őt éreztem mindenhol.

Ő volt a tea lágy illatában, a levendulás szappan érintésében, a puha dunyha melegében. Utáltam magam, hogy nem utálom őt.”

Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!”

Vélemény:

Emlékszem annak idején, amikor egyik barátnőm először mesélt a sorozatról, úgy éreztem a történetet nem nekem találták ki. Majd mégis kölcsönadta nekem és úgy voltam vele, hogy ha már nálam van adok neki egy esélyt. Most pedig visszanézve látom, hogy minden egyes rész 5 csillagot érdemelt ki nálam, ráadásul nem egy a „kedvenc” jelzőt is megkapta tőlem, úgyhogy ki merem jelenteni, hogy bátran merem ajánlani ezt a könyvet!

Azt hiszem ez az a történet, ami ha nem kis hazánkban születik meg, már rég filmként, vagy sorozatként futhatna valami streaming szolgáltatónál (poénkodhatnánk a Netflix-el de nem ez a lényeg), hanem az, hogy egyszerűen lenyűgöző lett ez a világ. Eleinte nehezen fogott meg, viszont ezt követően hála a karakterek sokszínűségének és a megannyi érdekes kalandnak, már nem tudtam letenni. Mivel ez a rész egy lezárás volt, így nehezen lehet róla spoilerek nélkül beszélni, de azért némi dolgot megpróbálok elmondani.

DELON! (Azt hiszem, ha csak ennyi írnék is elegendő lenne… nem tehetek róla, hogy a sorozatban történt első megjelenésétől kezdve, egy külön kis csücsköt választott magának a szívemben, és a szemétládája nem fizet lakbért.)

Roan nem volt egy nagy kedvenc számomra az első részekben de már a novellában is nagyot nőtt a szememben, mostanra pedig elképesztően megkedveltem őt is. De azt hiszem a leglényegesebb, ha a főszereplőinkről beszélek.

Rianna és Lidérc… bármennyire is azt éreztem az első részben, hogy a kapcsolatuk annyira kis tipikus (még ha tetszett is), hogy nem igazán aggódtam értük, de olyan szépen felnőttek. Ritka ilyen kapcsolatot látni két karakter között SAJNOS(!), mert egyszerre ismerős, mégis különleges módon idegen. A könyv nagyon sok társadalmi problémát is felvetett, valamint rengeteg szép gondolatot, amiket legszívesebben emlékkönyvbe foglalnék.

Picit off, de nekem a szívemhez nagyon közel áll Leigh Bardugo Grisaverzum sorozata (igen így az összes része!) és engem arra emlékeztetett. Na nem a világ, nem is kifejezetten a karakterek, hanem az érzések, amiket olvasás közben megéltem. Azt, hogy mindenki élt, valódi karakterek voltak, összetett érzelmi világgal, és belső vívódásokkal, mégsem felejtettek el egy pillanatra sem tenni a saját ügyeik érdekében. A szerelem, a vágy, a mágia mozgatták ugyan a könyvet, de a lényeg mégsem sikkadt el soha a hosszú ideig elnyújtott pillantások között. A cselekmény pörgött rendesen.

Órákig tudnám dicsérgetni (sajnos csak spoileresen) a könyv értékeit, és azt, miket adhatna át az olvasónak. És azt hiszem ez a legfontosabb amit ki kell emelnem. Ez a könyv nem csak kalandos, izgalmas és egyszerűen jó, hanem olyan gondolatokat, és értékeket közvetít az olvasó felé, amire talán legfőképp a mai világban de irtó nagy szüksége van/lenne mindenkinek.

Értékelés: 5 csillag

Lúzer Rádió, Budapest! I. – A Béla-irtó hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Marcel 13 éves, mikor a családjával a „Nyócker” színes, zajos, rémisztően forgatagos világába költözik. Mikor a vén bérház padlásán rátalál Volna-K-ra, az ősi rádió adó-vevőre, ötlete támad: félelmeit, örömeit, gondolatait mind az éterbe küldi, miközben az elhagyatott templom titkát is megfejti. A Lúzer rádió az Égigérő fű, a Keménykalap és Krumpliorr és a Szeleburdi család sokak által szeretett világába repíti el az olvasót.”

Vélemény:

Nem is igazán hallottam erről a könyvről olyan sokat, annak ellenére sem, hogy én számomra mindig Böszörményi Gyula volt (és marad) az egyik legkedvesebb magyar íróm. Mégis valamiért úgy döntöttem mikor megláttam, hogy itt az ideje kölcsönkérnem egy jó barátnőmtől és megnézni mi is ez az egész.

Meglepett a leírása, mármint az, hogy egy rádióadásként kapjuk meg a történetet, de nem zavart különösebben, mert az író mindig is mesterien bánt azzal, hogyan kell a különböző karaktereket megszólaltani. Nála minden regényben mindenkinek saját beszédstílusa, szókincse és csupa olyan dolga volt, ami ahhoz kell, hogy átélhető legyen egy karakter.

Ebben a regényben pedig folyamatosan egy karakter beszél hozzánk! Így egy idő után tényleg olyan érzése lesz az embernek, mintha lenne egy barátja, vagy egy kisöccse, távoli unokatestvére, vagy tényleg egy rádiós műsorvezetője, aki elmondja neki minden ügyes-bajos dolgát. Bírtam az odakacsintásokat egy-két egyéb alkotására is az írónak, ezeken nagyon jót nevettem, főleg, hogy van, amit én is olvastam.

A család tagjait pedig egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Talán egy kicsit nevetségesek néha, és megvannak a saját hibáik, de szerintem épp ez volt a szép annak idején is azokban az ifjúsági filmekben és könyvekben, amiket a leírásban is felsoroltak. Bevallom azért eleinte nem tudtam mit lehet kihozni egy ilyen formátumból ahhoz, hogy igazán izgalmas legyen, de a végére egy olyan kalandos kis szórakoztató történet kerekedett ki ahol néha izgatottan lapoztam tovább, néha pedig nem bírtam abbahagyni a nevetést.

Azt hiszem idéznem kell valakitől, akinek én is megmutattam a könyvet és mikor kérdeztem mit szól csak ennyit mondott mosolyogva: „Tipikusan Böszörményis.”

Értékelés: 5 csillag

Twisted Love – Ava & Alex (Twisted 1.): Ana Huang

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Egy ​repedés. Egy olvadás. És a szívében izzó tűz az egész világát felperzseli.

Alex Volkov igazi angyalarcú ördög, aki nem szabadulhat borzalmas múltjától. Egész életében egy rettenetes gyermekkori tragédia emléke kínozta, és miközben az üzleti életben elképesztő sikereket ért el, folyamatosan csak a bosszú járt a fejében. Nem sok ideje maradt a szív dolgaira. Amikor az élet úgy hozza, hogy neki kell vigyáznia a legjobb barátjának húgára, valami megmozdul a lelkében:

Ava Chen szabadlelkű fiatal lány, akit rémálmok gyötörnek, és akit egy olyan gyermekkor kísért, amelyre még csak emlékezni sem tud. De a fájdalmas múlt sem tudta megtörni: még mindig látja a szépséget a világban… és annak a férfinak a jeges külseje alatt is észreveszi az érző szívet, akit nem lenne szabad kívánnia.

A bátyja legjobb barátját.

A szomszédját.

Aki számára megváltás és végzet is egy személyben.

Az ő szerelmüknek nem lett volna szabad megtörténnie, mégis megtörtént. De olyan titkokat is a felszínre hozott, amelyek mindkettőjüket tönkretehetik, és persze mindent, ami fontos a számukra.”

Vélemény:

Úgy tűnik az elején nagyon belementem a Dark Romance, mint stílus fejtegetésébe szóval ha valakit a kritika érdekel az ugorja át a következő részt és jelzem hol kell bekapcsolódni!

Fűh te! Na, hogy akkor hogy is van ez kérem?

Mostanában nagyon megy a Dark romance, mely azt hiszem bármennyire is az én világom lenne az alapfelállás szempontjából (nem tehetek róla, hogy valami hülye vonzalmat érzek a filmek és sorozatok legrosszabb rosszfiúi iránt), valahogy sosem nyerte el igazán a tetszésem. Akadt már egy-két alkalom, hogy belekezdtem néhány műbe (pl. mint rájöttem a Captive in the Dark – Fogoly a sötétben is ebbe a kategóriába esik, és az sem nyűgözött le igazán) azonban jobbára csak belelapozás szintjéig jutottam, vagy épp elkezdtem de nagyon hamar feladtam.

Általában ezek a történetek nálam 3 különböző ponton hasalnak el:

1) A női főszereplő, aki általában tökéletes. Szép, csinos, gazdag, vagy éppen szegény de ettől független akkor is ő A NŐ, igen így nagybetűkkel. Akinek nincs amúgy igazi személyisége, vagy nagyon max egy nagyszájú p*csa… (Talán egyszer még ráveszem magam de a Haunting Adeline nálam már az elején elvérzett amikor a két barátő egyetlen közös témája a dugás volt…)

2) A cselekmény, ami azért kéne, hogy legyen, még a dark romance egyik ismérve a szex is. Attól nem lesz izgalmas egy cselekménysorozat, hogy a csajnak három oldalanta átmelegszik a lába közt, a pasinak meg két fejezetenként feláll. (Ebbe a hibába a Twisted Love is majdnem beleesett, de számomra csak majdnem.)

3) Maga a Dark Romance ténye, mert bár szépíthetjük akárhogy ezen a zsáneren belül egy olyan párkapcsolatot mutatnak be az írók, ami amúgy alapvetően nem működne. Hisz hősnőnk általában azzal jön össze, akit egy másik fajta könyvben szó nélkül a rosszfiúnak kiáltanának ki az olvasók és még csak esélye sem volt. Néhány példával élve:
– Mintha az Alkonyat Bellája Caiusszal jönne össze (Mert Jamie Cambell Bower azért mégiscsak… na…)
– Mintha Hermione Granger, Fenrir Grayback párjává avanzsálna a történet folyamán....
És sorolhatnám a példákat napestig. Van amit sajnos nem tudnék megtenni SPOILER mentesen.

Szóval szerintem egy Dark Romance nem működhet úgy, mint egy rendes romantikus történet. Ebben az ember írás közben vagy a Dark-ot kell, hogy előtérbe helyezze, akkor viszont a végére nem szabad kikerekíteni olyannak, hogy az ember lánya elhihesse, hogy ez egy párkapcsolati útmutató. Vagy pedig a Romance részét, akkor viszont mérsékelni kell benne a sötét pillanatokat.

Egy szóval a középutat irtó nehéz megtalálni!

Na de akkor térjünk át a Twisted Love-ra…

A csalódásaim után már nem tudtam, hogyan kezdjem el ezt a könyvet, de valahogy mégis nekifogtam, mert hallottam róla elég jó véleményeket. (Na persze rosszakat is.) Úgy voltam vele, hogy a többi ilyen típusú próbálkozásom mellé már elfér.

Na és akkor olvasás közben az történt, hogy valahogy megfogott a dolog! Ava karaktere nekem nagyon működött meg úgy az egész dinamika is közöte és Alex között már az elejétől fogva. A karakterek között jól mentek a beszélgetések (mindenkinél, nem csak náluk), és el tudtam képzelni a jeleneteket. A könyv egyetlen gyenge pontjaként azt tudnám kiemelni, hogy nekem Alex túlságosan egy szuperember lett… fiatal kora ellenére a fél világ a farzsebében van? Hmmm… lehet, hogy ilyen is előfordulhat, de itt kicsit túl soknak éreztem.

Tetszett azonba, hogy a történet csak úgy szórta felém a csavarokat és bár volt egy két keményebb pillanat, de továbbra sem értettem a dark besorolást ennél a könyvnél (bevallom kicsit még most sem). A erotikus jelenetek alapvetően jól megállták a helyüket és nem is akadtam ki rajtuk annyira, valamint azt is észrevettem, hogy jobbnak találtam ezt a formátumot, mint azt amikbe már belefutottam egy-két romantikus-erotikus regény kapcsán, ahol egy könnyed vállrándítással fogadtam azt, hogy épp mi történik a papíron. Na ezeket a jeleneteket ellenben határozottan nem tudtam volna más emberek között olvasni, mert az arcomra tuti kiült mit gondoltam közben.

Igazából vicces lehet a tény, de úgy éreztem magam a könyv olvasása közben, mint amikor egy-egy fanfictiont találok interneten. (Ha valaki nem tudná, a fanfiction, rajongói írás, amelyben másik által elkészített művel film/sorozat/könyv szereplőit használják fel a lelkes „írók” arra, hogy másokat szórakoztassanak. Például az is előfordulhat, hogy az ember olyan Marvel fic-be botlik ahol Steve Rogers, nem Amerika kapitány, hanem egy híres brooklyni maffia banda feje… szóval a kreativitás végtelen tárházából bármit elő lehet rángatni, és összekeverni kedvenc szereplőinkkel.) Én általában angolul olvasok és egy-egy beszélgetés, de főképp a szexuális tartalom olvasása közben próbáltam magamban angolra fordítani a szöveget és valahogy épp azt a hatást keltették. Az erotikát leszámítva pedig a regény valami egészen nosztalgikus érzést adott nekem. Ava a maga „Napsugár” természetével, és a sötét titkokat rejtegető Alex. Annyira a 2010-es évek eleje, amikor ezek a történetek voltak menők, és valahogy elkezdtek hiányozni. (Talán ezért is olvastam újra az Alkonyatot bármennyire utáljam is Bellát.) Itt pedig kaptam belőle egy keveset.

Szóval összegezve. Nekem amúgy tetszett a könyv. Néhány logikai kis hülyeség miatt adtam neki félpont levonást, de ha valakik úgy érzik, hogy ha ezt elolvassák, akkor menni kell meggyónni, szerintem nem kell tartani tőle. A nyelvezet ellenére is, két felnőtt ember beleegyezésen alapuló együttléteit lehetett látni nincs erőszak, nincs belezsarolás. Ráadásul Alex még mentálisan is próbált segíteni Avának, hogy legyőzze egy bizonyos gondját, ami nekem a könyv egy nagyon jó pontja volt. Továbbra sem értem pontosan mitől esik annyira a „dark” kategóriába, de azt hiszem ez a fogalom sokkal tágabb, és mindenkinek mást jelent. Én tudom ajánlani, persze csak megfontoltan.

Értékelés: 4,5 csillag

Almanzo, a farmerfiú (A farm, ahol élünk 3.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának harmadik kötete először 1933­-ban látott napvilágot.

Miközben Laura a nyugati préri egy kicsi házában él, Almanzo Wilder életét követhetjük nyomon New York állam egyik nagy farmján. Almanzo, a kilencéves farmerfiú, bátyjával és két nővérével együtt, segítenek a nyári vetési és az őszi aratási munkákban. A ház körüli teendő mindig rengeteg, hajnaltól vacsoraidőig, nem számít, tél van vagy nyár. Jut idő a játékra is, ám Almanzo mindennél jobban egy saját lóra vágyik. Apja nem bízik még benne annyira, hogy ekkora felelősséget tegyen a vállára, ezért a farmer fiúnak hosszú utat kell bejárnia, hogy bizonyíthassa rátermettségét.

Ez a történet Almanzóé, Laura későbbi férjéé, amely bemutatja, hogyan nőtt fel a farmer kisfiú távol attól a háztól, amelyben Laura élt…”

Vélemény:

Határozottan más, mint az eddigi részek. Az Ingalls család valóban magának termel, csak maguknak szereznek be mindent és eddig nem igazán láthattuk őket kereskedni. Ráadásul a család csak leánygyermekekből áll. A Wilder család ilyen szempontból egészen más érdekességekkel szoltál.

Itt ugyanis 4 gyermek van a háztartásban, 2 lány és 2 fiú, akik közül Almanzo a legfiatalabb. Bár papírra szó szerint nincs vetve, hogy gazdagok lennének, de azért egy-két leírásnál és jelenetnél éreztem, hogy ők azért már magasabb társadalmi és gazdasági rétegbe tartozhatnak mint az Ingalls család. Ők már nem pusztán maguknak termelnek, hanem eladásra, kereskedésre, és szerintem akkori mércéfel mérve, elég magas összegeket sikerült kapniuk egy-egy tételért cserébe.

Almanzo és Laura bár még nem találkoztak szerintem már itt is egymásnak vannak teremtve, mert mind a ketten kicsit bajkeverők ugyan, de mégis csillogó szemmel, és nyitottan járnak a világban, miközben az álmaikért tesznek ugyan. Mind amellett, hogy a szülői utasításokat nehézségek árán (nem sok kedvvel) de megpróbálják betartani.

Elcsodálkozva olvastam azt, hogy milyen élet is volt akkoriban egy farmon. Hajnalban kelés, éjszaka került ágyba az ember és bizonyos időszakokban nem is kellett iskolába járni a gyerekeknek. Mégis valahogy azt éreztem a jeleneteket olvasva, mintha a kismillió munka ellenére is sokkal több ideje lett volna az embereknek. Mintha akkor egy nap nem csak 24 órából állt volna, hanem annál jóval többől, hogy a feladatok mellett a játékra, a szórakozásra és a családra is legyen idő.

Almanzot nagyon megkedveltem és a családja többi tagját is, azonban kissé elkezdett hiányozni az Ingalls család, így várom, hogy a következő kötetben megint az ő kalandjaikat olvashassam.

Értékelés: 5 csillag

Kicsi ház a prérin (A farm, ahol élünk 2.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura Ingalls és családjának kalandja folytatódik. A Winsconsini nagy erdőből áttelepülnek Kansasba. Utazásuk sok napon át tart a megrakott szekéren, miközben keresik a prérin a számukra legalkalmasabb területet a letelepedésre. Nem sokkal később már vetnek és szántanak, vadkacsára és vadpulykára vadásznak, szénát gyűjtenek a teheneik számára. A pionír, telepes élet bizony sokszor keservesen nehéz, de Laura és családja mindig boldogan serénykedik új kicsi házukban és annak táján.”

Vélemény:

Az első rész után, bár nagyon édes volt és a szívemhez is nőtt némileg, úgy éreztem várok a folytatással hogy izgalmasabb, akciódús regényeknek is helyet hagyhassak, azonban most már a bekuckózósabb őszi estéken igényelni kezdtem a folytatást.

Nagyon meglepődtem rajta olvasás közben!

Ebben a részben végig követhettük, ahogy az Ingalls család maga mögött hagyva megszokott, régi otthonát, új helyet keres magának, ahol reményeik szerint letelepedhetnek. Ebben a részben elkezdtem érezni az akkori mindennapok „horrorjait”, és ha akciódús könyvet kerestem nyugodtan haladhattam volna ezzel is. Indiánok, farkasok, és betegség amibe akkoriban (még néha most is) simán belehalnak az emberek… És akkoriban ezek voltak a mindennapok.

Minden spoiler nélkül, már akkor éreztem ezt a kissé sötétebb, akciódús hangvételt, amikor átkeltek a befagyott folyón és csak amikor a túlpartra értek jöttek rá a gyerekek arra, hogy a szüleik azért voltak annyira feszültek, mert bármikor beszakadhatott volna alattuk a jég. De ezt Laura és Mary akkor még nem tudták. Meglepő volt számomra az is, hogy most ebben a regényben az indiánok egy sokkal távolságtartóbb és veszélyesebb csoportját ismerhettem meg. Ma már sokkal gyakoribbak azok a regények és filmek ahol a fehér telepesek vannak beállítva ördögként és az indiánok a megtestesült jók. Viszont itt egy árnyalt képet kaptam azokról az időkről. Egy fél sem szerette jobban a másikat a kelleténél. Gyerek szemmel, kifejezetten idegtépő lehetett egy-egy őslakos felbukkanása a kisházban. Annak viszont kifejezetten örültem, hogy „Édesapa” karakterén keresztül megkaphattunk egy sokkal humánusabb megközelítést is… innen emeltem ki az idézetet, amit a képhez csatoltam. Határozottan izgalmas volt, és a végén kicsit nekem is együtt fájt a szívem velük, hogy ez a kaland igazából eddig tartott.

Mai fejjel az ember gyakran nagyon nehezen mond le a tulajdonáról, akkoriban meg egyik napról a másikra szinte a semmiből kellett új életet kezdeni. Ez az igazi bátorság és erő.

Értékelés: 5 csillag