Blue Lily, Lily Blue – Kék liliom (Hollófiúk 3.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.

Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.

A szerencsével azonban az a legnagyobb baj, hogy forgandó.

A barátaid elárulhatnak.

Az anyukád eltűnhet.

A látomásaid megtéveszthetnek.

A magabiztosságod meginoghat.”

Vélemény:

Egyike a sorozat azon részeinek, melyről az emlékeim szörnyen homályosakt, viszont valami azt súgta, hogy annyira nem kedveltem. Mi a véleményem most?

Kedves Kriszti 2020-ból! Mi ez a fél csillag levonás?!

Azt hiszem az lehetett akkoriban a probléma, hogy nagyon gyorsan faltam a részeket egymás után, és mert a 2. rész annyira megfogott és tetszett, itt hiányoltam valamit. Most azonban megpróbáltam nem telítődni a történettel, a részek közt időt hagyok, mindig valami mást is olvasok közöttük, és azt hiszem így sikerült értékelnem ennek a legnagyobb húzásait.

Először is… I-MÁD-TAM a drága Colin jeleneteit (bármennyire is nem volt egy jó fiú azért valljuk be, az ő megjegyzései stan-upban megállnák a helyüket). De épp annyira meglepett, hogy elkezdtem kötődést érezni Blue családja iránt, ez hála Callának (bár őket kifejezetten soknak találtam az első rész óta). Ez a kötet most kicsit lassabb volt, mint a társai, bár egyértelműen közelebb vitte őket kutatások céljához, mégis a csapat kezdett kicsit szétesni.

Egyértelművé váltak a Gansey és Blue ügyek, valamint a Ronan és Adam szálak a cselekmény során. A feladatmegoldások emiatt polarizálódtak, a szereplők már nem mozogtak annyira együtt. Blue ebben a részben nagyot nőtt a szememben, sokkal inkább megkedveltem ős is.

Ez a rész is bővelkedett fordulatokban és groteszk pillanatokban, amik az írónő sajátjai. Hiányoltam volna, ha egyet sem találok. Vannak pillanatok, amiket most már sokkal jobban értékelek szerintem, mint évekkel ezelőtt, és valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy most már sokkal jobbra tudtam értékelni. Minden szereplőt tudok kedvelni, igen még a legrosszabbakat is, mert mindenki annyira nagyon egyéniség, hogy bármelyikük nélkül kevesebb lenne ez a világ.

Értékelés: 5 csillag

A kincses sziget: Robert Louis Stevenson

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Kalózokról, elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába – ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel.”

Vélemény:

A történettel még nagyon fiatalon találkoztam, első emlékeim pedig a Muppet Kincses Szigethez kapcsolódnak. Ezt követően láttam A kincses bolygó című nagyszerű Disney alkotást (szerintem ahhoz képest mennyire fantasztikus animációs film, túlságosan kevés visszhangot kapott és kap a mai napig), majd a 90-as Kincses sziget filmadaptációt is, ami akkor nagyon tetszett.

Az utóbbi ideőben valahogy a fentebb sorolt alkotások közül úgy hozta a sors, hogy A kincses bolygóval ismét egymásra akadtunk, és akkor feléledt bennem a vágy, hogy ha már ennyire rákaptam az olvasásra, ráadásul a szépirodalomról sem kapok szívbajt, mi lenne ha megpróbálkoznék vele. Megvettem, aztán olvasni kezdtem és…

Elsőként igencsak meglepődtem rajta, hogy ugyan annak köszönhetjük ezt az alkotást, mint Jekyll és Hyde karakterét, de épp emiatt nem annyira döbbentem le a formátumon. Ahogy ott, itt is szereplők (Jim és a doktor) elmesélései alapján tárulnak elénk az események. Ezt már más hasonló irodalmaknál (pl. Dracula) tapasztaltam, hogy annyira nem állnak közel hozzám. Ilyenkor úgy érzem túlságosan egy adott szereplő megítélésére kell hagyatkoznom, és gyakran nem látunk mást, csak azt ami őt közvetlenül éri.

A könyvet épp emiatt tényleg ifjúsági regénynek mondanám, mert nagyrészt Jim Hawkins (egy fiatal fiú) szemén keresztül mutatja be a történéseket, és az eseményeket, vagyis hogy ő azokat miképpen tapasztalta meg. Ez nem vesz el a könyv értékéből mert néha Jim valóban egy kölyök szemléletével állt az eseményekhez, nem a harcot látta, hanem a kalandot, bár azért olyan dolgokat is meg kellett tapasztalnia, amiket alapvetően egy korabeli fiúnak nem.

A felnőtt karakterek egy-egy kisarkított jeggyel bírtak, annyira nem ismerhettem meg őket. Mind közül a leg kiismerhetetlenebb karakter, azonban az egyik kedvencemmé is vált. Ő nem más, mint John Silver…

Bizton állíthatom, hogy számomra:

- ő kapta a legérdekesebb megszólalásokat

- ő tudta a legjobban előadni magát

- ő volt az akinek már első megjelenése mosolyt csalt az arcomra…

mégis őt lehet a legkevésbé megítélni. Karaktere nem annyira egyértelműen hozott döntéseket, mint A kincses bolygóban róla mintázott cyborg és nem is azt az élet komolyságára fittyet hányó táncos-komikust (aki kicsit rémisztő is volt ettől független), mint akit Tim Curry jelenített meg a Muppet-nél. Azt mondanám, hogy ő azon személyeknek az archetípusa, aki a jég hátán is megél, mert mindig pontosan tudja mit kell mondani.

Manapság már szerintem a korában belőtt célcsoport sajnos nem találná meg benne a vágyott kalandot, lehet a kicsit idősebbek igen. Nekem alapvetően tetszett, érdekes volt, azonban ez az elbeszélő formátum még mindig nem áll túl közel a szívemhez.

Értékelés: 4,5 csillag

Angyali fogság (Démoni ketrec 2.): Adèle Dan

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Hogyan választhatnád a fényt, ha a sötétség az otthonod?

„A démonokkal kellett volna maradnom…”

Lotte az angyalokat választotta.

Ez a világ azonban korántsem befogadó egy olyan lánnyal szemben, aki már eladta a lelkét az ördögnek.

Miközben Lotte kétségbeesetten igyekszik otthonra lelni Lavian és a többi angyal oldalán, a Démonkirály a sötétből kísérti őt.

A múltjában rejtőzködő titkok és hazugságok miatt már képtelen átlátni, ki mond igazat, és ki hazudik. Hamar rá kell döbbennie, hogy minden választásnak súlyos ára van. Ahogy a sötétség közelít, egyre világosabbá válik számára, hogy bár kiszabadult egy ketrecből, egyenesen egy másikba csöppent.

Lehet-e jól választani, ha a szörnyek gyönyörű álarcok mögé bújnak?”

Vélemény:

Bár történetünk főszereplője Lotte a „Mennybe” kerül, én a könyv elején a Pokolok poklát éltem át…

A folytatás igazán izgalmasra sikerült, nagyon bevonzott magába, viszont rá kellett jönnöm arra is, hogy Lotte számomra egy elképesztően fura (nem jó értelemben) főszereplő. Három személyiségjegyet tudnék felsorolni hozzá melyből egyik nem is igazán személyiség lesz, mégis azt hiszem, ez írja le a legjobban a problémám 1) bábu, akit ide oda lehet pakolni, mert fogalma nincs semmiről 2) dühös az egész világra és bár ezek nagyrésze indokolt, de túl hirtelen törnek rá 3) rohadt mód be van indulva (ilyenkor meg agy kikapcs) és jobban működik, mint egy csap.

Azt hiszem a könyv elején úgy éreztem, hogy a regény még az 1. rész szintjét sem fogja megütni. A sötét kalandos dolgok tényleg izgalmasak lettek, de már úgy voltam, hogy még egy erotikus jelenetet (ugyan azokkal a szavakkal, ugyan abban a módban megírva) kell elolvasnom és világgá megyek. Amit az első részben szexinek találtam és beindítónak az itt már csak egy szemforgatást kapott tőlem, mert Lotte megint dühös, megint beindul és megint… csöpp… Ez utóbbira pedig mindenkinek fel kell hívni a figyelmét, igaz?

Azonban a könyv második felétől végre megérkezett az a várva várt történt is, és itt azért sikerült engem visszaszerezni. A fogalmazásmódot sem éreztem már annyira döcögősnek, mint az első rész kapcsán, a végén pedig Darya és Lavian létezése és dolgai miatt azt mondtam, hogy hmmm kíváncsi leszek rá.

Én csak azt szeretném mondani, hogy érzéseim szerint a kevesebb, néha több… Az első részben sem az fogott meg, hogy minden második oldalon (eh annyira nehéz erről szépen beszélni, hogy érzem a Lotte-val kapcsolatos problémakört amit már fentebb emlegettem), hanem a várakozás, az izgalom, hogy mikor jutunk el oda. Úgy érzem az erotika itt nagyon keményen a cselekmény rovására ment, ami ha az változatos lenne, nem is jelentene ekkora problémát, így azonban továbbra sem lesz tökéletes a könyv.

Hogy miért csak fél csillag levonás? Mert hazudnék, ha azt mondanám, nem várom elképesztően a következő részt!

Értékelés: 4,5 csillag

Bones & All – Szőröstül-bőröstül: Camille DeAngelis

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Maren Yearly ugyanazt szeretné, amit mindenki: hogy elfogadják, szeressék és tiszteljék, a kamasz lány azonban szörnyű, szégyenteljes titkot rejteget: időnként nem tud ellenállni a késztetésnek, hogy emberi húst egyen. Miután a saját anyja is elhagyja, egyedül próbálja előkeríteni az apját, akit sohasem ismert – amíg be nem lép az életébe Lee.

A magas, titokzatos srác olyannak látja Marent, amilyennek senki más: magához hasonlónak. Találkozásuknak köszönhetően a lány előtt kinyílik a világ, és fordulatos utazásra indulnak, keresztül-kasul Amerikán. A köztük kialakuló kapcsolat érinthetetlenné teszi őket, egymás iránt érzett vonzalmuk szinte tapintható. De vajon képes megóvni őket egy olyan világtól, amelyhez valójában nem is tartoznak?”

Vélemény:

Először a filmmel találkoztam. (Pontosabban Timothée Chalamet-val, akit egészen az V. Henrik filmben látott alakításáig, egy indokolatlanul túltolt színésznek éreztem, majd itt rá kellett döbbennem arra, hogy a srác tényleg nagyon tud.) A könyvön is a filmes borító látható, ami valahol jó is, de igazából nem minden esetben támogatom. Itt például ahol a karakterek nem teljesen úgy néznek ki, mint ahogy azt a jelmeztervezők és a rendező elképzelte, nem túl szerencsés, viszont legalább az ember tudja, mire számíthat. Ha a filmet látta, akkor lehet így megveszi a könyvet is, mert érdekli.

Alapvetően nincs bajom a gore dolgokkal. Horrorból is inkább a slashereket szeretem (mármint ahol folyik a vér, és előbukkannak a belső szervek egy-egy kegyetlen gyilkos miatt), mintsem a démonos, szellemes ijesztgetőseket. Így az, hogy az alapötlet kicsit véres, egyáltalán nem borzasztott el. Sőt kifejezetten érdekelni kezdett könyvben, mi többet vagy épp kevesebbet adhat, mint a film.

Röviden azt mondanám, hogy ezt várnám el egy mindenkori vámpírtörténettől is, még ha jelen esetben kannibálok vagy inkább gúl-ok (ghoul) is a szereplők. Ugyanis ők nem vért isznak, hanem hát szó szerint szőröstül-bőröstül embereket esznek, akiknek ezután csak a csontjaik maradnak meg. A könyv E/1 múlt időben Maren, a főszereplő szemszögén keresztül mutatja be a cselekményt, mely főleg az első néhány fejezetben, időben is ugrál, visszatérve egészen kisgyermekkorába is, bemutatva néhány „étkezését”. Különleges szokásait leszámítva Maren is csak egy tinédzser lány, aki azt akarja, hogy szeressék. Mikor az anyja elhagyja, inkább őt keresi meg újra, mint apját, akiről csak akkor sikerült megtudnia az igazat, ám rájön hogy az anyja túl sok mindenről mondott le miatta. Ezt követően indul, útnak ahol rájön arra, nincs egyedül a problémáival. Először Sully-val hozza össze a sors, aki jóval idősebb nála, és azt hiszem, hozzá kapcsolódik a regény egyik legnagyobb húzása, ami után leesett az állam és csak nehezen tudtam felkaparni. Valamint Lee-vel is, aki egy 19 éves fiú, hasonló problémáktól vezérelve.

Nem nevezném kifejezetten szerelmesnek a regényt, és itt eléggé csalóka a borító, mert ugye az nagyon erre utalna. Inkább egyszerre akar egy felnövés történet, egy utazó regény, és egy önmegismerésben segítő könyvvé válni. Akadtak jelenetek és beszélgetések amik áthallással nagyon működtek a tipikus tinédzserkori problémákra és életérzésekre, míg mások egyszerűen csak elég groteszkek voltak ahhoz, hogy megragadják a figyelmem.

A könyv nekem az elejétől a végéig izgalmas volt, Marent nem tudtam utálni, de kifejezetten nem is egy jó és kedves szereplő, mégis valahol szántam őt néhány pillanatban.

Az biztos, hogy nem való mindenkinek. De ha valaki úgy érzi bírja a gyomra a témát, és vágyik valami nem megszokottra, akkor annak csak ajánlani tudom.

Kedvenc pillanat:

„– Sosem hittem volna, hogy találkozom egy hozzám hasonlóval – mondta Lee, miközben a szájába tuszkolt egy szelet bacont. – El tudod képzelni, mennyire meglepődtem, amikor kiléptem a parkolóba, és megláttalak annak a srácnak a kocsijában?
A szememet lesütve gyűrögettem a szalvétámat.
– Kérlek, ne emlékeztess erre.
– Korábban még sosem csináltad kocsiban? – Egy újabb szelet baconért nyúlt. – Ne szégyelld. Egy perc után annyira bepárásodnak az ablaküvegek, hogy kintről már senki sem tudná megmondani, mi folyik odabent. Vakszerencse volt, hogy az elején kaptalak rajta.
Éreztem, hogy kezdek megint elpirulni. Alig egy napja találkoztunk, szinte semmit sem tudtam róla, de miközben kimondatlanul is arról a bizonyos dologról beszéltünk, tökéletesen megértettük egymást. A szomszéd asztaltól hallgatózva bárki azt hihette volna, hogy az a fajta lány vagyok, aki bármire kapható egy kocsi hátsó ülésén, és szinte már szerettem volna, hogy tényleg az legyek. Inkább szajha, mint szörnyeteg.”

Értékelés: 5 csillag

Life and Death – Egy életem, egy halálom: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Minden éremnek két oldala van…

Bellát és Edwardot is már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-tel!

Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…

A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.

Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta el.

Az Alkonyat sorozat világszerte csaknem 155 millió példányban kelt el.”

Vélemény:

Mikor 2021 végén elkezdtem a nagy Alkonyat újraolvasást (a kritikák megtalálhatók a blogon), akkor eldöntöttem, hogy ezt a könyvet nem fogom a többi mellé tenni, mert annyira nem érdekel. Viszont nézelődtem molyon és úgy ítéltem meg, csak szép lenne a Twilight-ot a befejezett sorozatok között látni, így végül belekezdtem.

Huh…

Hiba volt?

Azt hiszem a könyv nagyjából 2/3-áig merem állítani, hogy igen, és ha nem lett volna bennem ennyire az, hogy végezni akarjak vele, akkor biztos ennyi volt vele az ismertségem. Alapvetően én azon emberek közé tartozok, aki nagyjából szereti az Alkonyat „univerzumát”, de Bellát képes lennék addig verni amíg jobb ember nem lesz belőle.

Na itt nem volt Bella, helyette megkaptuk Beau-t akit nem vagyok hajlandó teljes értékű tinédzser srácként kezelni. Egyszerűen nem tudtam túltenni magam azon, hogy én ezt a történetet már láttam és amikor kicsit elfeledkeztem magamról, akkor hirtelen megint ugyanúgy Bellát és Edwardot láttam magam előtt, és néha fogtam is a fejem, hogy öhm… most Bella miért egy lánnyal beszélget, hiszen… Ááááá! Tényleg ő most fiú.

Nekem ez nagyon nem működött. Mert ami megy férfi vámpírral és ember lánnyal az fordítva nevetségessé válik, és ezt most nem szemétségből mondom. Amikor Beau elkezdett azon panaszkodni, hogy hát, nos Edythe felkaphatja őt a hátára, de le fog érni a lába, akkor már úgy éreztem magam, mint aki az Alkonyat paródiáját olvassa. Ami egy tinilánynál is néha nevetséges az egy tinisrácnál egyenesen röhejes tud lenni. A könyv végét figyelembe véve pedig nem értem miért nem tudott még bátrabb húzásokat belevinni az írónő. Például lehetett volna több pillanat ahol Beau próbál az apjával kapcsolódni. Mondjuk milyen szép lett volna, ha közösen raknak láncot a kocsi kerekére? Hisz az, hogy ezt Belláért az apja megtette egyértelmű, de itt lehetett volna némi apa-fia pillanat.

A könyvet számomra a legvége mentette meg ezért is adom rá a 3 csillagot ahol Meyer, mert nagyon erősen belenyúlni az alaptörténetbe és ez sokkal érdekesebbé tette az egészet. Talán csúnya, hogy ezt mondom, de szerintem nem érte meg annyira megírni… egynek elment, viszont nem hagyott bennem olyan kellemes érzéseket, mint az eredeti sorozat. Maximum az utolsó 2-3 fejezetért olvasnám újra.

Értékelés: 3 csillag

The Dream Thieves – Álomrablók (Hollófiúk 2.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Varázslat és romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!

Miután Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan például egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmai is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba.

Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey…

„A Hollófiúk elképesztően sokrétű és eredeti mese: semmihez sem fogható misztikus thriller. …A rajongók már tűkön ülve várták a második részt.”

School Library Journal

Lenyűgöző új sorozat!

Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?”

Vélemény:

Az emlékem az volt erről a részről, hogy a leginkább ez tetszett az egész sorozatból. (Mivel a 3. és 4. részhez még nem jutottam el, így erről most nem tudok nyilatkozni.) Viszont már nem feltétlen emlékeztem, hogy miért. Rémlett valami az egyik mellékszereplőről, és egyebek. De mi is a valóság?

Ha valaki ismer, engem az tudja rólam, hogy kisebb listám van melynek címe akár a következő is lehetne: „Fikciós karakterek, akikkel határozottan nem jönnék össze a való életben, de mégis ingyen lakást bérelnek az agyamban”. S ezen listára felkerülhetne Joseph Kavinsky is, úgyhogy azt hiszem sikerült megindokolni.

A történet kicsivel később veszi fel a fonalat, és rögtön az első pár oldalon egy újabb érdekességre derül fény, méghozzá Ronan-nal kapcsolatban, akiről időközben kiderült, hogy képes az álmaiból dolgokat a valóságba áthozni. A borító nem árul zsákbamacskát azzal, hogy ez a rész bizony leginkább róla és a családja titkairól fog szólni, A Glendower utáni kutatás egy kissé megakadni látszik, viszont ez is kell ahhoz, hogy sokkal közelebb kerüljenek a titok nyitjához.

A csapat most kifejezetten gyakran jár külön utakon, ez legfőképp Ronan szálára igaz. Valamint egy új szereplő is feltűnik a színen Szürke, vagyis Mr. Gray személyében, akiről nem árulok el túl nagy titkot ha azt mondom egy bérgyilkos. Viszont Maggie stílusa itt is hatványozottan feltörik az oldalakról a következő pillanatnál.

„– Elég erőszakos a munkám – ismerte el.
– Nem azt mondta, hogy egy regényhez gyűjt anyagot? – kérdezte Maura pikírten.
– Hazudtam – mondta Szürke. – Sajnálom. Gyorsan ki kellett találnom valamit, amikor azt mondta, nem jósoltathatok.
– És mi az igazság?
– Bérgyilkos vagyok.
(…)
– Az nem túl jó – mondta Maura.
– Nem bizony – helyeslt Szürke.”

És ennyi, nem fenyegetés, nem rémület, hanem egy tök átlag beszélgetés egy jövőbe látó személy és egy bérgyilkos között.

Adam és Gansey kapcsolata is egyre érdekesebb irányokat vesz föl, és mondhatni ez megint nem a szigorúan vett főszállal kapcsolatos, hanem egy szintén nagyon emberi helyzettel. Mit élhet meg egy ember, akinek nagyjából semmilye nincsen, egy olyan baráttal és közegben, ahol kétkézzel tudják szórni a pénzt?

De a lényeg nem más, mint Ronan!

Ronan aki lassan felismeri önmagát, aki megtapasztalja, hogy Gansey inkább Adammel utazik el, míg ő próbálja feldolgozni azt az erőt, amit örökölt. S így kerül közelebbi kapcsolatba Kavinskyval. Nem mennék bele, hogy miért pont vele, de most már felnőtt fejjel így kissé alaposabban átláttam a kettejük közötti kapcsolatot, amiről ha levesszük az „álomból tárgyakat varázsoló” köntöst, akkor egy útkereső tinédzsert (Ronant) láthatunk, amint egy olyan emberrel kerül össze, aki cseppet sem jó neki. Életveszély, drogok, toxikusnak mondható kapcsolat. Nekem pedig ez az áthallás volt az, ami kifejezetten fantasztikussá tette ezt a részt.

Minden párbeszéd, minden jelenet és minden szereplő a maga nemében lenyűgöző!

Kedvenc pillanatok:

„– Ez meg mi?
– Jane! – rikkantotta Gansey vidáman.
– Dobozba zárt szellem – felelte Adam.
– Megcsinálja a házidat – tette hozzá Noah.
– És lenyúlja a barátnődet – nyögte be Ronan.
– Beszívtatok? – pukkadozott Blue.”

„– Lynch! – húzódott közelebb egy partiarc, aki felismerte Ronant.
(…)
– És Gansey?
– Igen – mondta Kavinsky, a farzsebébe akasztva hüvelykujját. Kilátszott a csípőcsontja az alacsony derekú nadrágból. – Anyu és apu is tiszteletét teszik nálunk. Hé Gansey, hívtál bébiszittert Parrish-hez? Tudod mit, haver, inkább ne válaszolj, szívjuk el a békepipát!
– Nem vagyok vevő a bogyóidra – vágta rá azonnal Gansey patikamérlegen kimért megvetéssel.
– Jaj, Mr. Gansey! – gúnyolódott Kavinsky. – Bogyók! A drogparti első számú szabálya, hogy nem nevezzük nevén. Kettes számú szabály, csak akkor kapsz cuccot ha te is hozol.”

Értékelés: 5 csillag

Démoni ketrec (Démoni ketrec 1.): Adèle Dan

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„HOGYAN ​LEHET JÓNAK MARADNI OTT, AHOL AZ OTTHONT A SZÖRNYEK TEREMTIK?

„Az angyalokkal kellett volna mennem…”

Lotte, a huszonkét éves, gyógyszerfüggő lány egész életében rémálmai ellen küzdött, melyek a pszichiátriáig küldték. A bátyja halálának évfordulóján úgy dönt, nem veszi be őket többé, és ekkor minden megváltozik. A rémálmok valósággá válnak, angyalok és démonok érzik meg különleges vére illatát, és vadászni kezdenek rá.

Lotte fogságba esik a mérhetetlenül vonzó Démonkirály, Darya birodalmában, aki fel akarja használni a lányt arra, hogy megnyissa számukra a Pokol kapuját. Lotte ragaszkodik ahhoz, hogy jót tegyen, de a démon csábításának egyre nehezebb ellenállnia. Darya kegyetlen játéka nemcsak a testét, lelkét is megtörheti.

Vészesen közeleg az idő, amikor választania kell. De kik a jók, és kik a rosszak?

Hogyan válasszon egy pszichiátriáról szabadult lány, akinek a döntéseit beárnyékolja a gyász, az öngyűlölet és a Démonkirály iránti fékezhetetlen szenvedély?

Adéle Dan első regénye egy sötét, erotikus fantasy, mely egyszerre szól egy feldolgozatlan trauma fájdalmáról és arról, hogy néha nincs egyértelmű választóvonal pokol és mennyország között.”

Vélemény:

Az alapgondolat cseppet sem lenne rossz. Nagyon izgalmas, ahogy a pszichés dolgok is bevonódnak, valamint a függőségek is. Mind az angyalok, mind a démonok is kifejezetten érdekesek lettek, és tetszett picit a csavar a tipikus Pokol-Menny kliséket kerülve, hogy egy egészen új hely lett a helyszín, viszont több problémám is akadt.

Először is kezdeném azzal, hogy dark (fantasy) romance-hez mérten Darya kellően kegyetlen lett, és a történetben magában is sok elborult és kemény dolgot lehet látni, akad néhány írói szempontból egészen bátor vállalás. Az erotika részével kapcsolatban pedig nincsennek kivetnivalóim…

Vagyis…

Na jó lássuk…

POZITÍVUMOK

1) Darya, mint démonikirály… Hát valami eszméletlenül lett az a pasas, kellően kegyetlen, de mégis érzéki. Mondanám, hogy tipikus, de ettől függetlenül azt hiszem ez egy olyan karaktertípus amit „tipikusan” lehet nagyon szeretni, ha valakinek elég elborult a fantáziája.

2) Nem lehet tudni melyik csapat a jó és melyik a rossz. Angyalok… démonok… Egymás szöges ellentétei, vagy pusztán ugyan annak az érmének a két oldala?

3) A sötét, durva pillanatok. Bátor, tetszik!

NEGATÍVUMOK

1) Megfogalmazás. Akadt itt néhány olyan mondat, ahol szerintem az írónőnek nem sikerült a legmegfelelőbb szót találnia egy-egy kifejezésre. Példákat most nem teljesen tudnék hozni, de volt ahol megmosolyogtatott a következetlenség.

2) Van ahol túlságosan túl lett írva egy két gondolat, és ezt úgy értem, hogy Lotte végiggondol valamit, eljut egy következtetésre… majd egy kis jelenet… majd megint ugyan arra gondol, és ugyan úgy következtet, mint két oldallal korábban. A legfurcsább az volt ahol 3 mondatban igazából dettó ugyan azt a dolgot fogalmazta meg az írónő.

3) Arányok… Egy fél könyvön keresztül vártam egy végre tényleg nagyon erotikus jelenetre, amit ez az, végre végre végre megkaptam! Majd… Megkaptam megint… és megint… és megint… És hirtelen már telítődtem, hogy bocsánat a kifejezésért, de más sem történik, csak Lotte „csöpög” (mind gondolatban, mind fizikálisan). Kész, ennyi az a pár fejezet.

Egyszóval nem volt rossz könyv, de szerintem van még hová benne fejlődni mind az írásban, mind a könyv úgy összességében lévő szerkezetében. Ettől független már érdekel mi sül ki belőle. Olvasom is a második részt.

Értékelés: 4 csillag