Lúzer Rádió, Kehida! (IV.) – Az angyalrablás hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„KITT… Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki arra kér, hogy menj át elefántba, és tárd nagyra a füledet, mert…

A LÚZER RÁDIÓ MOST KEHIDÁRÓL JELENTKEZIK!

A kertvégi budistúdióból sok minden libbenhet feléd, hát fogd be az orrodat, de közben kagylózz ezerrel, ha tudni akarod, milyen KIRÁLY a kolbászos buci, ám GÁZ, ha a torkunkon akad, és KIRÁLY a nyaralás, viszont GÁZ, ha erre a családi bíróság kényszerít, s persze KIRÁLY egy új bűntény nyomára akadni, csakhogy GÁZ, mikor elrabolják az ember töpszli húgát, és naná, hogy KIRÁLY éjjel a temetőben kísértettel találkozni, de FULLGÁZ, ha egy szótlan és bús márványangyal minden titok őrizője!

A Kukec család agyament kalandjainak immár ez a negyedik kötete, melyben én, Mark, a LÚZER RÁDIÓ oknyomozó riportere valós helyszíneken, egy valóban megtörtént bűntény után szimatolok – csak közben be ne verjék az orromat! …KATT”

Vélemény:

Nem tudtam, hogy a Cápavész elhárítása után milyen kalandok várhatnak még Markra és csapatára, azonban talán épp ez okozott olyan fantasztikus meglepetést. Új helyszín, újabb szereplők és ismételt megoldásra váró kalandos küldetések.

Mert ugye rend szerint beköszöntött a nyáriszünet, és ezzel együtt az, hogy ha ilyenkor lehetőség is lenne a közös kalandozásokra, ideje sajnos senkinek sincs rá… Mark mégis belebonyolódik egy akcióba.

Ebben a részben nagyon erősen éreztem azt, hogy mennyire fontos is a családi kötelék a szereplők szempontjából. Attól, hogy néha egymás idegeire mennek, még igenis nagyon erős kapocs fűzi őket egymáshoz, amit jó volt látni egy ilyen történetben.

Na meg aztán vidéki élet?

Deák Ferenc?

56?

Kapa és Pepe?

A történethez még hozzátartoznak a kellően groteszk pillanatok. Például a tárgyalótermeket is leköröző családi tanács, vagy az a „nyócker” megérkezése a békés kis Kehidakustyánra.

A történet szépen fel lett építve. Nagyszerűen kapcsolódik az eddigi részekhez, de mégis egy kerek egész kalandos mesél el. Kicsit bánom hogy ez most került a kezembe, mert tökéletes nyári olvasmány lehetett volna, de is megfelelt azért.  A motorozásról pedig helyből bevillant számomra a Na végre itt a nyár!, ami plusz pont, mert valahogy mindig szerettem azt a minisorozatot.

Értékelés: 5 csillag

Lúzer Rádió, Budapest III. – A kutyakütyü hadművelet: Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„KITT… ​orbitális halihókamóka minden csipagyáros balféknek az éterben! Fület hegyezz, cuppanj rá a hangszóróra…

ÉÉÉÉS HALLGASD ISMÉT A LÚZER RÁDIÓT!

Igen, jól kagylózod: a rettenthetetlen és lelőlehetetlen dumagép kalandjai immár a harmadik kötettel folytatódnak! Ebből tutira megtudhatod, milyen ZSÍR, ha az izomagyak körbekapnak és jégre tesznek… ZSÍR, ha Olgi nyanyus átmegy turbóharcos terminátorba… ZSÍR, ha titkos naplót találsz, amit egyedül csak te olvashatsz… ZSÍR, ha galambok ülnek a válladra… ZSÍR, mikor a kutyád mozgó kémközponttá változik… ZSÍR, ha megtalálod a teperszityó ellenszerét… ZSÍR, ha Cápa és Cápapa egyszerre rontanak rád… ZSÍR, mikor kicsit sem kamu, hogy rejtett kincsre találsz… és az se kicsit ZSÍR, hogy végre minden titokra, sunnyogásra, cselre és csalásra fény derül!

Hé, te ott a boltban, ezt a könyvet vissza ne tedd a polcra, hisz a Lúzer Rádió e lapokról ismét csak nektek ricsajoz! Akkor hát nyomassuk a dilit ezerrel, ahogy a csövön kifér! …KATT”

Vélemény:

Hogy őszinte legyek nem ettől a résztől várta volna, hogy kalandosabb lesz, mint egy mostanában készült MARVEL film (kérlek szedjétek már össze magatokat…), miközben újra felnyitja a szememet a modern kor társdalamával kapcsolatban és még egy kis történelmi talpalót is átad. Ezen a ponton ki merem jelenteni, hogy még sosem került a kezembe Böszörményi Gyula által írt könyv, ami ne vált volna valamilyen oknál fogva a kedvencemmé.

1800-as évek végi Magyarország, krimi? Tessék egy kis Ambrózy!

Magyar mondavilág? Rontásűzők? Esetleg egy kis Gergő sorozat?

Kalandos, fantasy némi dark hangulattal? Ajánlom a Rémálom sorozatot.

Na és akkor itt van a Lúzer Rádió, ami eleinte számomra nem volt egyéb csak egy édes kis nosztalgia faktor. Egy történet, ami a régebbi ifjúsági regények hangulatát próbálja modern köntösbe burkolni, és úgy éreztem, hogy nem is kell ennél több. De megint többet kaptam!

A kalandfaktor nagyon jól működött. Jó persze, akadtak pillanatok, amik nem igazán leptek meg engem benne, viszont mind épp olyan jól működött, hogy ez ne is igazán zavarjon.

Na meg persze ott van benne egy titkos napló, amiről nem is szeretnék többet elárulni, de egy valamit mégis… KÖSZÖNÖM! Mert nem hátrány ha a gyerekek tisztában vannak a történelmükkel, és nem a poénfaktort látják, hanem a szomorú emberi sorsokat is. Mark szerintem egy olyan főhős, aki fantasztikus példával járhatna a fiatalok, gyerekek előtt, hogy milyen is az emberi viselkedés. Nem mindig hoz jó döntéseket, vannak elég rossz pillanatai, de ettől független egy percig sem felejt el emberként gondolkodni.

Szóval ez a rész alátámasztotta nekem még inkább, hogy miért is szeretem annyira az egész sorozatot!

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézet a kiemelt mellett:

„Most viszont… Hát igen. Szóval most, ahogy itt ülök a Volna-K előtt, azért mégiscsak elgondolkodom egy kicsit. A padlásszobákon át pont rálátok az imakéróra. Böhöm nagy, rideg árnyék az éjszakában. Vagyis annak látszik, de én tudom, hogy él benne egy öregember, akinek nincs otthona… Aki olyan magányos, mint egy hajóról kidobott pillepalack az óceán közepén… Aki valaha kisfiú, fiatal férfi, talán férj és apa is volt. Most meg attól kell félnie, hogy feljelentik vagy megfagy…
Tudjátok, néha ez a világ baromi trotty tud ám lenni! … KATT”

Azok a boldog, arany évek + Az első négy év (A farm, ahol élünk 8-9.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenöt éves Laura először lakik külön családjá­tól. Húsz mérföldnyire otthonától tanít, egy bérvis­kó­ban. Laurának komoly nehézségei és kétségei támadnak: vajon képes lesz-e megfelelő módon tanítani és nevelni a tanulók közül több, nála idősebb és magasabb gyereket. Honvágya van, de kitart, hogy Mary tandíját fizetni tudják a vakok iskolájában. A szüni­dő­ben Laura örömét leli énekóráiban, a szánkós utazásokban, de mindezek közül a legjobb: Al­man­zo Wilder megtanítja neki az új bricskáját ve­zet­ni. Laura és Almanzo barátsága egyre jobban elmélyül. Miss Ingalls nevet, él, tanít, nevel és szeret. Végül Almanzóval összeházasodnak, és megkezdik közös életüket új, kicsi házukban.”

Vélemény:

Az ahogy Laura tanítani kezdett nagyon érdekes volt. Belegondolva néha pályafutásom elején, pedig már felnőtt voltam én is nehezen szoktam meg, hogy a gimnazistákat mindössze néhány év választja el tőlem. Na, itt Laura olyan fiúkat is taníthatott, akik idősebbek voltak nála.

A legfurcsább az, hogy mégis sikerélményei lettek bár ehhez kellet a szülei támogatása is. Almanzo felbukkanásai néha visszahozták számomra azt a Laurát aki már annyira hiányzott nekem régről a sok költözés előttről. Azt aki még nem lépett be a szürke felnőttségbe (még ha 16 éves is csak), és azt aki még mert álmodni. A lovakkal nagyon édesek voltak a jelenetei.

Sajnos így a történet végére kezdtem kifogyni abból mit is mondhatnék még el. A kedvenc jelenetem talán az egészben a pajkos kis lánykérés volt. Tetszett a közben lezajlott párbeszéd, mert Almanzo egyszerre volt férfiasan eltökélt, mégis kissé kisfiúsan ügyetlen a megfogalmazásaiban.

A következő részt, itt említeném meg mindössze pár mondatban, mert a vélemény megírásakor, már azt is elolvastam… nos…

Az első négy év, nagyon kis rövid cselekmény, kevésbé regényes mint a korábbi részek és a Laurát ért szerencsétlenségek sora sajnos nem ért véget, de legalább anyuka lehetett.

Összességében a sorozat eleje engem nagyon megnyert, de minél inkább felnőtt Laura annál inkább kezdett csúnya szóval egy kissé elkeseríteni, bár az izgalomfaktor ettől független megmaradt. Igazából tudom ajánlani!

Értékelés: 4,5 csillag

Kicsi város a prérin (A farm, ahol élünk 7.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának hetedik kötete először 1941-ben látott napvilágot.

A kis közösség, amelynek sikerült átvészelnie a hosszú telet, mostanra növekedő, virágzó kisváros lett.

Laura első állásába lép: ingeket varr. Nem szereti ezt a munkát, de kitartóan végzi, hogy Mary iskoláztatásához hozzájárulhasson. Az igénytanyán a család termése szépen nő, és papa úgy tervezi, a bevételéből ősszel már iskolába tudja küldeni Maryt. Az eladásra szánt terményt nyáron madarak lepik el, és az egészet elpusztítják. Bár a következő tél nem lesz olyan kemény, mégis úgy döntenek, télre a városba költöznek. Laura és Carrie újból iskolába jár, ahol ismét találkozhatnak barátnőikkel. Laura végzete, Nellie Oleson a Szilva-patakról, De Smetbe költözik, aki szintén velük jár iskolába. Az őszi terminus tanára Eliza Jane Wilder lesz. Nellie Miss Wildert Laura ellen fordítja, és egy időre Miss Wilder el is veszti az osztály fölötti kontrollját. Laura buzgón tanul, tudván, hogy csupán egy éve maradt a tanítói vizsgáig. De pihenni is van alkalma, mivel De Smet városa az iskolaházban irodalmi esteket, találkozókat szervez, ahol péntek esténként az egész város összegyűlik szórakozni: énekelnek, zenélnek, kikapcsolódnak a városlakók.

Almanzo Wilder engedélyt kér, hogy Laurát hazakísérhesse a templomból. Mama igencsak meglepődik, hiszen Laura még csupán tizenöt éves, Almanzo pedig felnőtt férfi.

Laura megismerkedik Mr. Brewsterrel, aki látta őt az iskolai bemutatón, és felajánl neki egy tanítói állást. A megye főellenőre levizsgáztatja Laurát; habár még nincs tizenhat éves, megkapja tanítói diplomáját…”

Vélemény:

Laura első munkáját kezdte meg.

Az a baj, hogy ezen a ponton már elveszett számomra a történet gyermeki bája és varázsa. A munka, a lemondások és az „egy mindenkiért” elve vette át a cselekmények mozgatását. Ez persze korrajznak egészen jó, viszont már inkább a kíváncsiság hajtott, mintsem az élvezet. Ebben a részben éreztem azt, hogy már nem egy lélekmelengető békés és nyugodt kis történetet olvasok, hanem egy felnőtteknek szóló regényt. (Bár lehet gyerekek nem éreznék annyira rossznak a helyzetet…)

Nellie érkezése valahogy sikereden oldotta egy kicsit a feszültséget, ami bennem volt Laura életét látva. Lehet csak az én lelkem túlságosan romantikus, de szegény lány életében túl sokszor szerepel az, hogy le kell mondania az álmairól és valamit meg kell tennie. Azt hiszem ez a könyv értéke viszont, hogy a főszereplőink nem is igazán valódi főszereplők, pusztán sodródnak az eseményekkel, mennek a történelem sodrával.

Tanárként szörnyen felháborított Miss Wilder viselkedése, mert attól hogy valaki szigorú pedagógus akar lenni, akinek tekintélye van, attól még nem kell hárpiaként viselkedni. Kedvenc pillanatom az volt, amikor Laura eltörte a széket.

A cselekmény ebben a részben egyszerre volt bensőséges, mert néha olyan helyzetekbe láttunk bele a szereplőkkel kapcsolatban, amit nem mindig engednek látni, viszont szörnyen távolságtartó is. (Talán ezért az E/3?)

Azért az Almanzoval való kapcsolat alakulás miatt kíváncsian vártam a következő részt.

Értékelés: 4.5 csillag

A hosszú tél (A farm, ahol élünk 6.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának hatodik kötete először 1940-­ben látott napvilágot.

1880. egyik forró augusztusi napján az Ingalls család birtokán Laura papának segít a szénahordásban, amit az állatoknak gyűjtenek be télire. Mialatt dolgoznak, Laura egy pézsmapocok fészkére bukkan a Nagy Ingovány mellett. Megvizsgálva az odút, papának feltűnik: az állat olyan vastag falat épített magának, hogy papa komolyan aggódni kezd; a tél keménynek ígérkezik. Október közepén a család szokatlanul korai hóviharra ébred, mely az alig szigetelt igényviskó körül tombol. Ezután hamarosan papa újabb jelet kap. Egy vén indián látogat a városba, hogy a telepeseket figyelmeztesse: hét hónapig tartó hóviharok lesznek. Papa úgy dönt, családját a városban épített boltjába költözteti télre. A városban Laura és Carrie iskolába járnak egészen addig, míg az időjárás annyira kiszámíthatatlanná nem válik, hogy már az iskolába el- és visszagyalogolni is veszélyessé válik. A következő hónapokban hóviharok söpörnek keresztül a városon. Az étel és a tüzelőanyag szűkössé válik, rendkívül megdrágul, mivel a város a vonaton érkező ellátmánytól függ. Ám a hóviharok miatt a vonatok már nem érik el a várost. Végül a vasút felhagy minden erőfeszítésével, hogy a vonatokat kiássa a hó alól, magára hagyva ezzel a várost tavaszig. Fa és szén hiányában a család kénytelen szénával tüzelni. Hetekig krumplin és barna kenyéren tengődnek, amit a kávédarálón ledarált búzából készítenek. Mivel aztán még e szűkös élelmiszerből is kifogynak, Almanzo Wilder és barátja, Cap Garland a kósza hír hatására, hogy egy telepes húsz mérföldnyire búzát termeszt egy viskóban, életüket kockáztatva útnak indulnak, hogy búzát vigyenek tőle az éhező városiaknak. A jóslat igaznak bizonyul: a hóviharok hét hónapig tartanak. A tavaszi olvadással aztán útnak indulhat az első vonat is, amelyen megérkezik a család karácsonyra várt hordója Alden tiszteletestől, benne ruhák, ajándékok és egy karácsonyi pulyka. A hosszú tél elmúltával végül az Ingalls család megtartja karácsonyi ünnepségét – májusban…”

Vélemény:

Határozottan erős rész kerekedett ki a végére. Mama karaktere az elején kicsit bosszantott mert a leírás miatt pontosan tudtam, milyen hosszú télnek néznek majd elébe, de amikor Charles próbálta emiatt minél gyorsabban elvégezni a feladatokat akkor leállította őt, és mikor papa arra panaszkodott, hogy érzi hogy valami közeledik akkor is csak leintette. Megértem azt is, hogy a korabeli emberek számára az indiánok mennyivel negatívabb szerepet töltöttek be, de hacsak a rezervátumokra és mondhatni a népük kiirtására gondolok, nem tudtam pozitív érzelmeket táplálni azok iránt akik csak a rosszat látták bennük (ismételten Caroline).

Maga a történet számomra onnantól vált igazán érdekessé, hogy beköszöntött a nagy hideg és a tél, bár az otthoni teendők helyett inkább az a szál érdekelt, hogy Cap és Almanzo milyen módon tudnak segíteni a városka lakóin. Itt már a Wilder fiúk is nagyobb szerepet kaptak, bár kissé megmosolyogtattak, hogy amíg a város nehéz sorban volt éheztek az emberek, ők palacsintán tengették a napjaikat.

Határozottan itt kezdtem el érezni, hogy mennyire tetszett az első rész (és mennyire hiányzik), hiszen bár ott nem keveredtek ekkora kalandokba és bajokba, de ott egy sokkal barátságosabb, melegebb környezetet véltem felfedezni körülöttük. Azt hiszem innentől a résztől éreztem azt, hogy nekem túlságosan „amerikai” (nem kifejezetten pejoratív, sokkal inkább tőlem idegen értelemben) a cselekmény. Más mentalitást igényelt az a korszak és amerikainak lenni.

Értékelés: 4,5 csillag

Az Ezüst-tó partján (A farm, ahol élünk 5.): Laura Ingalls Wilder

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának ötödik kötete először 1939-ben látott napvilágot.

A történet a Szilva­-patak partján folytatódik.

A család skarlátot kap, és a betegség következtében Mary megvakul. Docia néni meglátogatja a családot, és rábeszélésére papa elhatározza: Hi bácsi vasúti táborában kezd el dolgozni Dél­-Dakotában. Mivel Mary túl gyenge az utazáshoz, ezért papa előremegy az ekhós szekéren. Aznap, amikor papa elindul, Jack, a szeretett kutya álmában elpusztul. Ez az esemény komoly fordulópont Laura gyermeki életében, serdülővé válik. Pár hónappal később a család, hátrahagyva házukat, vonattal megy papa után. Laura életében először ül vonaton. Az utazás nagy izgalommal tölti el őket. Al­den tiszteletes váratlanul meglátogatja őket új lakhelyükön, és javaslatára Mary az iowa­i vakok iskolájába költözik. Laura döntésre jut: tanítani fog, így segítve Mary iskoláztatását. A család új taggal gyarapodik, megszületik a kicsi Grace…”

Vélemény:

Mostanában megtapasztaltam azt, hogy bármiből is készítenek sorozatot az emberek (főleg ha valós történelmi, vagy épp ma is élő személyekről), milyen szabadon ragadják meg a bizonyos jellemeket. A könyv egyik számomra legerősebben átjött gondolata az volt, hogy míg a sorozatban Caroline Ingalls egy nagyon szerethető kedves édesanya, itt számomra elképesztően kemény tudott lenni. Ez persze biztos a korral jár, de Laura helyett is fájt nekem, hogy szinte parancsba adta, hogy „neked tanárnak kell lenned!”…

Talán benne van az is, hogy én is csak részben szeretem a munkámat, amit épp végzek?

Újabb könyv, újabb élethely Ingallsék számára, és szinte érezni lehet, ahogy ekkora már mind kezdtek egy kicsit belekeseredni az állandó vándorlásba. Bár a jelenetek nem erről szóltak, de az ahogy néha egymással viselkedtek, vagy az, amiket Laura gondolt nekem azt támasztották alá, hogy ekkor kicsit elvesztették önmagukat. Miközben mind arra törekedtek, hogy valahogy mégis megtartsák egymásban a boldogságot.

Gyorsan estünk a történet elején abba az élethelyzetbe, hogy Mary már megvakult… én azt hittem ezt is leírva a regényben látjuk majd, azonban így is eléggé fájdalmas volt, de talán azért, mert nem is lehetett kellőképpen feldolgozni. Eleinte nem értettem, hogy az írónő miért választotta az T/3-as történetmesélést, ha már a saját és családja életéről mesél, de azt hiszem mostanra sikerült rájönnöm. Akkoriban biztos nem éltek meg mindent úgy, mint manapság, de lehet ezt a regénysorozatot egyfajta „traumafeldolgozás” is indokolta, hiszen Laura sokszor került olyan helyzetbe amiről nem beszélhetett, vagy egyszerűen úgy érezte nincs joga beszélni. Hiszen nincs idő a régi házat siratni, mennyi kell tovább előre, ahogy azt a szülein látta.

Alapvetően továbbra is érdekes a történet, de már inkább érdekessé, és kalandossá vált, számomra elvesztette azt a melengetést, amit mondjuk még a 3. részig éreztem.

Értékelés: 5 csillag

A Szilva-patak partján (A farm, ahol élünk 4.): Laura Ingalls Wilder

Leírás (forrás: moly.hu)

„Laura ​Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi ház sorozatának negyedik kötete először 1937-ben látott napvilágot.

Laura Ingalls és családjának kalandjai folytatódnak, miután elhagyják a prérit, és fedett ekhós szekerükkel Minnesotába utaznak. Itt egy gyeppel fedett dombházba költöznek, amely a gyönyörű Szilva-patak partján épült. Papa hamarosan egy csodálatos kicsi házat épít, igazi ablaküveggel és zsanéros ajtóval. Laura és nővére, Mary iskolába járnak, segítenek a ház körül és a patakban fognak halat. Esténként a család papa vidám hegedűmuzsikáját hallgatja. A balszerencse ezúttal egy szöcskejárás, egy szörnyűséges hóvihar, Laurának pedig Nellie Oleson formájában érkezik, de a pionír család összetart, és továbbra is keményen helytáll, hogy túljussanak a nehézségeken.

Így folytatódik a regénysorozat negyedik kötete…”

Vélemény:

Újabb lakhely, ahol az Ingalls család megfordult…

Itt már egy-két ismerősebb embert is felfedezni véltem a lapokon, hiszen az Olson család a sorozatban is eléggé fontos szerepet töltött be, viszont itt épp említés szintjén kerültek elő. Azt hiszem talán ennél a résznél ütközött ki leginkább az, hogy a sorozat valóban csak ihletődött a könyvekből, nem vették át az epizódok azoknak minden egyes pillanatát (így persze sokkal emberközelibbé, kalandosabbá tették a karakterek mindennapjait).

Na de beszéljünk egy kicsit a könyvről. A családot sajnos talán mióta elhagyták az erdei kunyhót, nem érte még ennyi balszerencse, mint itt a prérin. Mint ahogy a leírás is említette sáskajárás és hóviharok… Tudom nem kellene, de nagyon összeszorult a szívem attól, hogy mindenhol reménykednek, és megpróbálnak belekezdeni egy új életbe, de mindig kudarcok érik őket.

Az első részben nagyon átéreztem a korszak egyszerű szépségét, viszont mostanra kezdem áldani is az égieket amiért nekem nem egy ilyen időszakban kell élnem. Persze a mi korunknak is megvannak a maga hibáik, de legalább az ember barátkozhat őszintén (tudva, hogy 1-2 hónapon belül nem kell odébb állnia), a gyerek gyereknek érezheti magát akinek az iskolán kívül nem sok dolga akad stb. De az is lehet, hogy csak a magyar néplélek nem volt soha a vándorlás híve (legalábbis azután, hogy sikerült szépen letelepedni itt a Kárpát-medencében), míg az Egyesült Államokban a mai napig úgy élnek az emberek, hogy képesek lehessenek bármikor összepakolni és az állam másik végébe, vagy akár egy másik államba költözni a munka és egyebek miatt.

Laura személyisége még mindig nagyon megnyerő volt, mellette Charles, „papa” karaktere állt legközelebb a szívemhez. Itt pedig nagyon éreztem újra, mennyi különbség is volt a Wilder és az Ingalls gyerekek élete között.

Értékelés: 5 csillag