2022. március 1., kedd

Ébredés: Bucsi Mariann


Leírás (forrás: moly.hu):

„Ninett ​gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolt után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott.

Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást.

A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni.

Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná?

Bucsi Mariann első regénye valódi ébredés lehet minden ember számára. A szerző kifinomult érzékenységgel adja most a remény kulcsát az olvasó kezébe, amely egy szebb jövő ajtajának zárját nyithatja.”


Vélemény:

A könyvet alig tudtam letenni. Nagyon szerettem volna elolvasni, mert maga a téma elképesztően érdekelt, hiszen tanultam is róla, valamint sok film és sorozat jelenítette már meg a családon belüli erőszakot valamilyen formában. Bár a mögötte álló pszichológiát értettem, és tudom, hogy sajnos vannak ilyenek az életben, de valahogy sosem tudtam elképzelni, hogyan is tud bárki ebben a helyzetben maradni. Még a könyv elolvasása után is maradtak bennem kétségek, bár ezt lehet csak a makacs természetem eredményezi, mert én például mindig is gyűlöltem ha olyanért kell bocsánatot kérnem, amit nem követtem el.

A könyv nagyon erősen megmutatta azt, milyen finom kis árnyalatokkal vált lassacskán egy kapcsolat bántalmazóvá, úgy, hogy az egyik fél ezt szinte észre sem veszi, csak mikor már túl késő. A férj mondataitól meg személyiségétől néha a hányinger kerülgetett.

Jó volt látni, hogy ennyi ember állt Ninett mellett, akik folyamatosan támogatták és segítettek neki, a könyv második fele pedig néha már olyan volt, mint egy izgalmas krimi. A leírások nagyon tetszettek, szinte az egész történetet, mint egy pörgős film, láttam magam előtt.

Bár személy szerint nem lennék képes újra elolvasni ezt a könyvet, egyszeri (ha valaki bírja) akár többszöri elolvasásra is ajánlani merem. Nem feltétlen kell szakértőnek lenni a témában, mert a szereplők gyakran szinte már tankönyvi mélységekbe menőn magyarázzák el a pszichológiai folyamatokat. Igen talán itt éreztem picit egyedül döcögni a párbeszédeket, de ezen kívül tényleg tartalmas és informatív volt.

Értékelés: 5 csillag 


 

2022. február 22., kedd

3… 2… 1… : Böszörményi Gyula

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele.

A 6… 5… 4…-el Lilith sorsa – amit az olvasók szavazatai határoztak meg – a teljes magány lett. Miután elveszítette a szüleit és a legjobb barátait, démonvadásszá vált, s az ő kezébe került a Város jövője.

Most pedig elérkezett a végső visszaszámlálás utolsó néhány pillanata. Ebben a kötetben Lilith története ismét csak úgy folytatódik, ahogy azt az olvasók akarták. A Város teljhatalmú ura a Fenevad, aki démonlégiói élén uralkodik, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb grufti osztag tart még ki, őrizve és csendben terjesztve a Tudást arról, hogy van még remény.

Legalábbis, míg áruló nem férkőzik közéjük!

S mikor eljön az igazság pillanata, kiderül, hogy a gruftik, darkok és gótok, kiknek éjfekete szeme valóban látja a köztünk élő démonokat, képesek lesznek-e kitartani, vagy maguk is a Sötétség hatalmába kerülnek. Óra kattan, mutatója rezzen: az éj legsötétebb órája jött el.”

Vélemény:

Vannak könyvek, amiknek ha a végére érek egyszerűen csak lesek ki a fejemből, mert azt érzem, nem találom a helyem. Mert nem tudom, mit kellene kezdenem azután, hogy búcsút vettem a szereplőktől, a világtól, a történettől. Na a 3… 2… 1… egy ilyen könyv volt. Fantasztikus lezárása egy nagyszerű sorozatnak, és mégis ahogy fogytak a lapok csak arra tudtam gondolni „Még! Még! Még!”.

A saját ellenségem voltam olvasás közben, mert nem akartam, hogy idő előtt véget érjen ez a kaland, mert tudtam már nem vár következő rész rám, de mégsem voltam képes letenni a könyvet a kezemből, csak ha feltétlen muszáj volt. A történet rendesen megkavarodott így a végére azt kell mondjam, de nekem kifejezetten tetszett.

Pár éve daráltam le az Odaátot (legalábbis azon évadokat, amik addig kijöttek, majd fokozatosan bekapcsolódtam a következőekbe) és nekem ez a könyv azt a hatást keltette, a szó jó értelmében. Tetszett a természetfölötti, a valóság és a bibliai elemek összekapcsolása és az, hogy a mítikus személyek… angyalok, Sátán, mind elképesztően emberi módon lettek ábrázolva. A Fenevad szövegein rendesen felnevettem néha, annyira élettel teli volt és annyira imádtam.

Nehéz lenne erről a részről spoiler mentesen beszélni, de egy valamit elmondhatok és ezzel talán nem árulok zsákbamacskát. Lilith fejlődéstörténete nagyon pazarul lett lezárva, és míg az első részben a valóságra való utalásokat szinte görbe tükörként kaptuk, itt egy kissé a dolgok mögé kellett látni, hogy az ember meglássa mi is történt valójában. Lilith felnőtté vált, minden spoiler nélkül elmondom, hogy a három könyvön átívelő mindig változó szerelmi szálak is alátámasztották ezt, hisz a pasik ennél jobban nem is különbözhettek volna, még ha ketten némileg hasonlítottak is egy ici-picit…

Az egyik kedvenc karakterem továbbra is Szürke volt, emellett Rob is eléggé tepert, hogy a célba jusson és sikerült is neki, imádtam, hogy a karaktrével egy egészen más szemléletet vitt ebbe a mágiától túlfűtött világba. Na meg aztán ne feledkezzünk el a Fenevadról sem, aki ebben a könyvben nekem egy egészen más oldalát mutatta meg, mely néha inkább már komikus volt.

A könyv elolvasása után az a mondat fogalmazódott meg benne, és ezt családtagjaim számára – akiket lehet nem értették mi ütött belém – meg is fogalmaztam. Idézem: „Biztos vagyok benne, hogy nem most utoljára olvastam újra!” Ki tudja? Talán pár év múlva megint előveszem és akkori élettapasztalataimmal megint új értékeket és pillanatokat fogok benne felfedezni. Egy biztos! Ennek a könyvnek és a sorozatnak is jót tett az idő, mert úgy érzem sokkal több mindent fogtam fel belőle, mint annak idején.

Értékelés: 5 csillag (ez már nem is volt kérdés)

Kedvenc jelenetek:

     „– L… Lilith!
    Szürke magához tért!
    – Jövök! – kiáltottam s hangom hátborzongató visszhangot vert a néptelen utcán. Kapkodva összefogtam kibontottam hajamat, hogy ne zavarjon, majd lehasaltam a roncs mellé. Szürke a kezét nyújtotta felém, s bár nyomorúságos állapotban volt, mégis elvigyorodott.
    – E… egyben vagy, kicsi lány? – kérdezte. – Ugye v… veled minden r… rendben.
    Hirtelen elszégyelltem magam, bár nem tudtam pontosan, hogy miért. Ez a srác, beszorulva a Barkas roncsába, fején szedett-vedett, véres kötéssel épp csak él, mégis az érdekli leginkább, hogy velem mi van.”

    „– Amúgy is ideje körbejárni a belvárosi adományozókat, hogy összeszedjem, amit nekünk szántak. A Menedék autóját a démonzabrálók éppúgy békén hagyják, ahogy a grammatonok. Reméljük, hogy a kordonon is átengednek, és nem kérdik, ki vagy te. Ha mégis megtennék, majd az mondjuk, hogy… Nos azt, hogy az ágyastársammá szegődtél.
    – TESSÉK?! – esküszöm, megroggyant a térdem.
    – Bocs, de tényleg így lesz a legjobb – láttam, hogy Rob két füle lángvörösre gyúl. – Tudod, a démonfattyak kapitányai ismernek minket, és tudják, hogy ha nem is misézünk, azért a hitünk kitart. Alig várják, hogy végre megtörjünk, és olyan bűnöket kövessünk el, amiket… Szóval érted. Ha azt hallják, hogy te… khrm, hogy mi úgy vagyunk egymással, akkor boldogok lesznek, és nem kérdezősködnek tovább.
    Ezzel kinyitotta az ajtót és belépett a folyosóra. A döbbenettől merev tagokkal, tátott szájjal botorkáltam utána. Mondani akartam valamit… valami sértőt és bántót, amitől nem csak vöröslik de lángra is lobban a füle, ám végül csak ez jutott eszembe.
    – Ágyastáras?! Ennél ódivatúbb, porosabb és röhejesebb szót nem tudtál volna kitalálni arra, hogy mi ketten állítólag… szexelünk?!”


2022. február 19., szombat

6… 5… 4…: Böszörményi Gyula

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„2008. Budapest A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és… Gondolkozz végre el! Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: „Exi ab seo!”

Vélemény:

Mikor kezembe vettem a könyvet és olvasni kezdtem, elképesztően megdöbbentem azon mennyire kevés dologra emlékeztem már belőle. Az első részből szinte szó szerint emlékeztem jelenetekre, itt azonban néha képes voltam ledöbbeni pedig immár másodszor olvashattam ezt a kötetet is.

Számomra a könyvben még mindig (mint az író más művei esetén is) a szereplők viszik a hátukon az egész történetet, és nekem mindig ez az egyik legfontosabb dolog, amikor olvasni kezdek valamit. Legyen egy mű bármennyire érdekes és tükrözzön bármekkora utánajárást, ha a szereplők mindössze csak azért vannak benne, hogy valaki elmesélhesse a történetet, nem pedig azért, hogy koherens egészként alakítsák azt. Itt minden karakter élt, és mindenki millió módon lehetett megkülönböztetni egymástól. Még a legapróbb mozzanataikban sem tudtam volna őket összekeverni egymással. A jelenetek pedig szinte mintha filmet vagy sorozatot néznék, képkockákként pörögtek végig az agyamban, annyira jól meg lett írva néhány harcjelenet.

Saját magam is meglepődtem azon, hogy mennyire szerettem azokat a jeleneteket, ahol a Fenevad és Synerella szervezkedéseit lehetett látni, és azt is néha, hogyan mosták fel a padlót Tomasoval. Utóbbi a két könyvön átívelő személyiségváltozása nekem nagyon durva volt. A srác, aki az első részben csak egy nagyképű rohadék gyerek volt, itt néha teljesen gonosz lett, néha pedig megmutatta, azt, hogy valójában mennyire gyenge, ha erősebb ellenféllel hozta szembe a sors.

Az egyik kedvenc karakterem Szürke lett, immár második alkalommal is, viszont Lilith teljes története most körvonalazódott bennem igazán. A könyv nem löki az ember képébe azt, hogy tessék, most egy kis pszichológia következik a tinédzser kori válságokról és konfliktusokról, de mégis erősen jelen van. Az első könyvben ez volt a valahová tartozni akarás érzése, a másodikban pedig itt az, hogy milyen, ha az ember teljesen magára marad. Ha tényleg nem számíthat senkire, vagy ha úgy érzi már nincs semmi esélye. Ez vonatkozott a vallás kérdéskörére is, amit lehetett volna szintén nagyon százan átadni, de szerencsére ez nem így történt.

A könyv végig érdekes tudott maradni, ha nem pörgött, akkor épp elgondolkodtatott, ha nem beszéltek, akkor a tettek vitték előre a jeleneteket így végig megőrizte a dinamikáját és nehezen bírtam letenni. (Sajnos néha muszáj.)

Értékelés: 5 csillag


2022. február 12., szombat

9… 8… 7…: Böszörményi Gyula

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!

Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége…

… Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak – az értelmetlen gyűlölködés démonainak – utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…

Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9… 8… 7… feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.

A 9… 8… 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed…”


Vélemény:

Az első találkozásom a könyvvel általános iskolára vezethető vissza, azonban éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy elég komolynak érezzem magam arra, hogy nekiálljak és elolvassam. Nagyjából gimnáziumban jött el ez az idő.

Emlékszem mennyire kalandosnak és érdekesnek találtam az egész világot. Hogy délután a kollégiumi szobában, délelőtt pedig a szünetekben olvastam. Na meg aztán azokon a rettegett és gyűlölet német órákon a pad alatt. Aztán ott van az-az apróság is, mikor kölcsön adtam a könyvet egy olyan osztálytársamnak akivel előtte nem is hittem, hogy beszélni fogunk, majd miután ő is olvasta az első részt, mindig velem tárgyalta ki. Szép idők voltak azok…

De mit adott nekem a könyv most? Így cirka 7-8 év után… Az első oldallal ismét beszippantott engem az egész világ. A karakterek, a párbeszédek, ez a különös Budapest ami jobban nem is különbözhetne a mi világunktól de sajnos mégis túlságosan hasonlít… Hogy értem ezt? Mikor végig megyek az iskola folyosóin tapasztalom, hogy a mai tizenévesek és a mi korosztályunk között (pedig tényleg nem sok év telt el) mekkora változás történt. Persze már akkor is nagyon felnőttnek akartunk látszani tizennégy évesen, de ma már a tíz éves gyerekek is olyan dolgokról beszélnek, hogy csak lesek. Tomaso egyik mondata így durván meg is ragadta a figyelmem. „- Tudod, hogy megy ez. A kiscsajok manapság nem bírják kivárni, amíg rendesen felnőnek. Muszáj nekik játszani a nőt. A húgom most legalább boldog. Rázhatja magát a plázákban, meg hasonlók.” (7.(!) oldal) Erős kezdés ugye?

Tapizó démon, alkesz démon, hernyó démon… melyek neve már önmagáért beszél. Aztán ott a többi is, amiket ki lehet következtetni. Démon, aki izmokat ad, de cserébe csökkenti az ember eszét. Egy másik, ami szépséget, de közben az ember boldogtalan lehet… Ha szétnézünk, a világban láthatjuk… A könyv pedig fantasztikusan adja át a társadalmi problémákat úgy, hogy az ember folyamatosan érzi az elé tartott görbe tükröt de közben mégis annyira magával ragadja a sodró történet, hogy képtelen letenni. Bár pontosan tudtam olvasás közben, hogy mire számítsak, egy-egy jelenet még most is akkora élmény volt számomra, mint első olvasásra. Furcsa mód legtöbbje jelenleg azokhoz kapcsolódott amikor Lilith és Tomaso jeleneteit olvastam. Rögtön az első beszélgetésük, a házibuli vagy Tomaso apjának a lakása… Éreztem a démonidézés mögé rejtett utalásokat, és durva volt látni a világ rendjének működését.

A könyv szerintem egy nagyon szép egészet alkot. A világépítés nincs túlrészletezve és szerencsére nem csak leírásokban kaphattuk meg, hanem nagyon ötletesen lettek itt-ott belecsempészve. A karakterek szinte önként élnek, a rosszaktól tényleg lehet parázni, a jókért drukkolni… Féltem, hogy az újraolvasás majd elveszi a varázsát annak, hogy élvezni tudjam, hisz akadt már máskor is könyv, amit elkezdtem, de aztán meguntam és félretettem mondván már ismerem a történetet, itt azonban nem éreztem azt. Mintha a történet teljesen új hűha élményekkel is szolgált volna néha, amik felett annak idején elsiklott a figyelmem.

Kicsit talán ijesztő, főleg a borító tántoríthat el sokakat és meglehetősen groteszk, de ha valaki egy izgalmas történetre vágyik, akkor nagyon tudom ajánlani. A fejemben szinte látom mennyire elképesztően menő sorozat válhatott/válhatna ebből is, hisz manapság úgyis nagyon kedveltek a misztikus-kalandos történetek.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenetek:

„    – Sejtem én, mi volt a cél! – mordult szinte jóindulatúan a grammaton, és sildes egyensapkáját a tarkójára tolta. – Meg akartál szabadulni a hivatalosan kiutalt démonivadéktól, miután elfoglalta benned a helyét. Jól vágom, fiacskám? Ejnye, hát miért nem akarsz rendes polgárává válni Budapestnek?
    Kérdésnek hangzott ez, de igazi választ senki nem várt rá. A két grammaton erős marokkal felrángatta az apagét, aki úgy vonszolta magát, mint egy rongybábu.
    – Ha már így alakult, beviszünk a démonoltóba – szólt a fiatalabb grammaton vigyorogva. – Minek várni még három napot? Megidézzük neked a démont, ami beléd költözik, és már túl is vagy rajta. Persze amíg a fattyú megerősödik, a zárkában maradsz, nehogy meggondolatlanságot kövess el.”


„    – Rendben, bulizzatok – mondtam. – Nekem mos meg kell keresnem…
    Összeszedtem magma, és határozott léptekkel elindultam az ajtó felé. Póni azonban elkapta a karomat, a szemembe nézett a magasból, és lassan csóválni kezdte a fejét. Tomaso hozzánk lépett, finoman lefejtette rólam a haverjai ujjait, de helyette most már ő tartott fogva.
    – Lazábban add elő, csajszi! – súgta a fülembe ő, vagy talán a tapizó. – Jót akarok neked, ez komoly! Mégse vághatsz neki úgy a Megszállásodnak, hogy nyekkenésed sincs a választékról. Igazam van, vagy igazam van?
       A háttérből halk röhögés támogatta Tomasot.
    – Megidézünk valami kicsit, kedveset, ártalmatlant – folytatta behízelgő hangon. – Magadba fogadod, kipróbálod, aztán elűzzük. Hárman vigyázunk rád, nem lehet baj. Mi már sokszor csináltuk, úgyhogy nincs ok a rinyálásra.”


2022. február 6., vasárnap

Midnight Sun – Éjféli nap: Stephenie Meyer

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„Twilight forever!

Megérkezett! Stephenie Meyer diadalmasan visszatért a Twilight Saga világába ezzel a várva várt kötettel. Íme Edward és Bella ikonikus szerelmi története a vámpír szemszögéből.

A feledhetetlen történet Edward élményein keresztül friss, de tagadhatatlanul sötét csavart kap. Találkozása a gyönyörű és rejtélyes Bellával hosszú vámpíréletének legmeglepőbb, ugyanakkor leggyötrőbb élménye is. Miközben megismerjük Edward múltjának magával ragadó részleteit és belső életének összetettségét, megértjük azt is, hogy miért ez a találkozás lett élete legmeghatározóbb küzdelme. Mégis, hogyan követhetné a szívét, ha ezzel veszélybe sodorja szerelme életét?

Az új kötet oldalain Stephenie Meyer visszarepít bennünket abba a világba, ami világszerte olvasók millióit ejtette rabul. Hádész és Perszephoné mítoszából merítve pedig egy epikus regényt tár az olvasók elé a halhatatlan szerelem mély örömeiről és letaglózó következményeiről.

Teljes az élmény!”

Vélemény:

Amikor a kezembe vettem a könyvet bevallom megrémisztett a hossza, hisz nem tudtam mit lehet írni ennyi oldalon keresztül, mikor épp csak Edward szemszögéből láthatjuk ugyan azt a történetet, amit már egyszer Bellánál is. De azért volt bennem egy nagy adag kíváncsiság.

Lehet azért, mert nemrég olvastam újra az első részt, nekem ez most kifejezetten tetszett. Újfent meg kellett állapítanom, hogy Meyer nagyon jól ért ahhoz, hogy különböző szemszögekből meséljen el egy történetet, mert Bella, Bree, Jacob és Edward szemszögei is mind merőben mások voltak. Szinte érezni lehetett a karakterek jellemez közötti különbséget, és nem csak nemek alapján, hiszen Jacob és Edward szemszöge köszönőviszonyban sem volt egymással. Na persze nem is éppen ugyan azt az időszakot dolgozta fel de ez nem is lényeges.

A pozitívumok között fontos meg megemlítenem, hogy mennyire örültem annak, hogy Cullen családot még inkább meg lehetett itt ismerni, ahogy Edward is számomra sokkal szimpatikusabbá vált. Voltak részei ahol komolyan menőn karakternek éreztem és ami a legfurcsább Belláról is sokkal de sokkal több információt tudtunk meg, annak ellenére is, hogy nem látott bele a gondolataiba. Ami az első részben Bella szemszögén keresztül le lett tudva annyival, hogy „egész nap Edward kérdéseire válaszoltam” itt valóban a szemünk előtt lezajló párbeszédként elevenedett meg. Mivel Edward számára fontosak voltak Bella válaszai, például a „Mi a kedvenc könyved?” kérdésre, így számunkra is végre kiderült. Bella személyiséget kapott, saját érdeklődési körrel, saját világnézetekkel.

Jó volt még emellett, hogy a könyv választ adott néhány olyan apróságra, amelyek bár nem foglalkoztattak túlzottan az Alkonyat idején, remekül kiegészítették az üres helyeket. Mint az, mi is történt azzal a fickóval, aki Port Angelsben zaklatni kezdte Bellát. Edward gondolatolvasása pedig remek színezetet adott a történetnek, mikor egy-egy karakter gondolatait lehetett olvasni, vagy épp az volt megfogalmazva mekkora különbség lehet ember és ember között. Például az, hogy Charlie gondolai mennyire halkak és megfontoltak voltak, míg Jessica szinte „üvöltött”.

Na már most a negatívum… A könyv túúúúúl hosszú volt! Sajnos pedig ezt a hosszt nem minden esetben tartalmas jelenetekkel sikerült kitölteni, például a harmadik leírásnál, hogy Edward nézi, ahogy Bella alszik már kedvem támadt volna a falat kaparni. Maradtak benne üresjáratok sajnos, de Edward visszaemlékezései néha fantasztikusan kárpótoltak.

Szóval igazából nagyon örülök, hogy elolvashattam és Edward szemszögét sokkal de sokkal jobban tudtam élvezni, mint Belláét és még az önmarcangolása sem zavart, ami fura mert azt hittem idegesíteni fog. Egyszerűen csak a felesleges túlírásokból volt sok. Ami lehet Edward művészi lelkétől annyira nem áll messze, de így egyben picit töménynek tűnt. 

Értékelés: 5 csillag


2022. január 29., szombat

Vadászat Pablo Escobarra: Steve Murphy – Javier F. Peña

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​Narcos, a Netflix kultikus sorozatának főszereplői, a legendás DEA ügynökök, Steve Murphy es Javier F. Peña szenzációs visszaemlékezése a Pablo Escobar elleni hajtóvadászatról.
Több évtizedes pályafutásuk legnagyobb kihívása a Pablo Escobar elleni harc volt Kolumbiában. A Netflix Narcos sorozata révén halhatatlanná vált két egykori kisvárosi zsaru most először meséli el az igaz történetét, hogyan vadászták le a világ elsőszámú narkoterroristáját, a kihívásokat, amelyekkel szembe kellett nézniük, és azokat a vadonatúj módszereket, melyekkel sikeresen megdöntötték a világ legkeresettebb bűnözőjének terror uralmát.
Az olvasók megismerhetik a Search Bloc, a Pablo Escobar felkutatására létrehozott különítmény működésének belső titkait, és a közös kolumbiai – amerikai munkacsoportét, melyek 18 hónapos intenzív munkája vezetett el végül Escobarhoz.
1992 júliusától 1993 decemberéig Steve és Javier állandó készültségben éltek, a medellini katonai akadémián felütve főhadiszállásukat.
Itt éltek, és itt dolgoztak,a kolumbiai hatóságokkal karöltve, hogy levadásszák azt az embert, aki sokak szerint érinthetetlen volt.
Az ő személyes élményeik, a most először nyilvánosságra kerülő, a DEA korábban titkosított belső információival együtt adják a gerincét ennek a lenyűgöző történetnek, két amerikai ügynökről, akik mindent kockára tettek,hogy elkapják a világ legkeresettebb bűnözőjét, Pablo Escobart.”

Vélemény:

Elsőként ki kell jelentenem, hogy ha nincs a Narcos sorozat, akkor egyáltalán nem kezd el érdekelni ez a téma. Azonban megnéztem, teljesen magával ragadott az a történelmi időszak és világ, amit lefestett, én pedig elkezdtem ezen a területeken könyveket keresni.

Ebben a témában elsőként a Mrs. Escobar-t olvastam el, ahol Victoria mesélt arról, hogy ő miképp is élte meg a történéseket férje mellett, valamint milyen hatással volt rá a férje halála. Mikor megjelent a Vadászat Pablo Escobarra, ráadásul a két DEA ügynök elmesélései alapján, tudtam, hogy én ezt is látni akarom. Egyrészt azért mert a nyomozói munka, főleg a DEA munkája (Drug Enforcement Administration (Kábítószer-ellenes Hivatal) Szövetségi Igazságügy-minisztérium alá tartozik. Fő feladata a kábítószercsempészés és terjesztés megakadályozása, illetve a kábítószerrel kapcsolatos szervezett bűnözés elleni küzdelem). Másrészt azért, mert a sorozatban megismert Steve és Jaiver párosát nagyon megkedveltem és érdekelt a valóság mennyire állt összhangban az ott tapasztaltakkal.

Eleinte persze inkább az ő életükről volt szó. Hogyan is váltak nyomozókká, miképp is alakult az életük még Kolumbiába nem jutottak, és bár sokan azt nehezményezték, hogy az Escobar körüli történésekre az eleje kevésbé összepontosít, emiatt unalmas, nekem épp az tetszett, hogy jobban meg lehetett őket ismerni. Hogy nem csak két ügynök voltak akik leírták a munkájukat, hanem meséltek arról miért lettek nyomozók, miért épp a DEA lett az általuk választott terület és bizony azt is, milyen érzést váltott ez ki a családjaikból. Emiatt elmondhatom, hogy például minden tiszteletem Connie-é, Steve feleségéé, aki bármikor képes volt összecsomagolni és új életet kezdeni ha a férjét áthelyezték, elviselte, hogy gyakran napokig nem látták egymást.

A könyvben én azt is meglepetten tapasztaltam, mennyire érezhető volt, hogy néhány emlék sokkal több érzelmet váltott ki belőlük, mint mások. Valamint, hogy ennyi év után mik voltak azok, amik még mindig eszükbe jutottak. Mert bármennyire érdekesnek is találjuk mi többiek azt, hogyan fogtak el egy-egy bűnözőt, nekik igazából ez csak a munkájuk részét képezte, ami néha persze jár érdekes eseményekkel, de végeredményben csak elvégzendő feladat. Nem úgy például az, amikor Javier a családjáról mesélt, vagy amikor Steve az első lányuk örökbefogadásáról. Ezek adták a könyv igazi lelkét.

Tudtak érdekes információkkal szolgálni az Escobar utáni hajszát illetően is, valamint az is érdekes volt, ahogy a halálát követő érzéseikről meséltek. Azonban ki kell mondanom, hogy ez a könyv nem annyira olvasmányos, hogy az bárkit megfogjon. Leginkább akkor tudom ajánlani ha valaki már kellően utánanézett és/vagy látta a sorozatot, esetleg más dokumentumfilmeket mert sok név máskülönben csak adathalmaz lenne.

A kiadással kapcsolatban annyit, hogy akadtak durva elírások és elgépelések a könyvben, valamint a formázás során is maradt benne hiba (sorkizárt írásmód miatt egy sorban összesen két szó szerepelt, amit nem is értettem és az egyik szó a sor elején a másik a végén). Nem volt benne túl sok, de azért szembeötlőek voltak, amit a kiadó más könyvénél is tapasztaltam már.

Számomra érdekes volt a könyv, némi kihagyás után újra sikerült elmélyednem ezekben az eseményekben, és sokat segített, hogy új szemmel nézzek a sorozat néhány történésére.

Értékelés: 4,5 csillag

Kedvenc idézeteim:

„Természetesen mindent tudtam Nuevo Laredóról! Hiszen ott volt a határ másik oldalán, ahol felnőttem. Bele se gondoltam, teljesen fellelkesültem, és a La Zonáról beszéltem. Fecsegtem a csehókról, azzal hencegtem, hogy milyen sok időt töltöttem a Pagallóban és a 123-asban – olyan klubokban, amelyek egyben igazi bordélyok is voltak. A gazfickó rögtön kevésbé tartott gyanúsnak, és már a pisztolyát sem markolta olyan erősen.
Azt hiszem mégsem volt hasztalan, hogy annak idején a középiskolás haverjaimmal olyan sok időt töltöttem a kocsmákban, és a piros lámpás negyedet is felkerestük.”

„Az ügynökök sok áldozatot hoznak a munkájuk érdekében, ami időnként még több áldozatot követel a családjuktól. Egy házastársnak erősnek kell lennie, hogy elfogadja, az ügynök milyen sokat van távol, ő pedig vezesse a háztartást, foglalkozzon a gyerekekkel, és közben háttérbe helyezze a saját pályáját. Már tudtam, hogy sok ügynök házassága válással végződik, mert az eredményes ügynöki munka nagyon sok stressznek és megpróbáltatásnak teszi ki a családot. A stresszhez hozzájárul még a bűnüldözés egyik legkeményebb munkáját végző ügynök biztonsága miatti aggodalom is. Tudtam, hogy sokat leszek majd távol otthonról, és Connie-nak bizonyára rengeteg időt kell egyedül töltenie.”


2022. január 23., vasárnap

A lány és a farkas: Sarah Blakley-Cartwright

 


Leírás (forrás: moly.hu):

„A faluban megkondul a harang egyszer, kétszer, háromszor valakit megöltek. Negyedszer is megszólal… A gyilkos a Farkas. Amikor még a falvak olyan kicsik voltak, hogy mindenki ismert mindenkit, egy kislány harcolt, hogy meglelje a maga útját. Valerie nem jó kislány. Amikor a helyi vérfarkas kiszemeli magának, Valerie-nek lehetetlen döntést kell hoznia. Senkihez sem fordulhat, miközben választhat a rákényszerített házasság, és a szökés között igaz szerelmével. Az apja a helyi iszákos, az anyja irányítani akarja, és a többi lány – ők gyorsan boszorkánynak kiáltják ki. Ki menti meg Valerie-t? Meg tudja menteni saját magát? A klasszikus gyermekmese lebilincselő újragondolásában nehéz lehet megtalálni a happy endet.”

Vélemény:

Szóval vérfarkasok? Azt hiszem, itt rám van szükség! Mint már egyszer az Újhold kritikámnál kifejtettem a farkasok, és ezáltal a vérfarkasok történetekben mindig is a szívem csücske voltak, így ez a könyv szinte hívogatott engem.

Amit olvasás előtt közvetlenül tudtam meg, hogy a könyv a film alapján készült. Emlékszem a filmre, még fiatalon láttam és emlékeim szerint egészen bejött nekem. Meglepő volt és fordulatos, bár úgy érzem ott is volt bennem egy-két kérdés. Ami viszont már akkor is megfogott a hangulat volt. Az a tipikus kissé sötétebb hangvételű középkori meseszerű világ, ahol a falu lakói rettegnek a farkastól. Pontosan tudtam, hogy mire számíthatok majd, így nekem a könyv vége nem jelentett csavart, de nem is igazán bántam. Azt vártam, hogy majd hátha itt kicsit alaposabban belelátok a történet mozgatóiba.

Amit kaptam azonban… Enyhén megkérdőjelezhető. Peter és Valerie kapcsolata nekem cseppet sem volt átérezhető, még annyira sem, mint a filmben. Szerintem ehhez a történet túl rövid és túl kevés napot akar felölelni. Nagyon zsúfolt volt, túl sok mindennel, amik közül semmi sem lett igazán kifejtve. Példának okáért ott van Henry, aki feleségül akarja vennie Valerie-t de szerintem két mondatot, ha váltottak egymással az egész könyv alatt. Miért akarja őt elvenni? Mert szép… Uram atyám… ha már kikönyörgi az apjánál, hogy hadd vegyen el egy nála szegényebb lányt, legalább legyen már komoly indoka. Szereti? Biztos, de igazából azt sem tudtuk meg miért.

Valerie-nak mindössze két-három személyiségjegye volt, ami egy filmtől elmegy, de egy könyvben, ahol az ember nincs beleszorítva abba, hogy mondjuk, másfél óra alatt véget kell érnie a történetnek, nem értem miért nem lehetett több időt adni úgy mindenre. Értem, hogy az események pár nap alatt játszódnakm de könyörögöm… Akkor kezdődhetett volna hamarabb és egy ideig csak a fiúkkal ismerkedhettünk volna, vagy a többi nap eseményeit sem úgy kellett volna megírni, mintha snittek lennének egy forgatókönyvben. Négy sor, jelenetugrás. Majd egy oldal és megint jelenetugrás.

A történet tetszett, de ha csak ennyit akartam volna belőle, akkor újra megnézem a filmet, mert a könyv egy kicsit sem adott hozzá semmit, pedig szerintem, ha valaki úgy dönt egy film vagy sorozat alapján ír egy könyvet, akkor igenis vegye a fáradtságot, és éljen a költői szabadsággal. Ott van például Valerie családja. Az apja a helyi iszákos… nem viccelek a könyv háromnegyedén keresztül ez az egy infó, amit tudunk róla. Az anyukája szép, a nagymamája kedves, ő maga meg fura… ennyi. Mind emellett a leírások sem voltak olyan eget rengetően különlegesek, semmi olyan, amit ne láthattunk volna már. És még ha akadtak is érdekes karakterek például Solomon atya, róla sem tudtunk meg igazából semmit, és valahogy azt érzem a könyv inkább ilyen szinten csak elvett, mert a filmben legalább hozzáadott valami kis pluszt Gary Oldman színészi játéka.

Ha valaki még sosem látta a filmet és nem is olyan nagy filmezős, sokkal inkább könyvmoly, annak tudom ajánlani, mert elég csavaros a történet és a végéig lehet izgulni. Azonban ha valaki látta a filmet, annak csak időhúzás lenne, hosszútávon semmi többet nem ad.

Értékelés: 3,5 csillag


Rabmadár: Ann Nette

  Leírás (forrás: moly.hu): „Tíz év raboskodás egy kegyetlen hódító börtönében. Tíz év folyamatos megaláztatás, kínzás és erőszak. Tíz év re...