
Vannak olyan történetek, amiket
egyszerűen nem vagyok képes elfelejteni. Ez a bejegyzés most azért született,
mert ebben az évben is akadtak sorozatok melyeket újra elolvastam, és a
következő évben is tervben van néhány.
Szóval összeszedtem 7 olyan
könyvsorozatot, melyekkel szemben elfogultságom már azt hiszem érezhető, és bár
nem tudok igazából sorrendet felállítani közöttük, de mégis megpróbálom átadni
miért is mondom rájuk azt, hogy „meghatározóak”.
Emellett csak a poén kedvéért
minden sorozatból megpróbálom kiemelni A kedvencemet (bár általában azt vettem
észre, hogy az általam kedvencnek jelölt rész épp csak egy kicsit jobb számomra
valamiért, mint a többi… szóval úgy értem, nem véletlenül készült ez a lista,
innen minden részt imádok!)
On Sai: Vágymágusok
(Álruhában, A két herceg, A gyógyítók,
Titkok és intrikák, A háború titka)
Ez volt az a sorozat, melynek az elkezdésétől
kicsit tartottam, mert bár vörös pöttyös kategóriába tartozik (és sokakkal
ellentétben nekem a vörös pöttyös nem egy valódi red flag) mégis amit a
történetéről hallottam elöljáróban, nem fedte teljesen azt mire is számíthatok
a későbbiekben. Azonban mikor belekezdtem engem is meglepett mennyire magába
rántott a történt. Alapvetően azt hiszem, kijelenthetem, hogy engem olvasóként
mindig a szereplőkkel sikerül megfogni, vagy totálisan elveszíteni. Számomra
lehet valami gyönyörűen megírva és mehet bele a lélektan mélységeibe és adhat „csodás
idézeteket”, ha egyszerűen nem tudom értékelni a szereplőket mert sem
emberileg, sem a történet szempontjából nem fognak meg igazán. Na de itt?! Hát
mindenre lehetett számítani, csak arra nem amik történtek.
A szereplők éltek!
Nem éreztem a történetet beleerőltetettnek
és mindenkiben volt valami apróság ami miatt szerettem róluk olvasni. A sorozat
lassan csordogál de rejt magában olyan fordulatokat hogy az ember álla leesik
és a földről kell felkaparnia.
Kedvenc részem: (3.5) Titkok is
intrikák
Böszörményi Gyula: Rontásűzők
(Az időkút, A gyásznémber, A tündérköd)
Annyit előre elmondok, hogy az író
nem először kerül fel erre a listára, de ez majd később látszik majd.
Egész fiatalon, általános iskolás
koromban olvastam el az első részt, és oda meg vissza voltam érte. Azt hiszem
ez volt életem első Böszörményi könyve, ami a kezeim közé került, azonban akkor
még igencsak nehezen haladtam a vaskosabb kötetekkel, így gimiig várnom
kellett, hogy újra meg merjek próbálkozni vele. Akkor pedig már sikerült
elolvasnom mind a három részt, és szerelem volt első látásra.
Magával ragadott a történt világa.
Az, hogy egyszere tanít, mégis elképesztően szórakoztat. Magyar mondavilág,
meselények, varázslat, időutazás, királyok, tündérek, honfoglalás… mégis mi
egyéb kellene még a gyermeki fantázia doppingolására? A cselekmény maga
izgalmas kalandokkal operált, ráadásul sok fejlődni képes karakterrel is.
Nemrég újra elolvastam a részeket és meglepetten tapasztaltam mennyivel több
érzelmet váltott ki most belőlem egy két karakter, mint anno gyerekként. Egy
barátom említette, hogy ő megpróbálkozott a Gergő sorozattal, de neki kicsit
nehéz volt azonosulni a történettel úgy, hogy a főszereplő egy kisfiú… na akkor
minden kislánynak és nagylánynak tudom szívvel ajánlani ezt a sorozatot.
Kedvenc részem: (3.) A tündérköd
Böszörményi Gyula: Rémálom
(9…8…7…, 6…5…4…, 3…2…1…)
A történet, melynek a borítóját
meglátva kicsi-Kriszti azt mondta, hogy ő szeretné ezt, és valamiért az
anyukája úgy döntött, hogy hát attól, hogy ijesztő még Böszörményi írta, szóval
annyira rossz nem lehet, így megkaphattam.
Majd nem tudtam vele mit kezdeni és
végül édesanyám hamarabb olvasta el, mint én. Kellett egy kis idő, hogy én is
rávegyem magam és talán gimis koromra jutottam el odáig, hogy tudtam értékelni
a történetet teljes pompájában. De még mennyire, hogy tudtam értékelni!
A cselekmény már maga is igazán
különleges, mert nem gyakran látunk történetekben alternatív Budapestet
bemutatva. Vagy talán annyival nem is másabb? Ebben a világban démonok élnek az
emberekben, akik csupa olyan dologra veszik rá őket, ami amúgy a mindennapi
életünkben is problémát eredményez. (Alkesz démon? Hogy a többit ne is
emlegessem. A cselekmény elképesztően kalandos!
Ha a magyarok annyi támogatást kapnának sorozatgyártásra (mármint jó
sorozatokra, amivel szórakoztatni akarnak), akkor már rég nagyjából annyira
híres lenne mint a Wednesday… Istenem mennyire imádnák még tán a külföldiek is!
De a cselekmény mellett felnőtt fejjel észrevettem még egy apróságot, méghozzá
azt, hogy a történet milyen tökéletesen viszi végig a tinédzserek fejlődésének
lelkivilágát, és milyen buktatók érhetik őket a komolyodásig.
A történet sötét, de mégis imádom!
Kedvenc részem: (1.) 9… 8… 7…
Maggie Stiefvater: Hollófiúk
(A Hollófiúk, Álomrablók, Kék liliom, A Hollókirály)
Gimis koromban egyik legjobb
barátnőm ajánlotta ezt a sorozatot, de akkor valahogy nem éreztem úgy, hogy
szeretném elkezdeni. Pedig jajj ha hittem volna benne, hogy ő valóban ennyire
jól ismer, és tudja, hogy imádnám. Mert amikor végül nekiugrottam olvasni,
akkor imádtam az összes részét.
Röviden és tömören akár annyi is
lehetne a történet, hogy 4 fiú és 1 lány elkezdenek kutatni egy régi titok
után, miközben kalandokba keverednek. Azonban ez a rövid leírás épp csak a
felszínt kapargatja, ami alatt ott vannak a fiatalok személyes titkai, és
motivációi. A hétköznapi problémák, melyek a nem éppen hétköznapi problémákkal
keverednek. A groteszkség, a fekete humor, a komolyság és a fiatal lelkesedés.
Az, hogy a fiúk beszélgetéseit annyira életszerűen látom magam előtt, hogy
szinte hozzám szólnak.
Néhány évvel az első alkalom után
döntöttem úgy, hogy újra a kezeim közé veszem a sorozatot, és miután ismét
becsuktam az utolsó részt, úgy éreztem magam, mint aki kénytelen búcsút venni a
barátaitól. Figyelem, a könyv olvasása ragaszkodást válthat ki a karakterekkel
szemben!
Kedvenc részem: (2.) Álomrablók
Böszörményi Gyula: Ambrózy báró
esetei
(Ezt a sorozatot 2025-26-ban tervezem
újra elolvasni, a blogra majd csak akkor kerülnek fel a vélemények: Leányrablás Budapest, A Rudnay-gyilkosságok, Beretva és tőr, Ármány és kézfogó, Bitó és borostyán, Nász és téboly)
Mert három a magyar igazság!
Szerintem Böszörményi Gyulának
köszönhetem, hogy ilyen nagyon rákaptam az olvasásra ismételten. A Leányrablás
Budapesten előtt határozottan évi 3-4 könyvön sikerült átrágnom magam, ezt
követően azonban nem volt megállás!
Egészen más érzés volt olvasni,
mint az író többi regényét, mégis meglepően ismerős és a hazatérés élményét
adta nekem. A történet az 1800-as évek végén játszódik Magyarországon, ennek
minden szépségével, és korabeli problémájával. Mili egyike a kedvenc női
főszereplőimnek, Ambrózy Richárd báró pedig minden mogorvasága ellenére az én
szívem is erősebben megdobogtatja. A nyomozások fenomenálisak, a kalandok jók,
az emberek pedig lemásznak a papírról annyira élnek. Mindenki saját
személyiséggel, saját beszédstílussal és világlátással rendelkezik.
A könyvek elkészülése mögött
láthatóan rengeteg kutatómunka áll, sok helyen látható hogy az író valóban
egykor élt emberek nevét, munkáját és lakhelyét emeli a regénybe, ezekre
hivatkozva is. Én azt is ki merném jelenteni, hogy ez a sorozat igazi
hiánypótló élvezet azoknak akik imádják a viktoriánus korban játszódó detektív regényeket,
de mindig kíváncsiak voltak, hogyan működne egy hasonló kis hazánkban.
Kedvenc részem: (5.) Szer’usz világ
J. K. Rowling: Harry Potter
(Harry Potter és a bölcsek köve,
Harry Potter és a Titkok kamrája, Harry Potter és az azkabani fogoly, Harry Potter és a Tűz Serlege, Harry Potter és a Főnix Rendje, Harry Potter és a Félvér Herceg, Harry Potter és a Halál ereklyéi)
Általános iskolás koromban nagyon
szemeztem ezzel a sorozattal. Filmen láttam bizonyos részeket, de azokat sem
mindig végig, és nem is igazán éreztem mi ez a nagy Harry Potter mánia a
korosztályomban. Amikor kijelentettem akkor egy osztálytársam közölte, hogy
inkább olvassam el az Alkonyatot (bár elolvastam és annyira nem is rossz már
így mai fejjel, de nem véletlenül nem került fel a listára). Harry így parkoló
pályára került.
Nyolcadikos koromban jutottam el
odáig, bár az is lehet, hogy az utána következő nyáron, hogy végre nekiálltam a
sorozatnak, és a világa azonnal magával ragadt. Nagyon megszerettem a
szereplőket, és izgalmas volt a kaland is, azonban…
Azonban a sorozatnak az tett igazán
jót, hogy újra és újra elővettem. Legközelebb a teljes sorozatot 2022-ben
vettem kézbe ismételten, a fentebbi vélemények is ekkor készültek, azonban épp
idén 2024-ben eszközöltem egy újabb végig olvasást… Ez a mostani pedig
vetekedett az eddigi összessel.
Harry a kisfiú aki rájön hogy
varázsló, és innentől kezdve minden évben történik vele valami. Kisebb
kalandoktól az egyre nagyobbak és ijesztőbbek felé.
Azt hiszem ezzel a sorozattal fel
lehet nőni! Egy gyerek a mesét látja benne, a vicceket és a cselekményt, míg
egy felnőtt átérzi a veszteségeket, a ki nem mondott szavakat és gondolatokat.
Hát milyen a Harry Potter felnőtt fejjel? Olyan ahol varázslók egy generációja
túlélte a háború borzalmait, de közeledik egy új. Ahol családtagok vesztek oda,
ahol a halálfalók kedvtelésből muglikat ölnek… Gyerekként ezeket nem éreztem
át, most felnőttként sokszor csak néztem a lapokra és magamba nyeltem a
könnyeimet. Már a halálok is jobban megérintenek, mint egykor.
Sosem késő megismerni a Harry
Potter világát. Lehet, hogy nem mindenkinek adja ugyan azt az érzést, mint
nekem. Lehet, hogy valaki azt, amit számomra a Harry Potter adott, egy egészen
más sorozatban találja meg, de nekem ez volt az a történet.
Kedvenc részem: (6.) Harry Potter
és a Félvér Herceg
Leigh Bardugo: Grisaverzum (mert
nem akartam külön bejegyzést szánni a trilógiának és a két duológiának)
(Árnyék és Csont, Ostrom és vihar,
Pusztulás és felemelkedés, Hat varjú, Bűnös birodalom, A sebhelyes cár,
Farkasok törvénye)
Először a sorozatot láttam ami
igazán tetszett, de úgy voltam vele, hogy a könyvekre nem lesz szükségem. Majd
egyszer belefutottam egy videóba ahol valaki azokat a könyveket mutatta be,
ahol két karakter úgy vall szerelmet, hogy elhangozna a szájukból a „szeretlek”
(I love you) szócska. Persze angolul volt de aztán magyarul is megtaláltam:
„Elmennék érted. Ha nem tudnék
járni, kúszva mennék oádig. Akármennyire összetörtünk is, megtalálnánk együtt a
kiutat… Kivont késsel és tüzelő pisztollyal. Mert ehhez értünk. Soha nem adjuk
fel a harcot.”/Bűnös birodalom/
Szóval elkezdtem a sorozatot és úgy
voltam vele, hogy elsőként akkor illene a legelső résszel kezdeni, mert akkor
még nem tudtam, hogy a Hat varjú előtt mennyire éri meg olvasni az Árnyék és
csontot.
A világban ahol játszódik a
történet mágikus képességekkel bíró emberek grisák élnek, akik mind más
tulajdonságokkal bírnak, és ez alapján csoportokba sorolják őket. De
Napidézőből csak egy van!
A trilógia Alina szemén keresztül
mutatja be az eseményeket, aki egy szürke senkiből, hirtelen a dolgok sűrűjébe,
mondhatni középpontjába csöppen. Nekem kifejezetten tetszett a történet, mert a
világ nagyon érdekes és főleg a második résztől nagy fordulatokat és még több
jó karaktert rejt magában. De tagadhatatlan, hogy abban a korszakban született,
amikor mindenki hasonló női karakterekről írt. A félénk lányról, akiből hős
lesz. Nekem mégis a szívemhez nőtt a történet.
Majd következett a Hat varjú, amire
nagyon kíváncsi voltam már a kezdetektől és… életem egyik legjobb duológiája
lett (mégsem akartam csak ezt kiemelni, hiszen nem hátrány, ha az ember ismeri
hozzá a történetet), az alapot.
Az írónő által kitalált világ egy
új szeglete, Ketterdam mutatkozik be számunkra, ami már érzetben is egészen
más, mint Ravka volt, és egy új csapat hat tagja. És ebben a két részben minden
megjelenik, amik miatt imádok egy történetet. A szereplők jellemei, az
előtörténetek, a kalandok, a világépítés, a csavarok! Azt hiszem ez a két rész,
amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Annyira jó és szerethető
karakterekkel lett feltöltve ez a két rész (a főszereplőkre gondolok), hogy
önmagukban elviszik a történetet a hátukon.
Majd jött A sebhelyes cár, ami megint
egy önálló duológia első része, viszont sokkal nagyobb előzményismeretet
követel, mint a Hat varjú így megéri tényleg sorrendben a többi után olvasni. A
végére már ezt a részt sem akartam letenni, és bár a lezáráshoz még nem volt
szerencsém, nem félek tőle.
Kedvenc részem: (Hat varjú 2.) Bűnös
birodalom